top of page

1792 találat

  • Ezüstérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem két hallgatója a kajak-kenu-világbajnokságon

    Egy-egy ezüstéremmel és negyedik helyezéssel zárta a koppenhágai kajak-kenu-világbajnokságot a Széchenyi István Egyetem két hallgatója, Balla Virág és Takács Kincső. Balla Virág ezenkívül még egy tizedik helyet is elért. A júliusi ötkarikás játékok után gyorsan elérkezett az újabb jelentős erőpróba a kajak-kenusok számára, világbajnokságra gyűlt össze a mezőny szeptember 16. és 19. között a dán fővárosban. Az eseményen a Széchenyi István Egyetem is érdekelt volt két hallgató, az olimpiai ötödik Balla Virág és Takács Kincső révén. A két klasszis kiválóan szerepelt. A vb-n most debütáló kenunégyes 500 méteres számban – Gönczöl Laurával és Opavszky Rékával együtt – a táv első felében az élen haladtak, 250 méternél azonban a fehéroroszok mögé szorultak. A hajrához közeledve az ukránok is megérkeztek a magyarokra, akik azonban tartották a tempót, s végül sikerült a győztes fehéroroszok mögött a második helyen beérkezniük. Az ezüstérmesek boldogan nyilatkoztak a célba érés után. Takács Kincső: „Megtört a rossz szériánk, végre érmet szereztünk! Párosban a negyedik hely volt idén a jellemző, most végre másodikak lettünk.” Balla Virág: „Nagyon izgultam, mert ez volt az első ötszáz méterünk itt együtt, ráadásul balos szél volt, ez sem könnyítette meg a dolgomat. Óvatosan adagoltam a ritmust, aztán Laura a vége felé szólt, hogy még nyomjuk meg, ezért harminc méterrel a cél előtt megindultunk.” A két győri fiatal kenupárosban is indult 500 méteren. A duó féltávig még érmes pozícióban haladt, majd kissé visszaesett – a hullámos víz miatt sok energia elment a kormányzásra –, s a szoros befutó után hat századdal lecsúszott a dobogóról. Balla Virág emellett rajthoz állt a kenu egyes 200 méteres fináléban, ahol a 10. helyen lapátolt a célba.

  • Még egyszerűbben lehet pályázni Erasmus+-ösztöndíjra a Széchenyi István Egyetemen

    A Széchenyi István Egyetem egyszerűsítette, könnyítette az Erasmus+-pályázat feltételeit, így még többen tanulhatnak a több mint 200 európai partneregyetem valamelyikén. Mindez nemcsak a magyar, hanem az önköltséges nemzetközi hallgatókra is vonatkozik. A beadási határidő október 8., péntek. „A Széchenyi István Egyetem számára rendkívül fontos, hogy hallgatói számára minél több olyan lehetőséget biztosítson, amely hozzájárul tudásuk gyarapodásához, tapasztalatszerzésükhöz. Ebbe beletartoznak a külföldi ösztöndíjak is. Közülük régóta az Erasmus+-pályázat a legnépszerűbb, amelynek révén évről évre sokan töltenek el több hónapot intézményünk 210 partneregyetemének egyikén, például Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Skandináviában vagy a Benelux-államokban. Annak érdekében, hogy még többen élhessenek ezzel a lehetőséggel, jelentős változásokat vezettünk be, amelyek azt szolgálják, hogy a hallgatók még egyszerűbben, könnyebben adhassák be pályázatukat és nyerhessék el az ösztöndíjat” – fejtette ki dr. Lukács Eszter, a Széchenyi-egyetem nemzetközi rektorhelyettese. A változások egyike, hogy eltörölték a szóbeli nyelvi meghallgatást, s a pályázókat ehelyett a nyelvvizsga-dokumentumok alapján rangsorolják. A hallgatók önbevallási alapon feltüntethetik, milyen szinten beszélik az adott nyelvet, emellett további pontszámot szerezhetnek, amennyiben csatolják nyelvvizsga-bizonyítványuk szkennelt változatát. Az A1-A2 szintű nyelvvizsga 1, a B1-B2 szintű 1,5, míg a C1-C2 szintű 2 pontot ér. A másik lényeges módosítás a hallgatók kinti tárgyainak magyarországi elismertetését segíti azzal, hogy ennek mérlegelését a szakfelelős munkatársak hatáskörébe delegálták. „Mindkét intézkedéstől a kiutazási kedv további növekedését várjuk. Érdemes pályázni, hiszen a külföldön eltöltött idő nemcsak a tanult tárgyak szempontjából fontos, hanem a személyiségfejlődés, a tapasztalatszerzés miatt is. Azok, akik már részt vettek a programban, életre szóló élményekkel, kapcsolatokkal, szélesebb világlátással, jobb nyelvtudással, érettebben, magabiztosabban érkeztek haza. Ezek a tulajdonságok, készségek később a munkaerőpiacon is előnyt jelentenek” – hangsúlyozta dr. Lukács Eszter. A most meghirdetett pótpályázat határideje október 8., péntek. A Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központja minden segítséget megad a hallgatóknak pályázatuk összeállításához. Valamennyi lényeges információ megtalálható az egyetem nemzetközi portálján, többek között kedvcsinálók is az egyes országokhoz. Az ösztöndíjpályázat nemcsak a magyar, hanem az önköltséges nemzetközi hallgatók számára is nyitva áll.

