1794 találat
- Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén
Méltóságteljes ünnepséggel emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra a Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen doktorokat avattak, valamint átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez. „A százhetvenhat évvel ezelőtti történelmi jelentőségű, sorsfordító eseményekre emlékezünk, amikor a márciusi ifjak Magyarország önállóságáért, modernizálásáért fogtak össze. Egy dolog azóta sem változott: a talpon maradásért és jövőnkért ma is mindenkinek mindent meg kell tennie a saját területén. A mi feladatunk az, hogy egyetemünk kiválóan teljesítsen, oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével elősegítse a régió fejlődését, a gazdaság versenyképességének erősítését. Mi ezzel tudunk hozzájárulni egy erős Magyarországhoz” – fogalmazott ünnepi beszédében prof. dr. Friedler Ferenc, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese. Kiemelte: az egyetem céljainak eléréséhez nemzetközi színvonalú kutatásokra, élenjáró technológiákat fejlesztő cégekkel való együttműködésekre, korszerű infrastruktúrára, kiváló hallgatókra és munkatársakra van szükség. „Ezeken a területeken az elmúlt időszakban jelentős eredményeket értünk el, amit intézményünk világranglistákon való szereplése is tükröz. Köszönet illeti oktatóinkat, kutatóinkat, kollégáinkat, akik munkájukkal megalapozták sikereinket. Mindannyian tudjuk ugyanakkor, hogy további erőfeszítésekre van szükség, mert a világ legrangosabb egyetemeivel vagyunk versenyben” – mondta. A köszöntőt követően elismerések átadásával folytatódott az ünnepség. A Pro Universitate díj olyan egyetemi munkatársak, illetve az egyetemet támogató polgárok, közéleti személyiségek munkájának elismerésére szolgál, akik nagymértékben hozzájárultak az intézmény céljainak megvalósításához, hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez. Pro Universitate díjat vehetett át Schmitt Pál, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, olimpiai bajnok a Széchenyi István Egyetemen sikeresen és egyedülálló tartalommal működő sportdiplomácia szakirányú továbbképzés egyik alapítója, vezető oktatói gárdájának meghatározó tagja, valamint Ablonczyné prof. dr. Mihályka Lívia, az egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának volt dékánhelyettese, Apáczai Csere János Karának egykori dékánja, az intézmény társadalmi kapcsolatokért felelős elnöki megbízottja. Professor emeritus címet kapott dr. Faragó László János nyugalmazott egyetemi tanár a területi tervezés és a területfejlesztés terén végzett több évtizedes oktatói és kutatói tevékenysége, valamint az intézmény Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolája törzstagjaként folytatott tehetséggondozó munkája elismeréseként. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott dr. Kovács Barnabás diplomatának, az egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központja alapító vezetőjének, valamint dr. Bozsóki István és dr. Orbán József nemzetközi szinten elismert rádiótávközlési szakértőknek. Címzetes egyetemi docensi címet Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria belső kommunikáció vezetője, Faludi-Jári Annamária, a Széchenyi István Egyetem egykori hallgatója és Gál András Levente, a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alapítója, irodavezető ügyvédje, míg címzetes mesteroktatói címet Herold Lívia, a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium oktatója vehetett át. Az Irányító testületi elismerő oklevél arany fokozatában részesült Rozsos Katalin, a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola földrajz-biológia szakos tanára és Tátrai Zsófia Rita, az egyetem Oktatásszervezési Osztályának vezetője. A Széchenyi István Egyetem vezetése Pro Educatione díjjal ismeri el a hosszú időn át kiváló oktatási tevékenységet nyújtó kollégáit. Ezt a kitüntetést kapta dr. Szőke Júlia, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, a Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék vezetője, valamint dr. Knapp László, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese. Bakonyi István Kiváló oktató díjban hárman részesültek: dr. Göndör Éva, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék egyetemi docense, Kovács Gáborné, a Gépek Tervezése Tanszék mesteroktatója, valamint dr. Horváth Richárd, a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék egyetemi docense. Kiváló mentor díjat dr. Henézi Diána Saroltának, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesének, dr. Kertészné Györffy Eszter Etelkának, a Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatójának, Miklósy Lajosnak, a Győri Ipartörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökének, valamint dr. Titrik Ádámnak, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék egyetemi docensének ítéltek oda. A kimagasló tudományos, publikációs teljesítmény elismerésére szolgáló Pro Scientia Arraboniensis díjban dr. Movahedi Rad Majid, a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék munkatársa részesült. Az ünnepségen Kiváló munkatárs díjat Németh Márta, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár referense, illetve Kutiné Somogyvári Zsuzsanna, a Felnőttképzés és Kompetenciafejlesztési Központ szakképzési referense, míg Hallgatóbarát egyetemért díjat dr. Bartkó Róbert, a Bűnügyi Tudományok Tanszék egyetemi docense kapott. A Művészeti Kar két hallgatója, Nagy Blanka és Varga Pál műsorát követően doktori címet vehetett át dr. Tenke János, dr. Takács Georgina, dr. Notterpek T. Jácint, dr. Zalahegyi Zoltán, dr. Szabó Péter Zsigmond, dr. Mikulai Gergely, dr. Heba Zaher, dr. Horváth Hanga, dr. Csiba-Herczeg Ágnes, dr. Szabó Réka Orsolya, dr. Mutua Kennedy Ndue, dr. Makai Attila Lajos, dr. Dézsiné dr. Szentes Veronika, dr. Wéber Andrea, Talabérné dr. Kulcsár Klaudia, dr. Szűcs Balázs, dr. Szalay István, dr. Sudár Anna Réka, dr. Storcz Tamás László, dr. Németh Zoltán, dr. Hollósi János, dr. Kovács Melinda Ágnes, dr. Csizmadia Miklós, dr. Budai Tamás, dr. Namer Samer, dr. Sipos Dávid, dr. Nagy Andor, dr. Kun János Csaba és dr. Kolossváry Tamás. A Széchenyi István Egyetem Habilitációs Tanácsa habilitált doktori címet adományozott hat egyetemi docensnek: dr. Tóth-Nagy Csabának (Audi Hungaria Járműmérnöki Kar), dr. Nagy Bálintnak (Dunaújvárosi Egyetem), dr. Fekete Dávidnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar), dr. Húth Balázsnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar), dr. Varga Zoltánnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar) és dr. Nyéki Anikó Évának (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar). Az ünnepségen szolgálati elismerő oklevelet vehetett át három nyugdíjba vonuló munkatárs, Csete Tihamérné, Kocsisné Dr. Andrásik Ágota és Feketéné Horváth Erzsébet. Az ünnepségen rangos elismerések átadására is sor került. (Fotók: Adorján András és MekliZ Fotóstúdió)
- Több mint 200 ezer alkalommal vették igénybe a Széchenyi-egyetem könyvtárának szolgáltatásait tavaly
Az idén ötvenéves Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár folyamatosan fejleszti és bővíti szolgáltatásait. Az egyetem stratégiai céljaihoz igazodva támogatja a tudományos kutatómunkát és a nemzetközileg elért eredményeket, valamint közösségi teret teremt az egyetemi polgárok számára. Ennek köszönhetően az intézményben 2023-ban megduplázódott az adatbázis-használatok száma, a publikációs támogatási programban részt vevőké pedig két év alatt megtízszereződött. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár célja, hogy sokrétű tevékenységével segítse az egyetemi polgárokat. A klasszikus könyvtári szolgáltatások mellett a kutatásban is támogatást nyújt a hallgatóknak, az oktatóknak és a kutatóknak. „Ennek érdekében tudományos diákköri felkészítőket, kutatásmódszertani, valamint könyvtár- és adatbázis-használati képzéseket tartunk angol és magyar nyelven, melyek elengedhetetlenek az eredményes kutatáshoz. Tapasztalataink szerint ezen szolgáltatásainkra egyre nagyobb az igény, ami adatokkal is alátámasztható. Tudományos adatbázis-használati számaink az előző évekhez képest megduplázódtak, ami közel hatszázezer letöltést jelent” – hangsúlyozta Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója. Sokatmondó az is, hogy 2023-ban több mint 200 ezer alkalommal vették igénybe a könyvtár szolgáltatásait, ami új rekordot jelent. A „Kutatókapocs” szolgáltatáscsomag részeként SzakdogaPara szolgáltatással segítik a hallgatókat a képzés véghajrájában, valamint előadásokkal, cikkközzétételi díjfizetéssel és ingyenes megjelentetési adminisztrációval járulnak hozzá az oktatók, a kutatók és a doktoranduszok publikálási tevékenységének támogatásához. Ezen túl tudománymetriai és publikációs tanácsadást is biztosítanak. Ennek is köszönhetően két év alatt megtízszereződött a publikációs támogatási programokban részt vevők száma. A Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja a szabadalmak születését és az innovatív vállalkozási kultúrát is. A könyvtár PatLib irodájában az érdeklődők szellemitulajon- és iparjogvédelmi tanácsadást vehetnek igénybe. Ezenkívül cégkutatási és -elemzési kérésekkel is fordulhatnak az egyetem polgárai a könyvtárhoz, ahol a munkatársak a „Cégpont Neked” szolgáltatás keretében nyújtanak segítséget változatos projektekhez. Az oktató- és kutatómunka támogatása mellett a könyvtár sokszínű rendezvényekkel járul hozzá a pezsgő hallgatói élethez. Egyedülálló módon saját szabadulószobával, társasjátékklubbal rendelkezik, amelyek idéntől már angol nyelven is várja az érdeklődőket. A könyvtár munkatársai hozzájárulnak a Széchenyi István Egyetem nemzetközi láthatóságához is, hiszen adatszolgáltatást végeznek a különböző nemzetközi rangsorokhoz. Az egyetem közös sikere, hogy az intézmény már hat nemzetközi rangsorban is előkelő helyen szerepel. „A továbbiakban is folytatjuk a minőségi munkát. A nemzetköziesítés terén az év során angol nyelvű szaktájékoztató napokkal is segítjük a külföldi hallgatók beilleszkedését, és célunk, hogy minden szolgáltatásunkat a magyar mellett angol nyelven is biztosítani tudjuk.” – tette hozzá Tóth Csilla.
