1793 találat
- A tudományos kiválóság erősítése a cél a Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájában
Dr. Vasa László vezeti a Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskoláját március 1-jétől. A publikációs teljesítménye alapján a magyar és a nemzetközi élvonalba tartozó közgazdász 2018 óta az intézmény kutatóprofesszora, 2021-ben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. Emellett a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója és főtanácsadója, aki számos külföldi universitasszal ápol rendkívül szoros kapcsolatot. Fő kutatási területe Közép-Ázsia, a Kaukázus, a külgazdaság, a nemzetközi agrárgazdaságtan és a természeti erőforrások gazdaságtana. „A legfőbb célom, hogy – tudományos programokkal és külföldi hallgatók idevonzásával – növeljem a doktori iskola láthatóságát, erősítsem nemzetközi kapcsolatait, valamint fokozzam és szintén láthatóbbá tegyem tudományos teljesítményét. Tapasztalataim szerint a doktoranduszok óriási erőforrást jelentenek: amennyiben kellőképpen motiváljuk őket és megfelelő támogatást, képzési programokat biztosítunk számukra, akkor képesek arra, hogy magas színvonalú publikációkat írjanak. Ezt segítheti elő az is, ha közülük a Pannónia Ösztöndíjprogramnak köszönhetően minél többen töltenek rövidebb-hosszabb időt külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben. Ehhez a kapcsolatrendszer nemcsak Közép-Európában, hanem Kínától az Egyesült Államokig a rendelkezésükre áll” – hangsúlyozta dr. Vasa László. Hozzátette: mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a doktoranduszok kutatásaikat nemzetközi hálózatokban folytassák, amihez szeretnék kihasználni az egyetemre vendégoktatóként és -kutatóként érkezők jelentette lehetőségeket is. „Az így kialakuló kapcsolatrendszer egész életükre pozitív hatást gyakorolhat, és ennek révén olyan kutatási eredményeket érhetnek el, amiből nemcsak ők maguk és az intézmény, de a térség is profitál” – fogalmazott. Dr. Vasa László beszélt arról is, hogy az egyetem vezetésével egyetértésben szeretné, ha mihamarabb elindulna a doktori iskolában a kevésbé kutatásigényes, rugalmasabb Doctor of Business Administration (DBA) program. Ezzel olyan vállalatvezetők vonhatók be az intézmény tevékenységébe, akik doktori fokozatot szeretnének szerezni, később pedig viszik az egyetem jó hírét az egész világon. Dr. Vasa László professzor, a Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának vezetője
- Kantharosz Gála: a Széchenyi István Egyetem is csatlakozott a jótékonysági rendezvényhez
Az idén 13. alkalommal rendezik meg a Kantharosz Gálát, amelynek megvalósítását a Széchenyi István Egyetem is támogatja. Az intézmény tehetséggondozó munkáját is dicséri, hogy az est során befolyó összegből egy széchenyis hallgató és négy hallgatói társulat, csoport is támogatást nyert, egy fiatal pedig esélyes a közönségdíjra. A zenéről, különleges borokról és jótékonyságról szóló estre még kaphatók jegyek. A Kantharosz Gála több mint egy évtizede meghatározó társadalmi esemény Győrben, amelyet egyedülálló zenei élmény, különleges borárverés, finom borok kóstolása színesít. A program legfőbb célja azonban a tehetséges, illetve rászoruló fiatalok támogatása. Az összefogáshoz idén csatlakozott a Széchenyi István Egyetem is, amely támogatói közreműködőként vesz részt a gála szervezéséhez kapcsolódó tevékenységekben: az intézmény hallgatói körében és közoktatási intézményeiben is meghirdette a pályázatot, a lebonyolítást pedig önkéntes egyetemisták segítik. Emellett a gála révén támogatott művészeknek az egyetem fellépési, megjelenési lehetőséget biztosít saját rendezvényein. Pillanatkép a tavalyi gáláról. (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld) Az idén a rekordszámú, 64 pályázó közül 23-at választott ki a szakmai zsűri. A nyertesek között pedig ott találjuk Sarkadi Emőkét, az egyetem Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolájának festő szakos növendékét, az Egyetemi Zenei Alapítványt, a gyermekek kulturális és közösségi életre nevelésével foglalkozó Élő Meseösvény programot, a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulatot, valamint a közösségszervezés szakos hallgatók kultúraközvetítő „Közösségszervezők a közösségekért" pályázatát. A zsűri Dénes Dorottya csellista hallgatót közönségdíjra jelölte. A 13. Kantharosz Gálát április 3-án 18 órától rendezik a Győri Nemzeti Színházban. Belépők a jegy.hu oldalon, valamint a színház és a Győri Filharmonikus Zenekar jegypénztárában válthatók. Részletes információk a kantharoszgala.hu honlapon olvashatók.
- Az autósport elitjében: Forma–1-es csapatnál gyakornok a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a Széchenyi István Egyetemen. A tehetséges fiatal a kutatást is fontosnak tartja: a Formula Student-versenysorozat társadalmi hasznosságát elemző dolgozatával képviseli a győri intézményt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián tavasszal. A svájci Sauber – hivatalosan: Stake F1 Team Kick Sauber – saját neve alatt vagy más néven több mint három évtizede a Forma–1-es mezőny tagja. A csapat a BMW Sauber- és az Alfa Romeo-időszakot is beleszámítva csaknem hatszáz futamot teljesített már. Az istálló Zürich melletti, hinwili központjában dolgozik Szakonyi Anna, a Széchenyi István Egyetem harmadéves járműmérnök alapszakos hallgatója. „A Sauber rendszeresen hirdet gyakornoki állásokat. Egy ilyenre jelentkeztem, és nagy örömömre felvettek. Szeptember óta dolgozom a projektmenedzsment területen, az első felfüggesztés projektjein. Feladataim közé tartozik a fejlesztési és a gyártási folyamatok nyomonkövetése, az egyes részlegek közötti koordináció, valamint az erőforrások és a határidők kezelése” – mondta a 25 éves fiatal, hozzátéve, hogy rendkívül sokat tanult az elmúlt hónapokban. „A szurkolóknak a Forma–1 főleg a versenyhétvégékről szól, belülről azonban egészen elképesztő, hogy a háttérben, a gyárban milyen összetett munka zajlik. Rengeteg apró részlet és összehangolt folyamat szükséges ahhoz, hogy az autó futamról futamra ott legyen a rajtrácson. Minden rendkívül gyors, dinamikus, ami egyedülálló tapasztalatot ad projektmenedzsment-szempontból is” – fejtette ki. Szakonyi Anna azért dolgozik, hogy a Sauber minél jobb eredményt érjen el a 2025-ös Forma–1-es világbajnokságon. Szakonyi Anna szerint abban, hogy a Sauber felvette, nagy szerepet játszott formula studentes múltja. „Hét éve érettségiztem a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban, és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon tanultam tovább. Egy internetes posztban láttam, hogy az ottani műszaki egyetem elektromos kategóriában induló Formula Student-versenycsapata, a TU Vienna Racing Team tagokat keres. Pályáztam, és sikerrel jártam. A szponzorációs modulban kezdtem dolgozni, amelyet egy szezonon át vezettem is, majd a HR-t, a marketinget, az IT-t és a szponzorációt összefogó menedzsmentmodul élére kerültem. Mindehhez jó kommunikációs és szervezési készségre, valamint pénzügyi ismeretekre volt szükség. Megtanultam azt is, hogy önállónak kell lenni, nem várhatunk mások kéréseire, utasításaira, mert ha mindenki így tenne, akkor ott állnánk a végén autó nélkül” – mesélte. Szakonyi Anna bécsi diplomája megszerzése után jött el a csapattól, de szervezőként vagy bíróként azóta is részt vesz Formula Student-versenyeken. Az utolsó évében viszont már a Széchenyi István Egyetem járműmérnök alapszakos hallgatója is volt. „A Formula Student nagy szerepet játszott abban, hogy műszaki vonalra váltottam. Mindenképpen levelező tagozaton szerettem volna tanulni, ami Ausztriában nem igazán létezik, ezért jött szóba Magyarország. Győr és a Széchenyi-egyetem egyértelmű választás volt: nagyon sok jót hallottam róla olyan ismerősöktől, akik ide jártak, emellett földrajzilag is ideális nekem, de az intézmény Audival való szoros kapcsolata ugyancsak fontos szempontnak számított. Elégedett vagyok, mert rendkívül jól strukturált a képzés, ami segít abban, hogy levelezőn, kisebb óraszámban is hatékonyan elsajátítsunk minden ismeretet” – fogalmazott. Szakonyi Anna tanulmányai és Forma–1-es gyakornoki feladatai mellett kutatással is foglalkozik, méghozzá olyan sikeresen, hogy tavasszal az Országos Tudományos Diákköri Konferencián a közgazdaságtudományi szekcióban képviseli a Széchenyi István Egyetemet. Konzulense dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta. „Szerettem volna kutatóként kipróbálni magam, de motivált az is, hogy az OTDK-n elő kell adni, meggyőzően bemutatni egy szakmai közönség előtt a témámat. Dolgozatomban a Formula Student-sorozat társadalmi megtérülését vizsgáltam a TU Vienna Racing Team példáján keresztül. A pozitív és a negatív hatásokat egyaránt figyelembe véve azt állapítottam meg, hogy a csapat SROI-indexe 1,9 volt a 2022–2023-as szezonban, azaz minden befektetett euró közel kétszeres társadalmi értéket generált. Ez a szponzoroknak és az egyetemeknek is alátámasztja, hogy van értelme a támogatásnak” – ecsetelte a hallgató. És hogy merre visz tovább az útja, ha megszerzi második diplomáját? Még nem tudja, de abban biztos, hogy az autósportban vagy az autóiparban szeretne dolgozni. Ahogy megjegyezte: „a gyors tempójú környezet nagyon tetszik és motiváló számomra”. A Sauber egyébként számos lehetőséget kínál diplomások és hallgatók számára. A csapat azt tervezi, hogy növekedését diplomás programokon keresztül is generálja. A nyitott pozíciókat az Audi F1 Project LinkedIn-csatornáján és a karrieroldalon teszik közzé. A cikk a „MEC_24 Tudományos Mecenatúra Pályázat” keretében megvalósuló, MEC_N 149220 azonosítószámú, „A tudomány vonzásában – fiatal tudósok a közösségért” című projekt keretében készült.
