top of page

1793 találat

  • A zeneművészetben is jól muzsikál a széchenyis diploma

    Ajándékként tekint a Győrben eltöltött egyetemi évekre Váta Izabella fuvolaművész, aki tavaly mesterképzéssel is kiegészítette zeneművészeti diplomáját a Széchenyi István Egyetemen. Vallja, hogy a zenének gyógyító ereje van, olyan élményt nyújt, amelynek segítségével önmagunk megismeréséhez is közelebb kerülhetünk. Erre tanítja növendékeit is, átadva a fuvolázás valódi szeretetét. Ösztönös egymásra találás a fuvolával Váta Izabella kilencévesen kezdett el fuvolázni szülővárosában, az erdélyi Csíkszeredán, s mint mondta, fel kellett nőnie a hangszeréhez fizikailag, hiszen egy kisgyerek nem mindig éri el jobb kezével a billentyűket. Nem véletlen vagy esetleges választás volt ez részéről, hanem természetes és ösztönös, igazi egymásra találás. A zene iránt érzett stabil elköteleződés és szeretet folyamatosan erősödött benne, így a muzsikálás a Széchenyi-egyetemi éveire, kiváló művésztanárok mellett észrevétlenül nőtte ki magát lelkében hivatásává. „Ha nincs az emberben muzsikus lélek, akkor valódi zene sincs” Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a fuvola és a zenélés, Váta Izabella egyértelműen fogalmazott: „A fuvola számomra sokkal több, mint egy tárgy, hiszen ő a társam a zenélésben. Mégis azt vallom, hogy elsősorban zenész szeretnék lenni, másodsorban fuvolista. Hiszen ha nincs az emberben muzsikus lélek, akkor valódi zene sincs. Nem üres hangokat akarok elfuvolázni, hanem meg szeretném élni az önkifejezés szabadságát.” Hozzátette: „Valójában minden hangszer egy eszköz arra, hogy zenélhessünk. De nem mindegy, hogy melyik hangszer az, amivel a zenész szerelembe esik, és együtt tudnak érzelmeket, történeteket, szépet, reményt, örömet, élményt, gondolkodni valót adni a hallgatóságnak. Kiskamasz koromban, ha valamilyen probléma, konfliktus ütötte fel a fejét, amitől szorongtam, ösztönösen mentem a fuvolámhoz, és elkezdtem játszani rajta, hiszen a zenélés megnyugtatott. Ez mai napig így van, egy jó gyakorlás újra összerak, feltölt, közelebb tud vinni saját magamhoz. Hiszen a fuvolázás az önismeretben is segít.” Egy hangszeres zenész életében kulcsfontosságú, hogy kik tanítják muzsikálni. Váta Izabella úgy gondolja, hogy a Széchenyi István Egyetemen Jóföldi Anett személyében olyan művésztanárnál tanulhatott, aki a legjobban érti a szakmáját, és az emberi lélek rezdüléseire is érzékeny. Mindemellett Győr szépsége és varázsa is elragadó volt számára már első pillanattól fogva, az egyetemi évei alatt pedig egyre jobban szívéhez nőtt a város. Tavaly júniusban szerezte meg fuvolaművész diplomáját. Elmondása szerint az a sok minden, amit tanáraitól és az egyetemtől kapott, több év elteltével tud majd csak igazán kibontakozni. Mint fogalmazott: „Nem könnyű utat építeni, de a széchenyis diploma nagyon jó alapot és kezdőlöketet adott hozzá.” Kinyílt a Művészeti Karon A győri egyetemi évekre ajándékként tekint, mind szakmai, mind emberi szempontból. „Születtek itt erős barátságok: bizonyára nem mindegyik életre szóló, de olyan embereket is megismertem, akik nélkül nem igazán tudom elképzelni, hogy a jövőben ne tudjunk egymásról, ne legyünk kapcsolatban. A Művészeti Kar atmoszférája nagyon meghitt, családias. Ez a légkör sokat segített abban, hogy a zárkózott személyiségem kinyíljon, és igazán, őszintén önmagamat tudjam adni. Szakmai szempontból a különböző kamarazenei formációknak köszönhetem azt, hogy több olyan muzsikussal is zenélhettem, akikkel a későbbiekben is együtt tudunk majd működni.” A zene szeretetén alapul minden Váta Izabella jelenleg két helyen tanít fuvolát: Budaörsön és Győrben. Számára a tanítás a zene gyógyító erejének átadásáról is szól. Vallja, hogy minden a muzsika szeretetén alapul. „Érzékenynek kell lenni a növendékek minden rezdülésére, hogy a zene örömét ne váltsa fel bennük a feszengés és a szorongás. Nem mindenkiből lesz fuvolista, de mindenki megtalálhatja a fuvolázás helyét a saját életében. A zenélés olyan élményt nyújt, amivel a gyerekek önmagukat is jobban megismerhetik, és kifejezhetik saját érzéseiket, véleményüket, gondolataikat” – mondta. Hétköznapi élet, a művészeten túl A székelyföldi fuvolaművész szívének egy darabja mindig szülőotthonában, Csíkszeredában marad: „Sokszor van honvágyam, de úgy hiszem, ha nem költöztem volna el, akkor soha nem jövök rá, hogy milyen nagy áldást kaptam Istentől, hogy oda születtem. Sokkal hamarabb észreveszem az otthonom csodáit, mint azelőtt, amikor minden nap körülvettek.” Az internetnek köszönhetően pedig a családjával is folyamatosan tartja a kapcsolatot, amikor pedig van rá lehetősége – általában az iskolai szünetekben – hazautazik. „Így nyáron több héten keresztül is tudok otthon töltekezni” – mesélte. A kikapcsolódás eszközének pedig gyakran a könyveket választja. Arra a kérdésre, hogy mikor van ideje és lehetősége olvasni, elmondja, hogy a Győr és Budapest közötti vonatutakat próbálja ezen kellemes és hasznos tevékenységgel feldobni. Beszélgetésünk lezárásaként pedig kedvenc könyvét is megosztja az olvasókkal: „Legutóbb Eric Knight Légy hű magadhoz című regényét olvastam. De hadd osszam meg kedvenc könyvemet, amit mindenkinek a legnagyobb szívvel ajánlok. Ez Edith Eva Eger – A döntés című kötete.”

