top of page

1793 találat

  • Tudományos kiválóság: tizenhárom tavaly megjelent kötetét mutatta be a Széchenyi István Egyetem jogi kara

    Könyvbemutató rendezvényen ismertette a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara a tavaly megjelent, a kar munkatársainak legjelentősebb köteteit. Az esemény szakmai közönsége 12 magyar és egy angol nyelvű műről hallhatott részletesen. Bemutatták a nemzetközileg elismert Rechtskultur tudományos folyóirat különszámát is, mely az intézmény által megrendezett „Államok szerepe a 21. században” konferencián elhangzott előadásokat, mintegy 40 tanulmányt foglalja magába. Különleges eseményen mutatták be a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán az elmúlt évben megjelent, a kar munkatársai által írt jelentősebb köteteket. Az alkotások műfaji sokszínűségét jelzi, hogy közöttük egyaránt megtalálhatók klasszikus monográfiák, az oktatáshoz szorosan kapcsolódó szakmai könyvek, illetve tanulmánykötetek, amelyek a jogtörténeti témáktól a hatályos jog bemutatásán és elemzésén át a jövőbe mutató tudományos kutatások ismertetéséig számos témát lefednek. A 2025-ös könyvbemutató rendezvényen a Széchenyi-egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar munkatársainak tanulmányai, kutatásai és kötetei álltak a középpontban. (Fotó: Korinek Bettina) „Az idén harmincéves jubileumát ünneplő jogi kar mindig ékköve volt intézményünknek, amelynek stratégiai céljaihoz tavalyi teljesítményével is nagymértékben hozzájárult. A kar az elmúlt évben két kiemelkedő fontosságú, egymást kiegészítő nemzetközi konferenciát is szervezett. Ezek amellett, hogy a hazai és nemzetközi kutatói szféra elismert, meghatározó szereplőit vonzották Győrbe, rengeteg tudományos publikációt eredményeztek”  – emelte ki köszöntőjében dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. Beszédében kifejtette, hogy a novemberi „Birodalmak kora”  jogtörténeti konferenciához kapcsolódóan várhatóan tíz Széchenyi-egyetemi affiliációjú cikk fog megjelenni rangos, Q1-es besorolású folyóiratokban. A decemberi, „Államok szerepe a 21. században”  elnevezésű, nagyszabású tudományos konferencia szintén jelentős tudományos publikációkat eredményezett a Rechtskultur folyóiratban. „ Köszönjük a támogatást Martin Löhnignek, a Regensburgi Egyetem professzorának, akinek Barna Attila tanszékvezető úrral meglévő szoros szakmai kapcsolata kiváló példa arra, hogy a nemzetközi együttműködések milyen nagymértékben képesek hozzájárulni a tudomány fejlődéséhez. Rendkívül hálásak vagyunk mindkettőjüknek, valamint Hulkó Gábor docens úrnak és a támogatást nyújtó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, hogy állam- és jogtudományi karunk kollégáit a Rechtskultur folyóiraton keresztül 40 Scopusos publikációhoz segítették hozzá”  – fogalmazott az elnökhelyettes. Dr. Barna Attila, a Jogtörténeti Tanszék vezetője (Fotó: Korinek Bettina) Prof. dr. Smuk Péter, a jogi kar dékánja hozzátette: hatalmas öröm, hogy a győri jogászképzés alapítói, elismert alakjai a mai napig alkotóként járulnak hozzá a tudományos kiválósághoz, példaként említve Lenkovics Barnabás, Takács Péter és Kukorelli István professzorok munkáit. „A jogi kar harmincéves jubileumának egyik mérőszáma, hogy kutatói, munkatársai milyen színvonalú publikációkkal jelennek meg a tudományos közéletben, ezért is nagy büszkeség számomra a mai nap”  – jelentette ki. Prof. dr. Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja (Fotó: Korinek Bettina) A bemutatott kötetek sorát a Rechtskultur „Állami szerepek a modern társadalomban és a kommunikációs térben” (State Roles in Modern Society and Communication Space) című különszáma indította , amelyet dr. Barna Attila, a Jogtörténeti Tanszék vezetője és dr. Martin Löhnig, a Regensburgi Egyetem Polgári Jogi, Német és Európai Jogtörténeti Tanszékének professzora ismertetett. A szakember – aki a monográfiákat, konferencia-kiadványokat, disszertációkat és habilitációs téziseket közlő periodika főszerkesztője – óriási szerepet vállalt abban, hogy a nemzetközi együttműködésben megvalósult tematikus különszám létrejöhetett. Előadásában felhívta a figyelmet a szakmai folyóirat múltjára és jelentőségére, valamint dicsérettel illette a Széchenyi István Egyetem jogi karán zajló tudományos munka színvonalát. Dr. Pálvölgyi Balázs, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese (Fotó: Korinek Bettina) A könyvbemutatón ismertetett kötetek: Badinszky Áron, Einvág Benjámin Máté, G. Karácsony Gergely, Nagyné dr. Hokstok Kinga, Németh Botond, Petruska Ferenc, Szabó Éva, Szabó Hedvig, Szabó Tamás, Vén Gergely: Emberközpontú szabályozás a digitális világban. Győr, Universitas 2024. Bartkó Róbert — Elek Balázs — Fantoly Zsanett — Herke Csongor: A büntető eljárásjog tankönyve. Budapest, ORAC 2024. Bartóki-Gönczy Balázs, Sulyok Gábor (szerk.): The New Space Age: Legal and Policy Perspectives. Budapest, Ludovika 2024. Bencze Mátyás, Egresi Katalin, Stipkovits Tamás István, Szentes Ágota, Tóth Zsófia és Zsömle Viktor: A tudományos kutatás és dolgozatírás módszertana jogász szakos egyetemi hallgatók részére. Győr, Universitas 2024. Biczó Zalán: Győri levéltárosok életrajzi lexikona. Győr, Szülőföldünk Honismereti Egyesület 2024. Czebe András: Bevezetés a bűnügyi tudományokba: Az empirikus és normatív bűnügyi tudományok alapjai. 1. Győr, Universitas 2024. Farkas Ádám és Kelemen Roland: Kibertér és biztonság egyes jogtani és államtani kérdései. Győr, Universitas 2024. Képessy Imre: Az Országbírói Értekezlet története és öröksége. Budapest, Gondolat 2023. Kukorelli István és Szoboszlai-Kiss Katalin: Aki a tízparancsolata szerint élt — Bibó István emlékezete. Budapest, Méry Ratio 2024. Lenkovics Barnabás: Ember és Gondolat. Budapest, Ludovika 2024. Lévay Miklós - Czebe András: Büntető igazságszolgáltatás és alkotmányosság: Az Alkotmány és az Alaptörvény büntetőhatalomra vonatkozó rendelkezéseinek, valamint az állami büntetőhatalom alkotmányos kereteivel és korlátaival összefüggő kérdéseknek áttekintése az Alkotmánybíróság döntései alapján. Győr, Universitas 2024. Pókecz Kovács Attila, Deli Gergely, Peres Zsuzsanna, Bathó Gábor, Barna Attila – szerkesztők: Laudator temporis acti — Ünnepi tanulmányok a 65. éves Horváth Attila tiszteletére. Budapest, Ludovika 2024. State Roles in Modern Society and Communication Space – Rechtskultur: Zeitschrift für Europäische Rechtsgeschichte. European Journal of Legal History, 2024. A rendezvényen a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara oktatóinak és kutatóinak legjelentősebb tavaly megjelent köteteit mutatta be. (Fotó: Dudás Máté)

  • Kamarazenei sikerek a Széchenyi István Egyetemen: országos versenyen nyertek díjakat a művészhallgatók