- A Széchenyi István Egyetem számos sportolóját ismerték el a Győri Sportcsillagok Díjátadó Gálán
Több kategóriában nyertek el elismerést 2024-es teljesítményükkel a Széchenyi István Egyetem jelenlegi és volt hallgatói a Győri Sportcsillagok Díjátadó Gálán. A rendezvényen dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kijelentette: az intézmény a sportolók kettős életpályájának támogatásával, sportfinanszírozási tevékenységével és a tudományos háttér biztosításával nagy szerepet játszik a város sportsikereiben. A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány a város önkormányzatával közösen 26. alkalommal rendezte meg a Győri Sportcsillagok Díjátadó Gálát február 26-án. Az eseményen – amelynek a Széchenyi István Egyetem hangversenyterme, az egykori zsinagóga adott otthont – a tavalyi év legjobb győri sportolóit és edzőit köszöntötték. A gálára megtelt az Egyetemi Hangversenyterem. (Fotó: Adorján András) A rendezvény fővédnöke, dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kiemelte: Győr igazi sportváros, amelynek sportolói az olimpiákon eddig kilenc arany-, hét ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Beszélt arról is, hogy a sikerekhez a Széchenyi István Egyetem nagymértékben hozzájárul. Ennek kapcsán kifejtette: az intézmény sportfinanszírozási tevékenysége jelentős, kettős életpályamodellje révén pedig a versenyzői karrier melletti diplomaszerzés lehetőségét kínálja a sportolóknak. „Az egyetem emellett biztosítja azt a tudományos hátteret is, ami nélkül a sportban ma már senki nem képes a vezető szerepet megtartani” – húzta alá. Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (Fotó: Adorján András) Kósa Roland, Győr sportért is felelős alpolgármestere úgy fogalmazott: az este a büszkeségről és példamutatásról szól. Dr. Fekete Dávid, a győri közgyűlés városstratégiai bizottságának elnöke azt emelte ki, hogy a rendezvény fontos a helyi közösség számára, az itteni klubok versenyzői pedig változatlanul sikeresek. A gálán a Széchenyi István Egyetem jelenlegi és egykori hallgatói közül többen vehettek át elismerést. Az Év női sportolója kategóriában Jakabos Zsuzsanna, az egyetem által támogatott Uni Győri Úszó SE klasszisa, az intézmény alumnija bizonyult a legjobbnak Győri-Lukács Viktóriával, az Audi ETO KC kézilabdacsapat játékosával megosztva. Ő 2024 júniusában, Belgrádban az első versenyző lett, aki 11 úszó-Európa-bajnokságon állt rajthoz, ahol egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett. A harmadik díj a párizsi olimpián kenuban 200 méteren nyolcadik helyezett Takács Kincsőhöz került, aki szintén az intézményben szerezte oklevelét. Az Év egyetemi sportolója elismerést Zsankó Petrának, a Széchenyi-egyetem idén már World Tour-sorozatban szereplő kerékpárosának, a tavalyi egyetemi kerékpáros-világbajnokság kétszeres aranyérmesének ítélték oda. A gála Fair Play-díját a diplomáját február 19-én átvett Sebestyén Dalma, az Uni Győri Úszó SE olimpikonja kapta, aki a decemberi rövid pályás világbajnokságon átadta a 200 méter pillangón kivívott indulási jogát a mögötte következő, a doppingkálváriája után felmentett Ilyés Laurának. Az Év csapata kategória második helyezettjének a 2023–2024-es NB I-es női kosárlabda-bajnokság ezüstérmesét, a részben az egyetem tulajdonában lévő SERCO Uni Győrt választották. Az Év férfi sportolója kategóriában az Uni Győri Úszó SE versenyzője, Szabó Szebasztián, míg az egyéni sportágak csapatai kategóriában a Széchenyi-egyetem evezőspárosa, Fehérvári Eszter és Csepel Zsófia lett harmadik. Utóbbi duó edzője dr. Alföldi Zoltán, az intézmény Egészségfejlesztési és Edzéstudományi Tanszékének vezetője. Képgaléria (Fotók: Adorján András)
- Egészségügyi innovációkkal az élvonalban: Madridban erősítette nemzetközi kapcsolatait a Széchenyi István Egyetem
A Madridi Műszaki Egyetem adott otthont az MIT (Massachusetts Institute of Technology, azaz Massachusettsi Műszaki Egyetem) LinQ Catalyst módszertana alapján, a Széchenyi István Egyetem támogatásával megvalósuló szakmai rendezvénysorozat újabb állomásának. Az egészségügyi innovációs tevékenység fejlesztésére és a nemzetközi kapcsolatépítésre fókuszáló workshop célja a programban kidolgozott orvostechnológiai projektötletek véglegesítése volt. A Catalyst Europe egy, az MIT LinQ által kifejlesztett Catalyst programon alapuló, egyedülálló módszertanú kezdeményezés, amely egészségügyi kutatási projektek generálására és támogatására irányul. Célja, hogy paradigmaváltást idézzen elő a kutatási megközelítésekben, felgyorsítva az eredmények hatását az egészségügyben. A nemzetközi együttműködésben megvalósuló ötleteket a résztvevők workshopok segítségével is fejlesztik. Ilyen eseménynek volt tavaly novemberben házigazdája a győri Széchenyi István Egyetem. A programsorozat folytatásának a Madridi Műszaki Egyetem adott otthont nemrégiben azzal a céllal, hogy a részt vevő kutatók véglegesíthessék kidolgozott orvostechnológiai ötleteiket. Ebben segítségükre volt a Széchenyi-egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának nemzetközi dékánhelyettese, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház urológiai osztályának főorvosa, dr. Törzsök Péter is, aki az MIT mentorcsapat tagjaként már a kezdetektől támogatja szakmailag a formálódó projekteket. A látogatás során a delegációk betekintést nyertek a madridi San Carlos Klinika működésébe, s a kutatók az ott dolgozó szakemberek véleményét is kikérték projektjeik kapcsán. Mindez nagyban hozzájárult az ötletek végleges kidolgozásához, valamint értékes tapasztalatot jelentett a kórházi és egyetemi együttműködések terén. A rendezvény az egészségügyi innovációs tevékenység fejlesztése mellett kiváló lehetőséget nyújtott a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére. Németh Péter, a Széchenyi-egyetem HUN-REN Nemzetközi Kiválósági Egyetemi Centrumának központvezetője elmondta: a program nagy előnye, hogy a világ minden tájáról részt vesznek benne kutatók, ezáltal szélesíthető az együttműködő partnerek köre is. Példaként kiemelte a Quacquarelli Symonds képzésterületi ranglistájának műszaki tudományok kategóriájában a világ 55. legjobbjának számító Madridi Műszaki Egyetemet, amelynek fókuszterületei nagyon hasonlóak a Széchenyi István Egyetem stratégiai céljaihoz. Ezek közé tartoznak például az egészségtechnológia mellett a mesterséges intelligenciával, a megújuló energiákkal, a telekommunikációval, a kiberbiztonsággal és az adattudománnyal kapcsolatos kutatások, illetve a startup vállalkozások támogatása. A workshop résztvevői a Madridi Műszaki Egyetemen, köztük a felvétel bal szélén a Széchenyi István Egyetem képviselői, dr. Törzsök Péter és Németh Péter.
