top of page

1794 találat

  • Az UNI-Győri Úszó SE végzett az úszó OB élén, a legtöbb érmet Sebestyén Dalma, a Széchenyi-egyetem hallgatója nyerte

    Közel 20 ország félezer versenyzője vetélkedett a bajnoki címekért Budapesten, a Duna Arénában április 9–12. között rendezett olimpiai kvalifikációs országos bajnokságon. Az UNI-Győri Úszó Sportegyesület versenyzői a rendkívül erős mezőnyben egyéni csúcsaik mellett 8 arany, 4 ezüst és 3 bronzérmet szereztek. A Széchenyi István Egyetem hallgatója, a MEFOB Feszt egyik nagykövete, Sebestyén Dalma egymaga nyolc érmet – köztük négy aranyat – gyűjtött. A nagyszerű teljesítménnyel a győri fiatalok valamennyi csapatnál jobban teljesítettek, így az éremtábla élén végeztek, olyan óriásokat megelőzve, mint a BVSC, a Kőbánya SC, a Vasas vagy éppen a Ferencváros. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, nemcsak a medencében, hanem az azon kívül mutatott értékek miatt. Az itt töltött napok alatt minden pillanatban éreztem a koncentrációt, az akaratot és mindenekelőtt a sportemberi jelenlétet. Büszke vagyok arra, hogy rendkívül fiatal csapatunk ilyen szépen helytállt” – fogalmazott Petrov Árpád vezetőedző. Hozzátette, idén csak felnőtt szinten négy világversenyen – világbajnokságon, Európa-bajnokságon, olimpián, rövidpályás vb-n – vesznek részt úszóik, ezért – bár nem az országos bajnokság volt a szezon fő fókusza – óriási siker, hogy a világszínvonalú magyar úszósport hazai éremtábláján az UNI-Győri Úszó SE áll az élen. A nemzetközi mezőnyben a győri Sebestyén Dalma, a Széchenyi István Egyetem hallgatója, az idei győri MEFOB Feszt egyik nagykövete nyerte a legtöbb érmet: négy arany, két ezüst és két bronzéremmel térhetett haza az országos bajnokságról. „Idén szerencsére nagyon sok dolgom lesz, ez a verseny tulajdonképpen csak egy kirándulás volt. A szövetség által biztosított két edzőtábort mi a nyári Európa-bajnokság és az olimpia elé osztottuk be, vagyis ezek segítsége nélkül szerepeltünk így, ami több mint biztató. Nagyon köszönöm a csapatnak, és szeretteimnek, az ő kitartásuk nélkül biztosan nem szerepelhettem volna ilyen eredményesen. Büszke vagyok, hogy az UNI-Győri Úszó SE tagjaként élhettem meg ezt a pillanatot" – értékelt Sebestyén Dalma.

  • Széchenyi István Egyetem: bajnok lett az UNI Győr ETO HC jégkorongcsapata az Andersen Ligában

    A három nyert mérkőzésig tartó döntő harmadik, egyben utolsó felvonását április 14-én rendezték a Győri Jégsport Központban. A Széchenyi István Egyetem csapata, az UNI Győr ETO HC a magyar másodosztályú bajnokság, az Andersen Liga vándorkupájáért lépett jégre a jászberényi Lehel HC együttesével szemben, és a harmadik győzelmével meg is szerezte azt. Az Andersen Liga döntőjének három nyert mérkőzéséig tartó párharcában egy magabiztos hazai és egy küzdelmes idegenbeli győzelem után már 2:0-ra állt a győri alakulat. A hangulatra ismét nem lehetett panasz, több mint 600-an kísérték figyelemmel a találkozót a helyszínen. Az ünnepélyes korongbedobást Sebestyén Dalma úszó, az UNI-Győri Úszó SE kiváló sportolója, a Széchenyi István Egyetem hallgatója, az idei győri MEFOB Feszt egyik nagykövete végezte el, aki az országos úszóbajnokságon egymaga nyolc érmet szerzett, és ezzel a legeredményesebbnek bizonyult. Az UNI Győr ETO HC az előző hazai meccséhez hasonlóan a sípszótól kezdve nagy nyomást helyezett a vendégek kapujára, a vezetést mégis a vendégek szerezték meg. Az ETO emberelőnyből gyorsan egyenlített, és a második harmadban a vezetést is átvette. A zöld-fehérek ebben a játékrészben világossá tették, hogy melyik a jobb csapat, és 4–1-re elhúztak. A harmadik harmadban tovább növelték előnyüket, majd 5–1-es állásnál kisebb tömegverekedés alakult ki a jégen, aminek következtében öt-öt játékos végleges kiállítást kapott. A Lehel így nem tudta folytatni a játékot, s a mérkőzés a hazaiak győzelmével fejeződött be. A győri együttes – amelynek tagjai közül hatan is a Széchenyi István Egyetem hallgatói – fantasztikus szezont futott: az EUHL 7. helye mellett első helyet szerzett a MEFOB-on, az Andersen Ligában pedig 27 mérkőzésből 24-et megnyerve elhódította a bajnoki címet is. A csapat játékosa, Madácsi Benedek lett a szezon legeredményesebb játékosa. Az érmeket és a kupát Radnai Károly, az Andersen Magyarország ügyvezetője, Szombati-Serfőző Eszter, az Uni Pro Sport Kft. ügyvezetője, valamint dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Sport- és Rekreációs Központjának vezetője adta át. UNI GYŐR ETO HC 2023/24 szezon Andersen Liga csapatának névsora: Kapusok: Kornakker Dániel, Róth Nándor, Mészáros Ákos Játékosok: Almási Márk, Csata Sebestyén, Csölle Dániel Zoltán, Farkas István Tamás, Fekete Botond, Horváth Richárd, Jábor Bendegúz, Kiss Ádám, Kiss Mátyás Zoltán, Koczkás Márk, Láday Áron, Láday Bence, Lévai Norbert, Madácsi Benedek, Majoross Barnabás, Makovics Bence, Nagy Márk Máté, Sipák Martin, Takács Balázs Attila, Vas Márk Dániel, Vojnits Balázs, Wenner Miklós Barnabás Stáb: Odnoga Mátyás vezetőedző, Láday Lóránt másodedző, Feil Arnold másodedző, Barna Ádám kapusedző, Steingart László erőnléti edző, Alföldi Zoltán sportpszichológus, Baki Dávid felszerelés menedzser, Pribránszki Gergely kommunikáció, Horváth Helga social media, Boros Péter GM

  • A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi István Egyetem és az ipar együttműködése

    Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését. A Széchenyi István Egyetem arra törekszik, hogy a legkorszerűbb tudást adja át a hallgatóknak, és ennek érdekében rendszeresen hív meg neves előadókat a legrangosabb egyetemekről. Az intézmény legutóbb, április 9-én az egyik legfontosabb felsőoktatási minősítő szervezet, a Quacquarelli Symonds (QS) világranglistáján ötödik helyen álló kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzorát, dr. Glenn Tiffertet látta vendégül. A kutató – aki az USA budapesti nagykövetségének közreműködésével látogatott Magyarországra – „Félvezetők: esettanulmány az ellátási láncok biztonságossá tételéről” címmel tartott előadást az egyetem tavaly átadott Győri Innovációs Parkjának auláját teljesen megtöltő közönségnek. Előadását megelőzően a professzor a sajtó képviselőinek elmondta: azért érkezett Győrbe, hogy megismerje a Széchenyi-egyetem innovációs tevékenységét, kapcsolódását az iparhoz, és megossza tudását a hallgatósággal. „Lenyűgözött, amit itt láttam, különösen az, ahogy az intézmény a hallgatók gyakorlati képzése érdekében szorosan együttműködik a helyi iparral. Ez nagyszerű modell, amiből mi is tanulhatnánk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nyitott a további együttműködésre. Az eseményen dr. Lukács Eszter nemzetközi stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes a modern Kína szakértőjeként mutatta be dr. Glenn Tiffertet, akinek szakterülete az akadémiai, a vállalati és a kormányzati kutatások, a tudomány- és technológiapolitika integritása, valamint a külföldi befolyásolási kísérletek. Kína politika- és jogtörténelmének kutatója, számos tudományos publikáció szerzője, társszerzője. Tagja az Egyetemi Kutatási Biztonsági Szakemberek Szövetsége (University Research Security Professionals Association) végrehajtó bizottságának, amelyet azért hoztak létre, hogy növelje a biztonsági tudatosságot az egyetemeken. Dr. Glenn Tiffert előadásában a félvezetők példáján keresztül a globális ellátási láncok beszállítói kizárólagosságának veszélyeire hívta fel a figyelmet. Bemutatta, hogy a világgazdaság jelenlegi modelljében nem biztonságos a monopolhelyzet kialakulása, hiszen akár teljes összeomlást is okozhat az egyedüli beszállító kiesése – ahogy történt ez a koronavírus-járvány idején például az autógyártáshoz elengedhetetlen chipek gyártásának leállásakor. A Hoover Intézet kutatója szerint érdemes újragondolni a fejlődésben érdekelt országok szerepét a globális ellátási láncban és kiterjeszteni a gyártópiacokat, hiszen a több lábon álló gazdasági láncolat hosszú távon előnyösebb lehet. A professzor elismerően beszélt a Széchenyi-egyetemen zajló kutatás-fejlesztésről és a tehetséges hallgatók bevonásáról a szakmai, tudományos tevékenységekbe. Úgy gondolja, hogy az itt zajló innovatív tudományos munka, a vállalati szférával való szoros együttműködés és a nemzetközi kapcsolatépítés a jövő ipari fejlődésének kulcsa. Nagyon sok hallgató érdeklődött dr. Glenn Tiffert előadása iránt, az eseményre megtelt a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának aulája. (Fotók: Adorján András)

  • M5 Művészeti Szalon díjban részesült a Széchenyi István Egyetem nyugalmazott főiskolai docense

    Barabás László festőművész, grafikus, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara jogelődjének emblematikus oktatója nyerte el az M5 Művészeti Szalon díját félévszázados művészeti tevékenységéért és a győri művészeti élet sokoldalú alakításában való részvételéért. Az elismerést április 3-án adták át. A grafikákkal, olajfestéssel és még számos művészeti ággal foglalkozó Barabás László a mai napig meghatározó szerepet tölt be a győri képzőművészeti életben. A festőművész 1971-től volt az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusa, majd 1988-tól a főiskola Vizuális Nevelési Tanszékének vezetője. Ma már 90 éves, de továbbra is töretlen energiával vezeti festőiskoláját. Kiadványaival és kiállításaival Győr leghosszabb ideje alkotó művésze. A hetvenes évektől tanárként és főiskolai docensként is beírta magát a kisalföldi megyeszékhely történetébe, negyedszázados munkásságának köszönhetően pedig ma is az Apáczai-kar emblematikus alakjaként tisztelik. Az M5 Művészeti Szalon díj alapítása dr. Rechnitzer János nevéhez fűződik, aki a regionális tudományterület jeles képviselőjeként a Széchenyi István Egyetem professzora volt. A neves közgazdász a Regionális Tudományok Külső Tanszék megalapításakor csatlakozott az egyetem oktatói közé, majd később a Jog- és Gazdaságtudományi Kar dékánja, majd rektorhelyettes és doktoriiskola-alapító is lett. Aktívan részt vett az egyetem tudományos életében, és lelkiismeretesen egyengette doktoranduszai pályáját. Hazai és nemzetközi tudományos munkájának elismeréseképpen „Győr Díszpolgára” kitüntetésben is részesült. A tavaly elhunyt dr. Rechnitzer János professzor és műgyűjtő emlékének adózva döntöttek úgy a társaság jelenlegi tagjai, hogy az ő kezdeményezésére alapított díjat első alkalommal sokuk mesterének és tanárának, Barabás Lászlónak ítélik oda. A díj Csizamadia István festőművész alkotása. Az április 3-án tartott díjátadáson jelen volt az M5 Művészeti Társaság 18 tagja, akik tisztelettel méltatták a díjazott szakmai pályafutását és hatását a győri művészeti életre.

  • Filmezz és találkozz olimpiai bajnokokkal – közönségtalálkozóval folytatódik az NFI FilmKlub a Széchenyi István Egyetemen

    Rendhagyó mozizással várja az érdeklődőket a Széchenyi István Egyetem lassan három éve működő NFI Filmklubja április 16-án, kedden 17 órakor. A zsinórban három olimpiai bajnoki címet szerzett vízilabda-válogatottról szóló „A nemzet aranyai” című dokumentumfilm vetítésén a szereplők közül dr. Steinmetz Barna és Gergely István lesznek a meghívott vendégek a Menedzsment Campus MC-001-es termében. A jövőbemutató szakmai és tudományos munka mellett a Széchenyi-egyetem fontosnak tartja, hogy sokszínű programokkal támogassa a hallgatói életet, amelynek legnagyobb eseménye minden tavasszal a SZEN, vagyis a Széchenyi Egyetemi Napok. Az egy héten át tartó „fesztivál” alatt számos szabadidős, kulturális és sportprogram közül választhatnak az itt tanulók. A SZEN részeként rendezik meg az NFI FilmKlub következő és egyben eddigi legkülönlegesebb alkalmát. „2021 szeptemberében indult egyetemünkön a filmklub, amikor a Nemzeti Filmintézet (NFI) megkeresett bennünket azzal, hogy egy országos egyetemi mozihálózatot szeretne létrehozni. A filmklubok újraindításával a klasszikus közösségi filmnézés élményét kívánták visszahozni az egyetemisták kulturális életébe” – mondta el Scheck Gergő, a Széchenyi-egyetem NFI FilmKlubjának vezetője. A filmklub során a hallgatók megismerkedhetnek klasszikus magyar alkotásokkal – mint a Kontroll, a Macskafogó vagy a Hyppolit, a lakáj –, amelyek mellett egyre több friss magyar mozifilm kerül be a kínálatba. „A Macskafogóhoz hasonló régi klasszikusokat igyekszünk rendszeresen, legalább évente bevenni a programok közé, hiszen az ilyen örökzöld filmek mindig érdeklik a hallgatókat. Az elmúlt években készült mozisikerekkel pedig újabb nézőket tudunk bevonzani. Korábban például a Blokád című 2022-es életrajzi drámát tűztük műsorra, de vetítettük az Együtt kezdtük című generációs filmvígjátékot is, ami szintén egy újabb alkotás” – fejtette ki Scheck Gergő. A soron következő alkalommal, április 16-án egy olyan dokumentumfilmet nézhetnek meg az érdeklődők, amely Zákonyi S. Tamás rendezésében a magyar férfi vízilabda-válogatott útját mutatja be 1997 és 2008 között. A nemzet aranyai vetítése rendhagyó lesz a Széchenyi-egyetem NFI Filmklubjának életében, hiszen most először érkeznek vendégelőadók két, a filmben szereplő olimpikon, dr. Steinmetz Barna és Gergely István személyében. A szervezők igyekeznek egyre színesebbé tenni a programsorozatot. Scheck Gergő elmondta: „Szeretnénk a jövőben minél több alkalommal meghívni olyan vendégeket, akik kapcsolódnak az adott produkcióhoz, legyen az rendező vagy színész, hogy minél érdekesebb és teljesebb kulturális élményt nyújthassunk a hallgatóknak, ezzel is népszerűsítve az NFI FilmKlubot.” A nemzet aranyai filmvetítés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő linken lehet: https://munkatars.sze.hu/a-nemzet-aranyai-regisztracio.