  • Alumni Talk: középpontban az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar

    Már meghallgatható az Alumni Talk podcast idei első epizódja, amelynek központi témája a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának múltja, jelene és jövője. Tartson velünk! A Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karáról a podcast legfrissebb adásában dr. Szép Jánossal, a kar oktatási dékánhelyettesével és Gosztola Dániel építőmérnök alumnival beszélgettünk. Ebből a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola idejéből fennmaradt történetek és ikonikus oktatók mellett többek között kiderül az is, milyen hatással van a hallgatókra és az intézmény képzési kínálatára az építőiparban az utóbbi időben tapasztalt szárnyalás, és betekintést nyerhetnek a kultikus tészta- és papírhídépítési bajnokságok kulisszáiba is. Az epizód ide kattintva hallgatható meg Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar jelenlegi formájában 2015 januárjában alakult meg. A kar léte azonban nem előzmények nélküli, hiszen 2011-ig lényegében a mai kar oktatási és kutatási területeit fedte le a Baross Gábor Építési és Közlekedési Intézet. A gyökerek pedig sokkal korábbra nyúlnak vissza, hiszen a Széchenyi István Egyetem jogelődjén, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán már a hetvenes években is folyt építő- és közlekedési üzemmérnökképzés, ezekhez csatlakozott később az építészképzés is. Témajavaslata van? Ha megosztaná véleményét, vendégjavaslatait vagy témaötleteit az Alumni Talk podcast készítőivel, írja meg az alumni@sze.hu e-mail-címre. Múlt, jelen, jövő – együtt megbeszéljük!