    A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara adott otthont a nemrégiben megrendezett XXI. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenynek, amelyen négy felsőoktatási intézmény csaknem ötven tehetséges hallgatója vett részt. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának, valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének fiataljai hetvenperces időkeretben adhatták elő választott darabjaikat. A győri intézmény öt kamaraegyüttessel és húsz hallgatóval vett részt a rangos rendezvényen, közülük többen díjakat és dicsérő okleveleket érdemeltek ki. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának delegációja a XXI. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenyen. Kiemelt nívódíjban részesült a Kővári Emese (hegedű), Dégi Tamás (mélyhegedű), Hajdú Réka (gordonka) és Urbán Benjámin (zongora) alkotta kvartett, akik Mozart g-moll zongoranégyesének K. 478 I. tételét szólaltatták meg. Felkészítő tanáruk dr. Arnóth Balázs egyetemi docens. Nívódíjat érdemelt ki Mozart A-dúr fuvolanégyes K. 298 I. tételének előadásáért Komócsin Rebeka (fuvola), Császár Tünde (hegedű), Dégi Tamás (mélyhegedű) és Vízhányó Gizella Eszter (gordonka). Ugyancsak dr. Arnóth Balázs készítette fel őket. Szintén nívódíjat kaptak Csajkovszkij Firenzei emlék 2–3. tételének előadásáért a Művészeti Kar vonós szextettjének tagjai: Járóka Sándor, Horváth Eszter (hegedű), Lukács Anna, Páhok Bence (mélyhegedű), Hazafi Manna és Keltai Bálint (gordonka). Felkészítő tanáruk Mahdi Kousay művésztanár volt. A zsűritől dicsérő oklevelet vehetett át Bohuslav Martinu triójának előadásáért Komócsin Rebeka (fuvola), Vízhányó Gizella Eszter (gordonka) és Dere Máté (zongora). Felkészítőjük Choi Insu egyetemi docens, aki hamarosan átveheti egyetemi tanári oklevelét. Szintén dicsérő oklevélben részesült a Fehér Levente (oboa), Molnár Zita (klarinét), Benkovics Marcell (alt szaxofon), Karikás Dávid (basszusklarinét) és Almási Dániel (fagott) alkotta fúvósötös, akik Marc Mellits Splinter című sorozatából adtak elő öt tételt. Felkészítőjük Novák András mesteroktató. A Széchenyi-egyetem Művészeti Karának további sikere, hogy Horváth Eszter klasszikus hegedűművész szakos hallgató a debreceni kamarazenei verseny előtt sikerrel vett részt a Győri Filharmonikus Zenekar hegedű próbajátékán, és felvételt nyert a rangos együttesbe. A fiatal tehetséget dr. Kalló Zsolt egyetemi tanár és Baranyai István művésztanár oktatják.

  • Egyedülálló engedély: a Széchenyi István Egyetem első európai felsőoktatási intézményként saját felhatalmazásban végezhet drónműveleteket

    Könnyű UAS – azaz pilóta nélküli légijármű-rendszerekre vonatkozó – üzembentartói tanúsítványt kapott a Széchenyi István Egyetem, amellyel egész Európában első felsőoktatási intézményként szerezte meg a 2021-ben bevezetett, az európai drónszabályozás keretei között kiadható legmagasabb szintű engedélyt. Az összetett eljárás során a légiközlekedési hatóság az egyetem alkalmasságát vizsgálva megállapította, hogy az kész a biztonságos üzemeltetésre, és birtokában van az összes szükséges kompetenciának. Ennek a jelentőségét tovább emeli, hogy az EU-ban a regisztrált 1,8 millió UAS-üzembentartó között mindössze mintegy 30 rendelkezik ezzel az úgynevezett LUC (Light UAS Operator Certificate) engedéllyel. A tanúsítvány lehetőséget biztosít a drónüzemeltetők számára, hogy hatósági átvilágításukat követően bizonyos kockázati szint alatti műveleteiket saját hatáskörben engedélyezzék, így nem szükséges minden alkalommal külön engedélyt kérniük azok elvégzésére. Ez nagymértékben csökkenti adminisztrációs terheiket, miközben biztosítja a szabályozási és repülésbiztonsági követelményeknek való maximális megfelelést. Az engedély megszerzése nemcsak nagy elismerést jelent, hanem jelentős előnyökkel jár. Ennek birtokában az egyetem rugalmasabban végezhet drónokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységeket, ami különösen fontos a műszaki és mérnöki területeken, ahol a drónok felhasználása egyre nagyobb szerepet kap. Az oktatás terén az engedély lehetővé teszi a hallgatóknak, hogy az iparági szabványoknak megfelelően tanuljanak és végezzenek gyakorlati munkát, szakértői felügyelet mellett. Ez növeli munkaerőpiaci versenyképességüket, és hozzájárul ahhoz is, hogy a legújabb technológiákat alkalmazva dolgozzanak innovatív projektekben. A kutatásban a drónok használata széles körű lehetőségeket kínál például a térinformatikában, a környezeti monitorozásban vagy akár a közlekedési rendszerek fejlesztésében. A LUC tanúsítvány birtokában a Széchenyi-egyetem kutatói saját projekteket indíthatnak, és olyan speciális műveleteket végezhetnek, amelyek a jelenlegi szabályozási környezetben nagy adminisztrációs teherrel járnának, és lassíthatnák a projektek előrehaladását. Az engedély megszerzése a Széchenyi-egyetem Digitális Fejlesztési Központja és a Cloud for Intelligent Airspace (CloudIA) Zrt. többéves együttműködésének eredményeként valósulhatott meg. A partnerség biztosította azokat az innovatív megoldásokat és szakmai alapokat, amelyek a LUC tanúsítványhoz elengedhetetlen üzemeltetési kézikönyv és a repülésbiztonsági menedzsmentrendszer kidolgozásához szükségesek voltak. „Az engedély kiadása az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség egységes, minden EU-tagállamra vonatkozó azonos keretrendszere alapján történik. Az irányelvek különös hangsúlyt fektetnek a drónok biztonságos és jogszabályoknak megfelelő használatára, a légtér védelmére, az adatvédelemre és a magánszféra tiszteletben tartására – hangsúlyozta dr. Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ vezetője. – Egyetemünk ezzel a lépéssel ismét bizonyította elkötelezettségét a technológiai innováció és az ipari együttműködés mellett. A tanúsítvány megszerzése újabb bizonyítéka annak is, hogy intézményünk nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is meghatározó szereplője a felsőoktatásnak és a kutatás-fejlesztésnek.” A LUC engedély megszerzése az oktatásban és a kutatás-fejlesztésben is hatalmas előnyökkel jár a Széchenyi István Egyetem számára. (Fotó: Májer Csaba József)

  • Március 15.: Széchenyi-egyetemi munkatársakat és az intézményhez kötődő személyeket tüntettek ki

    A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Széchenyi István Egyetem több munkatársa, együttműködő partnere vehetett át magas állami kitüntetést. Széchenyi-díjas lett prof. dr. Stumpf István alkotmányjogász, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, volt alkotmánybíró és kancelláriaminiszter Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, a politikatudomány területén folytatott – különösen az államrend és az alkotmányos állam elemzése terén kiemelkedő – kutatómunkája, gazdag és jelentős publikációs tevékenysége, valamint elkötelezett és eredményes oktatói és közéleti szerepvállalása elismeréseként. Ugyancsak Széchenyi-díjat kapott prof. dr. Neményi Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszék oktatója, professor emeritus, az MTA Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottságának elnöke Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, a fenntartható élelmiszertermelési technológiák vizsgálata terén végzett kutatásai, az agrárdigitalizáció és a precíziós növénytermesztési technológiák terén végzett tudományos fejlesztései, valamint kimagasló oktatási és kutatásszervezői tevékenysége elismeréseként. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Honvári János gazdaságtörténész, professor emeritus; dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja, tanszékvezető egyetemi docens és Váginé Varga Zsuzsanna, a Humánerőforrás Igazgatóság igazgatója. Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vett át Erdős Adrienn, a Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság pénzügyi szakreferense. Dr. Honvári János, Váginé Varga Zsuzsanna, Erdős Adrienn és dr. Szép János a Vigadóban tartott ünnepségén vette át kitüntetését. A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal, polgári tagozat kitüntetést vette át dr. Palkovics László Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, volt miniszter, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a hazai járműipar innovációja, a szakképzés és a felsőoktatás modernizálása terén meghatározó vezetői munkája, a versenyképes magyar hadiipar fejlesztése és bővítése érdekében végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként. Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, restaurátor, a Bardocz Barna ötvösművész alkotásaként jegyzett széchenyis rektori jogar üvegtestének tervezője és megvalósítója. Az intézmény régebbi számítóközpontjának egykori munkatársa, a „Győr a jövő egyetemi városa” multimédiás kiadvány meghatározó alkotója, Sztojalovszky Béla közgazdász, automatizálási mérnök, a Magyar Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