  • Digitális Agrártájoló: rekordszámú kiállítóval várták a jelen és a jövő agrárszakembereit a Széchenyi István Egyetemre

    A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán április 10-én rendezték az idei Digitális Agrártájolót, a térség egyik legfontosabb agráreseményét. A kiállítók között a szektor legjelentősebb piaci szereplői, valamint az egyetem kutatási és oktatási egységei is megtalálhatók voltak. A program célja, hogy a jövő fiatal agrárgenerációja megismerje és alkalmazni tudja a digitalizációra és a precíziós gazdálkodásra épülő megoldásokat az élelmiszer-előállítás teljes folyamatában. A Digitális Agrártájoló a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar, az intézmény Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja, Digitális Fejlesztési Központja és az Óvári Gazdászok Szövetsége közös szervezésében valósult meg rekordszámú, közel ötven kiállító részvételével. A „smart farm gazdaságok az agráriumban” témát körüljáró programra nemcsak az egyetem hallgatói, de középiskolások és a térség agrárszakemberei is nagy számban látogattak el. Dr. Tóth Tamás, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja köszöntőjében elmondta, a 2016-ban indult Agrártájoló mára a régió egyik legfontosabb eseményévé vált az agráriumban. „A Széchenyi István Egyetem vezetésének támogatásával, a karon folyó képzési kínálatunk modernizálásával a fenntarthatóság, a korszerű élelmiszer-technológiák, a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció került a célkeresztbe. 2023-ban adtuk át Smart Farm Tangazdaságunkat, példát mutatva a közép- és felsőfokú képzések gyakorlati fókuszú megújítása és a projektalapú oktatás terén. A változások kedvező fogadtatásra találtak hallgatóinknál is, amit a hozzánk jelentkezők számának dinamikus növekedése is igazol” – húzta alá a dékán. Tavaly óta az egyetem fenntartásában működik a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, amely szintén részt vett az idei program szervezésében. Az iskola igazgatója, Csiszár Rudolf elmondta, egyetemhez csatlakozásuk óta kinyílt számukra a világ. Olyan lehetőségekhez jutottak hozzá, mint a mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaság vagy épp a győri Mobilis kínálta technológia és tudás használata. Dr. Vona Viktória, a kar tudományos munkatársa hangsúlyozta, az egyetem képzéseivel a modern mezőgazdaság és a digitalizáció kihívásaira válaszol. „Jó példa erre, hogy immár hetedik éve működtetjük nagy létszámmal a precíziós mezőgazdasági szakmérnökképzést, és idén indítjuk el – elsőként az országban – a precíziós állattenyésztés és takarmányozás szakmérnökképzést. A gyakorlatorientált oktatást segíti Smart Farm Tangazdaságunk, ahol precíziós gazdálkodást, automatizált, adatalapú termelésirányítást alakítottunk ki” – húzta alá. Hozzátette, a tangazdaság – amellett, hogy tökéletes gyakorlati helyet biztosít a képzéseikhez – hozzájárul az oktatók, hallgatók kutatási tevékenységéhez. Dr. Drucskó Zoltán az esemény egyik aranyfokozatú támogatója, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinetének titkára kifejtette, az IKR és az Agrotec Magyarország Kft. márciustól „precíziós termelés nagyvállalati környezetben” elnevezéssel nagy népszerűségnek örvendő fakultatív tantárgyat indított az egyetemen. Kiemelte, ezzel is hozzá kívánnak járulni az intézmény azon törekvéséhez, hogy a jövő kihívásaira válaszolni tudó, elméleti és gyakorlati tudással egyaránt rendelkező szakembereket adjon a szektornak. Czuppon Benedek negyedéves agrármérnök hallgató rendszeres résztvevője a Digitális Agrártájolónak. „Hallgatóként azért fontos számomra ez a program, mert számos olyan mezőgazdasági profilú céggel találkozhatok, amelyeknél később akár munkahelyemet is megtalálhatom. Több standnál is korábban végzett hallgatótársak állnak, ami pluszmotivációt jelent” – fogalmazott. Mint mondta, az Agrártájoló olyan aktuális témákat jár körül, amelyek elengedhetetlen tudást jelentenek a most diplomázó agrárszakemberek számára. Az eseményen emléklapot vehetett át dr. Vona Viktória, aki az Év agrárembere választáson a Jövő agrárszakembere címet nyerte el. Ugyancsak elismerésben részesült Vranovics Károly, az AlphaVet Kft. agrártechnológiai divíziójának igazgatója aktív támogató munkájáért. A díjakat dr. Tóth Tamás dékán és Kovács-Csombor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke adta át. A nap szakmai programjában többek között a mezőgazdaságot segítő digitalizáció és a jövő smart farmjai álltak a középpontban, a kiállítás pedig nemcsak a vállalkozások bemutatkozásának terepe volt, de kitűnő alkalmat is adott a jelen és a jövő agrárszakembereinek párbeszédére. Galéria: Adorján András

