1793 találat
- Jelentkezz TESO-nak az Erzsébet-táborokba
Táboroztatási munkalehetőség az Erzsébet Táborokban! Munkáddal és pozitivitásoddal járulj hozzá Te is a táborozó gyermekek élményekben gazdag tavaszi és nyári kikapcsolódásához! Legyél te is a TESO csapat tagja! Szerezz hasznos tapasztalatokat, új ismereteket, barátokat és élményeket. Az alábbi linken tudsz jelentkezni: https://erzsebettaborok.hu/teso/
- SZEsnake: oktatási célú társasjátékot fejlesztett a Széchenyi István Egyetem hallgatója
SZEsnake névre keresztelték azt a saját fejlesztésű társasjátékot, amelyet a Széchenyi István Egyetem oktatója, dr. Kovács Katalin indíttatására az intézmény hallgatója, Magda Donát valósított meg. Az első változat a mérnökinformatikus és gazdaságinformatikus szak elsőéveseinek készült, de a feladatkártyák változtatásával bármely tudományterület képzéseire átültethető. A Széchenyi István Egyetemen egy különleges társasjáték született, amely a hallgatók tanulását, tudásuk visszaellenőrzését segíti, miközben közösséget épít, fejleszti kommunikációs készségeiket, nem mellesleg szórakoztató. Az ötlet dr. Kovács Katalintól, az Informatika Tanszék vezetőjétől származik. Dr. Kovács Katalin, a Széchenyi István Egyetem Informatika Tanszékének vezetője inspirálására Magda Donát mérnökinformatikus hallgató valósította meg a társasjátékot. (Fotó: Adorján András) „A szakmai alapozó tárgyak könnyebb elsajátítása érdekében kerestem olyan, a fiatalok számára izgalmas oktatási módszert, amellyel könnyebben sajátíthatják el a szükséges ismereteket és a mérnöki gondolkodásmódot. Az egyik hallgatómmal ötleteltünk, aki továbbgondolta az eredeti elképzelést, és arra vállalkozott, hogy az ismert „kígyók és létrák” nevű játék felelevenítésével készít egy oktatási célú társasjátékot. Végül az első egyetemi félév összes szakmai tárgyának tudásanyagából állította össze a feladatkártyákon szereplő kérdéseket. A játék során a nehezebb feladványokat a SZErencse- és jokerkártyákon lévő könnyedebb feladatok teszik változatosabbá, amelyek az egyetemi életre, itteni mindennapjaikra vonatkoznak. Sőt, még az is előfordulhat, hogy tíz fekvőtámasz lenyomásával több mezőt is előbbre ugorhatunk” – árulta el sejtelmesen az oktató. Hozzátette, az előzetes tesztelést a programozással kapcsolatos tárgyak oktatói végezték el, akik fél órára ültek le, de másfél órán keresztül nem hagyták abba a játékot. Ezt követően felsőbb évfolyamokban is „megfuttatták”, mielőtt az elsőévesek kezébe került volna a társas. A SZEsnake hamar népszerű lett a hallgatók körében. (Fotó: Adorján András) A játék megalkotója, a Vas vármegyei Csepregről érkezett Magda Donát a harmadik szemeszterét tölti mérnökinformatikus szakon, mellette az Audi Hungariánál vesz részt duális képzésben. „Egy programozásvizsga után kezdtünk el ötletelni a tanárnővel, hogy segítsük a hallgatókat, és egy 15-20 perces játék keretében akár egy teljes szemeszter anyagából tesztelhessék magukat. Ezután elkezdtem összeállítani a kérdésbankot, amelyből a legfontosabbak kerültek fel a kártyákra. A prototípus körülbelül három hónap alatt készült el, és az első visszajelzések alapján jól sikerült, hiszen a hallgatók pozitívan fogadták, hamar belefeledkeznek a játékba” – fogalmazott a fejlesztő. Elmondta, a SZEsnake alkalmas arra, hogy a feladatkártyák kérdéseinek változtatásával más karok, más szakterületek is alkalmazzák az oktatásban, amelyre „házon belül” már van is érdeklődés. A hallgató időközben a második változat tervezésének is nekifogott, amely az online térbe helyezi át a játékot, s amellyel a játékosok akár egyénileg is fejleszthetik majd magukat. Bízik benne, hogy ezzel a módszerrel sok társának tud segíteni a felkészülésben.
- Lengyel versenyen nyert különdíjat a Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak projektje
A Széchenyi István Egyetem két építészhallgatója vett részt tavaly nyáron a Mood for Wood nemzetközi workshopon a lengyelországi Poznanban. A fiatalok egy projektcsapat tagjaiként a budapesti Partizan Architecture építésziroda mentorálásában fából készült kilátót alkottak meg, amellyel idén különdíjat nyertek el a Nagy-lengyelországi Régió Építészeti Díjátadó Gáláján. Hatalmas szakmai tapasztalat, életre szóló élmények és fejlődés: ezeket nyújtja évről évre az a nemzetközi építészeti workshop, amelyen a Széchenyi István Egyetem két hallgatója tavaly nyáron vett részt. Az intézmény Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán tanuló Inczédy Emese és Reizinger Ákos tíz napot töltöttek a lengyelországi Poznanban a „Mood for Wood” elnevezésű programon, amely meghatározó időszak volt tanulmányaikban. „A »Mood for Wood« szervezőivel hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolunk, nemrég zárult le egy közös kutatási projektünk is »Builder method« néven. A szervezet szinte már hagyományosan a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával rendezi meg egyetemistáknak szóló nyári workshopját, amin tavaly két hallgatónk is díjmentesen vehetett részt” – részletezte dr. Bach Péter, a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének vezetője. Hozzátette: „Mindig öröm számomra, amikor tanítványaim ehhez hasonló, intenzív nemzetközi programokon vesznek részt, mert szakmai és kulturális szempontból kitágítja a látásmódjukat, emellett pedig tapasztalatot és élményt ad.” Az építészmérnöki tanulmányokat folytató fiatalok egy szlovák, lengyel és magyar összeállítású csapatban dolgoztak egy faszerkezetű építészeti alkotáson a budapesti Partizan Architecture építésziroda két tagja, Major Zoltán and Müllner Péter mentorálásában. Céljuk a poznani Malta-tó partján egy madárles építése volt, amely két-három embernek ad védett, mégis természetbe illeszkedő helyet a környezet megfigyelésére. Az „Ambona” projekt különdíjas alkotása a poznani Malta-tó partján. „Tervezési helyszínként egy part melletti kihasználatlan betonfelületet választottunk, ez adta építményünk alapját. Többféle nézőpontot igyekeztünk megmutatni, így a kilátó emeletéről a teljes tó, míg az alsó szintről a víz és a nádas figyelhető meg közelebbről. A minél jobb kialakítás érdekében meghallgattuk egy ornitológus és egy természetfotós tanácsait is” – fejtette ki Inczédy Emese, aki jelenleg harmadéves a Széchenyi-egyetem osztatlan építészmérnöki képzésén. Az „Ambona” elnevezésű projekt sikerességét mutatja, hogy a Mood for Wood benevezte az 5. Nagy-lengyelországi Régió Építészeti Díjátadó Gálára (NAWW 2024), ahol közösségi tér kategóriában – az idei megmérettetésen egyedüliként – különdíjat érdemelt ki. Az elismerés azért is különleges, mert az évente megrendezett, lengyel építészeket méltató eseményen mintegy tíz éve nem díjaztak magyar alkotót. „Hatalmas motivációt jelent ez a tanulmányaimban, hiszen neves nemzetközi zsűri értékelte a munkánkat. Nagyon sokat köszönhetek a projektnek, mert új barátokat szereztem, és rengeteget fejlődtem szakmailag. Fantasztikus érzés volt saját kezűleg megépíteni, amit a csapat megtervezett, és még jobb látni azt, hogy a helyiek valóban használják az építményünket” – mondta el Inczédy Emese, aki Komáromból érkezett a győri egyetemre. A mosonmagyaróvári Reizinger Ákos szintén a Széchenyi-egyetem osztatlan építészmérnöki képzésére jár, a tavalyi „Mood for Wood” volt az első építőtábora. „Nagyon jól összejött a csapatunk, a mentorok is kiválóan segítették a munkát. Mindenki hozzátett valamit az alkotáshoz, a végeredményre pedig igazán büszkék lehetünk” – húzta alá. Kiemelte: óriási felelősség, mégis felemelő érzés, hogy a papíron megalkotott tervből valódi, díjnyertes installáció lett. A Széchenyi István Egyetem építészmérnök-hallgatói, Reizinger Ákos és Inczédy Emese rangos lengyel díjban részesültek csapatukkal. (Fotó: Dudás Máté)