  • Képzések és kutatások terén is együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a portugál Leiriai Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem és a portugál Leiriai Egyetem rövid képzések megvalósításával kezdte együttműködését, amely az évek során sokrétű partnerséggé erősödött. A két intézmény ma már konferenciákon és publikációkon keresztül is támogatja egymás tudományos tevékenységét. A portugál fél emellett külsős témavezetéssel segíti a győri intézmény egy doktoranduszát, a közös turizmusmenedzsment kettős diplomát nyújtó képzés első végzettje pedig nemrég vette át diplomáját. A Széchenyi István Egyetem és a Portugália nyugati partjánál fekvő Leiriai Egyetem a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU) szövetség keretében kezdte partnerségét. A két fél a képzések és a tudományterületek hasonlóságának köszönhetően számos témában elmélyítette együttműködését. „Az elmúlt években több rövid képzési programot valósítottunk meg együtt, és így még szorosabb kapcsolat alakult ki közöttünk, hallgatóink pedig értékes nemzetközi tapasztalatot szereztek. Közös kettős diplomát nyújtó turizmusmenedzsment mesterszakot is indítottunk a Leiriai Egyetemmel, valamint részt veszünk egy kettős témavezetői projektben, ami magasabb, doktori szintű közös tudományos munkát eredményezett”  – mondta el dr. Szőke Júlia, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának nemzetközi és tudományos dékánhelyettese. Hozzátette: a partnerség olyan jól működik, hogy az intézmények kutatói már konferenciákon és publikációkon is kooperálnak egymással. A Széchenyi István Egyetem és a Leiriai Egyetem rövid képzési programokon keresztül fűzte szorosabbra együttműködését. A képen látható hallgatói csoport egy ilyen alkalommal még a portugál Óbidos középkori városába is ellátogatott. Az egyetemi docens aktív szerepet vállalt a projektek sikerre vitelében, valamint témavezetőként mentorálja azt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjas török hallgatót, akinek doktori kutatásaihoz a Leiriai Egyetem oktatója nyújt társtémavezetői segítséget. „A dr. Szőke Júliával való együttműködésem kifejezetten zökkenőmentes és eredményes. Bár különböző tudományos háttérrel rendelkezünk, közös a gondolkodásmódunk és a témavezetői megközelítésünk, ami különösen hatékonnyá teszi a munkát. A PhD-hallgató támogatása iránti elkötelezettségünk hozzájárul, hogy konstruktív és kiegyensúlyozott szupervíziós folyamatot hozzunk létre” – részletezte dr. Ana Lúcia Sargento, a Leiriai Egyetem oktatója. Megjegyezte: a Széchenyi-egyetem rendkívül proaktív a nemzetközi rendezvények szervezésében, kiváló lehetőségeket biztosítva a kapcsolatépítésre és a tudományos tapasztalatcserére. Mint mondta, nagyra értékeli a győri intézménnyel kialakított partnerséget, amelyre a Leiriai Egyetem szakemberei a jövőben is számítanak. A doktori képzése felénél járó Ahmet Ekmekcioglu szerint sokat tesz hozzá kutatásaihoz, hogy sajátján kívül két másik kultúra tudományos hátterére is támaszkodhat. A török PhD-hallgató alap- és mesterdiplomáját is a Széchenyi-egyetemen szerezte, a Győrben töltött csaknem hét év alatt pedig kiválóan megtanult magyarul. „Nagyon sokat lendít a kutatási tevékenységemen, hogy erős szakmai támogatást kapok mindkét témavezetőmtől, akik az előrehaladásomat szigorúan és következetesen segítik. Hálás vagyok az egyetemnek is, amiért az ellátásilánc-menedzsment terén szerzett tudásomat és tapasztalatomat doktori tanulmányaim során is kamatoztathatom” – fogalmazott. Dr. Szőke Júlia, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának nemzetközi és tudományos dékánhelyettese, valamint doktorandusza, Ahmet Ekmekcioglu. (Fotó: Adorján András) A Széchenyi-egyetem és a portugál intézmény a közös turizmusmenedzsment kettős diplomát nyújtó képzést két éve indította. A program első résztvevője nemrég sikeresen záróvizsgázott, és magyar diplomáját már át is vette Győrben. „Nagyon izgalmasnak találtam, hogy más-más nézőpontokból ismerhettem meg a turizmus területét. Érdekes, rengeteget adó tapasztalat volt. Szerettem, hogy a kollégium Győrben a campuson van, így mindig zajlott az élet, sok eseményen vehettem részt, és számos különböző nemzetiségű hallgatót ismerhettem meg”  – árulta el a Finnországból származó Victoria Apajalahti, aki így finn alapdiplomája mellett egy portugál és egy magyar oklevéllel is büszkélkedhet. A fiatal a Széchenyi-egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján két dolgozatával is sikerrel szerepelt, egyik kutatásával különdíjat szerzett. Dr. Happ Éva szakfelelős, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense kiemelte, hogy a kettős képzési forma egyre népszerűbb, hiszen számos előnnyel jár. „Fontos különbség egy klasszikus mesterszakhoz képest, hogy a hallgatók egy szemesztert egy másik országban tanulhatnak – jelen esetben Portugáliában, a portugál fiatalok pedig Magyarországon. Ezalatt jelentős nemzetközi tapasztalatot szereznek, megismernek egy másik kultúrát, illetve szélesítik szakmai látókörüket  – fogalmazott. – Ami viszont igazán egyedülállóvá teszi a programot, hogy a kétéves képzés végén két diplomát vehetnek át a résztvevők, ez pedig hatalmas segítség lehet számukra a munkaerőpiacon” . Dr. Happ Éva, a Széchenyi István Egyetem és a portugál Leiriai Egyetem közös kettős képzésének magyar szakfelelőse és a szak első végzettje, Victoria Apajalahti a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén. (Fotó: Adorján András)

  • A mesék és művészetek általi nevelés állt a Széchenyi István Egyetemen rendezett Tanítók napja fókuszában