  • Állásbörze: a Széchenyi István Egyetem a munkakeresésben is segít hallgatóinak

    Nagy népszerűségnek örvendett a Széchenyi István Egyetem áprilisi Állásbörzéje az intézmény hallgatói körében, akik közel ötven vállalkozással és intézménnyel kerülhettek közelebbi kapcsolatba. A fiatalok közül sokan találják meg gyakorlati helyüket, sőt állásukat is a félévente megrendezett programon. A Széchenyi István Egyetem Állásbörzéje hallgatóknak, diplomásoknak, pályakezdőknek és szakképzett fiataloknak kínál kapcsolatépítési lehetőséget a munkaerőpiaci szereplőkkel. A térség jelentős gazdasági szereplői és folglalkoztatói, az egyetem ipari partnerei saját standokon mutatkoztak be az érdeklődőknek. „A kiállításon közel ötven céggel, intézménnyel és több száz nyitott pozícióval, vagyis gyakorlati és álláslehetőséggel találkozhattak hallgatóink. Az érdeklődők számos tippet kaphattak a munkakereséssel, az önéletrajzírással, a motivációs levél készítésével vagy épp az interjúzással kapcsolatban. Intézményünk volt hallgatója, Dallos Csilla karriertanácsadóként segített ebben, ahogy korábban több alkalommal tették ezt az emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatóink” – mondta el kérdésünkre Zentai Effi, az egyetem karrier szakreferense. Hozzátette, a nyitott standok mellett egy interjúfülkét is felállítottak, ahol az érdeklődőkkel rögtön elbeszélgethettek a HR-szakemberek. Kiemelte, a kiállítás nemcsak az egyetemistákat célozta meg: a Pályaorientációs és Marketing Központ közreműködésével például a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium diákjai is szép számban vettek részt a győri campus aulájában megrendezett eseményen. „Minden félévben részt veszek az Állásbörzén, mert sok hasznos információt lehet itt szerezni. Valamennyi kiállító cég nagyon segítőkész, és számos területen lehet állás- vagy gyakornoki helyet találni” – mesélte Csajághy Levente a Széchenyi-egyetem negyedik féléves gazdaságinformatikus hallgatója. A 21 éves fiatal a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Techtra Technológiai Transzfer Intézet standjánál azért érdeklődött, mert leginkább az informatika, a szoftver- és hardvertervezés érdekli, és a cég többek közt ezen a területen kínál kitűnő lehetőségeket. Barcza Sámuel harmadéves járműmérnök hallgató szakmai gyakorlati helyét keresve látogatott el a rendezvényre. „Szeretnék minél több vállalkozást megismerni, minél több lehetőséget feltérképezni. A kiállításon szép számban vannak jelen járműipari cégek, amelyek munkatársai segítőkészek és mindent elmagyaráznak. Több olyan pozíciót is ajánlottak, ami érdekel, így könnyen előfordulhat, hogy ezek közül választok majd” – fejtette ki. A börzén résztvevő cégek nyitott pozíciói megtalálhatók az allasborze.sze.hu és a karrier.sze.hu oldalakon is. Az egyetem ezeken a felületeken a sikeres munkakereséshez, az eredményes állásinterjúhoz is hasznos tanácsokat ad. Galéria (Fotók: Adorján András)

  • Nagy sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetem jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozata

    A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Út a felsőoktatásba program keretében Jogtudatosan címmel előadás-sorozatot indított középiskolások számára az idei tanévben. Az április 5-én zárult programsorozat a diákok alapvető jogi ismereteinek fejlesztését tűzte ki célul, mindennapi életükben hasznosítható és érdeklődésükre számot tartó témakörökben. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett felvételi előkészítő programot 19 középiskolából több mint 120 fiatal teljesítette. A hatalmas érdeklődés mellett zajló rendezvényen nemcsak győri, de mosonmagyaróvári, kőszegi, budapesti, soproni, kaposvári, hévizi, miskolci és dunaszerdahelyi intézményekből is érkeztek diákok. A résztvevők az alapvető fogalmakon túl betekintést nyerhettek többek közt a zaklatás, a digitális gyermekvédelem és az adatvédelem jogi vonatkozásaiba, az állampolgári ismeretek és a munkajog világába. „Az Út a felsőoktatásba elnevezésű programot azért hirdettük meg, hogy közelebb hozzuk egyetemünket a diákokhoz, akik arra a kérdésre keresik a választ, hogy hol folytassák felsőfokú tanulmányaikat. Ennek keretében a jogi képzés és a szakterület sajátosságai kerültek előtérbe a Jogtudatosan című előkészítő sorozatban” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, az intézmény általános és oktatási elnökhelyettese. Kifejtette, egyre több ágazatra igaz a folyamatos változás, a növekvő kihívások. Kiemelte, a Széchenyi-egyetem számos ilyen, jogi aspektusokkal rendelkező területtel foglalkozik, köztük a mesterséges intelligenciával, a kiberbiztonsággal, az önvezető járművekkel, az egészségtechnológiával vagy épp a személyes adatokkal. „Ezekhez a témákhoz ma már nem elég csak egy szakterületen jártasnak lenni, hanem a tudományok együttműködésére, szintetizációjára van szükség, amely egyetemünk erőssége” – hangsúlyozta. Mint mondta, a zárórendezvény helyszíneként szolgáló Győri Innovációs Park az egyik olyan fontos helyszín, ahol a különböző tudományágak összekapcsolódnak az iparral. Nagy Ágnes rendőr ezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese kifejtette, nagy örömmel vettek részt az egyetemmel közös programban, hiszen az edukációt fontos feladatuknak tekintik. „A fiatalok megismerhették, hogy mit jelent a rendőrségi gyakorlatban a jogtudatos magatartás, hogyan ne váljunk áldozattá, sértetté. Napjainkban ez különösen lényeges, amikor üzenetekben kérnek tőlünk adatokat, például egy nem kézbesített csomagra hivatkozva” – sorolta. Megemlítette, a diákok olyan szakmai programokon is részt vehettek, mint a börtönlátogatás vagy a kábítószerügyi előadás. Hozzáfűzte, ha később győri joghallgatók lesznek, nekik is lehetőségük nyílik szakmai gyakorlatukat a rendőrségen tölteni. „A program által a diákok jogtudatosabbakká váltak, akik biztosabban eligazodhatnak a társadalmi rendszerekben, ezáltal magukra és másokra is jobban tudnak vigyázni. Ráadásul középiskolásként bekerülhettek a felsőoktatásba, közelebbről is megismerhették az egyetemet” – fogalmazott prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. Hozzátette, a rendezvénysorozat lehetőséget adott arra, hogy bemutassák az intézményt, az ott folyó munkát és azokat a partnereket, akikkel szorosan együttműködnek a képzések során. A dékán arra biztatta a középiskolásokat, hogy rendszeresen tájékozódjanak az egyetem kínálta lehetőségekről, mert számos ajtó áll nyitva számukra. Dr. Bencze Krisztina, a Jogtudatosan program szakmai felelőse, a Bűnügyi Tudományok Tanszékének oktatója elmondta, a résztvevőknek alkotói pályázatot is hirdettek, amelyre az előadások során felmerült témákban, szabadon választott technikákkal várták a műveket. A rendezvényen átadták a legjobbaknak járó díjakat, majd következett a záróvizsga, amelyen a diákok számot adtak megszerzett tudásukról, és felvételiükhöz értékes intézményi pontokkal gazdagodhattak. Az alkotópályázat első helyezettje: Márton Nóra, Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium. A Jogtudatosan program során a legtöbb pontot holtversenyben két diák érte el: Rácz Zoé, Révai Miklós Gimnázium (Győr) és Somogyi Ábel, Kazinczy Ferenc Gimnázium (Győr). A szakmai verseny első három helyezettje: 1. Laposa Ádám, Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum (Győr) 2. Soós Dániel, Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium (Győr) 3. Schwanner Zsófia, Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium

  • Hollandiában mutatta be a Széchenyi István Egyetem készülő műholdját a SZESAT csapata