  • Elhunyt a győri egyetemi szintű jogászképzés megalapításának meghatározó személyisége

    Megrendülten tudatjuk, hogy életének 94. évében elhunyt dr. Horváth Pál nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a győri egyetemi szintű jogászképzés megalapításának tekintélyes, meghatározó személyisége. Dr. Horváth Pál a Győr melletti Győrszemerén született. Középiskolai tanulmányait a pápai Református Kollégiumban kezdte, majd a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. Ez az indíttatás egész életpályáját, kötődéseit alapvetően meghatározta. 1995-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar kari tanácsa több alkalommal tárgyalta az akkori győri Széchenyi István Főiskola és az Universitas-Győr Alapítvány együttműködési javaslatát az egyetemi szintű jogászképzés indításáról a Felső- és Nyugat-Dunántúl központjában. A széchenyis program legfőbb ELTE-s támogatói a budapesti jogi karon a helyzetet kiválóan ismerő, lokálpatrióta gyökerekkel rendelkező, vezető kari személyiségek voltak. Az együttműködést ellenzőket, a kételkedőket a lébényi kötődésű dr. Bihari Mihály, a téti származású dr. Kukorelli István, az abdai születésű dr. Hársfalvi Rezső mellett a győrszemerei gyökerekkel rendelkező dr. Horváth Pál érvei hatásosan tájékoztatták a győri egyetemi programról. A legklasszikusabb társadalomtudományi egyetemi képzés győri meghonosításában dr. Horváth Pál professzor az oktatás mellett a Jogtörténeti Tanszék megszervezésével is tevékenyen részt vett. Személyes hívására került Győrbe, a Jogtörténeti Tanszékre dr. Révész T. Mihály c. egyetemi tanár, dr. Mezey Barna professzor, az ELTE későbbi rektora és dr. Kállay István, a római jog történetének avatott, tekintélyes oktatója is. A győri jogászképzés az induláskor a legtradicionálisabb hazai jogi képzés, az ELTE szigorú programját, tankönyveit, követelményrendszerét alkalmazta. A képzés minőségének egyik, mindig következetes őre dr. Horváth Pál volt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Széchenyi István Főiskola közös Oktatási Intézete dr. Horváth Pál értékes munkájának is köszönhetően lett méltó elődje a Széchenyi István Egyetem 2002-ben kezdődött saját jogi képzésének, a mai Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karnak. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!

  • Tovább bővíti fejlesztési bázisát a Széchenyi István Egyetem a ZalaZONE-on

    Új inkubációs épülettel, valamint a járműipari kutatásokat segítő eszközökkel, berendezésekkel is bővül a Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on meglévő infrastruktúrája, tovább erősítve az intézmény zalaegerszegi jelenlétét. Az építkezések még szeptemberben elkezdődhetnek. A Széchenyi István Egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú környezetet teremtsen az oktatáshoz, a kutatáshoz, hozzájárulva a térség versenyképességének növeléséhez. Ezt szolgálja az a 4 milliárd forint európai uniós támogatás is, amelyből az intézmény a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központban meglévő infrastruktúráját fejlesztheti. Dr. Háry András, a ZalaZONE Science Park Kft. ügyvezető igazgatója, a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatócsoport-vezetője elmondta: a beruházás előkészítése és a munkaterület-átadások megtörténtek, így még szeptemberben megkezdődhet a kivitelezés. „A projekt részeként a tesztpálya mellett megvalósul egy inkubációs épület. Ebben helyet kap egy startupközpont, teret nyitva induló vállalkozásoknak, újszerű vállalkozási ötletek megvalósításának, hallgatók és cégek együttműködésének. A létesítményben lesz egy mintaműhely is, ami lehetővé teszi a hallgatók gyakorlati készségeinek erősítését, bizonyos folyamatok üzletszerű környezetben történő gyakorlását” – fejtette ki dr. Háry András. Hozzáfűzte: egy szállásépület is épül, azzal a céllal, hogy megkönnyítse a nem helybeli hallgatók, kutatók ZalaZONE-on tartózkodását. Az építkezések várhatóan jövő tavasszal fejeződnek be. Az európai uniós támogatásból nemcsak a két említett épület készül el, hanem beszereznek az autonóm járművekkel és mobilitási rendszerekkel, illetve más járműipari területekkel kapcsolatos kutatásokat segítő eszközöket, berendezéseket is, illetve humánerőforrás-bővítésre is sor kerül 2022 végéig. Dr. Háry András hangsúlyozta: a projekt révén tovább erősíti zalaegerszegi jelenlétét a Széchenyi István Egyetem, amely jelenleg egy műhelyépületet használ a ZalaZONE mellett, új, 800 négyzetméteres kutatóépületének építése pedig tavaly kezdődött el. Az utóbbi hamarosan elkészül. Az intézmény zalaegerszegi járműipari kutatócsoportjában már közel tízen dolgoznak, míg a ZalaZONE kutatási központban tevékenykedő csaknem száz gyakornok hallgató közel fele széchenyis. A zalaegerszegi kutatás-fejlesztési tevékenységet segíti, hogy az egyetem szervezeti egységeinek, kutatóinak igen jelentős óraszámban hozzáférésük van Európa egyik legkorszerűbb tesztpályájához. „A zalaegerszegi fejlesztés kiemelten fontos a Széchenyi István Egyetem számára. A modellváltásnak köszönhetően intézményünknek a korábbinál jóval nagyobb tere nyílik arra, hogy éljen az innovációs és üzleti, vállalkozási lehetőségekkel. Ezt a szemléletet, kultúrát hallgatóink, oktatóink-kutatóink a legmodernebb technológiával és környezetben sajátíthatják el a ZalaZONE-on megvalósuló beruházások révén” – jelentette ki Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. „A ZalaZONE újabb és újabb beruházásokat vonz, aminek nemcsak az ipar, hanem a képzések erősödését is köszönhetjük. Hatása a szakképző intézményektől az egyetemi oktatásig minden szinten érezhető. A győri egyetemmel való együttműködés azt jelenti a Zalaegerszeg számára, hogy a város rendkívül fontos pozíciót tölt majd be a gazdaságfejlesztésben, a kutatás-fejlesztésben és az innovációban az elkövetkező években” – mondta el Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

  • Minőségi sportszolgáltatásokat nyújt a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem fontos célja, hogy minél több lehetőséget nyújtson a tehetségek kibontakozásához. Ennek érdekében nemcsak a tanulmányokhoz biztosítja a magas szintű feltételeket, hanem a sportot is kiemelten kezeli. Az idei tanévtől olyan minőségi, hallgatóbarát sportszolgáltatásokat is kínál az intézmény a Testnevelési és Sportközpont oktatói révén, amelyek egy-egy sportág alaposabb elsajátítását teszik lehetővé. Ezen kurzusok díjai jóval kedvezőbbek a szokásos piaci áraknál. A résztvevő hallgatóknak egyben a testnevelés-követelmények teljesítésére is van lehetőségük a foglalkozásvezető tanár véleménye alapján. A részletek az alábbi táblázatban találhatók.