- Okleveles technikusképzés: az ország kiemelkedő technikumaival működik együtt a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem szerte az országban alakított ki szoros partnerségeket közös okleveles technikusi képzések kidolgozására és működtetésére. Az intézmény a magas színvonalú szakemberképzés érdekében kiemelkedő eredményekkel rendelkező iskolákkal lépett együttműködésre, amit a legfrissebb országos technikumi ranglista is jól mutat. A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi színvonalú oktatásra, kutatásra, valamint arra, hogy hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Mindez fontos szempont technikumokkal kötött együttműködéseinek kialakításában is, amelyek a fiatalok továbbtanulását és pályaorientációját segítik. Az intézmény és a partneriskolák által közösen indított okleveles technikusi képzések egyszerre szolgálják a középiskola és a felsőoktatás közti könnyebb átjárhatóságot, valamint a naprakész tudással rendelkező szakemberek kinevelését. Az így oklevelet szerzők akár 30 kreditpontot is elismertethetnek, ha az egyetem meghatározott képzésein tanulnak tovább. A felvétel 2023 decemberében készült, amikor Módos Gábor, a technikumok országos ranglistáján ötödik helyezett Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum igazgatója és dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese aláírta az intézmények közötti együttműködés bővítéséről szóló megállapodást. (Fotó: Dudás Máté) „A felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolódása stratégiai jelentőségű, amit egyetemünk is alapvető célként tűzött ki, hogy vonzó szakmai életpályát tudjunk mutatni, nyújtani a fiataloknak. Ennek fontos részét képezik az okleveles technikusi képzésekre vonatkozó együttműködések. Eddig összesen 20 középiskolával és 9 szakképzési centrummal írtunk alá ilyen megállapodást, s az ezeknek köszönhetően elindított képzéseken jelenleg már csaknem 1200 diák tanul. A legfrissebb oktatási rangsor is mutatja, hogy partnereink a legjobb technikumok közül kerülnek ki. Gratulálok a teljesítményükhöz, és köszönöm elkötelezett munkájukat” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. A közelmúltban megjelent technikumi rangsorban az egyetem három partnere is a top 10-ben található: a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum az ötödik, a Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum a hetedik, míg a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum a nyolcadik helyet foglalja el. A top 100-ban további tíz együttműködő iskola szerepel: a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum (20.), a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum (23.), a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum (35.), a Vas Vármegyei SZC Gépipari és Informatikai Technikum (41.), a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum (45.), a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum (47.), a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum (50.), a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum (54.), a Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium (67.), valamint a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum (91.). A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola ugyancsak előkelő helyen található – a 65. – a listán.
- Veszprémi klubbal együttműködve épít területi szintű kézilabda-akadémiát a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem és NB I-es férfi kézilabdaklubja, az ETO University Handball Team szoros együttműködésbe kezd a hazai másodosztályt jelentő NB I/B-ben induló Veszprémi Kézilabda Kft.-vel, illetve az Éles Kézilabda Iskola SE-vel. Ennek révén területi szintű kézilabda-akadémia jöhet létre a győri felsőoktatási intézmény sportegyesületi és versenysportbázisára építve. A veszprémi csapatok Széchenyi University Handball Team NB I/B, Széchenyi University Handball Team U20, Széchenyi University Handball Team U18 és Széchenyi University Handball Team U16 néven indulnak majd a bajnokságokban. „Egy NB I-es csapat nem lehet sikeres jó utánpótlás nélkül, ami fordítva is igaz. Számunkra nagyon fontos, hogy olyan képzett, stabil játékosok kerüljenek ki az utánpótláskeretből, akik később az élvonalban is megállják a helyüket. Az NB I/B-ben szereplő veszprémi klubbal való szoros együttműködés ehhez járul hozzá azáltal, hogy így az első osztálytól az NB I/B-n és az NB II-n át a legkisebb korosztályokig teljessé vált a »piramisrendszerünk«, és játékosaink folyamatosan tudnak egyre feljebb lépni, ami szükséges a fejlődésükhöz. Partnerségünk révén emellett még nagyobb területről leszünk képesek tehetséges gyerekeket Győrbe vonzani, ahol ráadásul akár egyetemi képzést is tudunk kínálni számukra. Mindez együttesen hozzájárul ahhoz, hogy magyar játékosokra alapozva építsünk egy magyar szinten erős csapatot, szolgálva a győri, az egyetemi és a hazai férfi kézilabdát” – hangsúlyozta az együttműködés kapcsán Uhlig Rita, az ETO University Handball Team ügyvezetője. „Egyetemünk NB I-es kézilabdacsapatának kiváló rajtja, őszi szezonban elért sikere egyben azt a feladatot is jelenti számunkra, hogy bővítsük, erősítsük utánpótlásunkat. Ezt segíti elő a sportszakmai döntés alapján megvalósult, szoros kapcsolat a veszprémi klubbal, amelynek révén területi szintű kézilabda-akadémia jöhet létre intézményünk sportegyesületi és versenysportbázisára építve. Így már a szivacskézilabdás korosztálytól újabb gyerekek, fiatalok ismerhetik meg a magas szintű sportolás és a diplomaszerzés együttes lehetőségét támogató kettős életpályamodell programunkat. Ebben az élsportolóvá érést helyezzük fókuszba az alapfokú oktatástól a felsőfokú képzésig tartó pályán. Ez a bekapcsolódó oktatási intézmények nagyfokú rugalmasságát követeli meg, hiszen gyakran a sportbeli elfoglaltsághoz szükséges illeszteni a tanulmányi követelmények teljesíthetőségét, azzal együtt, hogy a követelményszintek természetesen nem csökkennek. Egyetemünkön ezt a célt szolgálja a kedvezményes tanulmányi és vizsgarend, de sportkollégium és kiemelkedő ösztöndíjrendszer is segíti a legkiválóbbakat” – fogalmazott dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Sport- és Rekreációs Központjának vezetője. „Nagyon örülünk az együttműködésnek! Nekem nagyon régi vágyam volt, hogy egy olyan felmenő rendszert alakítsunk ki, ami a versenysportot és a tömegsportot is ötvözi. Véleményem szerint ez Magyarországon a legjobb rendszer lehet. A legfontosabb szerepük a gyerekeknek van. Mindenkinek megadjuk a lehetőséget, és reméljük, hogy élnek vele a fiatalok. Aki komolyan gondolja, annak lesz lehetősége akár NB I-es szinten is játszani, aki pedig hobbiszinten szeretne kézilabdázni, arra is lehetőség nyílik. A lényeg, hogy minél több gyermek szeresse meg ezt a sportot. Ebből a rendszerből nem fog olyan gyermek kiesni, aki kézilabdázni szeretne. A játékosaink itt maradnak Veszprémben, ugyanazokkal az edzőkkel dolgoznak tovább, ugyanazon feltételekkel, mint eddig is. Az egésznek a csúcsa pedig, hogy a gyerekek a Széchenyi István Egyetemen folytathatják tanulmányaikat, miközben ugyanúgy versenyszinten is kézilabdázhatnak” – emelte ki Éles József veszprémi klubigazgató, korábbi világválogatott kézilabdázó. Az NB I-ben ragyogóan teljesítő, jelenleg 5. helyen álló ETO University Handball Team és a Veszprémi KKFT csapatai novemberben a Magyar Kupában találkoztak, a mérkőzésen 31–25-ös győri győzelem született. A két klub a jövőben szorosan együttműködik. (Fotó: Cseh Péter/Veszprémi Kézilabda Kft.)