    Mintegy kétszázan vettek részt a  Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán a tanítók napja alkalmából rendezett módszertani délutánon, amelynek középpontjában a mesepedagógia és a művészetek általi nevelés állt. A nap folyamán a kar előkertjében emlékfát ültettek Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából. A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara, a Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi Tagozata és az egyetem Módszertani, Digitális és Tanárképzési Főigazgatósága március 11-én rendezte meg Tanítók napja című programját. Az Apáczai délután öröménekléssel kezdődött. (Fotó: Korinek Bettina) „2019-ben a magyarországi tanítóképző intézmények kezdeményezték, hogy minden évben március 12-höz, a Gergely-napi hagyományokhoz kapcsolódóan, a tanítók napján ünnepeljék közösen a pedagógusi hivatást”  – mondta el Kövecsesné dr. Gősi Viktória egyetemi docens, a Széchenyi-egyetem Módszertani, Digitális és Tanárképzési Főigazgatóságának főigazgatója, a Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi tagozatának elnöke, a rendezvény főszervezője. Kiemelte, a 2013-ban életre hívott „Apáczai módszertani délutánok” célja, hogy különböző pedagógiai, pszichológiai, szakmódszertani témák körüljárása során a leendő tanítók, gyógypedagógusok találkozzanak a köznevelésből érkező kollégákkal. „Az elmúlt években olyan témákat dolgoztunk fel, mint a fenntarthatóságra nevelés és az erdőpedagógia, az iskolakert, az érzelmi intelligenciafejlesztés, a mese- és digitális pedagógia, az együtt nevelés, az egészség- és mozgásfejlesztés” – tette hozzá. Kövecsesné dr. Gősi Viktória egyetemi docens, a rendezvény főszervezője  a Széchenyi-egyetem Módszertani, Digitális és Tanárképzési Főigazgatóságának főigazgatójaként, a Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi tagozatának elnökeként köszöntötte a vendégeket. (Fotó: Korinek Bettina) A program emlékfaültetéssel kezdődött a kar Kiss János utcai előkertjében Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója és a tanítók napja alkalmából, a boldogságóra keretében. A mezei juhart a Kertészek és Kertbarátok Győri Városi Egyesülete ajánlotta fel. Ezt követően a módszertani délután nyitánya öröméneklés volt, amelyben a résztvevők a Széchenyi-egyetem fenntartásában működő Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjainak, tanárainak, valamint az Apáczai-kar hallgatóinak és oktatóinak közös műsorát hallhatták.   „A mai nap – ahogy maga a tanítói hivatás is – a jövő iránti felelősségről szól”  – összegezte a program lényegét röviden dr. Pongrácz Attila, a kar dékánja. Mint mondta, az idén több eseményen is megemlékeznek Apáczai Csere Jánosról, a kivételes tudósról és pedagógusról, akinek a munkássága a mai napig nagy hatással van a magyar művelődésre, oktatásra és pedagógiai kultúránkra. Legjelentősebb műve, a Magyar Enciklopédia a tudományok és művészetek első magyar nyelvű összegzése volt. „Az anyanyelven történő oktatást előtérbe helyező Apáczai életpéldájából és elhivatottságából négy évszázad távlatából is sokat tanulhatunk”  – hangsúlyozta. A dékán kiemelte, hogy az egyetem a neveléstudományi szakterületen, a tanító- és tanárképzésben és a gyógypedagógus-képzésben hosszú évek óta jelen vannak a képző- és zeneművészeti módszertanok, valamint a mesepedagógia, amelyek a módszertani délután témái közt is szerepeltek. A rendezvényen több határon túli magyar szakember is részt vett. Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke kifejtette, az oktatásnak nincs egyetlen, mindenkire érvényes útja. „Mindannyian különböző módszerekkel, más megközelítésekkel dolgozunk, de egy közös bennünk: a pedagógia nemcsak az észhez, de a szívhez is szól”  – fogalmazott. A mese nevelő erejét hangsúlyozva megjegyezte: bár ennek akkor még nem vagyunk tudatában, a gyerekkorunkban hallott történetek tudásként, tapasztalatként és érzésként épülnek be saját belső világunkba. Az élménypedagógia szerepe éppen ezért napjainkban is kiemelkedő jelentőségű. Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke az élménypedagógia jelentőségét hangsúlyozta beszédében. (Fotó: Korinek Bettina) A megnyitót követően dr. Boldizsár Ildikó író, mesekutató és L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője tartottak előadásokat, majd a program műhelyfoglalkozásokkal zárult.

  • A Semmelweis Egyetem és Széchenyi István Egyetem együttműködésében Győrben is elérhető a Pető Pont

    A Széchenyi István Egyetem győri, Zrínyi utcai MedTech Egészségtechnológiai Campusán tavaly kezdte meg működését az ország első vidéki Pető Pontja. A konduktív pedagógiai szolgáltatás az intézmény és a Semmelweis Egyetem együttműködésében vált elérhetővé az észak-dunántúli régióban. A Széchenyi István Egyetem a győri Zrínyi utcában, az egykori kórházi épületegyüttesben valósítja meg MedTech Egészségtechnológiai Campusát, amelynek első elkészült épületét 2024 májusában adta át . A létesítményben a Semmelweis Egyetemmel együttműködésben jött létre az ország első vidéki Pető Pontja, ahol helyben vált elérhetővé konduktori segítség a fejlesztést igénylők számára. A fejlesztésben részt vevőkkel szakképzett konduktorok foglalkoznak a Széchenyi István Egyetem MedTech Campusán létrehozott Pető Ponton. (Fotó: Adorján András) A konduktív pedagógia egy speciális pedagógiai habilitáció, amely támogatja az idegrendszeri eredetű mozgássérült és halmozottan sérült gyermekeket abban, hogy önállóbbá váljanak, és teljesebb életet élhessenek. A most már Győrben is működő szolgáltatás keretében e gyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokra, személyre szabott komplex pedagógiai fejlesztési tervre, szülői konzultációra és otthoni fejlesztéshez szükséges tanácsadásra is lehetőség van.   „A Pető Pont központi idegrendszeri rendellenességgel, illetve a mozgásfejlődési problémák különböző tüneteivel élőkkel foglalkozik. Az észak-dunántúli érintetteknek és családjaiknak óriási könnyebbséget jelent, hogy ma már nem kell Budapestre utazni, ráadásul gyakorlatilag várakozás nélkül igénybe tudják venni a szolgáltatást. A konduktív nevelés segíti őket a társadalmi integrációban a Semmelweis Egyetem által speciálisan képzett konduktorok a mozgásfejlesztés mellett kognitív fejlesztést is végeznek” – fogalmazott dr. Stephens-Sarlós Erzsébet szenzomotoros tréner, a Széchenyi-egyetem kutatója. Kiemelte, fontos, hogy minél több érintett vegye igénybe ezt a szolgáltatást, mert a komplex módszerrel jelentős javulás érhető el. Hangsúlyozta, minél hamarabb elkezdődik a fejlesztés, annál hatékonyabb a módszer, ezért a legfontosabb célcsoportot a gyerekek jelentik, de természetesen a felnőtteket is várják. A fejlesztéssel a megkésett mozgásfejlődésű, eltérő fejlődésmenetű, feszes vagy hipotón izomtónusú, aszimmetrikus testtartású és a diagnosztizált idegrendszeri sérült gyermekek már hat hónapos kortól fejleszthetők a nagy- és finommozgások, a kommunikáció, a kognitív képességek és a szociális készségek terén. A felnőttek esetében is fontos, hogy a pedagógiai rehabilitáció mielőbb megkezdődjön, legyen szó akár központi idegrendszeri sérülésről, stroke-ról, sclerosis multiplexről vagy akár Parkinson-kórról. A fejlesztés célja többek között a járásminőség javítása, mindkét kéz bevonása a tevékenységekbe, aktív életvitel kialakítása és megtartása, önellátás elérése a mozgásállapothoz mérten, a megtanultak alkalmazása a mindennapi életvitelben, valamint a beszéd és a kommunikációs technikák fejlesztése. A komplex módszer célja az életminőség javítása. (Fotó: Adorján András) A Pető-módszerről Dr. Pető András (1893–1967) koncepciójának alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét „konduktívnak”, amely a latin „rávezetés” jelentésű szóból ered. A konduktív pedagógia egyik legfontosabb célkitűzése – függetlenül az életkortól – az, hogy ebben az élethosszig tartó állapotban tanulni tanítson, azaz a tanulási képességeket fejlessze. A módszerről bővebb információ ide kattintva  olvasható. A térítéses szolgáltatás a győri Pető Pontban előzetes időpont-egyeztetéssel érhető el (e-mail-cím: peto.gyor@semmelweis.hu , telefonszám: +36-30-877-2914, honlap: Pető Pont Győr ).