- Az UNESCO világkonferenciáján tartott előadást a Széchenyi István Egyetem Design Campusának oktatója
A művészeti és kulturális oktatás keretrendszerének meghatározása volt a témája az UNESCO februári világkonferenciájának, amelyet Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségekben rendeztek. Dr. Somogyi Krisztina, a Széchenyi István Egyetem docense az Építészek Világszövetsége delegáltjaként vett részt az eseményen, és érvelt az épített környezeti nevelés közoktatásban való nemzetközi bevezetése mellett. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO Abu-Dzabiban megrendezett világkonferenciáján a szakemberek a művészeti és kulturális oktatás lehetőségeit vizsgálták. Az esemény témái közé az Építészek Világszövetsége kezdeményezésére az épített környezeti nevelés is bekerült, és globális fontosságát a szervezet volt és jelenlegi elnöke mellett magyar elnökségi tagja, a Széchenyi István Egyetem Design Tanszékének oktatója, dr. Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus is hangsúlyozta. „A Magyar Építőművészek Szövetsége hat éve delegált a világszövetség Építészet és Gyerekek elnevezésű munkacsoportjába, amelynek fő célkitűzése éppen az épített környezeti nevelés mélyítése, népszerűsítése, a jó gyakorlatok elterjesztése. A világszövetség már 2019-ben ratifikálta azt a chartát, amelyben munkacsoportunk összegyűjtötte az épített környezeti nevelés közoktatásban való bevezetésének jelentőségét alátámasztó szempontokat” – mondta el dr. Somogyi Krisztina. Hozzátette, az emberiség túlnyomó többsége épített környezetben él, amely folyamatosan hatással van ránk, ezért fontos, hogy tudással rendelkezzünk róla. „Egyre többen osztozunk a Föld nevű bolygón, ezért meg kell tanulnunk, hogy felelősségteljesen használjuk azt. Folyamatosan növekszik a városokban, vagyis a sűrűn beépített környezetben lakók aránya, ami számos konfliktus alapja is lehet. Szintén fontos szempont a fenntarthatóság így például a megbízók részéről a mértéktartó szemlélet, hiszen az építés nagyon sok energiát és anyagot igényel, nehezen lebomló szemetet termel és magas a károsanyag kibocsátása. Mindemellett lényeges az is hogy öröm legyen lakóhelyünkön élni, jól érezzük magunkat otthonunkban. Röviden: az épített környezet kultúránknak, fejlődésünknek, identitásunknak és hétköznapi életünknek is szerves része” – világította meg a szakember. Kiemelte, bár ez hosszú folyamat, de a cél, hogy minden ország oktatásában megjelenjen ennek a tudásnak az átadása. Hangsúlyozta, nem egy újabb tantárgyat szorgalmaznak, hanem olyan projektalapú feladatok iskolai bevezetését, amelyek a gyerekeket élmények alapján integrált szemlélettel tanítják. „Ilyen feladat lehet például egy udvaron vagy egy folyosón megvalósított közös építés, amely egyidejűleg sokféle készséget fejleszt, és a tapasztalati tudás sok tantárgyhoz illeszthető. A tervezett beavatkozás méreteinek kiszámítása a matematikához, a különböző erők hatásainak vizsgálata a fizikához, a hely kulturális örökségének ismerete a történelemhez integrálható, de a környezetismeret-, a művészet- és a technikaóra mind bekapcsolható” – magyarázta a kutató. Megjegyezte, előadásuk pozitív visszhangra talált, a világ minden pontjáról csatlakoztak partnerek az eleve mintegy ötven tagországot tömörítő építész világszervezet által képviselt kezdeményezéshez. Dr. Somogyi Krisztina kérdésünkre kifejtette, az épített környezet változása a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karára is jelentős hatást gyakorol, hiszen az intézmény az egykori kekszgyári kockaépület átalakításával létrehozta Győri Innovációs Parkját, ahol az egyetem Design Campusa három szinten kapott helyet. „Jelenleg az épület belakásának stádiumában vagyunk, és ez nemcsak a beköltözést, hanem az új környezetünk felfedezését, az épület sajátosságaiban, a környező utcákban, a vízpart és a központi kampusz közelségében rejlő lehetőségek feltérképezését is jelenti, amit hallgatóinkkal közösen végzünk. Megnyugtató, hogy végleges helyre került a képzésünk, s az egyetem vezetése megteremtette a lehetőséget, hogy ebben az új térben találjunk otthonra. Ezáltal is érezzük, hogy a designképzés fontos az egyetemi közösség számára. Ráadásul nem akármilyen épületről van szó, hiszen a »kocka« a város ipartörténetének kiemelkedő helyszíne, amelyhez a győrieknek erős a kötődésük. Az épített környezet nem csak a használat, az építészet, a design vagy az esztétika szempontjaiból értelmezhető, hiszen egy épület, városrész vagy köztér emlékekkel telített tér, ami komplex üzeneteket küld arról is, hogy mi az érték az adott közösségben, kultúrában. Az épített környezeti nevelés jelentősége ebben az összetett hatásmódban rejlik, arról is szól tehát, hogy jobban értsük, mi a szerepünk, lehetőségünk és felelősségünk a társadalomban, hogy hol a helyünk a világban” – zárta gondolatait az egyetemi docens.