- Élenjáró technológiák: hiánypótló kutatásokra nyert el támogatást a Széchenyi István Egyetem két docense
A bioműanyagok újrahasznosítását, illetve a hatékonyabb, jobb járműipari és gépészeti alkalmazásokat szolgálja az a két kutatás, amelyet a Széchenyi István Egyetem munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán elnyert támogatásból valósítanak meg a következő négy évben. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2024 végén 5,8 milliárd forint támogatást osztott ki a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program Starting alprogramja keretében. Erre olyan kutatók pályázhattak, akiknek a doktori fokozatszerzésük óta legfeljebb hét év telt el. A kiírás célja az önálló kutatói életpálya megkezdésének elősegítése, a kreativitás és a kiválóság megerősítése volt. A többségében külföldi szakértőkből álló zsűri javaslata alapján a Széchenyi István Egyetem két munkatársa is sikeresen szerepelt: dr. Lendvai László „Biopolimerek és kompozitjaik élettartamának és mechanikai újrahasznosíthatóságának fejlesztése” című kutatására 100 millió, míg dr. Antali Máté „Kapcsolt súrlódási modellek nemlineáris hatásai járműdinamikai alkalmazásokkal” című kutatására 56 millió forintot nyert el. Bioműanyagok újrahasznosításával a fenntarthatóságért „A megújuló erőforrásból – jellemzően magas keményítőtartalmú élelmiszer-alapanyagokból, például kukoricából, cukornádból, burgonyából – készülő, biológiai úton, ipari komposztálással lebontható bioműanyagok molekuláris szerkezetüket, tulajdonságaikat, feldolgozhatóságukat tekintve nagyon hasonlóak, mint hagyományos, kőolajalapú társaik. Az elnyert támogatás segítségével a tavaly ősszel megalakított Fenntartható Polimerek és Polimertechnológiák Kutatócsoportunkban azt kutatjuk, mi lenne, ha nem lebontani, hanem újrahasznosítani próbálnánk ezeket. E területtel nemzetközi szinten is csak nagyon kevesen foglalkoztak eddig” – részletezte témáját dr. Lendvai László, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék docense, a kutatócsoport vezetője. Kiemelte: a kutatást egy másodlagos nézőponttal is kiegészítették. „A műanyagok újrahasznosítása során elkerülhetetlenül tulajdonságromlás következik be, ezáltal többek közt csökken a szilárdságuk, elszíneződnek, ridegebbé, törékenyebbé válnak. Lassabban, de ugyanez játszódik le a használat során a környezeti hatások – például az UV-sugárzás, a páratartalom, a hőmérséklet-ingadozás – eredményeként is. Emiatt kutatásunk során a hasznos élettartam során bekövetkező elöregedési folyamatokat is vizsgáljuk. Egyrészt kísérleti úton anyagmodelleket tervezünk felállítani arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben és módon romlanak a bioműanyagok tulajdonságai a feldolgozás és a használat közben. Másrészt megoldásokat szeretnénk kínálni, miként lehet különböző adalékokkal elérni, hogy tulajdonságaik romlását visszafordítsuk, sőt akár még a kezdeti értéket meghaladóra növeljük” – fejtette ki dr. Lendvai László, megjegyezve: ez – a bioműanyagok minőségnövelt újrahasznosítása – teljesen új terület. A kutatásba az egyetemen belüli szinergiákat kihasználva bevonták az intézmény Csomagolás és Környezetállósági Vizsgálólaboratóriumát is, amelynek modern eszközeivel imitálni tudják a műanyagokat öregedésre késztető környezeti hatásokat. Ennek köszönhetően a folyamatok gyorsított szimulációját végezhetik el. Ezeket a kísérleteket már el is kezdték. Dr. Lendvai László, a Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének docense, a Fenntartható Polimerek és Polimertechnológiák Kutatócsoport vezetője. (Fotó: Dudás Máté) Új módszertan segítené a modellezést és szimulációt a gépészeti fejlesztésben Dr. Antali Máté, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Mechanika Tanszéke docensének interdiszciplináris alapkutatási területe egyszerre kapcsolódik a mechanikához, a matematikához és a gépészeti, különösen a járműdinamikai alkalmazásokhoz. „ Vizsgálatom tárgya az egymással érintkező, gördülő vagy csúszó gépelemek súrlódási jelenségeinek leírása. A kutatás motivációja főleg a közúti és vasúti járművek kerekeinek úttal, illetve sínnel való érintkezése, de ide tartoznak más, egymáson csúszó vagy gördülő gépelemek, mint például a csapágygörgők is” – fogalmazott. Hozzátette, a mozgás és erőhatások dinamikai viszonyai befolyásolják, hogy mikor és milyen irányban következik be a csúszás vagy a letapadás. „Ezen jelenségek leírásában nagy szerepük van a súrlódási modelleknek. A súrlódás leírása a szakirodalomban roppant szerteágazó, az egyes modellek az eltérő módszertan miatt sokszor egymással is nehezen összevethetők. A célom olyan egyéges mechanikai megközelítés megalkotása, melynek keretei közé a gördülő alkatrészekre alkalmazható számos súrlódási modell beilleszthető, majd azok továbbfejleszthetők. Az egyik kritikus kérdés az eltérő mozgásformák kapcsolt hatásainak leírása, például a haladó és forgó mozgás együttes jelenléte, valamint a súrlódási erőkben lévő hirtelen változások” – emelte ki a kutató. A projekt vezetője hangsúlyozta, hogy a kutatás sok olyan gépészeti probléma során alkalmazható lehet, amelyeknél hangsúlyos szerepet kap a szerkezetek megfelelő modellezése és szimulációja. A projekt célja, hogy a mechanikai és matematikai módszerek fejlesztésével pontosabb előrejelzést adhassanak a gépek mozgására, dinamikai viselkedésére. Hozzáfűzte, mindez olyan, az ember biztonságára, végső soron az életére is jelentős hatással bíró berendezések esetében is fontos, mint az elektromos menetstabilizátor vagy a kipörgésgátló. „Összefoglalva: szeretnénk olyan mérnöki-matematikai keretrendszert adni, mely egyrészt pontosabb új súrlódási modelleket eredményez, másrészt világosan megmutatja az egyes módszerek alkalmazási határait. A szimulációs módszereken keresztül ez jobb, hatékonyabb működést eredményez a különböző gép- és járműipari alkalmazásokban” – világította meg a projekt lényegét dr. Antali Máté. Dr. Antali Máté, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Mechanika Tanszékének docense (Fotó: Dudás Máté)
- A világűrt meghódító sikeres küldetés után saját műholdat tervez a Széchenyi István Egyetem csapata
A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által készített kommunikációs modul az MRC-100 nevű műhold fedélzetén másfél évig keringett a Föld körül, és sugározta üzeneteit. A közelmúltban sikerrel zárult küldetés révén a győri hallgatók közelebb kerültek céljukhoz, hogy saját műholdat juttassanak fel a világűrbe. A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által készített kommunikációs modul egy felsőoktatási intézmények közti együttműködés keretében került fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MRC-100 nevű műholdjának fedélzetére. Az űreszköz 2023 júniusában állt pályára, és másfél éves működés után, idén januárban lépett be a Föld légkörébe, ahol megsemmisült. Az 561 napon át üzemelő műhold jeleit a győri campus egyik tornyán elhelyezett antennával vehették a hallgatók. A modul rövid szöveges üzenetben adott hírt az intézményről, amit a rádióamatőrök szerte a világon foghattak. Kicsi, de erős: a Széchenyi István Egyetem szakkollégiuma által fejlesztett modul mindössze 30-szor 30 milliméteres, de ellenáll az űr viszontagságainak. (Fotó: Horváth Márton) A kísérlet igazolta, hogy a SZESAT tagjai készen állnak olyan eszköz építésére, ami működik az űrben, és eléri a NASA által kifejlesztett, az Európai