  • Sikerrel képviselte Magyarországot az Európai Unió Tanácsának szimulációs gyakorlatán a Széchenyi István Egyetem hallgatója

    A ConSIMium az Európai Unió Tanácsának hallgatói szimulációs rendezvénye, amelyen minden EU-tagállam hatfős delegációval képviseli hazáját. A magyar csapat tagja volt a Széchenyi István Egyetem nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója, Rácz Sándor is, aki az idén harmadik alkalommal megrendezett kétnapos brüsszeli program révén első kézből tapasztalhatta meg az uniós tárgyalások nehézségeit és törvényhozatali folyamatait. Több mint 160 lelkes egyetemi hallgató vette birtokba nemrégiben az Európai Unió Tanácsának brüsszeli tárgyalótermeit: az idén harmadik alkalommal megrendezett ConSIMium szimulációs gyakorlaton az EU-s tagállamok mindegyike hatfős delegációval képviselte országát. A program célja az volt, hogy a résztvevők országuk érdekeit érvényre juttatva egyezzenek meg olyan fontos kérdésekben, mint az európai ipar fellendítése és a kritikus fontosságú nyersanyagok. Mindehhez pontosan követniük kellett az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsának döntéshozatali mechanizmusát. A 27 nemzet fiataljai állam- és kormányfői, miniszteri, nemzeti szakértői, újságírói és nagyköveti szerepet töltöttek be. A magyar delegációban az utóbbi feladatot kapta a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán nemzetközi tanulmányokat hallgató Rácz Sándor, aki korábban a 2024. második félévi magyar EU-elnökségben a dán delegáció összekötő tisztjeként vállalt szerepet. „A ConSIMiumra benyújtott jelentkezésemet a Széchenyi-egyetem professzora, Abloncyzné dr. Mihályka Lívia támogatta, végül a Magyar Rektori Konferencia döntése alapján beválasztottak a hat legjobb közé, akik Magyarországot képviselhették. A programon végigkövethettük, hogyan zajlik a rendes jogalkotási eljárás az EU-n belül, különösen az Európai Unió Tanácsának munkájára fókuszálva”  – vázolta Rácz Sándor. A harmadéves hallgató kifejtette, idén az európai védelmi ipar közös beszerzés általi megerősítése, illetve a kritikus nyersanyagok kérdésköre volt a szimuláció két témája, amelyekkel kapcsolatban komoly viták alakultak ki a tagállami delegációk között. A jövőbeli diplomata a magyar csapat brüsszeli nagyköveti szerepét kapta meg, akinek legfontosabb feladata az Állandó Képviselők Bizottságának tagjaként segíteni az Európai Unió Tanácsának munkáját. „Ennek a tisztségnek az a funkciója, hogy hidat képezzen a technikai és a politikai szféra között, így döntéshozatali hatáskörünk nem volt, de rengeteg előkészítő munkát és módosítást hajtottunk végre annak érdekében, hogy a miniszteri szinten történő megvitatásakor a törvényjavaslat már sokkal részletesebb és letisztultabb legyen”  – részletezte. Rácz Sándor elmondta: nagyon örült neki, hogy a magyar csapat tagjai ennyire felkészültek és lelkiismeretesek voltak, mert így a szimuláció során száz százalékban tudták érvényesíteni a nemzeti érdekeket, ami példátlan. Különösen azért büszke erre a teljesítményre, mert nagyon nehéz témákat kellett megvitatniuk európai társaikkal, de a közös munka során fejlődtek diplomáciai, elemzői és tárgyalási készségei is. A Széchenyi István Egyetem nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója, Rácz Sándor (jobb szélen) a magyar delegáció tagjaival a szimulációs versenyen.

  • Krúbi, Desh, Dzsúdló: népszerű előadók lépnek fel a Széchenyi Egyetemi Napok színpadán

    A tavasz egyik legjobban várt eseménye Győrben idén is a Széchenyi Egyetemi Napok (SZEN). A fesztiválon az egyetemi polgárokat és az érdeklődőket sportprogramok és játékok várják, de a legnagyobb hangsúly a szórakozáson van: többek között Krúbi, Desh, T-Danny, Fehér Krisztián és Dzsúdló lép fel a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub színpadán. A Széchenyi István Egyetem legnépszerűbb rendezvénye a SZEN, amikor a győri campuson a tanulás mellett a kikapcsolódás és a szórakozás kerül a középpontba. A program az elmúlt évtizedben egyszerű hallgatói napokból valódi fesztivállá nőtte ki magát, és a hosszú szabadtéri szezon első nagy eseményévé vált országos szinten is. Az idei évben is a számos hazai sztár fordul majd meg a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban: Fehér Krisztián, T-Danny, Krúbi, Desh és Dzsúdló lesznek a fő fellépők. A négynapos, április 23–26. közötti rendezvényen örök klasszikusokat is hallgathat a közönség, hiszen napjaink legnépszerűbb előadói mellett Bereczki Zoltán, Ganxsta Zolee–Siska Finuccsi, Matyi és a hegedűs, MC Hawer és Tekknő is színpadra lép. „Szervezőként a célunk az, hogy minden egyetemi polgár jól érezze magát a SZEN-en, ne csak a hallgatók, hanem az itt dolgozók is ki tudjanak kapcsolódni, és azt tudják mondani igen, ezért is jó széchenyisnek lenni! A zenei palettán idén minden zenei stílus megtalálható. Újdonság, hogy a szombati napot a hallgatóink által leginkább kedvelt előadóknak szenteljük. Természetesen a Győrben és környékén élőket is szívesen várjuk a fesztiválon, hiszen az esti programok mindenki számára nyitottak” – fogalmazott Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke. A nappali programokról elmondta, hogy számos újdonságot tartogatnak: lesznek ingyenesen látogatható események, de belépőjegyhez kötött fesztiválelemekkel is várják a résztvevőket. Szerepel köztük a hagyományos püspökerdei futás, a sárkányhajózás, a kollégiumi kidobó, az International Food Festival, míg újdonságnak ígérkezik a Rusty Piknik. A SZEN esti koncertjeire és bulijaira a belépés karszalaghoz kötött. A jegyeket és a bérleteket a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub weboldalán , illetve az Új Tudástér épületben lévő AKIK-irodában vásárolhatják meg az érdeklődők.   A SZEN nagyszínpadának programjai Április 24., csütörtök OTL Krúbi Silent disco   Április 25., péntek Éberkóma Sisi Desh Silent disco   Április 26., szombat Fehér Krisztián T. Danny Dzsúdló Ahogy az elmúlt években, úgy idén is garantált a jó hangulat a SZEN programjain. (Fotók: Adorján András, Májer Csaba József)

  • Képzés- és turizmusfejlesztés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem a Xantus János Állatkerttel