- Az országban elsőként előzetes hallgatói jogviszonyt kínál technikumi diákoknak a Széchenyi-egyetem
Ki ne szeretné középiskolásként már-már egyetemistának érezni magát? Ezt kínálja ettől a félévtől a Széchenyi István Egyetem kilenc győri, két-két szombathelyi, budapesti és zalaegerszegi, valamint egy-egy kaposvári és vépi, a következő tanévtől pedig minden bizonnyal még több technikum végzős diákjainak. A jól teljesítők szakmai vizsgájukat követően garantáltan az intézmény hallgatói lehetnek, sőt közülük a legjobb harminc biztos kollégiumi helyhez is juthat. Az Országgyűlés a felsőoktatási törvény tavaly decemberi módosításával úgy döntött, hogy az egyetemek előzetes hallgatói jogviszonyt létesíthetnek a technikumok 13. évfolyamos diákjaival. A Széchenyi István Egyetem ebben a félévben kísérleti jelleggel – az országban elsőként – két saját fenntartású középiskolája (a Veres és a Szent-Györgyi) mellett további hét győri (Jedlik, Pattantyús, Lukács, Hild, Pálffy, Bercsényi, Baross), két szombathelyi (Gépipari és Informatikai, Savaria), két zalaegerszegi (Csány, Ganz), két budapesti (Fáy, MAMI) egy kaposvári (Eötvös) és egy vépi (Mezőgazdasági) technikum 13. osztályos tanulóinak kínálja fel ezt a lehetőséget. A belépés feltétele, hogy a tanuló 12. tanév végén kapott osztályzatainak átlaga legalább 4,00 legyen. (A hildesek esetében további feltétel a középiskola, a Széchenyi-egyetem és a West Hungária Bau Kft. által létrehozott duális képzésben való részvétel.) Az érdeklődők a https://felveteli.sze.hu/elozetes-hallgatoi-jogviszony honlapon jelentkezhetnek március 15-ig, ahol meg kell adniuk azt a szakot, amire szeretnének bejutni, és választaniuk kell legalább egyet az egyetem „Út a felsőoktatásba” programjának felkészítő kurzusai közül. Azoknak, akik az utóbbit sikeresen teljesítik, illetve legalább négyes átlagú középszintű érettségivel vagy egy középfokú nyelvvizsgával vagy legalább 60 százalékos emelt szintű nyelvi érettségivel rendelkeznek, valamint szakmai vizsgájuk legalább 80 százalékos lesz, az egyetem állami ösztöndíjas, 70–80 százalék közötti eredménynél pedig önköltséges helyet kínál fel szeptembertől. Sőt, az intézmény a legjobban teljesítő 30 hallgatónak kollégiumi szállást is garantál (amennyiben az illető jogosult a kollégiumi elhelyezésre, azaz ha állandó lakhelye 30 kilométernél távolabb esik Győrtől, illetve Mosonmagyaróvártól). „Ebben a félévben kísérleti jelleggel kezdtük el a programot, amit a tapasztalatokat felhasználva a következő tanévben – egyeztetve a Kulturális és Innovációs Minisztériummal, illetve az Oktatási Hivatallal – folytatni kívánunk, szintén a 13. évfolyamosoknak meghirdetve. A megszabott követelményeket sikeresen teljesítőknek intézményünk a tanév lezárultával tényleges hallgatói jogviszony kínál fel” – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Ez persze nem zárja ki azt, hogy valaki az általános felvételi eljárás során is beadja jelentkezését, sőt akár felvételt is nyerjen valahova, ebben az esetben azonban választania kell, melyik lehetőséget fogadja el. „Az előzetes hallgatói jogviszony előnye, hogy a diák magával versenyez: biztos lehet abban, hogy ha teljesíti a feltételeket, bejut az általa kiválasztott szakra. Az általános felvételi eljárás során ezzel szemben a sikeres felvételi nagyban függ a többi jelentkező eredményétől is” – jegyezte meg az elnökhelyettes. Hozzáfűzte: minél több olyan tanulót szeretnének a programmal elérni, aki tudja, milyen területen szeretne továbbtanulni, és ezért még a középiskola ideje alatt hajlandó olyan pluszképzéseket elvégezni, amelyek segítik, hogy később az egyetemi előrehaladása biztosabb legyen. Kifejtette azt is: a tervek között szerepel, hogy a jövőben a technikumban teljesített szakmai tárgyak egy részét az egyetem kredittel ismerje el. Emellett az intézmény bizonyos tárgyakat – például a műszaki szakokon kötelező matematika 1.-et – az előzetes hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek is meghirdetne, akik le is vizsgázhatnának belőlük. „A program hozzájárul az egyetem és a technikumok oktatási tevékenységének még szorosabb összehangolásához, és lehetővé teszi, hogy a diákok megismerjék az általunk kínált szakmai minőséget, tanítási módszereket. Ezzel mindenki nyer: a technikumok vonzóbbá válhatnak, a pluszképzések révén felkészültebb fiatalok érkezhetnek az egyetemre, akik könnyebben veszik az akadályokat és motiváltabbá válnak, szüleik pedig már a középiskola választásakor láthatják a gyermekükre váró életpályamodellt. Nagyon fontos az is, hogy ennek révén ösztönözzük a tanulókat, hogy műszaki-informatikai, egészségügyi vagy agrárterületeken tanuljanak tovább, amelyek jó szakember-ellátottsága pedig a nemzetgazdaság érdeke” – mondta végül dr. Kovács Zsolt.
- Közel ötvenen nyerték el a Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja, hogy a magas színvonalú oktatás mellett kiemelkedő lehetőségeket biztosítson tehetséges hallgatói számára. Ezt szolgálja a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj és Élsportolói Ösztöndíj: a több százezer forintos támogatást 49-en nyerték el a mostani félévben. A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak színvonalas, gyakorlatorientált képzéseket, naprakész tudást nyújtson hallgatóinak, hanem olyan lehetőségeket is, amelyek megkönnyítik számukra tanulmányaik folytatását. Ezt segíti a számos ösztöndíj-lehetőség is, amelyek közül a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj, illetve Élsportolói Ösztöndíj ünnepélyes átadását március 7-én tartották az intézményben. Az előbbit – amelynek összege egyszeri 250 ezer forint – olyan nappali tagozatos hallgatók nyerhették el, akik kiemelkedő tudományos diákköri munkájukkal példát mutatnak a hallgatói közösségnek. A bírálatnál előnyt jelentett az oktató- vagy kutatómunkában való részvétel, az alapfeltételen – egy középfokú nyelvvizsga – túli további nyelvtudás, az aktív szakkollégiumi tagság és a publikációs tevékenység. Az Élsportolói Ösztöndíj pedig a kiemelkedő hazai vagy nemzetközi teljesítményt felmutató hallgatókat ismeri el, eredménytől függően egyszeri 150, 350 vagy 500 ezer forinttal. Az ösztöndíjas hallgatókat dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese köszöntötte. „Egyetemünk célja, hogy biztosítsuk a feltételeket a tanuláshoz, és biztos alapot adjunk hallgatóink sikeres szakmai és sportpályafutásához. Szorgalom, kitartás, munka, energia, veríték, ami biztosan elengedhetetlen a tehetségük kibontásához – ezzel az ösztöndíjjal ezt ismerjük el, és bízunk abban, hogy tovább ösztönözzük a jelenlévőket tehetségük fejlesztésére” – hangsúlyozta. A Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjakat elnyerő hallgatók kilenc megyéből érkeztek a Széchenyi-egyetemre. Az utóbbi egyik nyertese, a tatabányai, járműmérnök alapszakos Forró Bence a győri Rába Sárkányhajó Klub sárkányhajósaként a ravennai Európa-bajnokságon csapattársaival együtt több aranyérmet is szerzett tavaly. „Az ösztöndíj motiválja a hallgatókat a sport fontosságára, és megmutatja, hogy az élsport és a tanulmányok összeegyeztethetők” – válaszolta kérdésünkre. A Vas megyei Vámoscsaládról származó Nagy Nikolett Anna jogász szakon tanul és Tudományos Diákköri Konferencián elért második helyezéséért hallgatói ösztöndíjban részesült. „Az ösztöndíjat amiatt tartom fontosnak, mert ösztönzi a hallgatókat arra, hogy hozzák ki magukból a maximumot és fejlesszék saját magukat. Ennek remek színtere a tudományos diákkör is” – mondta. A járműmérnök alapszakos, veszprémi Tóth Imre a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságon floorballban elért eredményéért nyerte el az Élsportolói Ösztöndíjat. „Nagy öröm számomra ez az elismerés, és remek lehetőségnek tartom arra, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban kevésbé népszerű sportágak, mint például a floorball sikereire is” – húzta alá. A tervezőgrafika mesterképzésen tanuló szombathelyi Kiss Bence az Audi Hungariával közös projektben készített grafikai terveket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér számára, illetve több hazai és nemzetközi kiállításon képviselte a Széchenyi István Egyetemet, eredményeiért Hallgatói Ösztöndíjat kapott. „A kiállítások kiváló lehetőséget adtak arra, hogy az egyetem designképzéseit megismerjék Európa-szerte, az ösztöndíj pedig nagyon fontos szakmai elismerés számomra” – hangsúlyozta. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj nyertesei: Boros Máté (járműmérnöki alapképzés) Borsfai Panna (nemzetközi tanulmányok alapképzés) Bosits Dorina (jogász egységes, osztatlan képzés) Fódi Kamilla (vezetés és szervezés mesterképzés) Fördős Róbert (járműmérnöki alapképzés) Hegedűs Dániel László (építészmérnöki egységes, osztatlan képzés) Horváth Barbara (jogász egységes, osztatlan képzés) Kiss Bence (tervezőgrafika mesterképzés) Magyari Antónia (egészségügyi gondozás és prevenció – védőnő szakirány alapképzés) Máté Zsófia (nemzetközi tanulmányok alapképzés) Miklós Petra (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Nagy Nikolett Anna (jogász egységes, osztatlan képzés) Sajtos Domonkos István (közlekedésmérnöki alapképzés) Spekhardt Fanni (vezetés és szervezés mesterképzés) Szabó Georgina (tanító alapképzés) Szlovák Zoltán (mérnökinformatikus alapképzés) Szombathy Ádám (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Tóth Olivér (építészmérnöki alapképzés) Vigh Katinka Rozanna (jogász egységes, osztatlan képzés) Vladár Katinka (előadóművészet – klasszikus zongora szak alapképzés) A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Élsportolói Ösztöndíj nyertesei: Balog András Kristóf (közlekedésmérnöki alapképzés) Bucsi Blanka (rekreáció és életmód alapképzés) Bukor Ádám (szociálpedagógia alapképzés) Buruzs Réka Jázmin (logisztikai mérnöki alapképzés) Dankó Réka (logisztikai mérnöki alapképzés) Farkas Szilvia (rekreáció és életmód alapképzés) Fazekas Fanni (kereskedelem és marketing alapképzés) Fehérvári Eszter (építőmérnöki alapképzés) Forró Bence (járműmérnöki alapképzés) Horváth László (járműmérnöki mesterképzés) Kolozsvári Brúnó (kereskedelem és marketing alapképzés) Koródi Zoltán (gépészmérnöki mesterképzés) Kovács Balázs (járműmérnöki alapképzés) Ollé Mónika Beatrix (rekreáció és életmód alapképzés) Pálla Balázs (mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki alapképzés) Plöchl Alexander (közösségszervezés alapképzés) Róth Nándor (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Rumi Gergő (rekreáció és életmód alapképzés) Schiewerth Nelli Johanna (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Száva Zoltán Lajos (rekreáció és életmód alapképzés) Szigeti Roland (műszaki menedzser mesterképzés) Szöllősi Balázs (villamosmérnöki alapképzés) Szűcs János Máté (közlekedésmérnöki alapképzés) Tóth Dominik Balázs (mérnökinformatikus alapképzés) Tóth Imre (járműmérnöki alapképzés) Tóth Richárd (járműmérnöki alapképzés) Vida András (rekreáció és életmód alapképzés) Zsankó Petra (műszaki menedzser mesterképzés) Zsolnai Balázs (rekreáció és életmód alapképzés)