    A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiumának műholdépítési szekciója jelentős nemzetközi sikert ért el azzal, hogy első magyarországi egyetemi csapatként továbbjutott az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) Fly Your Satellite! programján. Az intézmény hallgatói a Hollandiában megrendezett workshopon az általuk fejlesztett SZESAT-1-es műhold jelenlegi stádiumát is bemutatták. Az ESA Fly Your Satellite! (FYS) egy visszatérő, gyakorlatias program, amelyet az Európai Űrügynökség Oktatási Hivatala az ESA-tagállamok egyetemeivel szoros együttműködésben irányít, azzal a céllal, hogy kiegészítse az egyetemi oktatást, valamint inspirálja, bevonja a hallgatókat az űrágazat világába. „Nagy megtiszteltetés és büszkeség számunka, hogy első magyarországi egyetemi csapatként jutottunk be a programba. Ez bizonyítja azt is, hogy a fiatalok minőségi munkát végeznek a győri campuson. Tevékenységük egyedi és jövőbe mutató, amihez minden támogatást megkapnak egyetemünk részéről” – nyilatkozta dr. Borbély Gábor, az intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Távközlési Tanszékének vezetője, aki maga is a csapattal utazott az ESA Kutatási és Technológiai Központjába, a hollandiai Noordwijkba. A négynapos workshop során a hallgatók a többi nemzetközi csapattal együtt előadásokat hallgathattak meg üzleti tervezésről és prezentációs technikákról. Bejutottak az ESA VIP központjába, illetve az ESA EXPO-ra is, ahol űrutazással kapcsolatos relikviákkal ismerkedhettek meg, mint a nemzetközi űrállomás (ISS) Columbus laborjának 1:1 méretarányú makettje, kipróbálhatták a Szojuz űrkabin szimulátorát, átsétálhattak az ISS Zvezda modulján. Láthattak valódi Hold-kőzetet, amely az Apollo-17 missziójával érkezett a Földre, illetve a Hubble távcső szervizelésekor kicserélt és a világűrben súlyosan megsérült napelem tábláját is megtekinthették. „A program szakmai részében be kellett mutatnunk SZESAT-1-es műholdunk jelenlegi stádiumát, valamint terveinket is. A többi csapat prezentációiból sok ötletet sikerült merítenünk, melyeket a műszaki megoldások kialakítása mellett a csapat szervezésében is tudunk majd hasznosítani” – fogalmazott Nagy Zoltán, a SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégium műholdépítési szekciójának vezetője. A témával hamarosan Győrben is találkozhatunk, hiszen a Széchenyi-egyetemen hagyományosan megrendezett májusi Távközlési Világnap idei témája szintén a világűr lesz.

  • Gokartban is élre tör a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem arra törekszik, hogy az autó-motor sportban is Magyarország első számú felsőoktatási intézménye legyen. Ennek jegyében jött létre az év elején az Uni Győr WMS gokartcsapat is, amiről az érintettek sajtótájékoztatón számoltak be március 28-án. A rendezvényen bemutatkozott Lipovics Patrik, a KMS Europe gokartcsapat versenyzője, a tavalyi RMC Hungary bajnokság győztese is, aki a jövőben szintén szorosabban együttműködik az egyetemmel. Az eseményen prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese kijelentette: a sport a legjobb tanítómester arra, hogy versenyképesek legyünk más területeken is. „Hallgatóink nálunk nemcsak diplomát szereznek, és azt a tudást, hogy miként kell versenyben helyt állniuk, hanem csapatban is képesek dolgozni, és tudják, hogyan lehetnek sikeresek pályájukon. Minden egyetem számára fontos az utánpótlás: mi különleges helyzetbe kerülünk, előnyt szerzünk azáltal, hogy általános iskolás versenyzőink vannak” – húzta alá. Dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) elnöke kifejtette: egyre több sportágban jelenik meg az Uni Győr név, a kezdeményező sportszervezetek ugyanis érzik, hogy a családok számára rendkívül lényeges gyermekük sportkarrierje mellett tanulmányi előmenetele is, emiatt fontos a partneri kapcsolat az egyetemmel. „A sportolóknak, versenyzőknek kettős életpályamodellt tudunk kínálni, ami a sportkarrier melletti diplomaszerzés lehetőségét jelenti” – emelte ki. Hozzáfűzte: egy éve alapították meg autó-motorsport-szakosztályukat, s azt szeretnék elérni, hogy ha autó-motor sportot említenek hazánkban vagy a környező országokban, akkor az embereknek a Széchenyi-egyetem jusson az eszükbe. Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Győr oktatását, sportéletét elismerik az országban. „Bízom benne, hogy gokart ugyancsak ráirányítja a figyelmet az egyetemre. Ehhez kívánok további sikereket a résztvevőknek” – jegyezte meg. Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség elnöke kifejtette: a három éve általuk megfogalmazott autó-motorsport-stratégia kiemelten kezeli az utánpótlás-nevelést, amit kiválasztással és európai hírnév építésével is támogatnak. „A gokart az autóversenyzés első lépcsőfoka, érdemes pénzt, energiát, figyelmet fordítani rá. Remélem, hogy ezt a győri projektet olyan zászlóshajóprojektként tudjuk országos szinten bemutatni, amit aztán több ilyen is követ" – mondta. Willisits Vilmos, az UNI Győr WMS csapat vezetője elmondta: „Jelenleg valamivel több mint negyven versenyzőnk van, célunk, hogy ezt a számot növeljük. A nagyobb létszám több jó és sikeres versenyzőt eredményezhet. Fontos számunkra, hogy a tömegsportot is fejlesszük, és minél nagyobb kört, minél fiatalabb korban meg tudjunk szólítani.” Kálmán Péter, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökségi tagja, a KMS Europe csapat vezetője kiemelte: „Édesapám nyugdíjazásig ebben az intézményben tanított, szinte itt nőttem fel, emiatt nekem a Széchenyi-egyetemmel való együttműködés érzelmi döntés is volt. Munkatársaimmal azon leszek, hogy a tapasztalatot, a tudást átadjuk, teljes szívvel és lélekkel.” A sajtótájékoztatón bemutatkozott két tehetséges, fiatal gokartversenyző is. A 13 éves ifj. Willisits Vilmos az Uni Győr WMS csapat tagjaként idén az olasz Easykart nemzetközi sorozatban indul, valamint rész vesz a háromfordulós FIA Academy verseny franciaországi, svédországi és szlovákiai futamain. A legnagyobb sikerét a tavalyi nyílt cseh bajnokságon aratta, ahol győzött. A 14 éves Lipovics Patrik, a KMS Europe pilótája 2021-ben az év felfedezettje volt, tavaly pedig megnyerte az országos és az RMC Hungary bajnokságot, a közép-európai bajnokságon pedig második lett. Idén indul az Európa-bajnokságon is.