  • A Széchenyi-egyetemmel stratégiai partnerségben kezdi a hokiidényt az Uni Győr ETO HC

    Az első osztályú, Magyarországra és Erdélyre kiterjedő jégkorongbajnokság rájátszásába szeretne bejutni az Uni Győr ETO HC a 2021–22-es idényben. A klub a Széchenyi István Egyetemet kérte fel stratégiai partnernek, amely egyre fontosabbnak tekinti a sportkapcsolatok erősítését. A sportolókat nemcsak magas színvonalú felsőfokú képzések várják Győrben, hanem ösztöndíjlehetőségek is. Pénteken rajtol a férfi jégkorong Erste Liga, amelynek küzdelmeiben az Uni Győr ETO HC is részt vesz. A Széchenyi István Egyetem stratégiai partnerségét élvező klub Miskolcon, a DVTK Jegesmedvék otthonában lép első ízben pályára. „A Széchenyi-egyetemmel való kapcsolat rendkívül fontos és biztonságot ad számunkra. Az intézményre nemcsak támogatóként, hanem olyan hosszú távú partnerként tekintünk, amely a klub életében a pályán kívül is részt vesz. Olyan életpályamodellt kínálunk a már nálunk játszó vagy később hozzánk igazoló játékosoknak, hogy nemcsak a legmagasabb szinten jégkorongozhatnak, hanem párhuzamosan az egyetem valamely képzésén a legmagasabb szinten tanulhatnak is, készülve a hokis pályafutásuk utáni életre. Azt szeretnénk, hogy minél több sportolónak legyen Győr hosszú távon is az otthona” – hangsúlyozta Boros Péter, a csapatot működtető ETO Hockey Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzáfűzte: a minimális cél, hogy a 11 csapatos mezőny első nyolc helyezettje között végezzen a gárda, és így bejusson a rájátszásba, de titkos vágyaikban az elődöntő elérése szerepel. Az együttműködést erősítendő az egyetemi hallgatók kedvezményesen látogathatják majd a győri Nemak Jégcsarnokban tartott mérkőzéseket. Az első hazai találkozó ugyanakkor mindenki számára ingyenes lesz szeptember 26-án, vasárnap 17.30-kor, amikor a székesfehérvári Titánok látogat a folyók városába. Dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője kifejtette: a cél az, hogy egy olyan topbajnokságban tudják megismertetni az egyetem nevét, amelyet nemcsak Magyarországon követnek figyelemmel a szurkolók. Az Erste Liga mostani idényébe három erdélyi – egy-egy brassói, gyergyószentmiklósi és csíkszeredai – csapat is nevezett, de a későbbiekben várható, hogy felvidéki és vajdasági klubok is indulnak majd. „Szeretnénk idecsábítani azokat a tehetséges, sportban kiemelkedő fiatalokat, akik szívesen jönnek Győrbe, mert itt egyszerre van első osztályú hoki és színvonalas egyetem. Kiemelt ösztöndíjjal, egyéni tanrenddel is segítjük, mentoráljuk élsportolóinkat, »duális karrierjüket« közösen építjük fel. Az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány révén a hallgatók már idén is pályázhattak élsportolói ösztöndíjra, és újabb lehetőséget jelent, hogy az alapítvány kuratóriuma tízmillió forint biztosításáról döntött ilyen célra – emelte ki dr. Gyömörei Tamás. – A hokiklub támogatásával a Széchenyi István Egyetem ismertségét a jégkorongsport nemzetközi népszerűségével kiváló felületen tudjuk növelni. Emiatt indul a csapat Uni Győr ETO HC néven. Az Uni Győr megnevezést már évek óta használjuk a női kosárlabdacsapatunknál, és más sportágakban, az egyetem által támogatott csapatoknál is bevezetjük, felhasználva a sport hatalmas kommunikációs erejét.” Az Uni Győr ETO HC sorsolása ITT tekinthető meg.

  • Elhunyt Varga Etelka, a győri jogászképzés adminisztrációs hátterének kiépítője

    Megrendülten tudatjuk, hogy életének 74. évében elhunyt Varga Etelka, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar ny. tanulmányi főelőadója, a győri jogászképzés adminisztrációs hátterét kiépítő intézményi csapat jeles munkatársa. Varga Etelka óvoda pedagógusi diplomával 1976 nyarán lett az akkori Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Tanulmányi Osztályának a munkatársa. Egy új, Győrben nem ismert tanulmányi nyilvántartási rendszer kiépítése volt akkor a feladat. A sikeres munka, az eredményes évek után 1995 nyarán a győri jogászképzés szervezetének vezetői keresték meg Varga Etelkát az új feladattal. A legnagyobb hazai főiskola tanulmányi rendszerét kellett összhangba hozni, közösen működtetni a piacvezető Eötvös Loránd Tudományegyetem adminisztrációjával. Így kezdődött Győrben a 2002-től már a Széchenyi István Egyetem saját jogú képzéseként folytatódó jogász egyetemi szak meghonosítása. A tanulmányis munka a szükséges adminisztráció mellett a személyes kapcsolatépítésről, az ügyes-bajos hallgatói dolgok megbeszéléséről, a lelki segítésről, a pótanyai szerepről is szól. Varga Etelka munkáját az elismerést, a megbecsülést jelző hallgatói visszajelzések, a későbbi öregdiák találkozók megszólalói akkor és utólag is értékes támogatásként minősítették. 2005-ben – elérve az akkori nyugdíjkorhatárt – Varga Etelka a Győr mellett működő családi vállalkozást választotta. Láttuk, köszöntöttük öregdiák találkozókon, nyugdíjas rendezvényeken. Kollégái, a tanulmányi ügyintézés folyamatában munka kapcsolatba került hallgatók egy életvidám, jó kedélyű, korrekt, mindig segítőkész egyetemi munkatárstól búcsúznak. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!