- SZEnergy Team: három világrekord után sem áll le a fejlesztésekkel a Széchenyi-egyetem csapata
Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően a győri SZEnergy Team feljutott a csúcsra: 2022 óta zsinórban harmadszor nyerte a Shell Eco-marathon európai futamának energiahatékony versenyét városi kisautó kategóriában, ráadásul mindhárom alkalommal világrekorddal, az elmúlt két évben az önvezető szám trófeáját is elhódítva. A csapat mégsem ül a babérjain, folyamatosan fejleszti autóját, hogy jövőre megvédje címeit. A SZEnergy Team nemrégiben megtartotta szokásos „design freeze” rendezvényét, amely minden mérnöki konstrukciót fejlesztő versenycsapat életében jelentős esemény, hiszen ilyenkor lezárul a tervezés, és elkezdődik a gyártás fázisa. A járműfejlesztés éves ciklusában e két szakasz között a csapat a partnerek, a szponzorok, a meghívott vendégek és a sajtó képviselői előtt bemutatja az aktuális évre vonatkozó fejlesztési irányokat – ez 2024-ben sem történt másként. A „design freeze” eseményre a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületében került sor. (Fotó: Adorján András) „Az elmúlt évek eredményeit nézve a csapat akár hátra is dőlhetett volna, hiszen ha hozzá sem nyúl a 2022-es autóhoz, úgy is magabiztos előnnyel nyerte volna a versenyt. A SZEnergy Team azonban nem állt le a fejlesztésekkel, minden évben jobbra törekedett, a címvédés mellett így sikerült folyamatosan javítani az eredményeken és egyre professzionálisabb járművet létrehozni. Az állandó megújulás, a fejlődni akarás a siker titka. Ezt a győztes mentalitást kell továbbvinni a jövőben is” – fogalmazott köszöntőjében prof. dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja. Für Balázs csapatvezető rögtön el is árulta, ezúttal milyen kihívással kell megbirkóznia a csapatnak: a Shell Eco-Marathon összevont európai és afrikai futamát 2025-ben nem a már jól ismert nogarói pályán tartják Franciaországban, hanem a lengyel Silesia Ringen. Mindez azért érdekes, mert a csapat tagjai egy menetdinamikai szimulációval készülnek minden futamra, azaz kiszámolják, hogy a járművet a pálya valamennyi pontján hogyan kell üzemeltetni ahhoz, hogy az optimális teljesítményt érje el. Eddig ezt a versenytapasztalatokra építve pontosítani tudták, amire most csak a helyszínen lesz lehetőség. A csapatvezető azonban megnyugtatott mindenkit: a sikerekhez nagyban hozzájáruló technológia továbbra is használható néhány módosítással – csak annyi változik, hogy a szimulációkat majd a pálya felmérésekor kell véglegesíteni. A lengyelországi Kamień Śląski település határában található Silesia Ring lesz 2025-ben a Shell Eco-marathon európai futamának otthona. (Forrás: silesiaring.pl) Für Balázs csapatvezető összegezte a 2024-es eredményeket, és a címvédést jelölte meg célként a következő szezonra. (Fotó: Adorján András) Für Balázs röviden ismertette a Shell Eco-Marathon verseny koncepcióját, amelyet prototípus és városi kisautó kategóriában, három – belsőégésű, elektromos és hidrogéncellás – energiaosztályban rendeznek meg. A SZEnergy Team az európai régióban, elektromos városi kisautó kategóriában indul, amelynek lényege, hogy a jármű a lehető legkevesebb energiát felhasználva teljesítse a kijelölt távot. Az önvezető versenyen a pilóta csak felügyeli a rendszert az autóban, amelynek különböző feladatokat (például akadálykerülés, parkolás) kell végrehajtania önállóan, a pilóta beavatkozása nélkül szintén odafigyelve a fogyasztásra. A győri hallgatók az előző idényben saját világrekordjukat jelentősen megjavítva, zsinórban harmadik alkalommal a mezőny élén végezve 309 km/kWh-s eredményt értek el az energiahatékony számban. Ez 309 megtett kilométert jelent nagyjából egyórányi hajszárító-használatnak megfelelő áramfelvétellel, 41 kilométerrel megelőzve a második helyezett Toulouse-i Egyetemet. A SZEnergy Team ezenkívül az önvezető versenyen sorozatban másodszor diadalmaskodott, és olyan rangos intézményeket előzött meg, mint a Milánói vagy a Müncheni Műszaki Egyetem. A csapat célja most is az újabb címvédés mindkét számban. A sikert sikerre halmozó SZEmission jármű. (Fotó: Nagy Gergely) „Az elmúlt szezonban megmutatkozott néhány nem várt hiba az autóban, amelyeket szeretnénk javítani. A verseny során az első futóműben található gömbcsapágyaink megnövekedett játékot mutattak, így ezeket strapabíróbb alkatrészekre cseréljük. A fékrendszerünket szintén újragondoljuk, valamint a villamos fékpadunkat is fejlesztjük” – árulta el Sándor Dávid, a gépészeti részleg vezetője, aki arról is beszélt, hogy már elkezdtek gondolkodni a 2019 óta évről évre továbbfejlesztett, sikert sikerre halmozó jármű utódján. Ehhez elsőként áramlástani és szilárdságtani szimulációkat futtatnak, hogy megalapozzák a fejlesztési irányokat. Egyelőre azonban ez a jövő zenéje, hiszen a SZEmission névre keresztelt jelenlegi konstrukcióból még mindig nem hozták ki a maximumot – az elmúlt évek világcsúcsai jól mutatják, hogy van még tartalék az autóban. Új, ergonomikus kormánykerék is készül 3D nyomtatott vázzal, amely komfortosabbá teszi a pilóták életét – árulta el Sándor Dávid, a gépészeti részleg vezetője. (Fotó: Adorján András) Az elektronikai részleg vezetőjeként Timár András bejelentette, hogy az autó teljes kábelrendszerét újratervezik, mert a 2019-ben megvalósult kivitelezést azóta többször módosították, így nehezen átlátható rendszer jött létre. A revízió után letisztultabb, könnyebben szerelhető kábelezést kap a jármű. Emellett egy új szerelőpanelen is dolgoznak: a jelenlegi alumíniumlemezre rögzített eszközök helyett egy nyomtatott áramköri panelre integrálják a táp- és jelvezetékeket, amely könnyebben kezelhető. „Azért, hogy energiahatékonyabbá tegyük az autonóm rendszert, a jelenleg használt két számítási egység közül az egyiket kivesszük a rendszerből. A Jetson Xavier processzor ugyanis az energiafelhasználás negyedét teszi ki az önvezető feladatok megoldása során, így ezzel jelentős energiamennyiséget tudnánk megtakarítani. Szintén gondolkodunk azon, hogy a jelenlegi LIDAR lézerszkennerünket kisebb fogyasztásúra cseréljük” – tette hozzá Timár