- Akkreditációt kapott a Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma
Közel száz különböző vizsgálat végzésére alkalmas a Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma, amely a közelmúltban akkreditált státuszt szerzett. A labor tevékenységével egyszerre szolgálja a hallgatók gyakorlati oktatását, az ipari partnereket és innovatív termékek piaci bevezetését. „Az Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratórium akkreditációjának megszerzése egy út vége és egyben egy másik kezdete. A folyamat azzal indult, hogy mintegy két évvel ezelőtt két vizsgálólaboratóriumot szervezetileg egyesítettünk, erőforrásaink jobb kihasználása érdekében. Most pedig elnyertük az akkreditációt, ami újabb kaput nyit meg előttünk, hiszen jelentősen növeli piaci versenyképességünket” – mondta el dr. Szép János, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja. Hozzátette, az akkreditáció révén nemcsak az ipari megrendelések növekedhetnek, de a kutatás-fejlesztési tevékenységüket is erősíteni tudják, mindezek pedig az oktatásra is visszahatnak, amelyből a hallgatók profitálnak. „A labor infrastrukturális fejlesztése is előkészítés alatt áll, és már kész tervünk van arra, hogy milyen berendezésekkel frissítenénk eszközparkunkat, ami még tovább bővítené oktatási, kutatási, ipari lehetőségeinket” – húzta alá. A dékán köszönetet mondott az egyetem vezetésének az akkreditáció megszerzésének támogatásáért, feltételeinek biztosításáért, míg kollégáinak az eredményes előkészítő munkáért. „A laboratórium tevékenysége rendkívül sokrétű, amely magában foglalja a különböző tulajdonságok analízisét a széles körben alkalmazott építőanyagok alapanyag-vizsgálatától a modellkísérleteken keresztül a teljes szerkezetek vizsgálatáig” – fejtette ki Pollák András laborvezető. Kiemelte, az alap-, mester- és doktoranduszképzésben részt vevő hallgatók számára lehetőséget biztosítanak a szerkezetek testközeli megismerésére, mérések elvégzésére. A főbb építőanyag- és szerkezetes tantárgyakat érintő laboratóriumi gyakorlatok mellett tudományos diákköri munkák, kutatási projektek, szakdolgozatok, diplomamunkák készítésében is segítséget nyújtanak. „Jelenleg több mint száz magyarországi piaci partnerrel állunk kapcsolatban, gyakorlatilag szinte minden építőipari ágazatban dolgozó vállalat megfordult már megbízóként a laboratóriumunkban. Az építési termékek teljesítményállandóság-vizsgálatától kezdve az épületdiagnosztikai és minősítő vizsgálatokig közel százféle mérést végzünk. A megrendelések között megtalálhatók voltak például vasúti termékek, monolit és előregyártott betonszerkezetek, természetes anyagú hőszigetelők, acél vázszerkezetek és geoműanyagok termékfejlesztésével kapcsolatos feladatok is” – hangsúlyozta a laborvezető, aki kollégáival, dr. Harrach Dániellel, dr. Németh Attilával és Baranyai Gusztávval készítette elő a minősítés megszerzését. Végezetül megjegyezte, a minőségirányítási rendszer bevezetésével és az öt évre szóló akkreditált vizsgálólaboratóriumi státusz elnyerésével tovább tudják szélesíteni a piaci szereplőknek nyújtott szolgáltatások körét.
- SmartManFest: a Széchenyi István Egyetem innovációi a képzést és a kutatást egyaránt szolgálják
Az ipar 4.0 és az ipar 5.0 szerepe, a modern technológiák és azok képzésekbe építése, valamint a Széchenyi István Egyetem innovatív tevékenysége került előtérbe március 6-án a győri campuson megrendezett programon. Az országos Smart Manufacturing Festival keretében nemcsak a Győri Innovációs Parkot, de az intézmény laboratóriumait is megnyitották az érdeklődők előtt. „A SmartManFestet az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) hívta életre, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek magyar ipari nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, felsőoktatási intézmények és kutatóhelyek ipari digitalizáció területén végzett tevékenységébe. A kezdeményezéshez csatlakozott az innovációt és technológiai újdonságokat fókuszba állító Széchenyi István Egyetem is” – fogalmazott a Győri Innovációs Parkban, vagyis a közelmúltban teljesen megújult egykori kekszgyári épületben az esemény részeként megrendezett kerekasztal-beszélgetésen dr. Kovács Ákos, az egyetem Digitális Fejlesztési Központja üzemeltetési divíziójának vezetője. Szántó Norbert, az intézmény Kiber-fizikai Gyártórendszerek Laboratóriumának vezetője az ipar 4.0 és az ipar 5.0 közti különbséget világította meg. „Míg az előbbiben a hálózatosítás és digitalizáció célja az automatizált, emberi beavatkozás nélküli működés, addig az utóbbi esetében újra az ember kerül a középpontba, és a modern technológiák – például a mesterséges intelligencia – az ő munkájának támogatását szolgálja” – ecsetelte. A szakember a Széchenyi István Egyetemen is alkalmazott folyamat alapú digitális iker fogalmára is kitért, amikor a fizikailag létező gyártócella és digitális mása egymással kommunikálva teszi lehetővé a könnyű és gyors beavatkozást. Ezt a módszert példázza az intézmény munkatársai által kifejlesztett egyedülálló oktatási platform, amely jól szemlélteti a fizikai és digitális világ közötti kétirányú interakciót. Lukács Balázs, a Digitális Fejlesztési Központ infokommunikációs technológiák fejlesztési divízióvezetője az új technológiák bevezetését a lépcsőzetesség és a szakértelem szükségességével jellemezte. Mint mondta, egy-egy innováció megjelenése és elterjedése között évek telnek el, mert alkalmazásához meg kell teremteni a feltételeket. „Az ipar 4.0 vívmányai is elsőként a nagyvállalatoknál terjedtek el, de ma már a kis- és középvállalkozások körében is megjelennek” – fogalmazott. A szakértelem kérdéséhez csatlakozott dr. Szalai Szabolcs, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese, aki arról beszélt, hogy a Széchenyi-egyetem miként tudja biztosítani hallgatóinak a legújabb ismereteket. „A gazdaságban folyamatosan változik az elvárt tudás. Intézményünk ezért bevonja az ipari szereplőket az oktatásba, a hallgatók a vállalatokkal közös projektfeladatokban vehetnek részt, valós piaci témát dolgozhatnak fel szakdolgozatukban, gyakorlati tudásukat pedig tovább mélyíthetik az egyetem laboratóriumaiban” – fejtette ki. Dr. Ballagi Áron, az Automatizálási és Mechatronikai Tanszék vezetője azt emelte ki, hogy a hallgatóknak erős alapot kell biztosítani a hagyományos ismeretekből, és erre lehet ráépíteni az újdonságokat, valamint azt a speciális tudást, amivel egy-egy részterület szakértőivé válhatnak. A tanszékvezető példaként a robotizációt említette, ahol a projektalapú oktatással, gyakorlati feladatokon keresztül mélyíthető el a megszerzett elméleti tudás. Dr. Fodor Dénes, a Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszék vezetője amellett érvelt, hogy az egyetemi képzésben a tudományágakat integrálva kell kezelni, mert a tudományterületek egyre inkább összeérnek. „A tudós szétszedi a dolgokat, hogy tanulmányozni tudja, a mérnök pedig összerakja, hogy működjenek. A gyakorlati szakembereknek tehát nem elég érteniük a jelenségeket, de egyben alkotó tevékenységet is kell végezniük az innováció létrejötte érdekében” – fűzte hozzá. A kerekasztal-beszélgetésen a Széchenyi István Egyetem kutatásainak több területét is érintették az előadók: a digitalizáció és a robotika mellett az infokummunikáció, az 5G, a robotizáció, valamint az önvezető járművek is terítékre kerültek. Az érdeklődők a nap folyamán bepillanthattak a győri campus laboratóriumainak munkájába, megismerhették a Kiber-fizikai Gyártórendszerek Laboratórium, a Rádiófrekvenciás Vizsgálólaboratórium, a Távközlés-informatika Laboratórium és a Drónlaboratórium, valamint a Mobilis Interaktív Élményközpont tevékenységét. „Azért jöttem el a rendezvényre, hogy megismerjem a hallgatók számára nyitva álló lehetőségeket. Érdekelnek a modern technológiák, főleg a mesterséges intelligencia és a 3D tervezés, magam is az utóbbival szeretnék hosszú távon foglalkozni” – mondta el kérdésünkre Sebők Balázs, az egyetemre Székesfehérvárról érkezett elsőéves gépészmérnök hallgató. Hozzátette, örömmel tapasztalja, hogy az intézményben számos program segíti a hallgatókat, amelyek lehetőséget adnak számukra, hogy bekapcsolódjanak az innováció világába.