Űrügynökség által is átvett legmagasabb minősítést. A TRL 9-es szint (ISO 16290:2013 szabvány) azt jelenti, hogy a „rendszer repülése bizonyított sikeres küldetési műveletekkel”. A modul működése során csaknem kilencezerszer kerülte meg a Földet megközelítőleg 27.500 kilométer/órás sebességgel, és körülbelül 370 millió kilométert tett meg a műhold fedélzetén utazva. A 30-szor 30 milliméteres, mintegy 2,1 grammos eszköz ellenállt a világűr viszontagságainak, köszönhetően a felbocsátás előtti laboratóriumi teszteknek. „Célunkat elértük, megfeleltünk a TRL 9-es elvárásoknak. Különösen büszkék vagyunk a csapatra, hiszen már az első modulunk teljesítette küldetését. Nem titok: nagyon sok munka, tesztelés és izgalom van a hátunk mögött. Egyetemünk feljutott a világűrbe, ami újabb erőt és lelkesedést ad álmunk megvalósításához. A siker több szakterület – mérnök, jogász, közgazdász – hallgatóinak együttműködésén alapul. Már készül a következő projektünk, vagyis a műholdunk, és szívesen látunk csapatunkban minden olyan egyetemistát, aki szeretne részt venni missziónkban: a világűr meghódításában” – mondta el a SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégium jövőbeni terveiről Maszlov Leon, a csapat junior igazgatója, az egyetem jogász szakos hallgatója. „A SZESAT célja, hogy elérje és megszólítsa az űr iránt érdeklődő középiskolás diákokat és egyetemi hallgatókat. A szakkollégium támogatja a diákok tudományos kutatásait, valamint segíti őket a Tudományos Diákköri Konferencián való sikeres részvételben. Kevés egyetemen van lehetősége a fiataloknak űreszközök fejlesztésére, de a Széchenyi István Egyetem ezen kevesek közé tartozik” – tette hozzá dr. Vári Péter, a szakkollégium programigazgatója, az egyetem docense. Dr. Vári Péter, a szakkollégium programigazgatója, a Széchenyi István Egyetem docense. (Fotó: Adorján András) A Széchenyi István Egyetem műholdfejlesztéssel foglalkozó csapatának tagjai: Mike Marcell (Győr), Marton Gábor (Ikrény), Szűcs Ágoston (Kecskemét), Tóth Máté Péter (Dunaharaszti), Juhász László (Tatabánya), Pónya Szilárd (Szombathely), Maszlov Leon (Pinkamindszent), Varga Kristóf (Koroncó), Nagy Zoltán (Komárom, Szlovákia), Magda Martin (Környe), Simon András János (Hagyárosbörönd). A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiumának csapata. (Fotó: Adorján András)
- Három generáció a Széchenyi István Egyetemen: Szabados Réka követte nagypapája és édesanyja példáját
A napokban vehette át oklevelét a Széchenyi István Egyetemen Szabados Réka, akinek családjában hagyománnyá vált a győri diplomaszerzés. Édesanyja 28 éve, nagypapája pedig fél évszázada végezte tanulmányait az intézményben. Ezer szállal kötődnek az alma materhez, ahol rengeteg barátot és szakmai kapcsolatot szereztek, és ahonnan karrierjük is elindult. A Széchenyi István Egyetem közösségépítő ereje sokszor, sokféleképpen megmutatkozik: számos végzett hallgató évekkel, évtizedekkel tanulmányait követően is szoros kapcsolatot ápol az adott karral vagy tanszékkel, és tagja lesz a győri alumni közösségnek . Sőt, olyan is előfordul, hogy szülőről gyermekre öröklődik az intézmény szeretete. A frissdiplomás, hegyeshalmi Szabados Réka – aki február 22-én vehette át oklevelét a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar ünnepségén – harmadik generációs széchenyisnek mondhatja magát. Szabados Éva és lánya, Réka a Széchenyi István Egyetem diplomaátadó ünnepségén. (Fotó: Adorján András) Édesanyja, Szabados Éva a kedvünkért ötven évvel tekerte vissza az idő kerekét. „A történet édesapámmal, Németh Nándorral kezdődött, aki 1975-ben az egyetem jogelődjén, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán (KTMF) végzett vasútüzem szakon üzemmérnökként. Az itt megszerzett tudást egész életében kamatoztatta, hiszen vasútforgalmi területen dolgozott, előbb állomásfőnökként, később egy, az ágazatban tevékenykedő cég vezetőjeként. Az intézménytől soha nem szakadt el, hiszen számos alkalommal külsős előadóként segítette a hallgatókat gyakorlatban szerzett tapasztalatai átadásával. Többször vett részt államvizsga-bizottságban, és végig kiváló kapcsolata volt a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékkel” – mesélte. Hozzátette, hallgatótársaival olyan erős baráti és szakmai viszonyt alakított ki, amelyek élete végéig megmaradtak. Mint mondta, édesapja már nagyon várta, hogy az idén átvehesse az ötven éve végzetteknek járó aranydiplomát , de sajnos ezt már nem élhette meg. Szabados Éva maga is a győri intézményt, az akkori Széchenyi István Főiskolát (SZIF) választotta, ahol 1994-ben gazdálkodási szakon kezdte meg tanulmányait. „A közlekedésmérnöki és a gazdaságtudományi kar indított egy közös szakirányt, a nemzetközi szállítmányozást, így valamelyest apukám nyomdokaiba léptem. Ahogy ő, én is kollégista voltam, rengeteg élménnyel és barátsággal gazdagodtam, és nagyon jó szakmai alapokat szereztem Győrben” – fogalmazott. Hozzátette, édesapja több szaktársa is oktatója lett. „A történelem ismétli önmagát, mert az elmúlt években a lányomat pedig az én korábbi csoporttársaim tanították. Az is közös bennünk, hogy én sem szakadtam el az egyetemtől. Első munkahelyemet a széchenyis állásbörzén találtam meg, jelenlegi munkahelyem, a Molnár & Partners Kft. – amelynek adóosztályát igazgatóként vezetem – pedig az intézmény partnere. Az oktatásba is belekóstoltam, hiszen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara adóügyi és számviteli szakértő testülete tagjaként előadója voltam a kamara és az egyetem által közösen szervezett vezetői számvitel mikrotanúsítványos képzésnek” – sorolta. A szakember bátran ajánlja a fiatalok számára a győri egyetemet, ahol korszerű ismereteket kaphatnak, és szakmájuk felkészült képviselőivé válhatnak. Három generáció diplomája: az intézményben szerezte oklevelét Németh Nándor, lánya Szabados Éva és unokája, Szabados Réka is. (Fotó: Adorján András) A tanácsot lánya is megfogadta, aki a koronavírus-járvány idején állt továbbtanulás előtt, és az otthon töltött idő alatt belelátott édesanyja munkájába. Megtetszett neki a gazdaságtudomány, és végül a Széchenyi István Egyetem (SZE) kereskedelem és marketing szakát választotta, a napokban pedig már diplomáját is átvehette. „Az Audi Hungaria Iskolában érettségiztem, és középiskolás éveim alatt nagyon megszerettem Győrt. Természetesen emellett szerepet játszott döntésemben a családi hagyomány, és az a sok jó, amit az intézményről hallottam. Az, hogy a nagypapám és anyukám is jelentős szakmai karrierutat járt be az itt tanultakra alapozva, nekem is nagy motivációt adott” – jegyezte meg. A frissen végzett fiatal jó szívvel gondol vissza egyetemi éveire, ahol rengeteg barátot és hasznos tudást szerzett. „Már a gólyahéten megtapasztaltam, hogy milyen jó helyre kerültem. Rengeteg pozitív emléket őrzök az előadásokról és az órákon kívüli programokról egyaránt. Ráadásul az egyetemen keresztül találtam meg a munkahelyemet is, az utolsó két félévemet már úgy végeztem, hogy a tanultakat a gyakorlatban is alkalmazhattam a Leier Autó Kft. marketing koordinátoraként, ahol most is dolgozom” – árulta el. „Terveim szerint már idén szeptembertől ismét beülök az iskolapadba, hogy a munka mellett a Széchenyi-egyetem egyik szakirányú továbbképzésén szélesítsem tovább szakmai ismereteimet” – adta meg a választ Szabados Réka arra a kérdésre, hogy tanulmányai végeztével ő is kapcsolatban marad-e az intézménnyel.