  • Grand Prix-n szerzett bronzérmet a Széchenyi István Egyetem SE cselgáncsozója

    Grand Prix-viadalt rendeztek dzsúdóban a portugáliai Almadában a hétvégén. A háromnapos verseny utolsó napján Sipőcz Richárd a nehézsúlyúak között a dobogó harmadik fokára állhatott. A Széchenyi István Egyetem SE sportolója – aki az egyetem hallgatója is – előbb a brazil Nascimentót, majd a háromszoros Afrika-bajnok szenegáli Mbagnick Ndiayét búcsúztatta. Az elődöntőben a friss junior japán bajnok Nakamura Juta következett, aki aranypontos küzdelemben, intésekkel tudta kiharcolni a döntőbe jutást. Sipőcz Richárd így a bronzéremért lépett tatamira az amerikai Christian Konoval ellen, akit a tavalyi junior-világbajnoksághoz hasonlóan most is legyőzött. A győri versenyző pályafutása során második alkalommal lett harmadik Grand Prix-versenyen. Közben a hazai versenyszezon is elrajtolt. Cegléden a SZESE cselgáncsozói közül Erdélyi Réka (-48 kg) és Pados Mirtill (+78 kg) a második, míg Kőhalmi Zoltán (-100 kg) az ötödik helyet szerezte meg. Az ifjúságiak számára Győrben rendeztek országos rangsorversenyt, ahol Schlag Krisztián (-81 kg ) a harmadik helyen végzett.

  • Főszerepben a Széchenyi István Egyetem hallgatói „Az év győri sportolói” gálán

    A Széchenyi István Egyetem nemcsak az oktatásban és a kutatásban, hanem a sportban is kiemelkedően teljesít. Ezt mutatja az is, hogy az intézmény hallgatói rendkívül jól szerepeltek „Az év győri sportolói” díjátadón. Az intézmény kiemelt ösztöndíjjal, egyéni tanrenddel is segíti a versenyzőket, hogy minél több sikert érhessenek el. Huszonhatodik alkalommal rendezték meg „Az év győri sportolói” elnevezésű díjátadót hétfőn. A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány és a győri önkormányzat közös gáláján hat kategóriában díjazták a 2021-es esztendő legjobbjait. Az esemény helyszíne a Széchenyi István Egyetem Hangversenyterme (az egykori zsinagóga) volt, de az intézmény nemcsak emiatt játszott fontos szerepet az est folyamán, hanem a díjazottak személye miatt is. Az év győri női sportolójának Jakabos Zsuzsannát, a Győri Úszó SE versenyzőjét választotta a zsűri. A sportoló – aki tavaly diplomázott a Széchenyi István Egyetemen marketing mesterszakon – a 2021. májusi, budapesti Európa-bajnokságon a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként ezüstérmet szerzett. A tokiói nyári olimpián ugyancsak a 4x200-as gyorsváltóval (Veres Laurával, Késely Ajnával, Kapás Boglárkával együtt) a 7. helyen zárt. Ebben a kategóriában a második helyen Czéllai-Vörös Zsófia maratoni kajakozó, kereskedelem és marketing szakos hallgató (Graboplast Vízisport SE), míg a harmadikon Sebestyén Dalma úszó (Győri Úszó SE), sport- és rekreációszervezés szakos hallgató végzett. A férfiaknál második lett Szabó Szebasztián, a Győri Úszó SE sportolója, aki a Széchenyi-egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára jár. A harmadik helyen a sport- és rekreációszervezés szakos Szabó Bence (GYAC) végzett; ő tavaly Európa-bajnoki aranyérmes lett könnyűsúlyú kétpárevezésben. Az egyéni sportágak csapatversenyében az év győri sportolójának a Balla Virág–Takács Kincső kenu párost (Graboplast Vízisport SE), a tokiói olimpia 500 méteres számának ötödik helyezettjeit választották. Az előbbi rekreációszervezés és egészségfejlesztés, míg az utóbbi turizmus-vendéglátás szakos a győri egyetemen. Az év győri csapata kategóriában harmadik helyre került a Széchenyi-egyetemmel szoros kapcsolatot ápoló, soraiban több egyetemistával is rendelkező Uni Győr-Mély Út NB I-es női kosárlabdacsapat, amely mérkőzéseit a Győr Városi-Egyetemi Csarnokban játssza. A Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy a nemzetközi színvonalú oktatási és kutatási tevékenysége mellett a sportban is kimagasló lehetőségeket nyújtson. A sportolókat kiemelt ösztöndíjjal, egyéni tanrenddel támogatja, emellett segíti sporton túli karrierjük felépítését. Újabb pluszt jelent, hogy tavaly óta pályázni lehet a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Sportolói Ösztöndíjára is.