  • Széles Sándor: A Széchenyi István Egyetem részvétele az Insula Magna program kulcsa

    Kézzel fogható eredményei lesznek a Szigetköz és a Csallóköz fejlesztését célul kitűző Insula Magna programnak, amelynek kulcsa a Széchenyi István Egyetem részvétele – állítja Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja. Hangsúlyozta: nagy segítség, hogy az intézmény kutatói birtokában vannak a nemzetközi tapasztalatoknak, ismerik a világban zajló trendeket, és a hétköznapokban látják a térség problémáit. – Hónapok óta zajlik a munka az Insula Magna Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Programban, amelynek célja a Szigetköz és a Csallóköz fejlesztése. Miért van erre szükség? – A Szigetköz a Duna elterelése óta eltelt három évtizedből kettőben fehér folt volt Magyarország területfejlesztési térképén. Sokáig minden kormány tabuként kezelte ezt a kérdést a rendszerváltás emblematikus ügyének számító Bős–Nagymaros következtében. A helyi szereplők hiába képviseltek politikai színezettől függetlenül egységes álláspontot, hogy mit kellene tenni, alig értek el eredményt. Az áttörés 2010 után következett be, amikor a második Orbán-kormány elfogadta a még 2000-ben megfogalmazott célrendszer megvalósítását. Ennek elkészítésében annak idején én is részt vettem: arra tettünk javaslatot, hogy erőforrásainkat hogyan lehetne a legjobban hasznosítani. Nem akartunk mást, mint utolérni a többi térséget. Az Insula Magna program abban különleges, hogy a kormány, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium megadja a lehetőséget a Szigetköznek, hogy a többi térséghez képest ne csak azonos, hanem magasabb szintre kerüljön. A közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztés esetében például nem az a cél, hogy építsük be azt, ami máshol jól működik, hanem hogy teljesen új szemlélettel, kutatók bevonásával, a lehető legmodernebb eszközökkel a legjobb megoldások szülessenek. A Szigetköz ilyen szellemi támogatást korábban soha nem kapott. – A programban a Széchenyi István Egyetem meghatározó szerepet játszik. Mekkora segítséget jelent ez? – Ez a program sikerének a kulcsa. A kutatók mindig előbbre és többet látnak, mint a hétköznapi döntéshozók. A szakmai munkacsomagok a turizmustól a közlekedésfejlesztésen át a vízgazdálkodásig mind a Széchenyi István Egyetem oktatóira-kutatóira épülnek, akik birtokában vannak a nemzetközi tapasztalatoknak, ismerik a világban zajló trendeket. Fontos, hogy ők nem Budapesten, hanem helyben élnek, és a hétköznapokban látják a Szigetköz problémáit. Az általuk kidolgozott fejlesztési javaslatokat egy tudományos tanácsadó testület véleményezi majd, figyelembe véve a pénzügyi realitásokat. A cél, hogy a jónak ítélt elképzelések megfelelő ütemezéssel megvalósuljanak. – Mennyire optimista, hogy ez így is történik? – Nagyon, hiszen egyértelműen érezhető a kormány és a minisztérium elkötelezettsége. A Széchenyi István Egyetem arra kapott forrást, hogy minden szakmai területet megvizsgálva komplex programot készítsen a Szigetköz fejlesztésére. A vízgazdálkodás megoldása a legfontosabb, és erre felfűzve kell javaslatot tenni a többi területre, így például a mezőgazdaságra, a közlekedésre vagy a turizmusra. Nem elméleti, hanem nagyon is gyakorlati kutatásokról van szó, amelyeknek kézzel fogható eredményei lesznek. – A program nemcsak a Szigetközről, hanem a szomszédos, szlovákiai Csallóközről is szól. Mennyire számít újdonságnak ez a fajta egységes szemlélet? – A két térség között korábban is voltak együttműködések, de jobbára csak helyi – civil és önkormányzati – szinten. Ebbe a programba viszont most minden érintett szervezet bekapcsolódik mindkét oldalon. Végre asztalra kerülhet a szlovákok által 1992-ben megfogalmazott javaslat a vízgazdálkodási rendszer kiépítésére, és kiderülhet, hogy ez milyen befektetést kívánna, és milyen haszonnal járna a térség számára. Igaz, annak idején három duzzasztó megépítése szerepelt az elképzelésekben, most pedig a modellezési technika fejlődésével már valószínűleg négy lenne az ideális. Erre nyitott a magyar kormány, és úgy tűnik, Szlovákia is. Mindenki belátta, hogy a bősi erőmű megépült, üzemel, és a hajózás is megoldódott. Ideje tenni azért, hogy megőrizzük az itt lévő természeti erőforrásokat, és azokat optimálisan kihasználjuk. – A végeredmény az lehet, hogy a most egymástól és az Öreg-Dunától elzárt szigetközi és csallóközi ágrendszer újra összekapcsolódhat? – Igen. Az Öreg-Duna medersüllyedése és a folyó 1992-es elterelése következtében négy méterrel csökkent a folyó vízszintje, emiatt kifolyna a víz a mellékágakból, ha nem lennének mesterségesen lezárva. Az ágrendszer így a vízi turisták, de ami sokkal fontosabb, az ott élők és a halak számára nem átjárható. Egymástól elzárt víztestek – csak a magyar oldalon mintegy hatvan – alakultak ki, ami a biodiverzitás, a szaporodás, a géncsere lehetőségét zárja el az élővilág elöl. Az Insula Magna program révén a teljes szigetközi-csallóközi ágrendszer újra élő, egységes víztömbbé válhat. Névjegy Széles Sándor 2011 óta tölti be Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízotti tisztét. 1998-tól 2010-ig a szigetközi Máriakálnok polgármestereként tevékenykedett, és ugyanebben az időszakban a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésnek is tagja volt. 1986-ban a mosonmagyaróvári karon szerzett agrármérnöki diplomát, és így a Széchenyi István Egyetem öregdiákja.