- Négy kar közel hétszáz hallgatója vette át értékes diplomáját a Széchenyi István Egyetemen a hétvégén
A hétközi diplomaátadó ünnepségeken mintegy 250-en, a hétvégi diplomaátadókon pedig közel hétszázan vették át diplomájukat a Széchenyi István Egyetemen. Pénteken a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, szombaton pedig a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar és a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar végzettjeit köszöntötték. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar közös ünnepségén kétszáz fiatal szakember tette le esküjét. Az eseményen prof. dr. Dogossy Gábor, a járműmérnöki kar dékánja elmondta, az egyetemen eltöltött évek alatt minden tudást megkaptak a hallgatók, amelynek segítségével helyt fognak állni az életben. „Szükséges azonban, hogy pályájuk során folyamatosan képezzék magukat, frissítsék ismereteiket. Az egyetem kapui a jövőben is nyitva állnak önök előtt, akár jelenlegi szakmájukat szeretnék magasabb szinten elsajátítani, akár egy új területbe kóstolnának bele” – fogalmazott. A nemzetközi hallgatókat dr. Tóth-Nagy Csaba, a kar docense köszöntötte, majd a végzettek nevében Varga Anna Mercédesz és Ahmed Otmand Gad búcsúzott, amit a 45 éves Győri Balett előadása követett. Az ünnepségen Oktatók a hallgatókért díjban részesült dr. Pup Dániel, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének adjunktusa, a Jedlik Ányos Gépész és Villamosmérnöki Szakkollégium vezetője, valamint a Járműipari Kutatóközpont szakmai koordinátora. A Pro Progressum díj emléklap minősítését vehette át Bársony Dániel, Basa András, Csuha Gergely, Fehér József Viktor, Hege Kristóf, Posvancz Olivér József, Szabó Bence Levente és Szomszéd Gábor. A díj oklevél minősítését kapta Bariska Szilárd, Horváth László és Sándor Dávid. A Pro Auditoribus díj emléklap minősítésében részesült Alekszi Bence Gábor, Bétéri Bence, Csuha Gergely és Gazdag Zsombor. A díj oklevél minősítését ítélték oda Győri Gergely Istvánnak, Szilvás Ákosnak és Ternován Dórának. A Pro Auditoribus díj ezüst minősítését Kovács Ádám Tamás érdemelte ki. A diplomák átadását és az eskütételt követően prof. dr. Smuk Péter, a jogi kar dékánja köszöntötte a végzetteket. „ Az utóbbi években a jogi és a műszaki karok között egyre szorosabbá vált az együttműködés. Számos közös projektben vettünk részt, legyen szó az önvezető autók jogi szabályozásáról, a mesterséges intelligencia etikai kérdéseiről vagy éppen a kiberbiztonság jogi és technológiai kihívásairól. Ezek a kutatások és fejlesztések azt mutatják, hogy a jog és a mérnöki tudomány kéz a kézben járhat a modern világ problémáinak megoldásában” – hangsúlyozta. Mint mondta, a Széchenyi-egyetem felismerte, hogy a jövőt nem egyetlen tudományág fogja meghatározni, hanem olyan interdiszciplináris kutatások és innovatív megoldások, amelyek a különböző területek közötti együttműködésen és a kölcsönös tiszteleten alapulnak. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, valamint a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar végzettjei közös ünnepségen vették át diplomájukat. (Fotó: Adorján András, Dudás Máté) A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar diplomaátadóján közel 260 fiatal vette át oklevelét. Dr. Remsei Sándor dékán kiemelte: „ A Széchenyi István Egyetem dinamikusan fejlődő, a világranglistákon elismerésre méltó teljesítményt nyújtó intézmény, amit jól mutat a Kautz-kar sikere is: a gazdasági képzés az előkelő 600–800. közötti sávba került a Times Higher Education szakterületi listáján .” Hozzátette: a kar aktív részt vállal az egyetem nemzetköziesítési stratégiájának megvalósításában is, hiszen az intézményen belül itt tanul a legtöbb nemzetközi hallgató, akiknek a fakultás indiai, olasz és portugál egyetemekkel közös kettős képzéseket is kínál. A végzett hallgatók nevében Szemeti Árpád búcsúzott. A Művészeti Kar műsorát követően dr. Rámháp Szabolcs, a Vezetéstudományi és Marketing Tanszék oktatója vehette át az Oktatók a hallgatókért díjat. A Pro Auditoribus díj emléklap minősítésében részesült Fuksz Zsófia, Hajdú Rudolf Marcell, Hamuth Mónika és Jámbor Anna Eszter. A díj oklevél minősítését Bakos László Bence, Balogh Enikő Réka, Berkes Krisztián, Farkas Zsófia Rebeka, Meggyes Péter és Zavagyil Zia, bronz minősítését Varga Viktória, míg ezüst minősítését Szemeti Árpád kapta meg. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségére megtelt a Győr Városi Egyetemi Csarnok. (Fotó: Adorján András, Dudás Máté) A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon közel 240-en vehették át oklevelüket. Prof. dr. Horváth Zoltán dékán az élethosszig tartó tanulás és a folyamatos megújulás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. „Az egyetem e megújulás érdekében hoz létre újabb és újabb képzéseket, sokszor bevonva az adott terület vezető cégeinek szakembereit és alkalmazva intézményünk legfrissebb kutatási eredményeit is. Ennek szellemében idén tavasszal légi kommunikáció, radartechnológia szakirányú továbbképzést indítunk, űr- és kvantumtávközlési laboratóriumot avatunk, jövőre pedig interdiszciplináris mesterséges intelligencia mesterszakot indítunk” – sorolta. Kemler András, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, az ipari szereplők számára is ünnep ez a nap, hiszen a jövő innovációi a most végzett fiatal szakemberek közreműködésével születnek majd. „A Bosch több mint 130 éve egy mérnöki álom megvalósulásaként jött létre, mert az alapító hitt abban, hogy a technológia és az innováció segítségével jobbá teheti a világot. Ez mozgatja ma is cégünket, amikor a tehetségeket a középpontba helyezi, ahogy azt a Széchenyi-egyetem is teszi” – hangsúlyozta. Hozzátette, vállalatuk a gyakorlatban is jól alkalmazható tudás átadásában több módon partnere az egyetemnek, közös kutatás-fejlesztési együttműködésekkel, doktori programokkal, a hallgatói csapatok projektjeinek támogatásával. E közös munka erősítésére hozták létre irodájukat az egyetem Győri Innovációs Parkjában. A végzettek nevében Pap Róbert és Lada Shaikhudinova köszönt el az intézménytől. A Művészeti Kar műsora után a Pro Progressum díj emléklap minősítésében részesült Lenkefi Máté Zoltán, Szilágyi Péter és Varga Norbert. A díj oklevél minősítését vehette át Für Balázs és Pap Róbert. A Pro Auditoribus díj emléklap minősítését Bokor László, Kovács Ádám, Nagy Martin, oklevél minősítését pedig Csótár Csaba, Holczer Olivér Ferenc, Jung Richárd, Lichtmann Olivér András, Mózsik Zsolt és Orosz Dávid kapta. A Pro Auditoribus díj bronz minősítését Szabó Dávid Dömötörnek, ezüst minősítését pedig Milchram Dánielnek ítélték oda. A Neumann János Informatikai Szakkollégium elismerő oklevelét Kopcsándi Barnabás vette át. A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon végzettek a gyakorlatban jól használható tudást szereztek. (Fotó: Adorján András, Dudás Máté)
- A Széchenyi István Egyetem ösztöndíjjal is támogatja az innovációk születését
A Széchenyi István Egyetem munkatársai első alkalommal pályázhatnak az innovációs ösztöndíjra, amelynek célja új szellemi termékek és szabadalmak létrehozásának ösztönzése. A pályázatok benyújtására egészen június 30-ig van lehetőség. A Széchenyi István Egyetem olyan innovációs ökoszisztémát épít, amelyben saját oktatóit és kutatóit is támogatja új szellemi alkotások létrehozásában és azok piaci hasznosításában. Ennek része idén már egy ösztöndíj is. „A felsőoktatási intézmények összehasonlításában kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzetközi rangsorokban rendkívül fontos szempont az iparjogvédelmi oltalmak száma és az azokból származó bevétel, akárcsak a tudományos publikációk mennyisége és minősége. Ahogy ezen publikációk ösztönzésére az intézmény meghirdette a tudományos ösztöndíjat , úgy mostantól az innovációs teljesítmény növelését elősegítő pályázat is elérhető” – fogalmazott Dósa Gábor, az egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte, nem vagylagos lehetőségről van szó: egy munkatárs akár mindkét ösztöndíjat megpályázhatja, csak a sorrend nagyon fontos. „Az innovációs ösztöndíj az iparjogvédelmi oltalom vagy szabadalom benyújtása és megadása esetén, míg a tudományos ösztöndíj a publikáció megjelenését követően igényelhető. A szabadalmakért és a publikációkért járó összegek is összhangban vannak egymással, egy megadott nemzetközi szabadalom például 2,1 millió forintot jelent, akárcsak egy D1-es, nemzetközi kutatási hálóban szerzett szakcikk. Egy benyújtott szabadalmi kérelem 900 ezer forintot ér a benyújtónak, akárcsak egy Q2-es cikk” – sorolta. Dósa Gábor aláhúzta, az egyetem nemcsak ösztönözni és támogatni szeretné az innovációk születését, de az Uni Inno Zrt. révén hasznosításukban is segítséget nyújt, vagy akár egy új vállalkozás elindításához is lendületet ad. A pályázatok benyújtására folyamatosan lehetőség van 2025. június 30-án 12 óráig. A pályázati felhívás, a pályázathoz szükséges adatlap, valamint a benyújtandó igazolásokra és dokumentumokra vonatkozó technikai információk innen elérhetők . Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója (Fotó: Májer Csaba József)