  • Keresztféléves felvételi 2022: kiválóan szerepelt a Széchenyi István Egyetem

    Az Oktatási Hivatal közzétette a keresztféléves felvételieljárás ponthatárait, melyek értelmében 262 hallgató kezdheti meg tanulmányait februártól a Széchenyi István Egyetemen. Műszaki képzési területen az intézmény megőrizte országosan is kiemelkedő szerepét. Az elsőéveseket a minőségi képzések mellett európai színvonalú hallgatói szolgáltatások és modern infrastruktúra várja Győrben és Mosonmagyaróváron. A november 15-én lezárult keresztféléves felvételi eljárás során a ponthatárok az egyes jelentkezési helyeken az elért felvételi összpontszámok alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével alakultak ki. A Széchenyi István Egyetem karain így összesen 262 új hallgatót köszönthetnek, akik többsége, 237 fő mesterszakos felvételi sikerről kapott értesítést hétfőn. A felvételizők körében a karok közül a már hagyományosan a ranglisták élén szereplő Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, valamint a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar bizonyult a legnépszerűbbeknek, ezek képzésein összességében csaknem 150-en kezdhetik meg tanulmányaikat februártól. Slágerszakok tekintetében a toplistát a járműmérnöki, illetve a vezetés és szervezés mesterszakok vezetik, s szorosan mögöttük következnek a villamosmérnöki, a közlekedésmérnöki, illetve a gépészmérnöki mesterszakok. „Kiváló eredmény, hogy egyetemünk egyik legrégebbi múltra visszatekintő karára, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karra a keresztféléves felvételi eljárás eredményeként 20 százalékkal több hallgatót vehetünk fel, mint tavaly ilyenkor. Egyre inkább igaz, hogy a felsőoktatási intézmények között fokozódik a verseny a hallgatókért, ezért is számít örömtelinek, hogy a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karunkra a tavalyival megegyező számú hallgató iratkozhat be. Az itt indított növényorvosi, illetve a környezetgazdálkodási agrármérnöki képzések esetén ráadásul a jelentkezők átlagpontszáma messze meghaladta a minimumot” – ismertette a beszédes részleteket dr. Zseni Anikó. A Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese kiemelte, műszaki képzési területen az intézmény megőrizte országosan is kiemelkedő szerepét. Hozzátette: az elsőéveseket a minőségi képzések mellett európai színvonalú hallgatói szolgáltatások és modern infrastruktúra várja. A gólyák valódi nemzetközi környezetbe érkeznek, ahol a hallgatói közösséget most már 65 ország fiataljai alkotják. „Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy gyakorlatorientált, jól hasznosítható tudást nyújtsunk hallgatóink számára. A nálunk megszerzett diploma rendkívül értékes, amit mutat, hogy a cégek, intézmények keresik az itt végzetteket, és nagyon sokan még egyetemi éveik alatt, a szakmájukban találnak jól fizető munkahelyet. Ezt támasztja alá, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai alapján a Széchenyi István Egyetemen a 2017–2018-as tanévben diplomát szerzettek átlagosan mindössze egy hónap alatt helyezkedtek el, összesített bruttó átlagjövedelmük pedig több mint tíz százalékkal magasabb az országos átlagnál” – mutatott rá dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja.