  • Mathias Corvinus Collegium–Széchenyi-egyetem: együttműködés a fiatal tehetségek támogatására

    Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a győri Széchenyi István Egyetem. A két intézmény újabb lehetőségeket kínálva segíti a fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában, felismerve, hogy a legelőnyösebb, ha erre minél több szakmai közösségben nyílik mód. Az öt évre szóló együttműködési megállapodást az MCC részéről Szalai Zoltán főigazgató, az egyetem képviseletében pedig dr. Filep Bálint elnök és dr. Baranyi Péter rektor írták alá az immáron 25 éves tehetséggondozó intézmény győri központjában. Az MCC a legtehetségesebb magyar fiatalok számára 10 éves kortól a diploma megszerzéséig, sőt még azt követően is kínál ingyenes képzési lehetőségeket, amelyek szeptembertől már Győrben is elérhetőek a tehetséggondozó regionális központjában. A Rába-parti városban működő Széchenyi István Egyetem pedig az ország egyik legdinamikusabban fejlődő, sokoldalú, a gazdasággal élő kapcsolatot ápoló egyeteme. A két intézmény együttműködése kiterjed a többi között a környékbeli tehetséges diákok életpályájának támogatására, közös kurzusok indítására, a vezetőképzés területén való együttműködésre, valamint a tudásmegosztásra, de a két szervezet együttes célja például a közös kapcsolati háló kiépítése és hasznosítása, a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű csoportok, valamint a határon túlról érkező magyar diákok támogatása is. Az MCC és a győri egyetem kölcsönösen támogatják a hallgatói kapcsolatok fejlesztését is egymás programjainak jobb megismertetésével. Emellett a nemzetközi együttműködések közös kialakítására is törekednek a külföldi partnerhálózatuk közös és kölcsönös fejlesztésével. „Az MCC a következő években Kárpát-medence-szerte 35 magyarlakta településen teszi elérhetővé képzéseit, amely helyszínek közül kiemelt szerepet szánunk győri központunknak, ahol mostantól a teljes képzési kínálatunk elérhető a fiatal tehetségek számára. Az innovációban erős, kiváló gazdasági kapcsolatokkal rendelkező Széchenyi István Egyetemmel való szorosabb együttműködésünk pedig tovább erősíti a tehetséggondozás ügyét a régióban” – fogalmazott a megállapodás aláírása kapcsán Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója. „Bár csak idén kezdte meg működését Győrben az MCC, már az első évben jelentős túljelentkezést tapasztaltunk a meghirdetett programoknál, ami azt mutatja, hogy Győrben és környékén rengeteg olyan tehetséges diák tanul, aki jó lehetőségnek tartja a tehetséggondozó programokat. Az egyetemistáknak szóló Juniorprogram keretében már be is költöztek a kollégisták az MCC Káptalandombon található épületébe, továbbá az általános és középiskolásoknak szóló programok is útjukra indultak” – tette hozzá Fekete Dávid, az MCC győri képviselet-vezetője, a Széchenyi István Egyetem docense. „A Széchenyi István Egyetemen minden évfolyam több ezer hallgatóból áll, szakjainkon rendkívül sokféle érdeklődésű fiatal tanul. Kiemelten fontosnak tartjuk a tehetségek kibontakozását, és az a legelőnyösebb, ha erre minél több szakmai közösségben, fókusztémákra összpontosítva nyílik mód. Az MCC-vel kötött megállapodás révén a már meglévő számos lehetőség mellett újabbakat biztosíthatunk, ami hozzájárul ahhoz, hogy azok, akik intézményünket választják, versenyképes tudást szerezzenek” – tette hozzá dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. „Egyetemünk tizenegy tudományterületet átfogó, hagyományos értelemben vett universitasként rendkívül fontosnak tekinti a tehetséggondozást. A nálunk tanuló fiatalokat lehetőségek sora és inspiráló légkör várja. Ez a tevékenység folyamatos csapatmunkát igényel, ezért örömmel működünk együtt az MCC-vel. Ennek eredményeként hallgatóink még felkészültebben végezhetik tanulmányaikat, ami segíteni fogja őket későbbi karrierjük során is” – hangsúlyozta dr. Baranyi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora.

  • Több mint 200 elsőévessel kezdődött meg a tanév a Széchenyi István Egyetem óvári karán

    Ünnepélyes tanévnyitó és diplomaátadó ünnepséget tartottak a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán. Az eseményen díszoklevelet vehettek át az évtizedekkel ezelőtt végzett öregdiákok. Az elnökség bevonulásával vette kezdetét a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karán a tanévnyitó és diplomaátadó ünnepség, amelynek középpontjában jelenlegi és egykori hallgatók álltak. Dr. Szalka Éva dékán elsőként a végzettekhez szólt, akik többéves erőfeszítésük eredményeként átvehették végzettséget igazoló oklevelüket. „Az öröm pillanataiban sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a papír, amire diplomájukat nyomtatták, csak tudásuk pillanatnyi állapotáról tanúskodik: útravalónak megfelelő, de önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy boldogulni tudjanak az életben. Ezért a diploma birtoklásánál fontosabb az, ami e papír mögött rejlik, vagyis mindaz a tudás és készség, amit az oktatás folyamatában igyekeztünk átadni önöknek” – hangsúlyozta dr. Szalka Éva. Az elsőévesekhez fordulva hozzátette: „Nem szabad úgy tennünk, mintha az egyetemi élethez kizárólag a rendszeres órai részvétel, a könyvtári kutatás vagy a sikeres vizsgázás tartozna hozzá: legalább ennyire fontosak a hosszan elnyúló beszélgetések az évfolyamtársakkal, a szövődő szerelmek megélése és a sírig tartó barátságok megkötése. Aki nem úgy gondol vissza utóbb az egyetemi éveire, mint élete legszebb időszakára, az valamit biztosan elmulasztott.” A végzős hallgatókat Árvay István mosonmagyaróvári polgármester is köszöntötte a város nevében: „A tudást megkapták, képzésük alkalmassá teszi önöket arra, hogy vezető szerepet tölthessenek be az agrárszférában. Szakmájuk felértékelődik, és egyre fontosabbá válik a társadalom számára, így mostantól minden önökön múlik” – mondta a polgármester, majd az első évfolyamot kezdők felé intézte szavait: „Ez az akadémia a két évszázad alatt nemcsak hazánknak, de az egész világnak adott jeles szakembereket. Ne sajnálják hát rá az időt, hogy az itt elérhető tudással is eltöltekezzenek, amit majd fordítsanak saját maguk és a társadalom hasznára.” Az ünnepségen köszöntötték az arany-, gyémánt- és gránitdiplomások egykori hallgatókat is, akik díszoklevelet vehettek át. Ezt követően az idei Wittman Antal-díjakat is átadták, az Óvári Gazdászok Szövetségének határozata alapján dr. Baintner Ferencnek és dr. Manninger Sándornak. A kitüntetés azon óvári gazdászok munkáját ismeri el, akik szakmai életútjukkal, közéletben játszott szerepükkel kiemelkedőt nyújtottak, és másoknak példát mutattak. Az eseményen Mintagazdaság címet a Héttölgy Birtok kapott.