  • Európai mezőnyben remekeltek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a nemzetközi számviteli héten

    A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karán tanuló Lukács Orsolya és Szalay Márk sikeresen szerepelt a 24. nemzetközi számviteli héten tartott versenyen, a lengyelországi Lódzban, ahol 15 európai ország közel 90 hallgatója mérte össze tudását négytagú csapatokban. Oktatójuk, dr. Borbély Katalin évről évre eredményesen készíti fel a győri résztvevőket. A Széchenyi István Egyetem 2016-ban csatlakozott az európai felsőoktatási számviteli szervezethez (European Taxation and Accounting in Practice), amely már a 24. nemzetközi számviteli hetet rendezte meg nemrégiben, ezúttal a lengyelországi Lódzban. A győri intézményt idén a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar két hallgatója, a turizmus-vendéglátás alapszakos Lukács Orsolya, valamint a gazdálkodás és menedzsment alapszakos Szalay Márk képviselte oktatójukkal, dr. Borbély Katalin egyetemi docenssel. Orsolya csapatával nagy sikert ért el: első helyezett lett beszámolóelemzés kategóriában. A rendezvényt évente más országban és tagintézményben tartják meg, négy éve például a Széchenyi István Egyetem adott otthont a programnak. A szervezetnek 15 európai országból van tagintézménye, és célja a számviteloktatás gyakorlatorientáltságának növelése, a hallgatók és az oktatók nemzetközi tapasztalatcseréje, illetve a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapvető előírásainak megismertetése. Az egyhetes számviteli héten a résztvevők angol nyelvű előadásokon és workshopokon vesznek részt vegyes nemzetiségű csapatokban. Ezt többhetes online csapatmunka, valamint intenzív felkészülés előzi meg, amelyen elsajátítják az angol szaknyelvet és betekintést kapnak az angol számviteli standardba is. „Nagy öröm, hogy ehhez programhoz minden évben tehetséges és motivált hallgatóink csatlakoznak, akik sikeresen vesznek részt a nemzetközi csapatmunkában. Lehetőségük nyílik arra, hogy a szakma alapjait idegen nyelven tanulják meg, ami napjainkban elengedhetetlen egy közgazdász számára, és kiváló alapot ad a munkaerőpiacon. A rendezvény egyúttal növeli szakmai és személyes nyitottságukat is” – húzta alá dr. Borbély Katalin, a Széchenyi-egyetem Gazdasági Elemzések Tanszék docense, a résztvevők felkészítője. „A számviteli hét kiváló alkalmat jelentett a nemzetközi kapcsolatépítésre, hiszen számos nemzet fiataljaival találkozhattunk. Nagy élmény volt számomra, hogy ilyen környezetben is használhattam a nyelvtudásomat. Az esemény a szakmai fejlődés mellett izgalmas kulturális programokat is kínált és életre szóló élményt adott.  Hallgatótársaimat arra biztatom, hogy éljenek az egyetem nyújtotta nemzetközi lehetőségekkel és vágjanak bele, mert sok jó emlékkel és tapasztalattal gazdagodhatnak” – hangsúlyozta Lukács Orsolya, aki csapatából többek között francia fiatalokkal kötött barátságot. Szalay Márk nagyon fontosnak tartja a program gyakorlatorientáltságát és azt, hogy elsajátíthatta a nemzetközi számviteli standardot. „A csapatmunka során remek visszajelzés volt számunkra, hogy a nemzetközi mezőnyben is stabil számviteli ismeretekkel rendelkezünk, és megálltuk a helyünket a Széchenyi-egyetemen szerzett tudásunkkal, ami most a nemzetközi számvitellel bővült. A versenyen gyakorlati kihívásokra kerestük a válaszokat, angolul prezentáltunk és pénzügyi döntéseket hozhattunk – ezek olyan tapasztalatok, melyeket később minden közgazdász garantáltan hasznosíthat a munkaerőpiacon” – emelte ki a harmadéves hallgató.

  • Bosch x Richter Ipari Innovációs Díj: új pályázati lehetőség az egészségügy és a mobilitás területén a felsőoktatásban tanulóknak

    Elindult a Richter Gedeon Nyrt. és a magyarországi Bosch csoport közös innovációs pályázata, melynek célja, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló diákokat innovatív gondolkodásra sarkallja, a fiatal tehetségeket olyan jövőbe mutató, fenntartható megoldások fejlesztésére ösztönözze, amelyekkel jobbá tehetik a világot, tisztelegve ezzel a két alapító, Robert Bosch és Richter Gedeon öröksége előtt. A Bosch és a Richter új közös kezdeményezése egyedülálló lehetőség a hazai felsőoktatásban tanuló diákok számára: hogyan tudnának a jelenlegi társadalmi és gazdasági kihívásokra innovatív megoldásokat találni az egészségügy és a mobilitás területén. Zsűri A zsűri tagja Polgár Judit olimpiai bajnok, nemzetközi sakknagymester, 25 éve világranglista vezető, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács kinevezett Magyar Tehetség Nagykövete. Polgár Judit sportága innovációs nagyköveteként 2012-ben indította útjára alapítványát, a Polgár Judit Sakk Alapítványt, amely a jövő generációinak és az őket oktatóknak nyújt egyedülálló módszert a komplex képességfejlesztésre. A zsűri további tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és kommunikációs vezetője, Dr. Lendvai Balázs, a Semmelweis Egyetem Richter Tanszékének vezetője, a Richter Gedeon Nyrt., Farmakológiai és Gyógyszerbiztonsági Kutatási Főosztály főosztályvezetője, Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban, valamint Pótsa Mátyás, a magyarországi Bosch csoport innovációs ökoszisztéma vezetője. Pályázati kategóriák és díjak A pályázat két fő kategóriában várja a pályamunkákat: napjaink kihívásaira adott innovatív megoldási javaslatok egyrészt a mobilitás, másrészt az egészségügy területén, amelyek hozzájárulhatnak e szektorok további modernizációjához, hatékonyságának javításához. Mindkét kategóriában külön-külön díjazzák a legjobb egyéni és csapatmunkákat, így összesen négy díj talál majd gazdára. A nyertesek pályázatai publikálásra kerülnek a Bosch x Richter honlapján (www.boschxrichter.hu), ezzel is inspirálva a jövő innovátorait, továbbá a nyertes pályázók pályaművüket a 2024. szeptemberi Bosch x Richter Innovátorok Napján a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon mutathatják be. A nyertes pályázatokat anyagi elismeréssel is jutalmazzák: az egyéni pályázók nettó egymillió forint, a – maximum 3 fős – csapatban pályázók pedig tagonként nettó ötszázezer forint összegű díjazásban részesülnek. Pályázók köre és határidő A díjra minden magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató pályázhat (aki alap-,   mester-, osztatlan mester és doktori képzésen tanul bármely munkarendben). A pályázatokat egyénileg vagy maximum 3 fős csapatban lehet benyújtani, ösztönözve ezzel a közös gondolkodást és a csapatmunkát. A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. május 5. éjfél. A pályázat további részletei a Bosch x Richter honlapján olvashatók: www.boschxrichter.hu. Bosch x Richter – egyedülálló együttműködés Robert Bosch (1861) és Richter Gedeon (1872) – tizenegy év különbséggel – egy napon születtek, szeptember 23-án, és innovációikkal jobbá tették a világot. A Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. alapítói inspirációt jelentenek a ma és a jövő generációi számára egyaránt. A két elismert innovátor előtt tisztelegve a Bosch és a Richter 2023-ban hagyományteremtő módon egy olyan rendezvényt hozott létre, mely a magyarországi innovációval foglalkozó fórumok meghatározó eseményévé kíván válni az elkövetkező évek során. A 2024-ben életre hívott közös pályázat, a Bosch x Richter Ipari Innovációs Díj célja pedig, hogy a felsőoktatásban tanuló diákokat innovációs gondolkodásra ösztönözze a mobilitás és az egészségügy területén.