  • Presztízsértékű országos elismerést vívott ki magának a Széchenyi-egyetem könyvtára

    A térségben betöltött vezető szerepe és professzionalizmusa visszaigazolásaként a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltára „Minősített Könyvtár” címet vívott ki magának a 2026-ig tartó időszakra. Az elismerés presztízsértékű, hiszen az országban csupán maroknyi intézmény tudhatja magáénak. Elnyeréséhez a teljes körű minőségmenedzsment rendkívül összetett kritériumainak kellett megfelelni. Másfél évtizedes, fegyelmezett, együttműködésekben és összefogásban gazdag folyamatos munkája eredményeként immár másodszor nyerte el a „Minősített Könyvtár” kitüntető címet a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltára (EKL). A magyar kultúra napja alkalmából átadott elismerést 2026-ig viselheti a modern intézmény, amely tevékenységével nemcsak az oktatókat, a kutatókat, a hallgatókat és a térségben élőket szolgálja, hanem hozzájárul az egyetem globális láthatóságához is, támogatva a nemzetközi hallgatók létszámának jelentős növekedését. Az infrastruktúra és az eszközpark folyamatos fejlesztése is mutatja, hogy a Széchenyi István Egyetem kiemelten kezeli és támogatja az ultramodern, építészeti nívódíjjal is kitüntetett könyvtárát. Az EKL szolgáltatásai pedig mára már messze túlmutatnak a könyvek és dokumentumok kölcsönzésén, elérésén. A színes portfólió a kutatást és az oktatást támogató adatbázisok, online könyvek, folyóiratok biztosításától a vállalkozások kiszolgálásán át az innovatív ötletek szabadalmaztatásának segítéséig terjed. „Az egyetem által biztosított stabil háttér, támogató légkör mellett elhivatottság szükséges ahhoz, hogy egy intézmény belevágjon a cím elnyeréséhez elengedhetetlen pályázat megvalósításába” – mutatott rá Tóth Csilla, az EKL igazgatója. „2008-ban kapcsolódtunk be a könyvtári minőségirányítási rendszerbe, s azóta a teljes körű minőségmenedzsment alapelveit figyelembe véve szervezzük munkafolyamatainkat, szolgáltatásainkat. Az országos szakmai ajánlásokat, az egyetem stratégiáját is figyelembe véve, alakítottuk ki saját céljainkat, és e mentén haladtunk s haladunk előre. Meghatározott időközönként felméréseket és elemzéseket készítettünk, amelyeket lehetőségként értékeltünk, hiszen ezeket beépítve fejlődhetünk folyamatosan. Kitartó munkánkat 2017-ben – Győr-Moson-Sopron megyében elsőként – ismerte el az országos szakmai vezetés »Minősített Könyvtár« cím adományozásával. Nagy öröm, hogy ezt 2022-ben sikerült megvédenünk, de mivel a kitüntetés ügyfeleink elégedettségével teljes, ezért továbbra is folyamatosan monitorozzuk az igényeket, és innovatív megoldásokkal jelentkezünk a jövőben is” – részletezte érdeklődésünkre az igazgató. Mint mondta, örömmel és boldogsággal tölti el, hogy része s vezetője lehet egy ilyen nagyszerű csapatnak. „Könyvtárosként is tudni kell nagyot álmodni, ezért mi célul tűztük ki, hogy néhány éven belül pályázunk a Könyvtári Minőségi Díjra, amelyet évente csak egy olyan »Minősített Könyvtár« címmel rendelkező intézmény nyerhet el, amelynek munkatársi elkötelezettségen és folyamatos fejlesztésen alapuló kiemelkedő innovációit a könyvtárhasználók elégedettsége és a partnerek véleménye is alátámaszt” – vetítette előre Tóth Csilla. Az EKL minden korosztálynak biztosít lehetőséget, hogy megismerje s használja bárki számára nyitott, színes szolgáltatásait, melyek messze túlmutatnak a klasszikus portfóliókon. Az igazgató szerint sikerük titka épp abban a szemléletben található, hogy az egyetem vezetőivel felismerték, ebben a felgyorsult világban nincs esélyünk, ha csak a klasszikus könyvtári szolgáltatásokra hagyatkoznak, így a megtartásuk mellett innovatív ötleteiket beépítik mindennapi munkájukba.