  • Kiss Viktória kalandregényét Széchenyi-egyetemi élmények inspirálták

    Még csak néhány hete jelent meg, de máris sikernek örvend dr. Kiss Viktória kalandregénye, a Nyaralás extrákkal. A Széchenyi István Egyetemen végzett jogász hivatása a közigazgatás, szenvedélye pedig az utazás és az írás. Ezek lenyomata a kötet, amelyben olyan történeteket is olvashatunk, amiket egy egyetemistaként átélt olasz út, illetve a győri büntetőjogórák ihlettek. Kalandregénye főhőse, Abigél ügyvédnő, ahogyan ön is. Lassan tizenkét éve végzett a Széchenyi-egyetemen, mégis érezhető, hogy az itt tanultak a mai napig hatással vannak önre. Egyetemünkön magas színvonalú jogi képzés folyik a szakma elismert elméleti és gyakorlati szakembereinek közreműködésével. Az itt szerzett tudás olyan erős alapot jelentett, amelyre a mai napig építkezhetek. A tárgyi ismeretek mellett elsajátítottam, hogyan kell érvelni és magabiztosan képviselni az álláspontomat, toleranciát és emberséget tanultam. Mindez oktatófüggő vagy a jogi kar szellemiségének köszönhető? Tekintettel arra, hogy a munkám során a közigazgatási jog túlsúlya a jellemző, a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék oktatóinak, kiemelten dr. Gyurita Ritának és dr. Lapsánszky Andrásnak köszönhetek a legtöbbet, akik mindent megtettek azért, hogy a gyakorlati példák sokasága által megelevenedjen a tananyag és megszeressem a közigazgatást. Rajtuk kívül sokan mások is hozzájárultak ahhoz, hogy eljussak idáig. Ha jól tudom, Nyaralás extrákkal című regénye témáját a Széchenyi-egyetemen szerzett élmények és lehetőségek ihlették. Mi az, amit az itt magába szívott élményekből beépített kötetébe? Lesz, aki magára ismerhet benne? A regényírás közben többször eszembe jutottak a büntetőjogórákon, tárgyaláslátogatáson elhangzottak is, amelyek közül néhány élmény inspirációként szolgált. Ezenkívül meghatározó volt az is, hogy harmadév után az egyik barátnőmmel – aki egyébként azóta már az egyetem oktatója – egy hónapot töltöttünk Reggio di Calabriában a Dante Alighieri Egyetemen nyelvtanulás céljából. Hétköznap délelőttönként egy nemzetközi csapattal olaszul tanultunk, délutánonként strandoltunk, kirándultunk. Hétvégenként utaztunk, bejártuk egész Calabriát és Szicíliát. Főként ez tette lehetővé, hogy a könyvben szereplő összes helyszínt személyes élmények alapján fessem le. A szereplők ezzel szemben kitaláltak. Aki ismer, a főhős néhány megnyilvánulásából lehet, hogy hasonlóságot vél felfedezni, de alapvetően fiktív karakterekkel dolgoztam. Abigélen kívül egyetlen kulcsfigura van, akinél a valóságból merítettem ihletet, de nála még a nemet is megváltoztattam. Magáról azt írja, szenvedélye az utazás. Akárcsak Abigélnek, nekem is Olaszország a nagy szerelmem. Úgy érzem, utazás közben esélyt kapok rá, hogy kilépjek a komfortzónámból, és felfedezzem, mire vagyok képes. Élénken él bennem a pillanat, amikor először elhittem, hogy egy napon íróvá válhatok. Mindig kíváncsi voltam, milyen egyedül utazni, ezért a harmincadik születésnapom előtti nyáron megcéloztam Dél-Olaszországot. Tropeát választottam bázisul, onnan kiindulva jártam a környéket. A hét közepén befizettem egy kirándulást Lipari szigetére. A hajón mindenkinek a lelkére kötötték, hogy figyeljen oda a visszaérkezés időpontjára, mivel aznap az az utolsó járat visszafelé. Egész nap a szűk utcákon bolyongtam, miközben kényelmesen szemügyre vettem minden érdekes kiszögellést. A visszaindulás előtt egy órával megkérdeztem az egyik kávézóban, milyen messze van a kikötő. A kiszolgáló megnyugtatott, hogy mindössze öt perc, így vidáman nézegettem tovább. A biztonság kedvéért ráhagytam egy fél órát, de a pontos útba igazításnak hála azonnal megtaláltam a kikötőt. Csupán egyetlen probléma volt. Nem azt, ahová beérkeztem. Mély levegőt vettem, és ahogy körbefordultam, néhány méterre megláttam egy térképet. Azon a szakaszon, ami szóba jöhetett, öt kikötő volt. Természetesen a középsőnél lyukadtam ki. A templomóra szerint még húsz percem volt megtalálni az igazit. Pánikba estem. A turistaszezon közepén kizárt, hogy találok szállást, ha a szigeten ragadok. Aztán megcsapott a sós tengeri szellő illata, és megnyugodtam. Elöntött a bizonyosság, hogy bármi lesz, megoldom. Eszembe jutott, hogy kiszállásnál lőttem néhány képet, így azokat mutogatva két perccel a határidő előtt befutottam. Akkor értettem meg, hogy megvan bennem a szükséges erő az akadályok leküzdéséhez és az álmaim valóra váltásához. Nem ritkaság, ha valaki a jogi pálya mellett más területen is sikeres. Az ön életében mikor és hogyan vált meghatározóvá az írás? Mi volt az a pont, amikor úgy gondolta, belevág regénye papírra vetésébe? Egészen fiatal korom óta történetek sora kísér, és már gyerekként elhatároztam, hogy egyszer írni fogok. A most megjelent Nyaralás extrákkal című regény gondolata 2007 augusztusában született meg, de csak 2020 elejére kapott keretet. Fejős Éva kiadótulajdonos és író novemberi könyves kihívására a jelentkezési határidő előtt két nappal találtam rá. Habozás nélkül kértem a felvételt a „Benned is van egy regény?” írócsoportba. Utána szembesültem vele, hogy az akkori, jelentős munkaterhelésem mellett mekkora erőfeszítést igényel a kézirat átdolgozása. Menet közben szinte teljesen újraírtam, így az alaptörténet inkább csak vázlatul szolgált. Mi volt az első gondolata, amikor kézbe foghatta elkészült kötetét? Az, hogy végre! Hálás voltam az Erawan Kiadónak, hogy lehetőséget kaptam a megjelenésre. Ahogy ránéztem a borítóra, azt kívántam, hogy bárcsak a tengerparton lehetnék én is. A könyvkiadás folyamata során pedig megtanultam egy fontos dolgot: hinni kell magamban. Számos ismerősöm mesélte, hogy ő maga is szeret írni, mégis csak egyetlen egyről tudok, aki pályázni szokott. A legtöbben egy eldugott számítógépes mappában őrzik a kéziratukat, mert nem gondolják, hogy elég jó, vagy félnek az elutasítástól. Próbálkozni kell, ha nem megy, akkor levonni a tanulságot és képezni magunkat. Tavaly tavasszal én is elvégeztem egy online írói tanfolyamot, ami nélkül biztos nem jelenhetett volna meg a regényem. Bizonyos technikai tudás az íráshoz is szükséges, utólag nem győztem fogni a fejem, milyen hibákat követtem el korábban. Utazás, romantika, bűntény – a trió, amit beleszőtt a regény cselekményébe. Ez lenne a siker receptje? A közösségi oldala szerint a kötet gyorsan fogy a boltok polcairól. Arról írok, amit ismerek és szeretek. A legtöbben a könyv hangulatát, az olasz életérzést emelik ki és azt, hogy olvasás közben kicsit kiszakadhattak a hétköznapokból. Mindig mosolygok, amikor azt hallom, hogy miután befejezték, legszívesebben azonnal útra keltek volna Olaszországba. Írás közben ugyanezt éreztem én is. Ön szerint miből lehet felismerni egy jó történetet? Számomra az a történet jó, ami az adott pillanatban képes arra, hogy behúzzon és elfelejtsem minden gondomat, bajomat. A romantikus regények mellett kedvelem a krimiket és a tudományos-fantasztikus könyveket is, az a lényeg, hogy fordulatos legyen. Szeretem, ha meglep vagy elgondolkodtat egy sztori, de legtöbbször elég, ha szórakoztat. Nyugtassa meg rajongóit! Ugye készül a folytatással? Rajta vagyok. Egyelőre még csak formálódik bennem a következő történet, de hamarosan elkezdem papírra vetni. Névjegy Dr. Kiss Viktória felsőfokú tanulmányait a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, és hallgatóként másfél évig a Rektori Hivatal munkájába is besegített. 2009-ben szerezte meg a jogi diplomát, ezt követően az államigazgatásban helyezkedett el. 2011-ben egy ösztöndíjprogram keretében négy hónapot Németországban töltött, ahol megismerkedett a német közigazgatással és jogi kultúrával. A jogi szakvizsgát 2013-ban teljesítette. 2018-ban integritás-tanácsadói végzettséget szerezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az elmúlt 12 évben több területen szerzett munkatapasztalatot, jelenleg belső ellenőrzési vezetőként dolgozik a közigazgatásban. Mint mondja, a sikert nem a betöltött pozícióban méri, hanem abban, mennyivel járul hozzá a joggyakorlat vagy a szervezet fejlesztéséhez.