- Magas színvonalú képzések: a Széchenyi István Egyetem három karának 250 hallgatója vette át diplomáját
A Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi, valamint Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának diplomaátadóját február 19-én, míg az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar ünnepségét február 20-án rendezték a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. A két eseményen összesen mintegy 250-en vehették át oklevelüket, köztük Sebestyén Dalma, a magyar úszósport kiválósága is. A Széchenyi István Egyetem idei első diplomaátadóján az Egészség- és Sporttudományi, valamint az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar együtt ünnepelt. Az eseményen dr. Somogyi Angéla, az előbbi kar dékánja úgy fogalmazott: a hallgatók megszerzett diplomájukkal nagy lehetőséget kapnak választott pályájuk magas szintű megvalósításához, az intézményben megismert értékek képviseletéhez, a tudomány, a művészet, a hit megbecsüléséhez, az erkölcsös magatartás megvalósításához és megköveteléséhez. A diplomás ápolók, valamint a rekreáció és életmód szakos szakemberek mellett köszöntötte a szülészeti-nőgyógyászati szonográfia mesterszak első végzőseit is. Dr. Somogyi Angéla, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánja a szülészeti-nőgyógyászati szonográfia mesterszak első végzőseit is köszöntötte. (Fotó: Adorján András) Dr. Pongrácz Attila, az Apáczai-kar dékánja kifejtette, 2025-ben születésének 400. évfordulója alkalmából emlékezünk Apáczai Csere Jánosra, a híres pedagógusra, akinek szellemisége a mai napig áthatja a győri képzést. Mint mondta, tevékenységük hívó szavai az értékátadás és az innováció. „A kar kínálatában napjainkban kilenc alapképzés – köztük az angol nyelven is elérhető nemzetközi tanulmányok és szociológia szak –, öt mesterképzés és több mint húsz szakirányú továbbképzés érhető el” – sorolta. Hozzátette, mindemellett folyamatosan fejlesztik a rövid tanfolyami képzéseket is a digitalizáció és a fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve. Dr. Pongrácz Attila dékán az értékátadás és az innováció szavakkal jellemezte az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar tevékenységét. (Fotó: Adorján András) A végzettek nevében Sebestyén Dalma sport- és rekreációszervezés szakos hallgató, úszóolimpikon búcsúzott. „Emlékszem, amikor Győrbe költöztem, és átléptem az intézmény kapuit, úgy izgultam, mintha csak egy fontos versenyen vártam volna a rajtot. Szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg fantasztikus emberrel hozott itt össze a sors. Az egyetem nem csupán az órák, a vizsgák helyszíne, hanem egy olyan közeg, ahol barátságok születnek, ahol jobban megismerhetjük önmagunkat, ahol megtanulhatjuk, hogy még a kudarc is egy újabb lépés a siker felé” – osztotta meg gondolatait a sportoló. Mint mondta, négyéves kora óta élete része az úszás, de mindig fontosnak tartotta a tanulást is. Öröm számára, hogy egyre több élsportolónak lényeges, hogy az iskolapadban is fejlessze magát. „Ugyan nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt az élsport és a tanulmányok között, de az biztos, hogy a Széchenyi István Egyetem ebben maximális támogatást nyújt, ami nélkül most én sem állhatnék itt” – húzta alá. Sebestyén Dalma úszóolimpikon is az ünnepségen vette át oklevelét. (Fotó: Adorján András) A Művészeti Kar hallgatóinak műsorát követően kiemelkedő közösségi tevékenységéért a Pro Auditoribus díj oklevél minősítését vehette át Szatmáry Csenge közösségszervezés alapszakos hallgató, a Hallgatói Önkormányzat Helix Rendezvényszervező Iroda fotó-videó osztályának tagja. Az ünnepségen közel száz Apáczai-karon, valamint több mint hatvan Egészség- és Sporttudományi Karon végzett fiatal vehette át oklevelét. Szatmáry Csenge diplomája mellett a Pro Auditoribus díj oklevél minősítését is átvehette. (Fotó: Adorján András) Az Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki Kar diplomaátadóján, február 20-án újabb közel száz hallgató tehette le esküjét. Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, rendszerszintű változások kezdődtek a közlekedés területén, a magyar mobilitás korszakváltás előtt áll, amely a fiatal szakemberek számára új lehetőségeket nyit. „Jövőbiztos döntést hoztak tehát, amikor a közlekedési tanulmányok mellett döntöttek. Jókor vannak jó helyen: egy szakemberigényes időszakban, a győri Széchenyi István Egyetemen, amelynek diplomája – és ezt vezetői tapasztalatból mondom – kifejezetten erős valuta a hazai mobilitásban. Jó belépő a magyar közlekedésgazdaság cégeihez, kicsihez és nagyhoz egyaránt, és akár a legnagyobbhoz, a MÁV-csoporthoz is” – fogalmazott. Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a frissdiplomásokat (Fotó: Adorján András) Dr. Szép János dékán kiemelte: a karon összességében mintegy ezer hallgató tanul építész-, építő- és közlekedésmérnöknek, valamint szakmérnöki képzéseket is szerveznek. Az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tudományos tevékenységre és az ipari kapcsolatokra. „A közös munkára, a gyakorlati tapasztalatok megszerzésére számos módon biztosítunk lehetőséget, többek közt a Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégium vagy a SZEnavis betonkenucsapat keretein belül. Az oktatásban is alkalmazzuk a hallgatók együttműködését igénylő feladatokat, hiszen az általuk képviselt szakmák a piacon is kooperálnak egymással. Mérnöknek lenni felelősség és kiváltság. Olyan hivatást választottak, amely szó szerint formálja a világot. Tudásukra hazai és nemzetközi szinten is nagy szükség van” – hangsúlyozta. A hallgatók eskütételét dr. Szép János dékán fogadta. (Fotó: Dudás Máté) Az idegen nyelvű képzéseken végzett hallgatókat dr. Movahedi Rad Majid professzor, dékánhelyettes köszöntötte, majd a magyar hallgatók nevében Lajtai Levente, a nemzetközi hallgatók nevében pedig Maria Jose Morocho Rojas búcsúzott. A 45 éves Győri Balett táncművészeinek előadását követően dr. Harrach Dániel egyetemi adjunktus vehette át az Oktatók a hallgatókért díjat, Sajtos Domonkos István közlekedésmérnök alapszakos hallgató, a Helix Rendezvényszervező Iroda tagja pedig a Pro Auditoribus díj oklevél minősítésében részesült. Galéria a diplomaátadó ünnepélyekről. (Fotók: Adorján András, Dudás Máté)
- A Széchenyi István Egyetem két hallgatóját is díjazták a „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázaton
Kiemelkedően szerepeltek a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói a „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázaton: az alapképzés kategóriában Pintér Georgina első, míg a doktoranduszok között Bana Bernadett harmadik helyezést ért el. Az egyéni elismerések mellett egy különdíjat is elnyert az egyetem, amit az egy intézményből érkezett legtöbb díjazott pályázatért ítéltek oda. A K&H Bank Zrt. évről évre meghirdeti a „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázatot, elismerve azokat az innovatív ötleteket és kutatásokat, amelyek hozzájárulnak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez és a környezeti terhelés csökkentéséhez. A jelentkezéseket ezúttal is három kategóriában – PhD, alap- és mesterképzés – várták 14 tématerületen az ország 17 felsőoktatási intézményéből. A tudományos kiválóság alapján kiválasztott zsűri két fordulóban, szakmai szempontok szerint értékelte a pályamunkákat. Az alapképzés kategóriában Pintér Georgina, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatója bizonyult a legjobbnak. Sikere azért különösen figyelemre méltó, mert elsőévesként nyújtotta be „A mezőgazdasági alapanyagok fermentálhatóságának összehasonlítása” című pályázatát, amelynek tartalmával mégis meggyőzte a bírálókat. A biotechnológiai megoldásokat felvonultató témában konzulense dr. Ásványi Balázs egyetemi docens és Hatvan Zoltán PhD-hallgató volt. A PhD kategóriában Bana Bernadett „Új típusú fermentált takarmányok felhasználhatóságának vizsgálata kérődző állatoknál” című kutatásával (témavezető: dr. Zsédely Eszter egyetemi docens) harmadik díjat nyert el. (A fermentálás biológiai úton történő erjesztést jelent.) A két hallgató által elért eredmények nemcsak tudományos szempontból számítanak jelentősnek, hanem gyakorlati alkalmazhatóságuk is kiemelkedő. „Ez a siker egyszerre jelzi hallgatóink elhivatottságát, valamint a karon belüli kutatási együttműködéseket és az iparral való szoros kapcsolódást. Az oktatók és a pályázatot benyújtó fiatalok közös gondolkodása és munkája, valamint az intézmény infrastruktúrája egyaránt hozzájárult a magas színvonalú pályamunkák elkészítéséhez – fogalmazott dr. Ásványi Balázs. – A díjak megerősítik elkötelezettségünket a fenntarthatóság iránt, valamint motivációt adnak a jövőbeni kutatásokhoz és fejlesztésekhez.” Pintér Georgina, dr. Ásványi Balázs és Bana Bernadett a díjátadást követően.