    A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári és Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara, valamint az intézmény fenntartásában működő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tovább erősítette együttműködését a győri Xantus János Állatkerttel. A megállapodás ünnepélyes aláírásán elhangzott: a partnerség oktatási, kutatási és tudományos területeken valósul meg, leginkább turisztikai, mezőgazdasági és állattudományi témákban. A Széchenyi István Egyetem széles körű partnerségben végzi képzési, tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét. Albert Kázmér Mosonmagyaróvári és Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara is kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki, amelyek a projektalapú, gyakorlatorientált oktatás minél magasabb színvonalú megvalósítását támogatják. E célok érdekében az intézmény március 6-án együttműködési megállapodást kötött a győri Xantus János Állatkerttel, amely az egyik leglátogatottabb az országban, egyben a nyugat-dunántúli régió meghatározó kulturális és szabadidős helyszíne. A partnerségben a két kar mellett részt vesz az egyetem fenntartásában működő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is, amellyel az állatkert 1997 óta folytat sikeres együttműködést a mezőgazdasági technikus, illetve a gazda és a kertész szakmát tanuló diákok képzésében. Az ünnepségen az együttműködési megállapodást dr. Andréka György, a Xantus János Állatkert ügyvezetője, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, dr. Tóth Tamás, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja, dr. Remsei Sándor, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar dékánja, valamint Csiszár Rudolf, a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója látta el kézjegyével. (Fotó: Dudás Máté) A megállapodásban az egyetem vállalta, hogy turisztikai, mezőgazdasági és állattudományi képzéseibe bevonja az állatkert szakértőit, akikkel közös kutatás-fejlesztési tevékenységet is indít. A felek kiemelt hangsúlyt fektetnek az állategészségügy, a takarmányozás és a talajvizsgálatok kérdésére, ugyanakkor szorosabbra fűzik együttműködésüket a turisztikai képzés területén is. A Xantus János Állatkert a jövőben kihelyezett tanórai és gyakorlati helyszínként segíti a közép- és felsőfokú oktatást, konzultánsként támogatja szakdolgozatok és diplomadolgozatok elkészítését, valamint tevékeny szerepet vállal a közös kutatások, pályázatok megvalósításában. A Széchenyi-egyetemen tartott aláírási ünnepségen dr. Tóth Tamás, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja elmondta, az együttműködés több szempontból is kézenfekvő. „Az állatkertek fontos szerepet játszanak a biológiai sokféleség megőrzésében, a védett és veszélyeztetett fajok megmentésében, és ez a kutatási tevékenység révén összekapcsolódik az egyetem fenntarthatósági küldetésével. Partnerségünk másik fontos eleme az oktatás, amely nemcsak hallgatóinknak, de az intézmény fenntartásában működő Veres-iskola diákjainak is többletlehetőséget teremt” – fogalmazott. Kiemelte, a kar többek között takarmányozási, talaj- és mikrobiológiai vizsgálatokkal segíti a közös munkát, emellett pedig külső tanszék létrehozását is tervezik. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar a turisztikai és marketing területeken kapcsolódik a partnerséghez – derült ki dr. Remsei Sándor dékán szavaiból. „Az állatkert fontos idegenforgalmi, rekreációs és oktatási célpont a régióban, amelynek sikereihez hallgatóink fiatalos szemléletével is hozzá kívánunk járulni, miközben ők gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek. Az együttműködés tehát lehetőséget ad arra, hogy a két intézmény kölcsönösen erősítse egymást, többlettudást és gyakorlatot biztosítson a jövő szakembereinek, és növelje a térség turisztikai vonzerejét” – fűzte hozzá. Dr. Andréka György, a Xantus János Állatkert ügyvezetője kifejtette, a világban évente közel 700 millióan látogatnak el az állatkertekbe, Európában mindez 150 millió, míg hazánkban 4-5 millió vendéget jelent. „Ez magasan a legnagyobb szám a szabadidős és turisztikai piacon, amiből – a térségben ugyancsak piacvezető módon – a győri intézmény 250 ezres látogatói számmal rendelkezik”  – sorolta. Hangsúlyozta, küldetésük sokkal több a szórakoztatásnál, hiszen az állatkert a természetvédelem, a tudományos kutatás, az edukáció és a társadalmi szemléletformálás helyszíne is. „Mindehhez elhivatott és magasan képzett szakemberekre van szükség. Munkatársaink jelentős része érkezik a Veres-iskolából, amellyel ugyancsak régóta együttműködünk. Éppen ezért feladatunknak érezzük, hogy a nálunk meglévő gyakorlati tudással hozzájáruljunk a közép- és felsőfokú tanulmányait végző fiatalok képzéséhez is” – húzta alá.

  • Rangos környezetvédelmi díj oklevelét nyerte el azbeszttel kapcsolatos kutatásaival a Széchenyi István Egyetem oktatója

    A fenntartható környezetbiztonság megvalósítását szolgáló oktatási és kutatási tevékenysége elismeréseként a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének 2024-es Környezet Védelméért díj ifjúsági kategóriájának oklevelét nyerte el a Széchenyi István Egyetem oktatója, Macher Gergely Zoltán. Az intézmény Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékén tanársegédként dolgozó, többek között az azbeszt hatásait kutató fiatal szakember a 24. Országos Környezetvédelmi Találkozó és a Környezet Védelméért Díjátadó Gálán vette át az elismerést. „Már a környezetmérnöki alapképzésen is az azbeszttartalmú anyagok hulladékgazdálkodási kihívásairól és környezeti hatásairól írtam szakdolgozatomat, majd a mesterképzés alatt a téma vízminőség-védelmi kérdéseivel kezdtem foglalkozni. Az évek során vizsgáltam az azbesztet tartalmazó tetőfedésekről összegyűjtött csapadékvíz minőségében bekövetkezett változást, az így felhasznált öntözővízre adott növényi reakciókat, a városi zöldterületek érintettségét, de még a takarmánynövényekre gyakorolt hatást is. Az elmúlt egy évben pedig a probléma társadalmi aspektusa is a munkám részévé vált: fontos feladatomnak tekintem az azbeszttartalmú anyagokkal összefüggő információs szegénység csökkentését és a tudásátadást ” – mondta el Macher Gergely Zoltán, aki jelenleg a Széchenyi István Egyetem Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolájának doktorandusza, valamint az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék tanársegédje. A fiatal kutatót a témában folytatott kiemelkedő tudományos tevékenységéért tanszékvezetője, dr. Torma András jelölte a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 2024-es Környezet Védelméért díjának ifjúsági kategóriájában, amelynek oklevelét a szakmai zsűri döntése alapján el is nyerte. Kitüntetését ünnepélyes keretek között vette át Budapesten, a 24. Országos Környezetvédelmi Találkozó és a Környezet Védelméért Díjátadó Gálán. A rangos elismerést kutatásai mellett tanszéki tehetséggondozási munkájával, ESG-szakterületen végzett magas szintű oktatói tevékenységével és szakmai hallgatói közösségépítő kezdeményezéseivel érdemelte ki. Macher Gergely Zoltán, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének tanársegédje a díjátadáson. (Fotó: Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) „Hatalmas megtiszteltetés ez az oklevél, ugyanakkor nagy felelősség is, hiszen választott szakterületem Magyarországon egyelőre kevésbé kutatott, de kifejezetten releváns és egyre aktuálisabb a környezetvédelem szempontjából”  – fogalmazott a díjazott, aki számos egyetemek közötti együttműködésben vesz részt a minél eredményesebb kutatás-fejlesztés érdekében. Hozzátette: az azbeszttartalmú anyagok vizsgálata igazi interdiszciplináris téma, mert hatása növényekre, állatokra és emberekre ugyanúgy jelentős, a környezetvédelmi szempontok mellett pedig társadalmi kérdéseket is felvet.

  • Felvételi 2025: 16 százalékkal többen jelentkeztek a Széchenyi István Egyetem színvonalas képzéseire

    Csaknem 12 ezren jelentkeztek idén a Széchenyi István Egyetemre, ami az országosnál jelentősen magasabb, 15,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. Az adatok alapján a fiatalok körében rendkívül népszerűek az intézmény magas színvonalú képzései. A fiatalok az általános felsőoktatási felvételi eljárás keretében idén is február 15-ig adhatták be jelentkezésüket a felvi.hu rendszerén keresztül. Az Oktatási Hivatal március 6-án közzétett adatai szerint összesen 11.789-en jelölték meg a Széchenyi István Egyetem valamely képzését, ami 15,9 százalékkal több a tavalyinál, és jelentősen meghaladja a 7,2 százalékos országos növekményt is. Az összes jelentkezés száma – hiszen egy diák több szakot is megjelölhetett – eléri a 23 ezret, ami 15 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. „Örömteli, hogy idén még a tavalyinál is többen választották intézményünket. Ez azt mutatja, hogy a fiatalok rendkívül pozitívan értékelik egyetemünk képzéseinek színvonalát. A számok előrevetítik, hogy jól felkészült, tehetséges hallgatók kezdhetik meg nálunk tanulmányaikat szeptemberben. Az elmúlt időszakban olyan oktatási és tudományos környezetet hoztunk létre, ami valamennyiük számára lehetővé teszi, hogy sikeres hazai és nemzetközi karriert építsenek. Az általunk nyújtott minőséget jelzi, hogy intézményünk ma már a Quacquarelli Symonds és a Times Higher Education összesen nyolc európai, fenntarthatósági, szakterületi és világranglistáján szerepel. Hallgatóink fejlődését az élenjáró technológiákat fejlesztő vállalatokkal meglévő szoros partnerkapcsolataink, a nemzetközi elitbe tartozó versenycsapataink, kiemelkedő tehetséggondozási rendszerünk, számos elnyerhető ösztöndíjunk és európai színvonalú infrastruktúránk is segíti” – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt, megjegyezve: a fiatalok pezsgő campusra és városba, valamint olyan támogató, nemzetközi környezetbe érkeznek, ahol az angol nyelvű képzések száma meghaladja az ötvenet, a hallgatói közösséget pedig csaknem nyolcvan ország fiataljai alkotják. Hozzátette: a jelentkezők számára megfelelő számú állami ösztöndíjas hely áll rendelkezésre . Dr. Kovács Zsolt tájékoztatása szerint a legtöbben a járműmérnök, a gépészmérnök, a mérnökinformatikus, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a kereskedelem és marketing szakra jelentkeztek. Rendkívül népszerűnek bizonyultak ezeken kívül például a logisztikai mérnök, a műszaki menedzser, a mechatronikai mérnök, a programtervező informatikus, a gazdaságinformatikus, az építészmérnök, az építőmérnök, a villamosmérnök, az ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember, a jogász, a nemzetközi gazdálkodás, a turizmus-vendáglátás, a tanító, a gyógypedagógia, az ápoló és az egészségpszichológia szakok, valamint a designképzések is. A jelentkezési adatok alapján nagyon sok fiatal szeretne a Széchenyi István Egyetem közösségéhez tartozni. (Fotó: Adorján András)