  • Kétszeres dzsúdó-Európa-bajnok lett Sipőcz Richárd, a Széchenyi István Egyetem hallgatója

    Hatalmas sikert ért el Sipőcz Richárd, a Széchenyi István Egyetem SE cselgáncsozója, a Széchenyi István Egyetem hallgatója: a Luxemburgban zajló junior U20-as Európa-bajnokságon pályafutása során másodszor is Eb-címet szerzett a nehézsúlyúak között, a +100 kilogrammos súlycsoportban. A győri klasszisnak nehéz éve volt, hiszen tavasszal elkapta a koronavírust, és nem tudott csúcsformában versenyezni – ezért is töltheti el elégedettséggel a fantasztikus eredmény. A nap folyamán végig tudta kezelni a nyomást, amit az aranyérem megszerzésének célja jelentett. Különösen igaz volt ez a döntőben, amikor a rendkívül taktikus és erős grúz Szaba Inaneisvilit kellett legyőznie. Nem kezdte jól a találkozót, két sidót is összeszedett, azonban ettől nem roppant össze, és az összecsapás legvégén, a legalkalmasabb pillanatot kivárva, az egész Eb legszebb akcióját bemutatva eldobta ellenfelét. A mozdulatsor vazaarit és győzelmet ért, riválisának ugyanis már nem maradt ideje a fordításra. Sipőcz Richárd azt nyilatkozta, a nyomást jó lehetőségként igyekezett felfogni, és fantasztikus érzés, hogy aranyérmet szerzett. Bevallotta, hogy utolsó erőtartalékait mozgósítva tudta végigvinni a döntő akciót.

  • Alumnitalálkozó: a Széchenyi-egyetem fejlődésének szemtanúi lehettek

    A Széchenyi István Egyetem jogelőd intézményében, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán 1986-ban végzett gépjárműüzemi mérnökök alumnitalálkozóra gyűltek össze szeptember első szombatján. Az intézmény egyik legmodernebb és legújabb épületében, a Menedzsment Campuson tartott előadás után átvették emlékdiplomájukat, majd egy közös séta keretében láthatták a győri egyetemen történt, elmondásuk szerint is hatalmas fejlesztéseket. A vidám hangulatú találkozó résztvevői a teljes hétvégét Győrben töltötték, és ígéretük szerint a 40. évfordulón visszatérnek az intézménybe.