- Ösztöndíjjal tölthet Németországban fél évet a Széchenyi István Egyetem iráni hallgatója
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói számára is adott a lehetőség, hogy ösztöndíjjal egy európai partnerintézménynél töltsenek egy-egy félévet, megismerve egy másik kultúrát és intézményt. Számos külföldi hallgató él ezzel, köztük az iráni Majid Hazrati is. Az Irán északi részéről, Parsabad városából származó Majid Hazrati tavaly ősz óta tanul a Széchenyi István Egyetemen, infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzésen. A 35 éves hallgató építőmérnökként végzett hazájában, s az elmúlt években pedig jelentős munkatapasztalatot szerzett, azonban tanulmányai kiegészítéseként, új lehetőségek és önmaga megismerése érdekében érkezett Európába. A tavaszi szemesztert Németországban tölti, ahova egy ösztöndíjprogramnak köszönhetően utazhat, hogy bővítse tudását és új élményeket szerezzen. Majid tanulmányai színhelyéül több szempont miatt is a Széchenyi-egyetemet választotta. Egyrészt az intézmény három féléves mesterképzését rendkívül színvonalasnak tartja. „Másrészt mielőtt jelentkeztem volna, rengeteg e-mailt váltottam dr. Borsos Attilával, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánhelyettesével, valamint a Nemzetközi Programok és Alumni Központ munkatársaival, és rendkívül pozitív, megerősítő visszajelzéseket kaptam, ami szintén befolyásolta döntésemet” – mondta. „Én olyan ember vagyok, aki nagyra becsüli az emberi interakciókat, és telefonálás helyett gyakran személyesen mentem el a Nemzetközi Programok és Alumni Központ irodájába, ha bármi kérdésem vagy problémám adódott. Az iroda munkatársai mindig örömmel fogadtak, és türelemmel fogadták kérdéseimet, mindenre megfelelő választ keresve” – fogalmazott Majid, hozzátéve: sokat jelent számára, hogy a megbízható és segítőkész egyetemi munkatársak minden helyzetben támogatják. Az iráni hallgató remekül beilleszkedett a magyarországi életbe, és kifejezetten otthon érzi magát. „Győrre már az otthonomként tekintek, hiszen majdnem minden, ami fontos számomra, itt található, minden a rendelkezésemre áll elérhető közelségben. A barátaim is itt vannak mellettem, ami könnyebbé teszi a dolgokat, valamint a campus területéről egy rövid sétával bárhova elérhetek” – fogalmazott. Megjegyezte: esténként szívesen sétál a belvárosban a barátaival, és alkalomadtán kihasználja az egyetemnél található sportpályákat, előszeretettel kezdve a napot a futópályán kocogva. Majid emellett szívesen utazik szabadidejében, amit jelentősen megkönnyít Győr kitűnő elhelyezkedése és a gyakran induló busz- és vonatjáratok. „A magyar főváros mellett az elmúlt félévben sikerült eljutnom Bécsbe és Pozsonyba is, és őszintén meglepődtem milyen egyszerű elérni ezeket a városokat Győrből. Nagyon jó, hogy szinte minden órában indulnak vonatok” – árulta el az iráni fiatal. A hallgató reméli, hogy a következő hónapokban új lépést tehet a jövője felé. „Sokat jelent számomra, hogy Németországban tanulhatok, és megismerhetem egy másik ország oktatási rendszerét is, amit szintén fontos előnynek tekintek. Mindig ambiciózus, keményen dolgozó ember voltam, és ezek a lehetőségek megmutatják, hogy jó úton járok az életben. Az elnyert ösztöndíjjal megtalálhatom önmagamat és kiaknázhatom a bennem rejlő potenciált, nem beszélve a képességeim fejlesztéséről. Van egy mottóm, ami szerint eddig éltem az életemet, és mindig bevált. Így szól: annak fog kinyílni egy ajtó, aki kopogtat rajta. A Széchenyi-egyetem ajtaja kinyílt számomra, és ezért mindig hálás leszek” – hangsúlyozta.
- Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása várja gyakorlatra a Széchenyi István Egyetem hallgatóit
Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat február 27-én. A precíziós gazdálkodásban élenjáró cég a kutatás-fejlesztési és innovációs partnerség mellett szakmai gyakorlati lehetőséget kínál az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara hallgatói számára különböző termelési egységeiben. „Az egészséges élelmiszer-előállítás, a precíziós gazdálkodás, a fenntarthatóság, a környezetvédelem, valamint a terület- és vidékfejlesztés kiemelt fókuszai karunknak. Ezek a témák több tudományterületet is érintenek, ezért nagy előny, hogy a Széchenyi-egyetemen a mérnöki, technológiai és informatikai területek jól együttműködnek az agrártudománnyal” – emelte ki dr. Tóth Tamás, a mosonmagyaróvári kar dékánja. Mint mondta, az intézmény ötszáz hektáron gazdálkodik, Smart Farm tangazdaságában a hallgatók a legkorszerűbb technológiákkal ismerkedhetnek meg, a kertészeti ismeretek mélyítése érdekében a campuson egy modern üvegházat is terveznek. Hozzátette, a vállalati kapcsolatokat kiemelten kezelik, a széles körű együttműködések egyaránt erősítik a gyakorlatorientált képzést, a közös kutatás-fejlesztést, valamint az újabb és újabb innovációkat az agrárium automatizációja terén. „Öröm számunkra, hogy Lengyelország egyik vezető kertészeti cégével működhetünk együtt, amely tovább növeli hallgatóink lehetőségeit” – húzta alá. Dr. Húth Balázs, az Állattudományi Tanszék vezetője ismertette: a Primavega több mint ezer hektáron folytat precíziós, és további ötven hektáron biogazdálkodást. A megállapodás értemében a Széchenyi-egyetem hallgatóinak lehetőségük nyílik a cégnél tölteniük szakmai gyakorlatukat. „A vállalkozás nemzetközi – többek közt magyarországi – terjeszkedése miatt helyben is szüksége van a jól képzett szakemberekre, ezért hallgatóinknak kiváló lehetőséget jelent ez a kapcsolat” – hangsúlyozta. „Egyetemista koromban magam is külföldön töltöttem gyakorlati időmet, így tudom, hogy mekkora tapasztalatot jelent ez egy fiatal szakember számára. Többek közt ezért is vagyok nagy támogatója közös programunknak” – fogalmazott Krysztof Rózycki, a Primavega termelési igazgatója. Kiemelte, a vállalat filozófiája, hogy a földtől az asztalig kísérik a zöldségek útját, így a termeléstől a feldolgozáson át a szállításig minden fázissal foglalkoznak. „Szeretnénk tovább fejlődni, mert egész Európában nagy igény van az egészséges termékekre, ehhez azonban megfelelő szakember-utánpótlás is szükséges” – szögezte le. Megjegyezte, cégük elkötelezett a korszerű technológiák mellett, és tudásukat szívesen megosztják a jövő szakembereivel. A gyakorlati idő alatt országuk kulturális, történelmi értékeit is megismerhetik a fiatalok. Dr. Tóth Tamás végezetül kijelentette: a vállalat és az egyetem közös vonása a fenntarthatóságot erősítő precíziós gazdálkodás melletti elkötelezettség, ezért bízik benne, hogy a partnerség minél több területen érezteti majd pozitív hatását mindkét fél számára. Az ünnepélyes aláírást követően a kar hallgatói részletes tájékoztatást kaptak a cég által kínált gyakorlatról, amely a tervek szerint már az idén nyáron lehetőséget nyújt számukra a lengyelországi tapasztalatszerzésre.