András. A részlegvezető az önvezető funkciók kapcsán elmondta: az autonóm részleg jelenlegi legnagyobb kihívása így az, miképp tudják a számítási feladatokat egy számítási egységgel elvégezni, illetve hogy a jelenleg használt algoritmusokat implementálják a fejlettebbnek számító ROS2 operációs rendszerbe. Sőt, mint megjegyezte, felmerült olyan irány is, hogy a jelenlegi útvonal-optimalizálást felhőalapon oldják meg, azaz ne az autóban lévő egység végezze a számításokat, hanem az adatokat csak lekérje egy szerveren futó alkalmazástól – ez persze kockázatokat rejt magában a kommunikáció esetleges megszakadása miatt. A cél a szerelhetőség javítása és a fogyasztás csökkentése – szögezte le Timár András, az elektronikai részleg vezetője. (Fotó: Adorján András) Végül Bartha Biborka, a marketing- és menedzsmentrészleg vezetője vette át a mikrofont, aki kiemelte: sosem volt olyan sikeres tagtoborzás, és sosem ért el olyan sok embert a csapat kommunikációja, mint idén. „Tizenötezres eléréseket generáltunk, ötszáz követővel bővültünk idén. Kiemelt időszakunk volt a Shell Eco-marathon, amikor közösségimédia-aktivitásunk elérte a csúcsot. Természetesen jövőre sem unatkozunk majd, elsősorban a weboldalunkat szeretnénk továbbfejleszteni, ahol egy partneri program fület hoznánk létre, a támogatóinkkal való még sikeresebb együttműködés érdekében. Emellett felkészülünk a csapat megalakulásának huszadik évfordulójára is, hiszen méltó módon szeretnénk megünnepelni ezt a jubileumot” – fogalmazott. Bartha Biborka a marketing- és menedzsmentrészleg eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. (Fotó: Adorján András) A SZEnergy Team csapata a háromszoros világrekorder SZEmission járművel. (Fotó: Nagy Gergely) Galéria az eseményről. (Fotók: Adorján András, Nagy Gergely)
- A fény szerepe a világvallásokban: nemzetközi hallgatók készültek közösen az ünnepekre a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem közel ezerfős nemzetközi hallgatói közösségét mintegy 80 ország fiataljai alkotják. Az ünnepekhez közeledve az intézmény „A fény szerepe a világvallásokban” címmel szervezett programot számukra, amely nagy sikert aratott a résztvevők körében. A Széchenyi István Egyetemen valódi nemzetközi közeg várja a fejlődni vágyókat, hiszen a mintegy 14 és fél ezer fős hallgatói közösségébe a világ számos tájáról érkezett fiatalok tartoznak. A kultúrák békés együttélését az intézmény Nemzetközi Programok és Alumni Központja segíti, amely rendszeresen szervez közösségépítő, interkulturális eseményeket az egyetemistáknak. A központ a karácsonyhoz közeledve „A fény szerepe a világvallásokban” elnevezésű programot hirdetett meg a nemzetközi hallgatóknak, amelynek célja az ismeretterjesztés mellett a megértés és az elfogadás erősítése volt. A rendezvény a december 20-i szolidaritás nemzetközi napjához is kapcsolódott. „A fény szerepe a világvallásokban” programon részt vett nemzetközi hallgatók egy csoportja. A felvételen balról jobbra a laoszi Soukthavone Khiengsombath, a szíriai Dema Ahmad, a nigériai Omakwu Ikwue Omakwu, a laoszi Anousa Khamphannorath, a pakisztáni Aqib Shahzad, a török Nurullah Bektas, a jordániai Rnin Riziq Salah, a pakisztáni Abishae Noel, a jemeni Khadiga Al-Nagar és Páliné Nyíri Sylvia főszervező. (Fotó: Adorján András) Páliné Nyíri Sylvia főszervező, a Nemzetközi Programok és Alumni Központ munkatársa elmondta, a rendezvény nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében, közel 50-en hallgatták meg az előadásokat. „Fontosnak tartjuk, hogy a más országokból érkezők megismerjék a magyar hagyományokat, az adventi és karácsonyi szokásainkat. Ez az esemény arra adott lehetőséget, hogy a fény szimbolikáját követve betekintést nyerjünk más világvallásokba és kultúrákba is” – foglalta össze. „Az ehhez hasonló kezdeményezések erősítik a közösséget, és segítenek egy békésebb világ megteremtésében, amelyek az ENSZ fenntartható fejlődési céljai között is szerepelnek” – tette hozzá. A programon a hallgatók először a kínai kultúrkört, a taoizmust és a holdújévet ismerték meg közelebbről a nemzetközi tanulmányok szakos Bogyó Annától, majd a gazdaságinformatikus mesterszakon tanuló Garima Verma mutatta be a hinduizmus és a fény szimbólumának kapcsolatát. Az iszlám vallásról két Stipendium Hungaricum ösztöndíjas, Dema Ahmad egykori hallgató és a jemeni Khadiga Alnagar beszélt a közönségnek, az estét pedig Páliné Nyíri Sylvia prezentációja zárta. „A fény kereszténységben betöltött szerepéről tartottam előadást, kiemelve a karácsonyi ünnepkör jelentőségét, az adventi várakozás lényegét, a koszorú és a gyertyák üzenetét, valamint a magyarok ünnepi szokásait” – sorolta a főszervező. „Nagy örömmel vettem részt ezen a rendezvényen, ami valóban a kapcsolódásról és a megértésről szólt. Sokat tanultam a különböző látásmódokról, és büszkén osztottam meg saját vallásom részleteit a többiekkel. A program során a híresztelésekből vagy sztereotípiákból történő tájékozódás helyett közvetlenül egymástól hallottunk információkat, ami rengeteget segített a közösségünk összekovácsolódásában” – értékelt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjas jordániai Rnin Riziq Salah. Az építőmérnöki PhD-tanulmányokat folytató fiatal hozzáfűzte: „Az ehhez hasonló események rávilágítanak arra, hogy a vallások az értékekről, az emberekről és a békéről szólnak, ez pedig inkább összeköt bennünket, mint elválaszt.” Az „Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak” támogatásával Győrben tanuló pakisztáni Abishae Noel így értékelte a rendezvényt: „Az előadások során megtudhattuk, hogy a fény miként szimbolizálja a reményt, az útmutatást és a vigaszt az egyes kultúrákban és vallásokban. A közös jel mentén könnyen kapcsolódtunk egymáshoz.” Az ellátásilánc-menedzsment szakos fiatal elárulta: az estét mézeskalács-díszítéssel zárták, ami valódi ünnepi hangulatot adott a programnak. Aláhúzta: „Az ilyen kezdeményezések elengedhetetlenek a harmónia és befogadás előmozdításában, mert segítenek áthidalni a különböző kultúrák közti szakadékokat, ünneplik a sokszínűséget és erősítik a kölcsönös megértést.”