  • Elhunyt Láng Béla, a győri távközlési képzés jeles és tekintélyes személyisége

    Megrendülten tudatjuk, hogy életének 88. évében elhunyt Láng Béla vezetékes távközlési mérnök, a Távközlési és Automatizálási Intézet (TAI) Kapcsolástechnika laboratóriumának nyugalmazott vezetője, a győri hírközlési képzés jeles és tekintélyes személyisége. Láng Béla 1976. augusztus 1-jétől 1995. június 30-ig volt a Széchenyi István Egyetem vezető munkatársa. 1976-ban a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Távközlési Tagozata Budapestről Győrbe költözött, s itt kereste, találta meg a szakterület, a hírközlés területén a Magyar Posta távközlési vállalatánál a legkiválóbb, a felsőoktatási munkát választó, felkészült személyiségeit. Láng Béla szilárd, kiterjedt és élő szakmai háttérrel, hasznosítható kapcsolatokkal, biztos tudással lett a Kapcsolástechnika laboratórium vezetője. Kollégái, a távközlési szakok hallgatói minden szakmai és azon túli probléma megoldásában számíthattak a derűs életszemléletű, barátságos kommunikációt megjelenítő mérnöktanárra. A szakma a gyakorlatban gyorsan használható friss mérnöki felkészültséget kérte, s Láng Béla minden tudásával, személyiségével ennek a célnak, kívánalomnak a megvalósítását támogatta. Közvetlen kapcsolatépítési módszere az előre köszönés, a környezetét hatékonyan informáló és nyugtató jó szó volt. A Munkaügyi Döntőbizottság tagjaként, szakszervezeti főbizalmiként is a köz, egyszerre a munkatársak és az intézmény együttes érdekét szolgálta közmegelégedettségre, több cikluson keresztül. Igazságügyi szakértői munkája mérnöki életpályájának kiteljesedését segítette. A hazai bírósági eljárásokban korrekt szakmai szempontokat alkalmazva fogalmazta meg felkészültségéből és élettapasztalatából is következő szakvéleményét. A Győri Postás SE labdarúgó csapatának ifjú korában kapusa volt, majd az 1970-es évek elején az egyesület elnöki tisztségére is megválasztották. Egyik meghatározó és jó döntésének tartotta a bácsai, Körtöltés úti pálya sorsának rendezését. A Postás-pálya az 1970-es évek második felében a KTMF SK létesítménye lett, s így már jutott pénz, figyelem a szerény fejlesztésre is. Életútjában a művészetek is meghatározó szerepet kaptak. Édesapja alapító tagja volt a győri Liszt Ferenc Kórusnak, s Láng Béla is több lelkes évtizedet töltött ebben a művészeti közösségben. Büszke apaként tekintett lányaira. Jogász, bíró lányára, aki napjainkban is a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar címzetes egyetemi docense. Pedagógus lánya sikeres szakgimnáziumi igazgató volt sajnálatosan korai haláláig. A sors előre nem ismert forgatókönyve méltányolta a szép életút értékeit, sikereit. Az utolsó időszak nehézségeit egy gazdag, színes életút feledteti. Szeretett feleségével a 63. házassági évfordulót is megélték. Feleségével egy napon zárult földi pályájuk. Délután felesége, este Láng Béla is elhunyt. Emlékét, emléküket megőrizzük, nyugodjanak békében!

  • Várják a pályázatokat a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra

    Magyarország Kormánya kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a pályakezdő, magasan képzett és idegen nyelveket beszélő tehetséges fiatalok a diplomaszerzés után vonzó lehetőségként tekintsenek a közigazgatásra, így lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy szakmai karrierútjukat a hazai és nemzetközi közigazgatásban szerzett munkatapasztalattal alapozzák meg. Pályázati feltételek: – magyar állampolgárság; – 30 év alatti életkor; – diploma megléte; – minimum B2 szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga-bizonyítvány angol vagy német vagy francia nyelvből; – a pályázat benyújtásának időpontjában kormányzati szolgálati, közszolgálati, állami szolgálati jogviszony nem állhat fenn. Minden területről szívesen várják a jelentkezőket, hiszen volt már többek között zenész, régész, vegyészmérnök, növényorvos és orvos végzettségű ösztöndíjas is. A meglévő diploma mellett folyamatban lévő tanulmány nem jelent akadályt. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) jellemzői: – 10 hónapos, heti 40 órás szakmai gyakorlat, amely 7 hónapos hazai, valamint 3 hónapos külföldi programszakaszból áll. Az ösztöndíjasok az elmúlt évek során mintegy 40 országban jártak, jellemzően külképviseleteken, közigazgatási vagy kulturális szervezeteknél dolgoztak. – A belföldi programszakaszra az ösztöndíj összege havi nettó 250.000 Ft. – A belföldi program teljes ideje alatt mentor segíti az ösztöndíjasok fejlődését. – A program során az ösztöndíjas hetente szakmai képzésen, előadáson és intézménylátogatáson vesz részt. A vendégek között miniszterek, államtitkárok, a köz- és tudományos élet kiemelkedő alakjai szerepelnek hétről hétre. – Az ösztöndíjprogram széles körű kapcsolatrendszer kialakítására ad lehetőséget, emellett az ösztöndíjas egy összetartó közösség tagjává válhat. Az MKÖ 2022-es évfolyamára a jelentkezési időszak 2021. szeptember 15-én kezdődik és október 15-én 24:00-ig tart. A program időtartama: 2022. február 1. – 2022. november 30. A programról további naprakész információk az mkoprogram.hu és az mkop.hu weboldalon, illetve az MKÖ Facebook- (https://www.facebook.com/magyarkozigazgatasiosztondijprogram/) és Instagram-oldalán (@mko_program) érhetőek el. Az MKÖ-vel kapcsolatban irányadó a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 52/2019. (III. 14.) Kormányrendelet.

Keresés

bottom of page