  • A világ több mint 40 országába utazhatnak a Pannónia ösztöndíj révén a Széchenyi István Egyetem hallgatói

    Tanulmányaikat, karrierjüket és személyes fejlődésüket támogató nemzetközi tapasztalatokat, valamint életre szóló élményeket szerezhetnek a Pannónia Ösztöndíjprogram révén a Széchenyi István Egyetem hallgatói. A 2025–2026-os tanévre négy földrész több mint 40 országába lehet pályázni március 16-ig. Emellett 2–30 napos rövid távú mobilitásra, szakmai gyakorlatra még a mostani tanévre is nyújthatók be pályázatok, egészen májusig. A Széchenyi István Egyetem hallgatói közül már eddig is nagyon sokan használták ki ebben a tanévben a Pannónia Ösztöndíjprogram kínálta lehetőségeket. Közülük a programtervező informatikus alapszakos Kajdy Konrád Dél-Koreában, a szöuli Csungang Egyetemen töltött négy hónapot az előző félévben. „Szerettem volna egy másik, az európaitól eltérő kultúrába belekóstolni. A Pannónia ösztöndíj ehhez óriási segítséget jelentett, enélkül erre nem lett volna lehetőségem. Nem bántam meg: rengeteget fejlődött az angol nyelvhasználatom, és mivel az ottani oktatás elméletközpontúbb volt, a tanultak jól kiegészítették a Széchenyi-egyetem gyakorlatorientált képzését. A tanulmányok mellett volt lehetőségem beutazni az országot is”  – mondta el. Kajdy Konrád (jobbról a második) számos új kapcsolatra tett szert a Csungang Egyetem nemzetközi környezetében. Az emberi erőforrás mesterszakos Ligeti Virág Dániában, a koldingi International Business Academy egyetemen volt egy teljes szemesztert tavaly augusztus végétől idén január közepéig. „Elsősorban azért utaztam ki, hogy fejlesszem az angol nyelvtudásomat. Néhány hónap alatt sikerült szinte kezdő szintről eljutnom oda, hogy most tanulmányaim mellett egy olyan cégnél dolgozom, ahol naponta kell angolul kommunikálnom”  – számolt be élményeiről. Ligeti Virág (a felvétel jobb szélén) Mons Klint mészkőszirtjeihez is eljutott szaktársaival. Mészáros Márta, a Széchenyi-egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központ Mobilitási és Ösztöndíj Osztályának vezetője elmondta: a hallgatóknak a 2025–2026-os tanévben is lehetőségük nyílik arra, hogy részt vegyenek a Pannónia Ösztöndíjprogramban, ami nemcsak a személyes fejlődésüket segíti elő, hanem növeli érvényesülési esélyeiket is a munkaerőpiacon. Az intézménynek Dél- és Észak-Amerikától Európán, Afrikán és Ázsián át Óceániáig 43 országban vannak együttműködő partnerei, s az érdeklődők közülük választhatnak úti célt. „Egyetemünk mindent megtesz, hogy a hallgatók széles körben megismerjék a Pannónia ösztöndíjprogramot, motiválva őket a nemzetközi tapasztalatszerzésre. Ennek érdekében a pályázati tájékoztató előadásokon túl az itt tanuló nemzetközi hallgatókkal közösen olyan interaktív programokat is szerveztünk, mint a MobiliTEA és a Me and My Country rendezvények, hogy bátorítsuk a magyar fiatalokat a kiutazásra”  – hangsúlyozta Mészáros Márta. A szakember hozzátette: az ösztöndíjprogramban egyrészt hosszú távú mobilitásra nyílik mód. Ennek keretében a hallgatók 2–12 hónapot tölthetnek el egy külföldi egyetemen, ahol tanulhatnak, kutathatnak vagy szakmai gyakorlatot végezhetnek. Lehetőség van rövid távú kiutazásra is, ami 2–30 napos időszakot ölel fel. Ez kiváló alkalmat kínál konferenciákon, rövid képzési programokon vagy kutatási projektekben való részvételre. Az elnyerhető ösztöndíjak mértéke a célországtól és a mobilitás típusától függően változik. Hosszú távú mobilitás esetén havi 350–400 ezer forint, míg rövid távúnál napi 5–35 ezer forint kapható. A mesterszakos és osztatlan képzésen tanuló hallgatók, illetve a doktoranduszok havi 450–500 ezer forintos kiválósági ösztöndíjban is részesülhetnek, ha a Times Higher Education vagy a Quacquarelli Symonds világranglistáinak első 250 helyén szereplő egyetemek egyikén vesznek részt egy–hat hónapos részképzésen, elsősorban a természettudományokhoz, technológiához, informatikához és matematikához kapcsolódó tudományágakban. Mészáros Márta felhívta a figyelmet arra, hogy a 2025–2026-ös tanévre március 16-ig nyújthatók be a pályázatok ITT . Egészen májusig lehetőség van ugyanakkor arra is, hogy a hallgatók még a mostani félévben megvalósuló rövid távú mobilitásra pályázzanak, és szakmai programokon, gyakorlatokon bővítsék ismereteiket. Ennek segítségével utazik március 17-én öt napra Csehországba csaknem 30, technológiai tervezés és gépészeti automatizálás specializációra, járműmérnök szakra, illetve doktori iskolába járó hallgató. Dr. Szalai Szabolcs, a Járműgyártás és Technológia Tanszék, egyúttal a csoport vezetője elmondta: a Brnótól északra lévő Šumperkben működő, forgácsolólapkákat gyártó Dormer Pramet céget és partnereit látogatják meg, ahol a fiatalok bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkednek. Hozzátette: mindez jelentősen hozzá fog járulni szakmai fejlődésükhöz. A Pannónia Ösztöndíjprogrammal és a pályázattal kapcsolatban a Nemzetközi Programok és Alumni Központ munkatársai adnak további tájékoztatást a győri campuson (Egyetem tér 1., Igazgatási Épület 103-as iroda, tel.: +36 96/613-560, e-mail: exchange@sze.hu ).

  • Gasztronómiai utazás: indiai ételekkel is várja vendégeit a Széchenyi István Egyetem Paneer étterme