- Egyedülálló műszaki bemutató- és gyakorlólabort adományozott a Széchenyi István Egyetemnek a Haberkorn Kft.
A hallgatók gyakorlati oktatását szolgálja az a nagyértékű, modern eszközpark, amit a Haberkorn Kft. műszaki forgalmazó vállalat adományozott a Széchenyi István Egyetemnek. Az együttműködésnek köszönhetően az intézmény Járműgyártás és Technológia Tanszékén az országban elsőként több ezer elemből álló Item profil bemutató- és gyakorlólabor áll a fiatalok rendelkezésére, akik a megtervezett gépeket és munkaállomásokat így saját kezűleg is összeszerelhetik. A Széchenyi István Egyetemen a minőségi szakember-utánpótlás képzését a gyakorlatorientált oktatás és a jól felszerelt laboratóriumok biztosítják. Elsősorban a gépész- és járműmérnök szakos hallgatók még hatékonyabb felkészítését szolgálja az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar legújabb együttműködése, amelynek köszönhetően a Járműgyártás és Technológia Tanszék eszközparkja egyedülálló felszereléssel bővült a Haberkorn Kft. jóvoltából. Ausztria legnagyobb műszaki kereskedő cégének magyarországi leányvállalata olyan bemutatólabort adományozott az intézménynek, amely kuriózum a hazai felsőoktatásban. A több ezer alumínium gépépítő alkatrészt tartalmazó gyakorlóállomás segítségével a hallgatók bármely szoftverben elkészített tervet meg tudnak valósítani. A Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar és a Haberkorn Kft. együttműködése a hallgatók gyakorlati oktatását szolgálja. (Fotó: Dudás Máté) A labor ünnepélyes átadásán prof. dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja elmondta, a mérnökhallgatók az elemek és alkatrészek megismerése mellett gépek és munkaállomások összeállítását is gyakorolhatják. „A tervezés eddig többnyire szoftvereken zajlott, most viszont a valóságba is átültethetik a rajzokat, szerelési tapasztalatot szerezve ezzel” – húzta alá. Hozzátette: a labor ékének számító „kockaelemben” minden lehetséges gépépítési megoldás megjelenik, az alumínium alkatrészeket pedig szétszedhetik és újra összeszerelhetik a hallgatók. Göndör Lajos, a Haberkorn Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy nagyon fontosnak tartja az ipar és a felsőoktatás együttműködését. „Ez az eszközpark segíti a hallgatók kreativitását, és lehetőséget ad a tanultak gyakorlatban való megvalósítására” – fogalmazott. Elárulta, az együttműködés egy már végzett széchenyis hallgató, Bognár Máté javaslatára jött létre, aki maga is a cég munkatársa, és sokat foglalkozott az oktatási céllal létrehozott laborral. Dr. Szalai Szabolcs, a Járműgyártás és Technológia Tanszék vezetője, a kar oktatási dékánhelyettese kiemelte: a labort már birtokba vették a hallgatók, akik rendkívül pozitív visszajelzéseket adtak annak gyakorlati hasznáról. „A gépészmérnöki szakon részben már bevezettük a szerelési gyakorlatot, de a 2025 szeptemberétől megújuló járműmérnöki alapképzés járműgyártás specializációján is a tanterv részét képezi majd ez a laboratórium” – jegyezte meg. Az újdonság népszerűségét jól mutatja, hogy a hallgatói versenycsapatok mellett már ipari partnerek is érdeklődtek az eszközpark iránt, amelyen a kezdő szakemberek könnyen szerezhetnek alapvető rutint munkájukhoz.
- Nemzetközi projektekben dolgozik együtt a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a Széchenyi István Egyetem
A győri Széchenyi István Egyetem és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat stratégiai együttműködési megállapodást kötött 2024 tavaszán a nemzetközi hálózatokban történő közös oktatási, kutatási és innovációs tevékenységek elősegítése érdekében. Dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke, prof. dr. Friedler Ferenc rektor, tudományos elnökhelyettes, Sárai-Szabó Kelemen, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint Németh Péter, a HUN-REN Nemzetközi Kiválósági Egyetemi Centrum központvezetője az eddigi eredményekről és az együttműködés jövőbeli lehetőségeiről egyeztetett prof. dr. Gulyás Balázzsal, a HUN-REN elnökével, Kiss Ádámmal, a Nemzet Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökével, Jakab Rolanddal, a HUN-REN vezérigazgatójával, valamint Imrik Krisztinával, a HUN-REN tudományos titkárával december 13-án. Hangsúlyozták: a partnerség sikerességét jelzi, hogy két nemzetközi konzorciumi pályázatot valósítanak meg együtt nagy presztízsű külföldi felsőoktatási intézményekkel és kutatóintézetekkel. A jövőt formáló, a fenntarthatóságot elősegítő kutatások és technológiai fejlesztések terén élen járó Széchenyi István Egyetem a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kiemelt partnereként idén tavasszal együttműködési megállapodást kötött a független kutatóhálózat irányításáért és működéséért felelős HUN-REN Központtal, valamint a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközponttal, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközponttal és a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézettel. Emellett a győri intézmény tovább folytatja kutatásait a HUN-REN Számítástechnikai és automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) is. A stratégiai partnerség támogatja Magyarország tudományos fejlődését, valamint az egyetem globális láthatóságát és felsőoktatási világranglistákon elfoglalt helyezéseit. A felek közös célja olyan jelentős nemzetközi hálózatok létrehozása, amelyek kölcsönösen előnyösek mindegyik résztvevőnek az oktatás, a kutatás és az innováció́ területén. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik a fiatal kutatók – PhD-hallgatók, tanársegédek, adjunktusok – számára, hogy bekapcsolódjanak nemzetközi projektekbe, eredményeiket pedig rangos tudományos folyóiratokban publikálják. A megbeszélés résztvevői. Az együttműködés első mérföldköve két nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs projekt. Az egyik a HU-RIZONT pályázati konstrukció keretén belül a megújuló energetikára fókuszál, és egyesült államokbeli, valamint németországi egyetemek, kutatóközpontok közreműködésével valósul meg. A másik célja pedig a digitalizáció területén egy univerzális digitális platform létrehozása értékteremtő komplex hálózatok tervezéséhez. Ebbe a kutatásba – amely a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány forrásából valósul meg – tíz nemzetközi kutatóintézet és egyetem kapcsolódik be. A Széchenyi István Egyetem a közös munkát azzal is támogatja, hogy Tudományos Ösztöndíját jövő szeptembertől kiterjeszti a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat munkatársaira is, abban az esetben, ha nemzetközi kutatási hálózatban születik publikáció, és legalább az egyik nemzetközi partner bevonását a HUN-REN biztosítja. Emellett a győri intézmény Innovációs Ösztöndíjat hoz létre szellemialkotás-hasznosítások, illetve megadott