- Forma–1-es szakemberek is oktatnak a Széchenyi István Egyetem egyedülálló motorsportmérnök-képzésén
Közép-Európában egyedülálló, angol nyelvű motorsportmérnök mesterszakot indított a Széchenyi István Egyetem, amelynek első évfolyamán tizenegy hallgató kezdte meg a napokban tanulmányait. Az oktatók között több Forma–1-es tapasztalattal rendelkező szakember, illetve az autósport más szakágaiban világbajnoki címekkel rendelkező csapatok mérnökei találhatók. A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő szerepet játszik a járműipar kihívásaira válaszolni tudó, a nemzetközi piacon is versenyképes szakemberek gyakorlatorientált képzésében. Az intézmény olyan unikális, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó mesterképzéssel bővítette oktatási palettáját, amely a közép-európai térségben egyedülálló lehetőséget kínál a technikai sportok iránt érdeklődőknek. A motorsportmérnök-képzés első évfolyamán nyolc hazai és három nemzetközi hallgató kezdte meg februárban tanulmányait az intézmény Audi Hungaria Járműmérnöki Karán. A két féléves, angol nyelvű kurzus a legkorszerűbb tudást nyújtja a versenyjárművek tervezése, tesztelése és üzemeltetése terén. A Széchenyi István Egyetem motorsportmérnök mesterszak első évfolyamának hallgatói. (Fotó: Adorján András) „A motorsportban ma is aktív, illetve nagy tapasztalattal rendelkező, neves szakemberek vesznek részt a képzésben. Itt lesz velünk a korábbi Forma–1-es és Indycar-versenymérnök, Claude Rouelle, aki a versenyjárművek dinamikai szimulációinak világhírű szakértője. Mellette pedig több olyan mérnöktől tanulhatnak a hallgatók, akik számos világbajnoki címhez járultak hozzá csapatukban, ilyen a túraautó-világkupa világából érkező Boriszov Dániel, a rali-világbajnokságban szerzett tapasztalatait megosztó Szelezsán Bettina, valamint Matuska Máté, aki osztrák versenycsapatával a Pikes Peak teljesítményversenyben ér el kiemelkedő sikereket. Többen érkeznek hozzánk a Forma–1-ből is, például dr. Kling Sándor, aki napjainkban a Williams mérnöke, vagy éppen Hegedűs Andor, aki korábban a Red Bullt, ma pedig már az Aston Martint segíti szakértelmével. Utóbbi szakember jelentős szerepet játszott a két másodperc alatti, rekordidejű kerékcserékben” – mondta el prof. dr. Feszty Dániel, a Széchenyi-egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője. Hozzátette, a képzés piaci jelentőségét mutatja, hogy a neves szakemberek azonnal rendelkezésre álltak, és örömmel csatlakoztak a programhoz. „A szakot hat modulba szervezve tartjuk, és az elmélet mellett jócskán jut majd hallgatóinknak gyakorlati projektfeladat. Ezek során olyan témakörökben szereznek jártasságot, mint az adatgyűjtés és -elemzés, a versenyautó-hajtásláncrendszerek, a különböző beállítások, az aerodinamika, a tervezés vagy éppen a tesztelés” – hangsúlyozta. Kiss Szabolcs, a motorsportmérnök-képzés operatív vezetője, Boriszov Dániel versenymérnök és prof. dr. Feszty Dániel, a Járműfejlesztési Tanszék vezetője. (Fotó: Adorján András) „Amikor először hallottam a Széchenyi István Egyetem új képzéséről, kicsit irigykedtem a mai hallgatókra, mert óriási versenyelőnyre tehetnek szert a mesterszak elvégzésével. Pályám kezdetén nekem is nagy segítség lett volna egy ilyen koncentrált, gyakorlati tudás megszerzése. Oktatóként nagy örömmel csatlakoztam, mert küldetésemnek érzem a tehetséges fiatalok segítését ezen az úton” – fogalmazott Boriszov Dániel versenymérnök. Kiemelte, a pályán nem elég az, hogy valaki tanult járműdinamikát, tudja, hogyan működik egy Forma–1-es autó, de emellett a pálya szélén felmerülő gyakorlati kérdésekre kell hirtelen reagálni, amiket a képzés során ugyancsak érinteni fognak. „Az autósport olyan, mint a járműipar, csak felgyorsítva. A felmerülő problémákra azonnali válaszok szükségesek, és a döntések hatásai is gyorsabban jelentkeznek. Ez egy nagyon izgalmas világ, amelyhez speciális tudásra van szükség. Ezt adja meg a motorsportmérnök-képzés” – világított rá az oktató. Az egyik nemzetközi hallgató, az ausztrál Pierre Moccand Budapesten a bankszektorban dolgozik ESG-szakértőként, azonban már kisgyerekkora óta a motorsportok igazi szerelmese. „Életem egyik meghatározó területe az autóversenyzés. A húszas éveimben Formula-autókkal indultam futamokon, majd sportautókat és historic versenyeket is kipróbáltam, mindvégig saját szerelőmként intézve a karbantartási és beállítási feladatokat. Mindig kerestem a szakmai fejlődési lehetőségeket, a motorsport-mesterdiploma megszerzése pedig egy valóra vált álom. Évekkel ezelőtt irigykedve figyeltem a brit Cranfield Egyetemen egy ilyen képzés fejlődését, de a távolság és a költségek komoly akadályokat jelentettek. Amikor olvastam a győri új szakról, nagyon izgatott lettem, és azonnal jelentkeztem”. Mint elmondta, furcsa számára 50 évesen visszatérni az iskolapadba, de biztos abban, hogy rengeteg értékes tapasztalatot és kapcsolatot szerez majd a Széchenyin. „Magyarország tele van meglepetésekkel, és a legtöbben nem is tudják, hogy mennyi ehhez hasonló különleges, élenjáró képzés elérhető Magyarországon angol nyelven. Ez a mesterszak remek példa erre, mert elismert, tapasztalt szakemberektől szerezhetünk egyedülálló ismeretanyagot. A lehetőség pedig, hogy a motorsport területén tevékenykedő világbajnoki címekhez hozzájáruló szakemberektől és csapatoktól tanulhatunk egyenesen fantasztikus” – tette hozzá. A mesterszak legközelebb is keresztfélévben, azaz 2026. februárban indul. A képzés tájékoztató oldala itt található .