  • Nagyszabású autóstalálkozóval indul a gépészeti szakterületek hallgatóinak konferenciája a Széchenyi-egyetemen

    Vasárnap felpörögnek a motorok és megcsillannak a felnik a Széchenyi István Egyetem campusán: eddigi legnagyobb, az egész intézmény területét érintő nyilvános, bárki által látogatható, ingyenes autóstalálkozóval és autós kiállítással, sok tuningolt és veterán járműkülönlegességgel rajtol a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája. A tizenhatodik alkalommal megrendezett szakmai esemény szervezői várnak minden érdeklődőt a tavasz legnagyobb győri autós eseményére. A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a Széchenyi István Egyetem egyik legrégebbi és egyben legnívósabb szakmai hallgatói rendezvénye, amely idén már több mint tizenhat éves múltra tekint vissza. A részt vevő intézmények köre a teljes Kárpát-medencét lefedi: a neves hazai egyetemek mellett Nyitráról, Kolozsvárról és Szabadkáról is érkeznek hallgatók Győrbe, hogy megmérettessék magukat az ország egyik legnagyobb hallgatói mérnökversenyén. Az eseményre vasárnap érkeznek meg a hallgatók, akik egy ismerkedős délutánnal kezdik a programot. Támogatva az egyetem motorsportban is meghatározó szerepet betölteni kívánó törekvéseit, a hagyományokhoz híven idén is egy jó hangulatú autóstalálkozó nyitja a rendezvényt, amelyre a szervezők nem csak a konferencia résztvevőit és a meghívott vendégeket, hanem minden érdeklődőt várnak. Az idei évben különösen nagyszabású autós légyottra készülnek: a találkozóra rekordszámban várják az érkezőket és a kiállítókat, minden eddiginél nagyobb területen. A regisztrált kiállítók az egyetem P3-as zónájában kaptak helyet, a könyvtártól egészen a laborépület hátuljáig terjedő, sorompóval elzárt szegmensben. Tuningolt, sport és veterán autókkal, autó-, valamint motorkülönlegességek garmadájával találkozhat, aki kilátogat az eseményre. A P1 és P5 zónákban (a parkolólemeznél és az Új Tudás Tér előtti parkolóban) az autóstalálkozó kap helyet, ahova délután 1-től érkezhetnek a résztvevők. Hangnyomás-mérés, autós limbó és autó-szépségverseny garantálja majd a jó hangulatot, a helyszíni kiszolgálást pedig egy food truck kamion biztosítja (sőt, rendkívüli módon a campus belsejében üzemelő Üveges Drink Bar is nyitva tart a nap folyamán). Mindenki kipróbálhatja az egyetem autószimulátorait a kitelepülő e-sport kamionban, megnézheti a Járműipari Kutatóközpont autonóm tesztjárműveit valamint az intézmény hallgatói versenycsapatai, az Arrabona Racing Team, a SZEngine Motorfejlesztő Team és a SZEnergy Team is megjelenik a rendezvényen. A tavalyi autóstalálkozó képei. (Fotók: Dudás Máté, Horváth Márton) A vasárnap délután 6-ig tartó autós dzsemborit követően már a konferenciáé a főszerep, amelynek koncepciója a kezdetekhez képest alig változott: a különböző intézményekből érkező hallgatók feladata, hogy vegyes csapatokat alkotva megoldjanak egy vállalati partner által kínált valós ipari feladatot. Lényegében egy nagyon gyors lefutású (mindössze három napig tartó) projektet kell megoldaniuk a probléma elemzésétől a megoldás prezentálásáig. A hallgatókat csapatvezetők és céges mentorok segítik a munkában. A konferencia számos lehetőséget kínál a résztvevők számára. Az intenzív gyakorlati képzésként is felfogható mérnöki feladatverseny mellett a hallgatók megismerkedhetnek a régió vezető járműiparhoz kötődő vállalataival, értékes kapcsolatokat alakíthatnak ki az ott dolgozó kollégákkal. Nem ritka, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók állásajánlatokkal is gazdagabbak lesznek a konferencia végére. Emellett egy ilyen országos seregszemle kiváló alkalom a mérnökhallgatók közötti kötelékek megszilárdítására is: a szabadidős programok és a közös munka valódi közösséggé kovácsolja a résztvevőket. Idén – tavalyhoz hasonlóan – nyolc vállalat (Dana Hungary Kft., Eaton Manufacturing Hungary Kft., Jankovits Engineering Kft., KNISS Kft., Motherson Hungary, RÁBA Járműipari Holding Nyrt., Schaeffler Savaria Kft., VELUX Magyarország Kft.) csatlakozott szponzorként az eseményhez, melyre tizenegy, magyarországi illetve határon túli egyetemről várják a résztvevő hallgatókat. A bemelegítő vasárnapi napot követően április 8-án, hétfőn kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, ahol a meghívott vállalatok képviselői ismertetik a feladatokat a csapatokkal, majd megkezdődik a munka. A konferencia végül szerdán, a prezentációk utáni záróeseménnyel fejeződik be. „A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciájának gondolata még 2006-ban vetődött fel, végül 2007-ben szerveztük meg először. Azóta több mint ezerháromszáz hallgató vett részt a rendezvényen az elmúlt több mint tizenöt év során” – árulta el érdeklődésünkre dr. Pup Dániel, a rendezvény egyik alapítója, aki jelenleg a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának szakmai koordinátora. „A konferencián olyan problémákkal találkoznak a hallgatók, amelyeket későbbi munkájuk során rendszeresen meg kell majd oldaniuk. Partnereink a valós életben felmerült gyártási, tervezési és egyéb feladatokkal készülnek, amelyekkel a hallgatók az iskolapadban nem találkoznak. Éppen ezért jelentős szakmai fejlődésben lehet részük az itt töltött rövid idő alatt” – fogalmazott Kovács Ádám főszervező.

  • A nemzetközi hallgatókat is inspirálja a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja

    A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja a nemzetközi hallgatóknak is új lehetőségeket kínál. A fiatalok részt vehetnek az ipari partnerekkel történő együttműködésekben, kutatás-fejlesztési projektekben, ami hozzájárul szakmai fejlődésükhöz – derült ki azon a programon, amelyen a létesítményt mutatták be számukra. A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának célja, hogy tovább erősítse az intézmény és a gazdasági szereplők kapcsolatát, szélesítse a tehetséggondozás lehetőségeit és inkubációs környezetet biztosítson új kutatás-fejlesztési projektekhez. Az első ütemben tavaly ősszel átadott épület képzéseknek, kutatásoknak, vállalati és vállalkozásfejlesztési tevékenységeknek, valamint szakmai programoknak ad otthont. „Az egyetem nemzetköziesítési céljaival összhangban a Győri Innovációs Park nemzetközi környezetben működhet versenyképesen. Vállalati partnereink rendkívül fontosnak tartjáka hazai mellett a nemzetközi szakember-utánpótlási közösség kiépítését, amelynek egyik alapját külföldi hallgatóink jelentik. A kulturális sokszínűség ráadásul segíti a termékfejlesztést, az innovációt, és új látásmódot adhat ipari problémák megoldásához is” – indokolta dr. Kolossváry Tamás, a Győri Innovációs Park központvezetője, miért látták vendégül az egyetem nemzetközi hallgatóit egy olyan eseményen, amelyen a létesítmény működését, szolgáltatásait mutatták be. A fiatalok megismerték többek között az egyetem Design Campusát, vízlaboratóriumát, a vállalkozásfejlesztési és startup lehetőségeket, valamint az ipari szereplőknek otthont adó irodákat is. „Egyetemünk fontosnak tartja, hogy a legmodernebb környezetet és a legkiemelkedőbb vállalati és kutatási lehetőségeket biztosítsa a hallgatók, az oktatók, a kutatók és az együttműködő partnerek számára. A Győri Innovációs Park jelenlegi és későbbi szakaszai is ezt a célt szolgálják” – hangsúlyozta a központvezető. A 26 éves ellátásilánc-menedzsment mesterszakos hallgató, Diana Nunez Mexikóból érkezett a győri intézménybe, és fontosnak tartja, hogy megismerje az intézmény kínálta lehetőségeket. Korábban már járt a Győri Innovációs Parkban: részt vett a brit sikerszerző, Ananyo Bhattacharya Neumann Jánosról szóló beszélgetésén. „Magával ragadott a különleges épület, amely számos lehetőséget tartogat mindenki számára. Azon túl, hogy remek teret biztosít a kutatásra, egyben kapcsolódási pontot is jelent a vállalatok és a hallgatók között. Mindezt egészen egyedülállónak tartom” – húzta alá a hallgató, aki a későbbiekben lehetséges karrierutat lát a startupok világában. A kenyai Jabir Ali Abdinoor a Széchenyi-egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán tanul mezőgazdasági mérnöki alapképzésen. „Az innovációs park még közelebb hozza a legújabb ipari technológiát, és kiváló lehetőséget biztosít a gyakorlati tudás tanórákon túli bővítésére. A mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdasággal együtt tovább szélesíti a lehetséges kutatások portfólióját az intézményben, ami hallgatóként folyamatosan inspirál” – hangsúlyozta. A laoszi Toukta Sylavy gazdaságinformatikus hallgatóként érkezett az eseményre. „Közelebbről megismerhettük az épület számos funkcióját és az itt zajló kutatás-fejlesztést. Mindez engem is motivál, hogy a jövőben kipróbáljam magam a kutatásban” – emelte ki.

  • Ha április, akkor SZEN: idén is a Széchenyi István Egyetemen indul a fesztiválszezon

    Két hét múlva, április 15-én rajtol a Széchenyi István Egyetemen a tavasz legnagyobb szabású hallgatói rendezvénye, a Széchenyi Egyetemi Napok. Az eseményen sportprogramok, játékok és előadások várják a hallgatókat, de a főszerep természetesen a szórakozásé: többek között Valmar, a WellHello, a Follow The Flow és az AWS is fellép a fesztiválon. A Széchenyi István Egyetem éves menetrendjében a tavaszi szemeszter 11. szorgalmi hetében zajlik a SZEN, azaz a Széchenyi Egyetemi Napok, amikor a tanulás mellett a szórakozásé a főszerep az intézmény győri campusán. Az elmúlt évtizedben a rendezvény hallgatói napokból valódi fesztivállá nőtte ki magát, amely a hosszúra nyúlt szabadtéri szezon első jelentősebb ilyen jellegű eseménye az egész országban, más intézmények hasonló programjait is figyelembe véve. Az idei évben is a számos népszerű hazai fellépő fordul majd meg a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán: Valmar, a WellHello, a Follow The Flow és az AWS az első számú „húzónevek”. A koncerteket követően pedig olyan DJ-k állnak a pult mögé, mint Metzker Viktória, Pixa, Yamina vagy épp Lotfi Begi. Érdekesség, hogy az elmúlt évek nagy sikerén felbuzdulva ezúttal két este is kipróbálhatja a közönség a silent discót, ahol a fejhallgatókon hat csatorna közül válogathatnak a különleges élményre vágyó résztvevők. „Igyekeztünk mindenki számára kedvezni a fellépők kiválasztásánál, mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő előadókat a programban. A hazai éjszakai élet legjobb DJ-i látogatnak el hozzánk esténként, emellett a rock- és a retrozene rajongóira is gondoltunk” – fogalmazott Németh-Bende Péter, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub üzletvezetője. A SZEN-en minden műfaj rajongója megtalálhatja a számítását.  (Fotók: Adorján András, Májer Csaba József) A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem csupán a zenés-táncos események mozgatják meg a hallgatókat, a nappali aktivitások és sportlehetőségek is sokakat vonzanak. Ebben a néhány napban az egyetemen űzött közkedvelt sportágakban próbálhatják ki magukat a fiatalok, amihez extra motivációt biztosít, hogy ezzel a testnevelési tárgyak is abszolválhatók. A teljesség igénye nélkül csipegetve a menüből: az egyetemi napokra időzítették a labdarúgó SZE Kupa döntőjét, sárkányhajóba ülhetnek az érdeklődők, de a hagyományos püspökerdei futás sem maradhat el. A keddi napon pedig a SZESE e-sport-szakosztálya nyílt napot tart az egyetem aulájában, ahol a különböző játékok mellett autószimulátorokat is kipróbálhat a közönség. Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke kifejtette, hogy az évről évre visszatérő, hagyományos programpontok (mint például a mackókészítés vagy a beerpongbajnokság) mellett számos újdonsággal készültek idén. „A SZEDerby autós ügyességi vetélkedő a Kari Napok emblematikus eseménye volt, amelyet ezúttal a SZEN keretében rendezünk meg. Az őszi nagy sikerre tekintettel ismét elhozzuk a hallgatóknak a különböző nemzetek ízeit: nemzetközi hallgatóink a világ valamennyi tájáról bemutatják saját konyhájukat az aulában. Örömmel vettük azt is, hogy idén újfent csatlakozik hozzánk egyetemünk alumnija, a humoristaként szárnyait próbálgató Baranyai Barna is, aki önálló egész estés, Trashről és mémekről című műsorával készül a közönségnek” – árulta el az elnök. A Nemzeti Filmintézet jóvoltából egy különleges filmklubra is sor kerül az Egyetemi Napok keddi napján, ugyanis a legendás Kemény Dénes-féle vízilabda válogatottról szóló, A nemzet aranyai című film vetítését követően a nézők közönségtalálkozó keretében a film készítői mellett a csapat néhány tagjával is beszélgethetnek majd. „Egy formabontó programmal is készülünk, melynek keretében a hallgatók tetszőleges, Széchenyi István Egyetemet érintő témákban ismertethetik véleményüket, akár problémákra is reflektálhatnak, azok lehetséges megoldási javaslatait is átbeszélhetik. A World Café világszerte ismert alkotó módszertan, melynek során a közösség maga is fejlődik. A beszélgetés során születő ötleteket megtárgyalja majd az egyetem vezetősége is, tehát aki hozzá szeretne járulni a hallgatói élet javításához, semmiképpen se hagyja ki ezt a fórumot” – húzta alá Vályi Nagy Dávid. A szabadidős aktivitások mellett a sport is hangsúlyos szerepet kap az Egyetemi Napokon is. (Fotók: Adorján András, Dudás Máté, Májer Csaba József) Jegyvásárlás A Széchenyi Egyetemi Napok nappali programjai szabadon látogathatók, viszont az esti koncertekre és bulikra a belépés karszalaghoz kötött. Az eddigi évekhez hasonlóan nemcsak hallgatók, hanem külsősök is részt vehetnek a rendezvényen; a jegyeket és bérleteken a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub weboldalán, valamint személyesen a Hallgatói Információs és Szolgáltató Központjánál (ÚT-106, AKIK tér) vásárolhatják meg az érdeklődők.

Keresés

bottom of page