szabadalmak, használati mintaoltalmak támogatására, s ebből szintén részesülhetnek a HUN-REN kutatói. A partnerséget erősíti, hogy a Széchenyi-egyetemen a megállapodások nyomán új szervezeti egység, a HUN-REN Nemzetközi Kiválósági Egyetemi Centrum jött létre, amelynek feladata az együttműködés harmonizálása az intézmény oktatási, tudományos és innovációs stratégiai irányaival. A felek megállapodtak abban, hogy a megkezdett együttműködéseket folytatják az egyetem stratégiai kutatási területeire – így a fenntarthatóságra, a mobilitásra, a mesterséges intelligenciára és az egészségtechnológiára – fókuszálva. „A megújuló HUN-REN számára kulcsfontosságú a minőségi együttműködések számának növelése, amely elengedhetetlen a hatékony, eredménycentrikus kutatások folytatásához. A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő partnerünk, folyamatosan épülő együttműködésünk kiváló példa arra, hogy kölcsönös előnyökre törekedve széleskörűen támogathatjuk a tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs célok elérését” – fogalmazott dr. Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke. „Az innovációkra, a vállalkozási tevékenységre és élenjáró technológiákra nagy hangsúlyt helyező egyetemünk számára rendkívül fontosnak számít a HUN-REN-nel meglévő szoros partnerségünk. Ez nagymértékben hozzájárul a nemzetközi kutatási hálókban készülő tudományos publikációk születéséhez, illetve intézményünk kutatás-fejlesztési tevékenységének és brandjének erősödéséhez” – emelte ki dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
- Sikertörténet: a Széchenyi István Egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A Széchenyi István Egyetem komoly hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét. A világ élvonalába tartozó egyetemek sikerének egyik titka, hogy tudásukkal úgy is segítik a gazdaságot, hogy részt vesznek innovatív startup vállalkozások létrehozásában. Ez a lehetőség a magyar felsőoktatási intézmények számára a modellváltással nyílt meg, és ezzel élt a Széchenyi István Egyetem akkor, amikor az ABZ Drone Kft.-vel és a tőkebefektető MIB Invest Group Kft.-vel közösen 2021-ben megalapította az ABZ Innovation Kft.-t drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére és gyártására. Az együttműködés rendkívül eredményesnek bizonyult, amit a piac is visszaigazolt. Az elsőként megalkotott permeteződrón kiválóan szerepelt többek között a tavalyi berlini Fruit Logistica nemzetközi szakkiállításon , a szerbiai Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron pedig díjat nyert . A cég emellett egy szabad teherbírású és egy tisztítódrónt is kifejlesztetett. A kft. így rövid idő alatt fejlődésének olyan szakaszához ért, amihez már kisebb egyetemi kutatás-fejlesztési szerepvállalás szükséges, így az intézmény 10 százalékos tulajdonrészéből 9 százalékot értékesített a tulajdonostársaknak november végén. „Az egyetem Digitális Fejlesztési Központján keresztül jelentős hozzáadott értékkel segítette az ABZ Innovation Kft. drónfejlesztéseit.. Az együttműködés hasznos volt olyan szempontból is, hogy sokat tanultunk arról, az intézmény miként tud hozzájárulni egy piacon működő cég műszaki fejlesztéseihez. A tulajdonrész-értékesítésből származó bevétel mellett ez a tudás is kifejezetten lényeges számunkra” – mondta Dósa Gábor, az egyetem tudáshasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója. „A Széchenyi-egyetem új szemléletű működésébe teljesen beleillik egy ilyen, üzleti alapú partnerség, az ABZ Innovation Kft.-nek pedig szüksége volt az intézmény elsősorban a szoftverek és a különféle alkalmazások fejlesztésében meglévő magas szintű tudására. Ez indokolta az együttműködést, amiből mintaprojekt lett: a közös munka kiváló példa arra, hogy az egyetem mérnökeivel, kutatóival képes sikeresen részt venni egy startup vállalkozás felfuttatásában” – fejtette ki Szekeres István, az MIB Invest Group Kft. ügyvezetője. Hangsúlyozta, fontos az intézmény megmaradt 1 százalékos tulajdonrésze, hiszen a jövőben is lesznek olyan fejlesztések, amelyekhez üzleti alapon hozzá tud járulni. „Az ilyen együttműködésekben hatalmas lehetőség rejlik, amit nyugati példák is alátámasztanak. Családi tapasztalatom van arról, hogy a világ egyik legjobb egyeteme, a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem hasonlóan segíti startupok elindulását, fejlődését, majd egy idő után már csak egyfajta háttérinkubátorként kíséri figyelemmel további működésüket, miközben a kockázatitőke-befektetők szerepe válik erőteljesebbé” – jegyezte meg. „Hatalmas igény van európai dróngyártásra, hiszen ezen a területen Kína jár az élen. Büszkék vagyunk arra, hogy az új termékekkel sikeresen léptünk ki a világpiacra. Mindez azoknak a Széchenyi-egyetem által kifejlesztett innovációknak is köszönhető, amelyek világszinten is újdonságnak számítanak. Az intézménnyel a meghatározott stratégiai pontok mentén a jövőben is együtt fogunk működni” – emelte ki Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. A Széchenyi István Egyetem nagy szerepet játszott a permeteződrón kifejlesztésében. (Fotó: ABZ Innovation Kft.)
- Az évfolyamok legjobbjait is díjazták a Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak munkáiból nyílt kiállításon
A Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak őszi féléves munkáit bemutató kiállítás nyílt az intézmény Új Tudástér épületének aulájában. A megnyitó ünnepségen átadták az Év hallgatója díjakat, és megemlékeztek Molnár Jenőről, a győri építészképzés nemrégiben elhunyt professzoráról. Az eseményen alkotótábort hirdettek, amelyet 2025 nyarán Erdélyben rendeznek meg a tehetséges fiataloknak. A Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a munkaerőpiacon értékes, gyakorlatias tudást adjon a jövő szakemberei számára. Ez igaz az építészképzésre is, amelynek hallgatói szemeszterről szemeszterre jelentős tervezői feladatokat, projekteket valósítanak meg. Az őszi félév legjobb munkáiból december 13-án nyílt látványos kiállítás a győri campuson. Jelentős érdeklődés mellett nyílt meg az építészhallgatók munkáiból rendezett kiállítás a Széchenyi István Egyetem győri campusán. (Fotó: Dudás Máté) „Az építészetben a műszaki tudás a művészeti, alkotó tevékenységgel kapcsolódik össze, ez a kreativitás mutatkozik meg kiállításunkon is. Ha végignézzük a tablókat, betekintést nyerhetünk abba, hogy a jövő építészei mit gondolnak korunk kihívásairól, köztük a fenntarthatóságról, az energiatakarékosságról, a különböző életkörülményekről” – fogalmazott a megnyitón dr. Szép János, az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja. Hozzátette, a fiatalok büszkék lehetnek arra a magas színvonalú munkára, amely valódi tartalommal tölti meg a tárlatot. Az ünnepség keretében Bodrossy Attila DLA, az