- Pihenőzóna és minőségi ételek várnak mindenkit a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári campusán
A Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja, hogy magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítson hallgatói és munkatársai számára. Ennek érdekében az intézmény megújult közösségi teret alakított ki, valamint minőségi termékeket kínáló büfével várja az egyetemi polgárokat az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon. Nemrégiben átalakult a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári campusának étkezési kínálata, s a kar egy kellemes pihenővel is bővült. Mostantól az egyetemi polgárok a Phare épületben kapcsolódhatnak ki egy hangulatos közösségi térben, ahol a kényelmes kanapék mellett étel- és italautomaták is várják őket. Azok, akik pedig ízletes szendvicsekre, forró kávéra vagy péksüteményekre vágynak, az új egyetemi büfében (a korábbi Strauss kávézóban) találhatnak finomságokat. A minőséget többek között a Lipóti Pékség garantálja, melynek frissen sütött termékei kaphatók. A nyitvatartás mostantól az oktatási rendhez igazodik, így hétfőtől szombatig, 8 és 16 óra között várják a vendégeket. „A Széchenyi István Egyetem célja, hogy az akadémiai és infrastrukturális fejlesztések mellett hangsúlyt fektessen polgárainak kényelmére és jóllétére is az intézmény összes campusán. A mostani megújulás ennek kiváló példája, s általa hallgatóink és kollégáink minőségi termékek széles kínálatához férhetnek hozzá Mosonmagyaróváron is” – húzta alá a kar dékánja, dr. Tóth Tamás.
- A Notre Dame-ban is orgonált a Széchenyi István Egyetem villamosmérnök hallgatója
A Széchenyi István Egyetem végzős villamosmérnök hallgatója, Giczi Balázs mindössze 28 éves, de már most sokszínű életúttal rendelkezik. Gyermekként lett az orgona szerelmese: az alapszakot a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán, a mesterszakot a Zeneakadémián végezte el, és meg sem állt Európa több ikonikus orgonájáig. Zenei érdeklődése mellett nem mondott le mérnöki álmairól sem. A győri Giczi Balázs életét gyermekkora óta átszövi a zene. Általános iskolásként tanárai javaslatára zeneiskolába iratták szülei, ahol megpecsételődött a sorsa. „Lehetőségem volt számos hangszer kipróbálására, azonban a kezdetektől tudtam, hogy engem igazán az orgona érdekel. Szeretetét a templomból hozom magammal, ahol már alsó tagozatos diákként ámulatba ejtett. Ehhez elsőként a zongorázást kellett elsajátítanom magas szinten, így kitartóan és szorgalmasan gyakoroltam. Ennek köszönhetően egyre több mindent tudtam eljátszani zongorán, majd később orgonán” – hangsúlyozta a fiatal művész. Elsőként a győrszentiváni kántor tanította az ifjú orgonistát, majd később a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatta tanulmányait. Közben megmaradt reál érdeklődése is. „A zeneművészeti képzésem mellett a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumba jártam, így két középiskolát végeztem el egyszerre, esténként pedig a templomba mentem gyakorolni. Ez persze áldozatokkal járt, de nem szerettem volna lemondani egyik irányról sem. Ez a mai napig így van: egyaránt fontos számomra a villamosmérnöki képzés és az orgona” – tette hozzá Balázs. A tehetséges fiatal jelenleg a Széchenyi István Egyetem végzős hallgatója villamosmérnök alapszakon, nyáron szerzi meg oklevelét. Korábban a Széchenyi-egyetem Művészeti Karának előadóművészet alapképzésén diplomázott, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait mesterképzésen. „A különböző képzések mind más-más élményt nyújtottak. A Zeneakadémián töltött évek alatt lehetőséget kaptam, hogy ikonikus helyszíneken orgonálhassak, többek közt a párizsi Notre Dame-ban, csupán egy hónappal a katedrális leégése előtt, valamint nemzetközi mesterkuzuson vehettem részt Lyonban. A villamosmérnöki képzésem alatt pedig belevethettem magam a PLC-programozásba, és naprakész tudással gyarapodhattam a robotika területén is. Szakmai gyakorlatomon nemrégiben tapasztaltam, hogy az egyetemen szerzett tudást milyen jól tudtam alkalmazni valós ipari feladatoknál” – mondta a mérnökhallgató. Giczi Balázs a jövőben sem tervez lemondani álmairól, szeretné folytatni mindkét szeretett területét: a villamosmérnöki és az orgonista karrierutat. Aki szeretné élőben is meghallgatni gyönyörű orgonajátékát, az látogasson el a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomba, ahol rendszeresen orgonál vasárnap esténként.
- Az MI-vezérelt egyemberes vállalkozásoké a jövő? – izgalmas beszélgetés a Széchenyi István Egyetemen
„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek. Az eszmecsere kijózanító képet rajzolt a területről: még nem tartunk ott, hogy a gép helyettesíti az embert, ugyanakkor bagatellizálni sem lehet a világra gyakorolt hatását. De vajon miért pont most robbant ekkorát ez az innováció? Hol vannak az algoritmusok korlátai? És miért (ne) használjuk a ChatGPT-t szakdolgozatírásra? A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klub eseménysorozatának célja, hogy összekösse a gazdaság, a vállalkozás és az innováció iránt érdeklődőket. A tavaszi szemeszter nyitóeseménye a mesterséges intelligencia körül forgott: a szervezők egy asztal köré ültették a győri vállalkozói szektor képviselőit, így a pódiumbeszélgetés résztvevője volt Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapító-vezérigazgatója, Hódosi Gergely, az Audi Hungaria adatelemzője és Pap Martin, az iBookr könyvelést automatizáló startup munkatársa. A beszélgetést dr. Rámháp Szabolcs, a Széchenyi István Egyetem oktatója és kutatója moderálta. „A mesterséges intelligencia nem újkeletű, már az ötvenes években publikálták az első matematikai modelleket, akkor azonban még nem állt rendelkezésre olyan számítási kapacitás – azaz megfelelő hardver –, amely képes a valódi erejét megmutatni a technológiának. Közben az elmélet is fejlődött, így jutottunk el mára oda, hogy létrejöttek olyan csodák, mint a ChatGPT, amely lenyűgözte az egész világot” – foglalta keretbe az MI történetét Kiss Gergely MI-szakértő. „A ChatGPT mögött álló nyelvi modell és algoritmus valóban szenzációs, mert régóta ostromolt csúcsot ugrott meg a technológia, de fontos rögzíteni, nem szólalt meg a gép, és nem is lett okos. Valójában egy szöveggenerátorról beszélünk, ami statisztikai alapon megtanulja, melyik szó milyen gyakorisággal áll a másik mellett, és ez alapján képes mondatokat előállítani. Egy kétéves gyerek szintjére tenném. De olyan kétéves gyerek, aki elolvasta a világ összes könyvét és szeret fecsegni” – világította meg a jelenség műszaki hátterét Hódosi Gergely, az Audi Hungaria munkatársa, aminek megértése után hamar eljutunk az alkalmazásának határaihoz is. Az egyik gyakori hibaforrás az úgynevezett hallucináció, amikor olyan tartalmat generál a szoftver, ami a valóságban nem létezik, vagy túlságosan kreatív, véletlenszerű elemeket tartalmaz. Gyakori probléma, ha forrásokat kérünk tőle, akkor olyan szerzőkre és publikációkra hivatkozik, amelyek sosem készültek el. A hibát máig nem sikerült teljesen kiküszöbölni, ám a kockázatát minimálisra lehet szorítani: már vannak olyan jól tanított, speciális nyelvi modellek, amelyek képesek pontosan referálni arról, melyik dokumentum melyik részén találták meg az információt, amit szolgáltattak. „Nagyon fontos az emberi tényező is, azaz mi felhasználók hogyan kommunikálunk a nyelvi modellekkel. Írjon egy szakdolgozathoz három fejezetet? Ez annyira általános kérés, hogy szinte biztosan előfordul benne hallucináció. Mutassa be a Huffman-kódolást? Erre a konkrét problémára nagyon pontos választ fog