    Indiai ételekkel bővítette kínálatát márciustól a Széchenyi István Egyetem győri ETO Park bevásárlóközpontban lévő Paneer Sport Pubja. Az intézmény indiai hallgatói számára az otthonosság érzését megteremtő választék gasztronómiai utazásra hívja a győrieket, a térségben élőket és a városba látogatókat, akik így a hét minden napján élvezhetik a különleges ízeket. A Széchenyi István Egyetem pezsgő nemzetközi légkört kínál hallgatóinak, akik a világ mintegy nyolcvan országából érkeztek Győrbe. Ez a környezet lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalok megismerjék egymás hagyományait, értékeit, szokásait. Az intézmény kiterjedt indiai kapcsolatokkal rendelkezik, amelynek keretében a közelmúltban kétéves „nemzetközi gazdaság és gazdálkodás” kettős képzést  indított az indiai Integral Egyetemmel közösen. A campuson számos eszközzel segítik a nemzetközi hallgatókat, hogy gyorsan beilleszkedjenek a közösségbe. A közeledés egyik legjobb közös nyelve a gasztronómia, amely az ízek segítségével ad betekintést az adott nemzet kultúrájába. Széchenyi István Egyetem ETO Park bevásárlóközpontban működő étterme kitűnő lehetőséget ad az indiai és a magyar ételek megismerésére, ahogy azt a neve is sugallja. Knauz Péter, a vendéglátóhelyet működtető egyetemi kft. stratégiai igazgatója elmondta: a Paneer elnevezés egy sokféleképpen felhasználható indiai grillsajtra utal. Az étterem természetesen nem csak a hallgatók, hanem mindenki számára nyitva áll. Az indiai ételeket indiai séf, Rahul Singh készíti az étteremben. (Fotó: Adorján András) Neumann Ádám, a vállalkozás ügyvezetője kifejtette, hogy az étlapon olyan indiai ételek szerepelnek, mint az említett lágysajt különböző módon elkészítve, a Dal Makhani, vagyis indiai fekete lencse és sült bab, fűszeres szószban, vagy a Chicken Tikka Masala, azaz sült, pácolt csirkedarabok, fűszeres szószban. Hozzátette: a magyar ízek kedvelői is bátran betérhetnek, hiszen a kínálatban megtalálhatók többek között a sertés-, a szárnyas- és a halételek. Az étterem a vegetáriánusoknak is kedvez, akik változatos módon tudnak húsmentesen étkezni. A Széchenyi István Egyetem Paneer étterme gasztronómiai utazást kínál a vendégeknek. (Fotó: Adorján András) A Paneer Sport Pubban a gasztronómia mellett a kedvenc csapatainknak is szurkolhatunk a sportközvetítések alkalmával. Az étterem hétfőtől csütörtökig, illetve vasárnap 9-től 18, míg pénteken és szombaton 9-től 20 óráig tart nyitva a győri ETO Park bevásárlóközpont első emeletén. Az étteremben kapható hagyományos indiai csirke is grillezve, gazdag vajas szószban. (Fotó: Adorján András)

  • Egyedülálló technológia: új dimenziók nyíltak a neuropszichológiai kutatásokban a Széchenyi István Egyetemen

    Hazánkban egyedülálló agyi képalkotó műszer szolgálja a jövőbemutató idegtudományi kutatásokat a Széchenyi István Egyetemen. A NIRSport2 az első olyan Magyarországon elérhető agyi képalkotó eszköz, amely valós időben, térbeli korlátok nélkül képes megjeleníteni az agykérgi aktivitást. A Széchenyi István Egyetem a társadalom minden rétegének és korosztályának egészségfejlesztését szolgáló kutatásokat végez. Az intézmény a közelmúltban olyan innovatív technológiával bővítette eszközparkját, amely lehetőséget ad arra, hogy a szakemberek mélyebb betekintést nyerjenek az agyi folyamatokba, hozzájárulva az egészségügy és neuropszichológia fejlődéséhez. A Széchenyi István Egyetemen használt agyi képalkotó eszköz leginkább egy sapkára emlékeztet, és működése közben viselőjének semmilyen kellemetlen érzéstől nem kell tartania. (Fotó: Adorján András) „Az egyetemünk által megvásárolt NIRSport2 szélesre tárja Egészség- és Sporttudományi Karunk kutatási lehetőségeit olyan területeken, amelyekkel az egész emberiség jóllétét tudjuk előmozdítani. A NIRx egészségtechnológiai cég berlini szakemberei a közelmúltban látogattak intézményünkbe, és részletes ismertetést adtak kollégáinknak a műszer működéséről, valamint a szükséges szoftverek használatáról is. Alkalmazása számos tudományos projektben megkezdődik, amelyek többek között a traumakutatást, a primitív reflexek agykérgi gátlásának, a figyelemzavarok, a placebohatás és az időskori mentális hanyatlás vizsgálatát érintik”  – mondta el dr. Somogyi Angéla, a kar dékánja. Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet szenzomotoros tréner, az egyetem kutatója kifejtette, ez az egyedüli ilyen jellegű mobil eszköz hazánkban, amivel valós időben, mozgás közben lehet vizsgálni a pácienst. „Azzal, hogy a vizsgálati alany nincs géphez kötve, gyakorlatok végzése – például sakkozás, sportolás vagy tanóra – közben tudjuk mérni akár több személy agyi aktivitását egy időben”  – fogalmazott a szakember. Mint mondta, felhasználási területe nagyon széles körű: minden olyan esetben alkalmazható, amikor az agykéreg működése érintett, mert azt teljes vastagságában képes vizsgálni. „Mára hétezer feletti azon gyermekek száma, akiket az évek során hagyományos módon vizsgáltam, így nagy tapasztalati tudás áll rendelkezésünkre. Az egyetemen keresztül bevonjuk az idős korosztályt is, hogy a demenciamegelőzés területén szintén jelentős eredményeket érjünk el. Az eszköz segítségével konkrét adatokat kaphatunk arról, hogy milyen neurofiziológiai történések játszódnak le az idegrendszerben, amely számos problémára adhat magyarázatot, megoldást”  – jegyezte meg. Példaként említette, hogy csecsemőkorban a fejlődéshez elengedhetetlen primitív reflexek az érett idegrendszer által termelt gátló ingerületátvivő anyagok által kerülnek gátlás alá. A csecsemőkori reflexek eltűnése jelzi, hogy az idegrendszer megérett, kész a magas szintű feladatok elvégzésére. Időskorban azonban ennek a gátló ingerületátvivő anyagnak, a gamma-aminovajsavnak a szintje jelentősen csökken, és a primitív reflexek újra aktiválódhatnak. Ezek, mint frontális felszabadulási jelek figyelhetők meg a demencia szinte minden formájánál – ide sorolva az Alzheimer-kórt, de a szklerózis multiplexet, a Parkinson-kórt, és más idegrendszeri betegségeket is, mint például a skizofrénia. „Amikor a csecsemőkori reflexek újra megjelennek, szeretnénk látni, hogy mely kérgi területek funkciója csökkent, hol alakult ki gyengébb aktivitás. Ennek kutatásával meghatározhatók azok a gyakorlatok, amelyek alkalmazásával az akaratlagos mozgások újra átveszik az alacsonyabb szintű akaratlan mozgások helyét” – világította meg a kutató. Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet szenzomotoros tréner, a Széchenyi István Egyetem kutatója. (Fotó: Adorján András) Hangsúlyozta, gyerekeknél és időseknél egyaránt kiemelten fontos az időfaktor, hiszen ezen ismeretek birtokában célzottan a megfelelő agyi területeket tudják serkenteni. „Nem mindegy, hogy egy problémákkal küzdő fiatal hogyan éli meg az iskola első hónapjait, ahogy az sem mindegy, hogy egy idős ember hány éves koráig képes magát önállóan ellátni. Ezek olyan, az egész társadalmat érintő kérdések, amelyekre vizsgálatainkkal hatást tudunk gyakorolni”  – húzta alá. A Széchenyi-egyetem e területen jelentős nemzetközi projektekben is részt vesz a Dublin City Egyetem és az ugyancsak ír Maynooth Egyetem együttműködésével. Az előkészítés a végéhez közeledik, szeptemberben pedig megkezdődik a közös demenciakutatás, amelytől a szakemberek jelentős eredményeket várnak. A tervek szerint a partnerek ezeket átültetnék az írországi gyakorlatba, hazai alkalmazási lehetőségeiről pedig a győri Petz-kórház neurológiai osztályával kezdődött egyeztetés. „A Széchenyi-egyetem vezetésének innovatív szemléletmódja lehetővé tette, hogy a legkorszerűbb technológiával dolgozhassunk, amellyel nemzetközi színvonalú kutatásokat és publikációkat, valamint a gyakorlatban alkalmazható új módszereket tudunk létrehozni. Ezek segítségével hozzájárulhatunk többek között a figyelemzavarok orvoslásához, ahhoz, hogy a gyerekek minél jobban ki tudjanak teljesedni képességeikben. Segíthetünk abban is, hogy az idősek minél tovább meg tudják őrizni testi, szellemi fittségüket, és felderíthetjük például, hogy az idegrendszer mely területét kell megtámogatnunk a poszttraumás stressz okozta hatások enyhítéséért” – összegezte dr. Stephens-Sarlós Erzsébet.

Keresés

bottom of page