Épülettervezési Tanszék docense búcsúzott nemrégiben elhunyt oktatótársától, Molnár Jenő professzortól, aki fontos szerepet játszott a győri építészképzés egyetemi szintű kialakításában. Molnár Jenő a Grazi Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, majd az osztrák intézmény oktatója lett, emellett gyakorolta szakmáját és tervezett épületeket. Barátságukat egy közös tervpályázat alapozta meg. A pályamű elkészítése alatt megismerkedtek az ausztriai egyetemi rendszerrel, amit később hasznosítani tudtak a győri egyetemi képzés megvalósításában. „Molnár Jenő rengeteget tett a győri építészképzésért, amiért örökké hálásak leszünk” – zárta emlékező beszédét Bodrossy Attila. Bach Péter DLA, az Épülettervezési Tanszék vezetője kiemelte, az oktatók büszkék a hallgatókra, akik kiállításra és bemutatásra érdemes munkákat készítettek. „A tárlat arra is lehetőséget ad, hogy megismerjék egymás munkáit. Az elsőévesek láthatják, hogy hová juthatnak el végzős hallgatóként, míg a végzősök közelebb kerülhetnek fiatalabb társaik friss szemléletmódjához” – hangsúlyozta az egyetemi docens, majd köszönetet mondott az intézmény vezetésének a támogatásért, a tanszék oktatóinak pedig a kiállítás létrehozásához elengedhetetlen szervezőmunkáért. A hallgatók egymás munkáit is megismerhették a tárlaton. (Fotó: Dudás Máté) A tárlat megnyitója alkalmat adott arra is, hogy átadják az Építész Műteremház Év hallgatója díjait (t ervezés alapjai 1. tárgyból Svorcz Bernadett, építészeti tervezés 1. tárgyból Tarr Mihály, építészeti tervezés 3. tárgyból Reszkető Ábel, komplex tervezés 1. tárgyból Kelemen Roland, komplex tervezés 3. tárgyból Bedő Mózes Norbert, Complex Design 3. tárgyból pedig José Loyo ecuadori hallgató vehette át az elismerést. Az eseményen bejelentették, hogy a Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégium a karral együttműködésben nyári erdélyi építőtábort hirdet, amelynek megoldandó feladatára a különböző szakokról jelentkezők egy tervezési tantárgy keretében, vegyes csapatokban készülnek. Ennek során áll össze annak a pavilonnak a végleges terve, amelyet a helyszínen majd meg is építenek. A kiállításon látványos terveket, maketteket is láthattak az érdeklődők. (Fotó: Dudás Máté)
- Az állam szerepéről szólt a Széchenyi István Egyetem nemzetközi jogtudományi konferenciája
Először rendezte meg az „Államok szerepe a 21. században” elnevezésű konferenciáját a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. Az államok új világrenden belüli feladatainak, felelősségeinek kérdéseiről közel 50, többek között amerikai, cseh, német, szlovák és lengyel kutató tartott előadást az eseményen. A 21. században az állam szerepe folyamatosan változik a gyors technológiai fejlődés, a változó geopolitikai helyzet és az olyan globális problémák miatt, mint az éghajlatváltozás, a közegészségügyi válságok és a társadalmi egyenlőtlenségek. Minderről nemzetközi konferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara december 5–6-án. Az esemény célja az volt, hogy a terület hazai és külföldi kutatói feltárják az állam szerepét a modernkori kihívások kezelésében, a fenntartható fejlődés előmozdításában, valamint a társadalmi jóllét fejlesztésében. „Az állami szerepvállalás jelenlegi helyzetében nagy különbségek fedezhetők fel az amerikai és az európai mintázatok között, de még a kontinensen belül is számos választóvonal érzékelhető. Mindehhez hozzáadódik a digitalizáció, amely felveti a nemzetállamok és a szuverenitás beilleszthetőségének kérdését a globális világrendbe” – vázolta fel dr. Hulkó Gábor főszervező, a kar tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese. Hozzátette: a konferencia koncepciójának kidolgozásában dr. Stumpf István, a Széchenyi István Egyetem professzora, a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja is részt vett. A dékánhelyettes elmondta, a kétnapos esemény kiváló alkalmat adott arra, hogy a jogászok, államtudósok és szakértők hatékony diskurzust alakítsanak ki. „A győri jogi kar nemzetközi láthatóságának növelése is célunk volt, ezért számos oktatónk mutatta be kutatását a témában” – tette hozzá. Megjegyezte, erősödtek a részt vevő egyetemek közti kapcsolatok is, amely a közös publikációk, tudományos programok és akár képzések kialakítását is elősegítheti. Elárulta azt is, hogy a nagy sikerre való tekintettel a konferenciát jövőre is megrendezik. Dr. Hulkó Gábor, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, dr. Juraj Vačok, a szlovák Comenius Egyetem professzora, dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, dr. Cleopatra Charles, az amerikai Rutgers Egyetem professzora, dr. Stumpf István, a Széchenyi István Egyetem professzora, a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja, valamint dr. Michal Radvan, a cseh Masaryk Egyetem professzora a konferencia megnyitóján. (Fotó: Adorján András) A megnyitón dr. Lukács Eszter, a Széchenyi-egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kifejtette, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar fontos szerepet tölt be az intézmény tudományos életében többek között azért is, mert négy doktori iskolája közül egyet a fakultás gondoz. „Egyetemünket a műszaki, mérnöki, technológiai területek jellemzik a leginkább, ugyanakkor a magas minőségű képzést és színvonalas kutatásokat méltán képviseli jogi karunk is, amelyre igazán büszkék vagyunk” – jegyezte meg. Hozzáfűzte: a nemzetközi előadók mellett hálás a hazai partnerintézmények megjelent képviselőinek is, mert az így szövődő kapcsolatok fejlesztik a magyar tudományos tevékenységet. Prof. dr. Smuk Péter, a kar dékánja kiemelte, hogy a konferencia interdiszciplináris témát dolgoz fel, érintve jogi, politológiai, kiberbiztonsági, gazdaság- és társadalomtudományi kérdéseket. Elmondta, hogy a konferencián bemutatott 40-nél is több kutatás elismert szakmai folyóiratokban jelenik majd meg. „Egyetemünk törekvéseit jól mutatja, hogy – építve a már meglévő kapcsolatainkra – partnereinkkel közösen dolgozunk céljainkért, bízva a hosszú távú, gyümölcsöző együttműködéseink erejében” – húzta alá. A konferencián olyan témákban hangzottak el előadások, mint az állami szuverenitás újragondolása, a modern technológiák hasznosítása, az Európai Unió jogalkotása vagy épp a közpolitikai tevékenységek új irányai. A program egyik kiemelt elemeként prof. dr. Stumpf István a globális világrend átalakulásáról beszélt a hallgatóságnak, kiemelve a nemzetállami szuverenitás kihívásait, és rávilágítva az európai politikai küzdelmek legújabb csatatereire. Az eseményt egy kiberbiztonságról szóló, online plenáris ülés zárta, amelyen az amerikai Pennsylvaniai Állami Egyetem schuylkilli campusának professzora, Joseph Squillace határokon átívelő, globális kooperációs lehetőségeket vázolt fel.