adni” – tette hozzá Pap Martin, az iBookr munkatársa. „Háromféleképpen tud segíteni a mesterséges intelligencia a vállalatoknak: automatizál, optimalizál és ügyfélélményt növel. Az automatizáció azt jelenti, hogy emberi tevékenységeket képes helyettesíteni a gép. Ahol az ember nem kiváltható, ott pedig optimalizálunk, azaz hatékonyabban dolgozhatunk az MI segítségével. Az ügyfélélmény növelése viszont minőségi előrelépés lehet, mert magasabb színvonalra emeljük a termékünket vagy szolgáltatásunkat. Mi az iBookr-nél például automatizáltan állítunk ki ajánlatokat. Az ügyfelek elégedettek, mert azonnal kapnak választ, nem kell megvárni, míg három nap múlva felhívja őket az ügyintéző” – ecsetelte a technológia előnyeit Pap Martin. „Hol teremt értéket az MI? Mindenhol és bárhol. Olyan forradalom ez, mint az elektromosság, csak még annál is mélyrehatóbb és még gyorsabb a terjedési sebessége. Szerintem én már csak ezzel fogok foglalkozni életemben, mert annyira mindent meghatározó a technológia. Sam Altman, az OpenAI alapítója mondta, hogy nincs már messze az az idő, amikor az első egyemberes vállalat eléri az egymilliárd dolláros értékelést. Ez azt jelenti, hogy a menedzser viszi a céget, a folyamatokat pedig kizárólag automatizált ágensek végzik majd” – jelentette ki Kiss Gergely. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői üzentek mindenkinek, aki eddig ódzkodott az MI használatától: nem szükséges fejlesztői szaktudás a mesterséges intelligencia kiaknázásához, pusztán az ügyes alkalmazásával nagy előnyre tehet szert egy vállalkozás. Startupok esetén az MI a prototípus létrehozásában segíthet – az új ötleteket bátrabban tesztelhetjük, mert fél év helyett akár egy hétvége alatt elkészülhet a kipróbálható verzió, így kevesebb erőforrásra van szükség egy új piac meghódításához. Utolsó témaként a mesterséges intelligencia munka világára gyakorolt hatását is megvitatták a vendégek. Vannak, akik odáig merészkednek, hogy egyes szakmák teljes kihalását prognosztizálják, de vajon hogyan látják ezt Győrben? „Az első ipari forradalom idején a ludditák összetörték a szövőszékeket. Ugyanaz játszódott le, mint ma: megjelent a technológia, és jött a pánik, hogy elveszi a munkát. Ebben a tekintetben igazuk is volt, mert azt a munkát tényleg elvette, csak számos másikat teremtett helyette! Ha ezt az analógiát nézzük, semmi félnivalónk nincsen. Sokszor megkongatták már a vészharangot, és a nagy munkanélküliség valahogy mindig elmaradt” – fejtette ki álláspontját Kiss Gergely. „Egy kutatás szerint nagyjából minden ötödik állást jelentősen átalakít majd a generatív MI, tehát a hang-, kép- és szöveggeneráló programok. Kiket érint? Webfejlesztő, marketinges, designer. Kiket nem érint? Csőszerelő, idénymunkás, tornatanár. Ezek nem automatizálhatóak. Természetesen az Audiban mi is vizsgáljuk, hogy tudnánk alkalmazni a mesterséges intelligenciát különböző munkakörökben, és nagyrészt az jött ki, hogy jelenleg nem tudja helyettesíteni az emberi munkaerőt” – mondta Hódosi Gergely. Pap Martin optimistán közelítette meg a kérdést: „Az a tapasztalatom, hogy az a munka, amely automatizálható, azt általában le is szeretnénk automatizálni. Egy projekt keretében felmértük egy vállalat raktározási folyamatait, és mindenki azt kérdezte, ugye már idén bevezetik az új rendszert, mert hiába az extra fizetés, semmi kedvük szeptembertől decemberig minden vasárnap leltározni. Amikor az iBookr-nél alkalmazást fejlesztünk, nem azt jelenti, hogy innentől kirúgják a könyvelők felét. Épp ellenkezőleg: a program segítségével kétszer több ügyfelet szolgálhatunk ki. Így kell nézni ezt” – hangsúlyozta. A beszélgetőpartnerek felhívták a figyelmet, hogy jelenleg túlzott várakozásokkal tekintenek a cégek a mesterséges intelligenciához, amire kiváló példa, hogy egyesek szerint a senior szotftverfejlesztők elküldhetők. Ez azonban teljes tévút: a szaktudást nem helyettesíti a MI. Ha elő is állítja a kódot, azt ellenőrizni és optimalizálni kell. Alátámasztja mindezt a GitHub statisztikája, amely szerint a ChatGPT megjelenése óta duplázódott a gyenge minőségű kódsorok száma a repozitóriumban. Összességében tehát a győri szakértők analízise kijózanító az MI eljövetelét várók és a betiltását követelők számára is: a technológia ugyan nagymértékben befolyásolja az életünket, és már most hallatlan üzlet, de nem forgatja ki négy sarkából a világot. Egyelőre.
- Fóbián túl – legyőzhető-e a tűfóbia?
Életünk során különböző félelmekkel szembesülünk, de vannak, amelyek akár egy egész életen át elkísérhetnek bennünket. Van, aki a magasságtól fél, mások a mély víztől, van, aki pedig a tűtől. Sajnos a tűvel szembeni ellenérzés – még ha nem is ölt fóbia méretű félelmet – sokakat hezitálásra késztethet olyan fontos ügyekben is, mint az önkéntes véradás vagy plazmaadás. Pedig mindkettőre óriási szükség van. Miért fontos a tűfóbia kérdésével foglalkozni? „Hazánkban rendkívül nagy szükség van az önkéntes véradókra és a vérplazmaadókra is. Sokakat a tűfóbia tart távol az önkéntesség ezen formájától, pedig számtalan előnye van, ha valaki csatlakozik plazmaadó közösségünkhöz. Nálunk a Plazma Pontokon igyekszünk igazi közösségi élményt nyújtani egy barátságos légkörben, modern környezetben, sőt, a nálunk eltöltött időért cserébe ingyenes kávét, csokoládét, szendvicset és juttatást is biztosítunk.” – mondta el Kiss Zoltán, a Plazma Pontok egyik centrumvezetője. A Plazma Pontok 2009 óta segíti a hazai vérplazmaadást. A vérplazma a gyógyszerkészítmények gyártásában rendkívül fontos szerepet játszik, mivel olyan anyagokat tartalmaz, amelyeket szintetikus úton nem lehet előállítani Az albumin és az immunglobulinok mellett számos olyan fontos elemet is tartalmaz, amelyek segíthetnek a különböző betegségek kezelésében. Kizárólagos forrása pedig az önkéntes plazmaadók. Hogyan győzhető le a tűfóbia? Ismerős lehet Ron Weasley, a Harry Potter-sorozat egyik ikonikus karaktere, aki szintén híres volt fóbiájáról. Félelme a pókoktól már-már egészen traumatikus mértéket öltött. A történet végére sikerült túllendülnie a bénító félelmén és puszta viszolygássá kicsinyíteni a pókokkal kapcsolatos fóbiáját. Ronéhoz hasonló utat járt be Nagy Dániel, YouTuber is, aki tűfóbiájával harcolt már évek óta, amikor is nagy elhatározásra jutott és hagyta, hogy félelmeivel szemben felülkerekedjen a segíteni akarás. Dani beszámolója a plazmaadásról és tűfóbiája leküzdéséről itt érhető el. Mi a közös Ron és Dani fóbia elleni küzdelmében? Többek között a saját félelmeikkel való szembenézés, a segíteni akarás és mások megmentése. A plazmaadásnak köszönhetően évente több, mint 600.000 betegen segítenek a vérplazma felhasználásával készült készítmények. A tűfóbia legyőzésének elengedhetetlen lépései: A félelem forrásának megértése és a félelemmel való szembenézés. Gyakran gyermekkori traumatikus élmények vagy kellemetlen tapasztalatok okozzák ezt a fóbiát. Egy magasabb cél vagy jó ügy segíthet átértékelni félelmeinket és fóbiáinkat, valamint erős motivációt jelenthet a félelem leküzdéséhez. Az elkötelezettség és a kitartás, valamint egy megértő, támogató közeg is kulcsfontosságú a fóbiák legyőzésében. A támogató közeg biztonságos környezetet teremt, ahol nyíltan lehet beszélni a félelmekről és érzelmi támogatást nyújt. Fontos szerepet játszanak az önsegítő technikák, mint a relaxációs gyakorlatok és a légzéstechnikák, valamint a terápiás kezelések, mint a viselkedésterápia, amelyek segíthetnek átírni korábbi mintáinkat. Felkeltette az érdeklődésedet a plazmaadás? Kattints ide és tudj meg többet, miért érdemes csatlakozni egy ilyen életmentő közösséghez!