- Gyakorlatias képzés, nagyszerű közösség: portugál szemmel is vonzó a Széchenyi István Egyetem
Az Audi név csábításának engedve érkezett, ám a családias közösség miatt maradt volna Győrben Rodrigo Neto, aki az Erasmus-program révén fél évet töltött a Széchenyi István Egyetemen. A portugál hallgató hazatérve csak ajánlani tudja társainak az intézményt, amelyhez annyira kötődik, hogy megfogadta: legalább egy hétre visszatér, hogy meglátogassa itt szerzett barátait. „A családom és a tanáraim is mondták, hogy ha van lehetőségem, menjek külföldre tanulni, mert szakmailag és emberileg is sokat fejlődhetek. Megfogadtam ezt a jótanácsot” – kezdett bele történetébe Rodrigo Neto, akinek az útja végül Győrbe vezetett. De vajon miért pont a Széchenyi István Egyetemre esett a választása? „Magyarország közismert hely a portugál hallgatók körében, akik voltak már itt, ajánlották is nekem. Nagy előnye, hogy az árak hasonlóak az otthonihoz, és innen beutazhatjuk Európa nagy részét. Győrt ugyan nem ismertem, de a tény, hogy a városban működik az Audi gyára, meggyőzött. A jelentkezéskor feltűnt a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának neve a listában, majd kis nyomozás után azt mondtam, igen, ez jó lesz. Remek döntés volt” – mutatott rá választásának legfőbb mozgatórugójára a portugál hallgató. Rodrigo Neto megtalálta számításait a Széchenyi István Egyetemen. (Fotó: Dudás Máté) Rodrigo a Portói Felsőfokú Műszaki Intézet (ISEP) hallgatójaként érkezett a Széchenyi-egyetemre. A cserediák az Erasmus-ösztöndíjprogram keretében szeptembertől januárig vendégeskedett Győrben, ahol logisztikai mérnöki tárgyakat hallgatott, többek között ellátásilánc-menedzsmentet, csomagolástechnikát és raktározást. „Minden túlzás nélkül mondhatom, lenyűgözött az itteni képzés. Nálunk otthon az elméleti oktatás van fókuszban, emiatt meglepődtem, itt mennyire gyakorlatias a megközelítés. Az oktatók számottevő ipari tapasztalattal rendelkeznek, és hasznos ismereteket osztanak meg arról, hogyan mennek a dolgok a való életben. A Csomagolás- és Környezetállósági Vizsgálólaboratóriumban végre ízelítőt kaphattam abból, mivel is fogok foglalkozni a későbbi karrierem során” – mesélte lelkesen. Az intézmény egyre gyarapodó, sokszínű nemzetközi közössége befogadta a portugál fiatalt. A sors szeszélye folytán egy angolai szobatársat kapott, akivel anyanyelvén folyt a társalgás nap, mint nap (hiszen Angola hivatalos nyelve a portugál). A beilleszkedést és ismerkedést számos program is segítette: kvízest, filmklub, bográcsozás tette tartalmasabbá a mindennapokat. „Örültem, hogy van egy sportbár a közelben, így tudtam követni a portugál focit a barátaimmal. Amennyiszer lehetett, utaztunk is a környező országokba, például Szlovákiába és Ausztriába, de egyszer voltunk Dániában is. Magyarországot is bejártuk, Budapest mellett jártunk Sopronban és a Balatonon. Szakmai kirándulás révén a győri Audi-gyárba és az Amazon bécsi logisztikai központjába is eljutottam ” – árulta el. Az Amazon bécsi logisztikai központjába szakmai kirándulás keretében jutott el a portugál hallgató (jobbról a harmadik). Meglepően hangzik, de Rodrigo állítja, Magyarország nagyon hasonlít Portugáliára. „Az emberek életmódja megegyezik a két országban, az életszínvonal is egyforma. Az időjárás és a gasztronómia nyilván eltérő: nekem hiányzott a meleg, a napsütés, valamint a friss tengeri hal. Az egyik tárgyunk bevezetett minket a magyar nyelv és kultúra világába, ami szerintem nagyon hasznos volt” – fogalmazott. Egy féléves mobilitási program során természetes, hogy erős kötelékek alakulnak ki a hallgatótársakkal – ez Rodrigóval sem történt másképp. Mint mondja, neki ez a közösség volt a családja. Mindent együtt csináltak, mindenhova közösen mentek, mindig számíthattak egymásra. „Maradhattam volna még, de az utolsó félévemet szerettem volna otthon tölteni. Várt egy gyakornoki állás is, ami miatt mindenképpen haza kellett mennem. Életre szóló élményekkel gazdagodtam a Széchenyi István Egyetemen, és olyan sok új barátot szereztem, amiről álmodni sem mertem volna. Hiányzik Győr, ezért meg is fogadtam, hogy még az idén visszatérek egy hétre, meglátogatok mindenkit. Úgy érzem, fél év alatt én is egy kicsit széchenyis hallgató lettem, amiért mindig hálás maradok” – zárta szavait.
- Agrár- és élelmiszertudományi területen működik együtt a Széchenyi István Egyetem és a Garzon Plaza Kft.
A kertészeti képzések fejlesztéséért és agrártudományi kutatásokért írt alá együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, az intézmény fenntartásában működő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Garzon Plaza Kft. A cég többek között az öttevényi Chateau Földváry kastély üzemeltetője. Az ünnepélyes aláíráson köszöntőt mondott dr. Nagy István agrárminiszter. A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara az elmúlt években lényegesen bővítette hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, számos szervezettel, vállalattal, intézménnyel és kutatóintézettel működik együtt. Tevékenységéhez szorosan kapcsolódik az egyetem fenntartásában lévő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, amely agrárterületen a vármegye meghatározó középfokú képzőhelye. A két intézmény a napokban a térség egyik ingatlanfejlesztő vállalkozásával, a Garzon Plaza Kft.-vel kötött együttműködési megállapodást. A cég többek között a ma már Chateau Földváry nevet viselő öttevényi kastélyt üzemelteti, amelyet a tulajdonos, Matusz Balázs újított fel. Az egyetemmel kialakított partnerség leginkább az oktatási tevékenység segítésére, gyakorlati helyszín és kutatási infrastruktúra biztosítására, konzultációs lehetőségekre, valamint tudományos kooperációra terjed ki. A kertészeti terület támogatása mellett a dokumentum élelmiszer-biztonsági témákat, valamint egy akvapóniás termesztési egység kialakítását foglalja magába. Utóbbi egy innovatív élelmiszer-termelési eljárás, amelyben a vízi állatok és a növények szimbiózisa adja a tápanyagokban gazdag végeredményt. Dr. Csiszár Rudolf, a Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, dr. Tóth Tamás, a Széchenyi-egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja, dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, Matusz Balázs, a Garzon Plaza Kft. ügyvezetője, dr. Nagy István agrárminiszter, Hanczné dr. Lakatos Erika innovációs dékánhelyettes és dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes az aláíráson. (Fotó: Adorján András) Az együttműködést megpecsételő ünnepélyes aláíráson dr. Tóth Tamás, a kar dékánja felhívta a figyelmet a vállalati partnerségek fontosságára, kiemelve azok gyakorlati hasznát. „Egyetemünk nemcsak a régió oktatási központja kíván lenni, de céges kapcsolatain keresztül célja a gazdaság fejlődéséhez való hozzájárulás is. Mindez csak úgy lehetséges, ha az ipari szereplőkkel közösen gondolkodva fejleszti képzési, kutatási és szolgáltatási tevékenységét. A Széchenyi-egyetem letette a voksát a projektalapú oktatás mellett, amelynek segítségével nagy hangsúlyt kap a gyakorlati tudásfejlesztés a közép- és a felsőfokú képzés során egyaránt” – fogalmazott. Hangsúlyozta: az együttműködés célja többek között olyan innovatív kertészeti termékek előállításának megismerése és alkalmazása, mint az akvapóniás rendszer. „Ez a haltenyésztés és a kertészeti tevékenység összehangolásáról szól, fókuszba helyezve a fenntarthatóságot, a szenzortechnológiát, illetve a minőségi élelmiszer-előállítást” – részletezte. Az eseményen dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: a problémák megoldásához naprakész elméleti és gyakorlati tudásra van szükség. „Nem elég a tankönyvi ismeret, kell hozzá a felépítmény, amit a gyakorlati tudás ad. A közép- és felsőfokú képzés egységének megvalósítása pontosan jelzi a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújulásában a szakvégzettek nagy szerepét, akik száma jelenleg túl alacsony . A jövő mezőgazdasága múlik azon, hogy ezt tudjuk-e növelni. Ha az oktatási integráció és a vállalati együttműködések sikeresek lesznek, akkor sokkal vonzóbb lesz a képzés, ami a fő cél” – jelentette ki. Hozzátette: támogatja az ehhez hasonló gyakorlatias partnerségeket, mert az igazán értékes hallgató az elméletben megszerzett tudását a gyakorlatban tudja alkalmazni.
