- Bevezetés az építőmérnöki tudományokba: kínai hallgatók vettek részt a Széchenyi István Egyetem rövid képzési programján
A Széchenyi István Egyetem évek óta kiváló kapcsolatot ápol a kínai Jiaxingi Egyetemmel, amellyel a közösen indított angol nyelvű alapszintű építőmérnöki kettős képzés mellett oktatási, kutatási és vállalati területeken is együttműködik. Az ázsiai intézményből nemrég 15 hallgató látogatott el Győrbe, hogy egy egyhetes rövid képzési programon bővítse építőmérnöki tudását. A Széchenyi István Egyetem nemzetköziesítési tevékenységének egyik prioritása – a magyar gazdaságpolitikai törekvésekkel összhangban – a Kínával való kapcsolatok erősítése. Az intézmény ennek jegyében létesített partnerséget 2021-ben a Sanghaj tartománybeli Jiaxingi Egyetemmel, amellyel azóta alapszintű építőmérnöki kettős diplomát adó képzést indított. Az együttműködés keretében nemrég 15 kínai hallgató látogatott el Győrbe, hogy a „Bevezetés az építőmérnöki tudományokba” angol nyelvű rövid képzési programon fejlessze tudását. A kínai Jiaxingi Egyetem hallgatói egy hetet töltöttek a győri Széchenyi István Egyetemen. (Fotó: Adorján András) „Az építőmérnöki szakma rendkívül széles körű: foglalkozik szerkezet- és hídépítéssel, út-, vasút-, és vízépítéssel, geodéziával, geotechnikával, tervezéssel, beruházással és kivitelezéssel. Ez alatt az egy hét alatt oktatóink mindezeket gyakorlati példákon keresztül mutatták be a fiataloknak” – mondta el dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja. Hozzátette: a kurzust főként a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék munkatársai tartották, mivel a Jiaxingi Egyetemmel közösen indított kettős képzés során szerkezetépítő szakirányú végzettséget szerezhetnek a hallgatók. Dr. Richard Paul Ray professzor egyike volt azon oktatóknak, akik betekintést nyújtottak a kínai csoportnak az építőmérnöki hivatás rejtelmeibe. „A szakterület alapvető kérdéseit, gondolkodásmódját adtuk át a hallgatóknak, valamint bemutattuk az építőmérnökök mindennapi munkáját. Az volt a célunk, hogy elsajátítsák ezt az egyedi látásmódot, és megismerjék a szakemberek szerepét a magyar, valamint az európai munkaerőpiacon” – részletezte. Kiemelte: az oktatás során nagy hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra, az újrahasznosításra és a klímaváltozás okozta, újkeletű kihívásokra. „Kiválóan megszervezett program volt, amit nagyon élveztek a hallgatóink, akik rengeteget tanulhattak a kurzus során. Az oktatók érdekesen és egyedi szemszögből vezették be őket az építőmérnöki tudományokba, így biztosan akad majd közülük olyan, aki ebbe az irányba folytatná tanulmányait” – fogalmazott Hongyou Shan, a Jiaxingi Egyetem professzora. Hozzáfűzte: a csoport számára különleges élményt nyújtottak azok a kulturális programok is, amelyek során a fiatalok megismerhették a campust, a győri belvárost és környékét, valamint a magyar nyelvet és kultúrát. A program zárásaként a hallgatók átvették az egyhetes képzés elvégzését igazoló mikrotanúsítványt, amely a kurzus során elért tanulmányi eredményeket és megszerzett kompetenciákat kreditpontokkal is igazolja. Az ünnepségen Orosz-Barczi Réka, a Széchenyi-egyetem Nyelvi és Kulturális Központjának vezetője kínaiul gratulált a kurzust teljesítő hallgatóknak. A szervezők bíznak abban, hogy a jövőben akár más intézményekkel is megvalósulhatnak hasonló rövid képzési programok.
- A Széchenyi István Egyetem csapata nyerte meg a lengyelországi jégkorongtornát
Jelentős sikert ért el a Széchenyi István Egyetem jégkorongcsapata, az UNI Győr ETO HC, amely megnyerte az EUHL (Európai Egyetemi Jégkorongliga) keretében tartott III. Malopolska Winter Cup tornát Lengyelországban. A gárda az első mérkőzésen rögtön a házigazdával, az UHT Sabers-szel csapott össze és aratott 6–4-es győzelmet. Érdekesség, hogy a lengyel együttesben pályára lépett a légiósként ebben a szezonban Lengyelországban játszó Vadócz Bendegúz is. A második találkozón a szlovákiai Philosophers Nitra volt az ellenfél, amellyel az előző szezonban kiélezett párharcot vívtak a győriek. Ezúttal viszont kérdés sem merült fel, ki viszi el a három pontot, mert 13–3 lett a végeredmény a magyar csapat javára. Az utolsó meccsen az EUHL tavalyi második helyezettje, a szintén szlovákiai Gladiators Trencin gárdája következett. Velük már az idei idényben is találkozott az UNI Győr ETO HC, s akkor hazai pályán kikapott 5–3-ra. Most egy 6–1-es győzelemmel sikerült a visszavágás. Ez egyúttal a torna első helyét is jelentette, amelynek értékét növeli, hogy magyar egyetemi csapat még soha nyert ilyen kupát az EUHL fennállása óta. Megállíthatatlan volt a Széchenyi István Egyetem hokicsapata a lengyelországi tornán. (Fotó: UNI Győr ETO HC)
- Kiállítás a volt zsinagógában: Győrről és a Széchenyi István Egyetemről mesélnek a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesület képei
A Széchenyi István Egyetem hangversenyterme, az egykori győri zsinagóga többfunkciós kulturális tér: nemcsak a Művészeti Kar zeneművészeti képzéseinek, hanem számos kiállításnak is otthont ad. A Zsidó Kiválóságok címmel nyáron megnyílt tárlat mellett értékes győri és egyetemi témájú fényképeket is megtekinthetnek az érdeklődők, melyeket a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületének tagjai készítettek. Molnár László, a civil szervezet elnöke szerint a felvételek a város és az intézmény esszenciáját mutatják be. Megkapó és különleges fényképeket is láthatnak azok, akik ellátogatnak a Széchenyi István Egyetem hangversenytermébe. Az egykori győri zsinagógában nyílt tárlatról Molnár László, a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületének elnöke elmondta, az ötlet az egyetemtől származik. „Olyan fotóanyag összeállítására kértek fel bennünket, melynek témája Győr és az intézmény. Örömmel vállaltuk a feladatot. Egyebek között felkerestük a győri zsidó temetőt, de készítettünk fotókat az egyetem különböző tereiben is” – fejtette ki az elnök, aki hozzátette, hogy hét társával több mint száz órán át dolgoztak a kiállítási anyagon. Kiemelte azt is, hogy igazi kuriózumnak számít a zsinagóga csaknem két évtizeddel ezelőtti felújítását bemutató néhány fénykép, melyek egy idősebb fotós archívumából származnak. „Felvételeink Győr és az egyetem esszenciáját mutatják meg” – hangsúlyozta Molnár László. Az intézmény épületei teljesen új nézőpontból jelennek meg, ráadásul szó szerint, hiszen nemcsak hagyományos módon, hanem drónnal is készültek fényképek. Az érdeklődők találhatnak fotót például a Győri Innovációs Parkról esti szürkületben, amikor az épület óriási LED-falán éppen a szintén az egykori zsinagógában megtekinthető Zsidó Kiválóságok kiállítás egyik szereplője, Gestetner Dávid, a stencilgép – egy korabeli sokszorosítógép – feltalálója volt látható. „Így tudtuk összekötni a modernitást – amit az épület képvisel – a múlttal” – jegyezte meg. Molnár László azt is kiemelte, sokszor méretteti meg képeit rangos nemzetközi pályázatokon. Egyebek között fotózta már az egyetem győri campusán álló Ikarosz - szobrot , mellyel helyezést is ért el. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületének kiállítási fotóanyaga egyértelműen túlmutat Győrön, így nemcsak az itt élők, hanem a más településről érkezők számára is érdekes lehet. A tárlat hétfőnként 10 és 14, keddenként és csütörtökönként 12 és 16, péntekenként pedig 14 és 18 óra között tekinthető meg. Molnár László szerint a Széchenyi István Egyetemről készült felvételek az intézmény lényegét ragadják meg. (Fotó: Adorján András)
