- A Széchenyi-egyetemen tanul és az olimpiai selejtezőre készül a kézilabda-válogatott testvérpár
A győri születésű Krakovszki Bence és Krakovszki Zsolt a magyar kézilabdázás nagy tehetségei. Az ikerpár tavaly tagja volt a junior-világbajnokságon ezüstérmes utánpótlás-válogatottnak, idén januárban pedig első felnőtt világversenyükön az Európa-bajnoki ötödik hellyel története legnagyobb sikerét elérő nemzeti csapatnak. A fiatalok a Széchenyi István Egyetem hallgatói, s az intézmény mindenben segíti őket, hogy sportkarrierjük mellett tanulmányaikban is sikeresek legyenek. A januári férfikézilabda-Európa-bajnokságon számos tehetséges fiatalt ismerhettünk meg, köztük az olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Kökény Beatrix és a szintén olimpiai második Imre Géza fiát, Imre Bencét, valamint a férfikézilabda-válogatott legendás kapusa, Fazekas Nándor gyermekét, Fazekas Gergőt is. A két szélen pedig egy győri ikerpárt, a Tatabányán játszó balszélsőt, Krakovszki Bencét és a NEKA-ban vitézkedő jobbszélsőt, Krakovszki Zsoltot. Érdekesség, hogy a magyar csapatban legutóbb szereplő testvérpár az Iváncsik-fivérek voltak, akik szintén győriek. A fiatalokat a Széchenyi István Egyetem vezetése köszöntötte az intézmény győri kampuszán. „Dunaszegen ismerkedtünk meg a kézilabdával, majd Győrben pallérozódtunk. Tizennégy évesen életünk új szakasza kezdődött, hiszen otthonról Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiára (NEKA) kerültünk, és ott váltunk élvonalbeli játékosokká” – mesélt a kezdetekről Krakovszki Zsolt. Hozzátette, együtt lettek válogatottak is, ma pedig mindketten tagjai a márciusi olimpiai selejtezőtornán szereplő válogatott keretének. „Tavaly a NEKA-ból a Tatabányába szerződtem, amely az élvonalban a harmadik helyen áll. Ez hatalmas váltás volt, talán elég csak annyit mondanom, hogy poszttársam a korábbi veszprémi, spanyol válogatott, Cristian Ugalde. Ahogy testvérem említette, sok éven át együtt játszottunk, most viszont az NB I két külön csapatában szerepelünk, a napokban épp egymás ellen léptünk pályára” – emelte ki Krakovszki Bence. A két fiatal elmondta, hatalmas élmény volt számukra a januári Európa-bajnokság, és nagy reményekkel készülnek az olimpiai selejtezőre. „Fontos számunkra, hogy a sűrű klubszezon és válogatott szereplésünk mellett tanulmányainkra is kellő figyelmet tudjunk szentelni. Mindketten Győrben tanulunk, rekreáció és életmód szakos hallgatók vagyunk. Köszönettel tartozunk a Széchenyi István Egyetemnek, mert az intézmény vezetésének rugalmassága, az oktatók segítőkészsége teremt lehetőséget arra, hogy sportkarrierünkkel össze tudjuk egyeztetni a diplomaszerzést” – hangsúlyozták. „Bencének és Zsoltnak szívből gratulálok, mert nagy sikerből vették ki a részüket az Eb-n. Szorítunk nekik, hogy az olimpiai selejtezőtorna is hasonlóan eredményes legyen” – fogalmazott dr. Filep Bálint, a Széchenyi-egyetem elnöke. Hozzátette, az intézmény kiemelten kezeli a sportot, s amellett, hogy az egyetem saját egyesületében lehetőséget nyújt a hallgatóknak a sportolásra, számos professzionális klubbal is együttműködik. „Sportoló hallgatóinknak kettős életpályát kínálunk, segítjük őket abban, hogy a versenysport mellett tudjanak tanulni, hiszen fontos, hogy a sportkarrierjük után a civil életben is hasonlóan sikeresek lehessenek” – húzta alá. Uhlig Rita, a Győri ETO UNI FKC ügyvezetője kiemelte, Bence és Zsolt Győrből indultak, és a kötődésük a mai napig megmaradt. „A győri kézilabdázást azzal is segítik, hogy közös rendezvényeken megmutatják a fiataloknak a sportág szépségeit, személyes példájukkal irányt mutatnak a kézilabdázás iránt érdeklődőknek” – jegyezte meg. Ezért a munkáért és elért eredményeikért mondott köszönetet a két sportolónak Csitkovics Tibor, a győri klub főszponzora, az Agrofeed Kft. ügyvezetője, aki jutalmat is átadott nekik. „Győrben elkötelezett közösség alakult ki amellett, hogy a városnak újra első osztályú csapata, az élvonalban is meghatározó együttese legyen. Éppen ezért is vagyunk büszkék a fiatalokra, akik innen indultak, és több válogatottbeli társukkal igazolják a győri utánpótlásképzés erejét” – mondta. A Krakovszki testvéreknek hamarosan mindannyian szurkolhatunk, hiszen március 14–17. között Tunéziával, Norvégiával és Portugáliával mérkőzik a magyar válogatott az olimpiai szereplésért. A Tatabányán megrendezendő selejtezőtornáról az első két helyezett jut ki az ötkarikás játékokra.
- Széchenyi István Egyetem: exkluzív Herendi-porcelánkiállítás nyílt az óvári várban
Ünnepélyes rendezvény keretében nyitották meg a Herendi nyitány elnevezésű időszakos kiállítást a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának központjául szolgáló óvári várban. A lenyűgöző tárlat április 30-ig várja a látogatókat. Különleges kiállítással várja a porcelán csodálóit a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara, ahol Herendi nyitány címmel a Herendi Porcelánmanufaktúra remekeit tekinthetik meg az érdeklődők két hónapon át. A kiállított alkotásokban megjelennek a tradicionális minták és annak újabb keletű változatai is. Megtekinthető például az 1851-es londoni világkiállításról származó Viktória-minta és Royal Garden elnevezésű megújult változata, amely Magyarország hivatalos nászajándéka volt 2011-ben a brit hercegi pár, Vilmos herceg és Katalin hercegné számára. A tárlat megnyitóját február 29-én tartották, amelyen részt vettek többek között Japán magyarországi nagykövetségének képviselői – Junko Sato misszióvezető-helyettes és Ozaki Takesi kulturális osztályvezető – is. Herend neve egyet jelent a minőséggel, a kézművesség hagyományával, a tökéletességre való törekvéssel Magyarországon és világszerte. „Kulturális missziónk, hogy a porcelán hordozta értékeket vigyük szerte a nagyvilágban. Nagy öröm számunkra, hogy a Herendi porcelán eljutott egy újabb helyszínre, a gyönyörű Mosonmagyaróvárra” – hangsúlyozta dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója. „A Herendi Porcelánmanufaktúra amellett, hogy sikeres gazdasági társaság, kultúra- és értékteremtő közösség is, melynek feladata, hogy megőrizze és átörökítse évszázados értékeit: számunkra a szépség, az egyediség és a kiváló minőség a mindennapok része. Herend figyel a tradíciókra és törekszik arra, hogy folyamatosan megújuljon és innovatív legyen, így biztosítva az alkotóközösség jövőjét” – tette hozzá. „Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a kiállítás megnyitóját és kérünk mindenkit, vigye hírét ezeknek a szépségeknek, hogy minél többen láthassák ezt az egyedülálló tárlatot. Az óvári vár méltó környezete e csodálatos kiállítással válik igazán teljessé, és ez egy remek alkalom arra, hogy megmutassuk saját értékeinket is” – húzta alá dr. Árvay István, a város polgármestere. „A Herendi Porcelánmanufaktúra jelmondata, mely a tradíciót és az innovációt hirdeti, összhangban van karunk múltjával és törekvéseivel. A Széchenyi István Egyetem a magas színvonalú oktatás és kutatás mellett kulturális programokkal is szolgálja a várost és a térségét, amihez az óvári vár kiváló helyszínt nyújt. Intézményünk fontos célja továbbá, hogy szoros együttműködéseket alakítson ki a gazdasági szféra szereplőivel, és örülünk, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel is már hosszú évekre nyúlik vissza a kapcsolatunk” – hangsúlyozta dr. Tóth Tamás, az egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja. Galéria: Adorján András
