  • Újabb fejlesztés: hamarosan befejeződik a Széchenyi István Egyetem jogi karának felújítása

    Februárban elkészül a Széchenyi István Egyetem állam- és jogtudományi kari központjának energiahatékonysági felújítása. A beruházás révén csökkennek az intézmény fenntartási költségei, miközben az épület sokkal komfortosabbá, vonzóbbá vált. A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja, hogy valamennyi épületét felújítsa a fenntarthatóság és a klímavédelem jegyében, társadalmi felelősségvállalását is szem előtt tartva. Az intézmény vezetése fontosnak tartja azt is, hogy az ingatlanok külső megjelenésükben méltók legyenek ahhoz, hogy a minőségi oktatást és szolgáltatásokat nyújtó universitas az elmúlt években Magyarország egyik vezető tudásközpontjává vált, a világ egyetemeinek legjobb 4 százalékába került. Ezt szolgálják a jelenleg is zajló, energiahatékonyságot növelő fejlesztések is, amelyek egyike a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Áldozat utcai központjának rekonstrukcióját érinti. Az ott tartott műszaki bejáráson Mészáros Nóra, az egyetem Pályázati Igazgatóságának vezetője elmondta: a 476,6 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló beruházás februárban befejeződik. Ennek során a több mint 1600 négyzetméteres lapos tető hő- és vízszigetelést, a homlokzatok pedig hőszigetelést kaptak. Megtörtént a külső ajtók, ablakok cseréje, a fűtési rendszer szabályozhatóvá tétele is. Kara Ákos győri országgyűlési képviselő a helyszínen azt hangsúlyozta: a fejlesztés az egyetem fejlődésének újabb fontos állomása. „A beruházás több előnnyel jár. Csökken az energiafelhasználás, alacsonyabbá válnak a fenntartási költségek, miközben a jogi kar központja esztétikailag szebb lett, illeszkedve a többi egyetemi épület megjelenéséhez. Azt a pénzt, amit nem kell rezsire költenie, oktatásra, kutatásra fordíthatja az intézmény” – fejtette ki kérdésünkre. A politikus hozzátette: ezenkívül további egyetemi létesítmények felújítása történik meg. Hamarosan befejeződik Győrben a Bridge Hallgatói-Oktatói Klub, valamint az Apáczai Csere János Kar Liszt Ferenc utca 17. szám alatti, II. számú tanítási épületének rekonstrukciója. Prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja örömmel említette, hogy a január 18-i telt házas nyílt napjukon már büszkén mutatták az érdeklődő diákoknak és a szülőknek a megújult épületet. „A felújításnak köszönhetően sokkal komfortosabbá vált a létesítmény, tükrözve a karunk által képviselt minőséget. Mindez nagyon sokat jelent az itteni munkánk szempontjából. A kollégák és a hallgatók is rendkívül pozitívan nyilatkoznak róla, szeretik a színeket, az új ablakok fényjátékát” – mondta a dékán, megjegyezve, hogy már tervezik a park és a környezet rendbetételét, valamint néhány belső tér megújítását is. Az egyetemi fejlesztések folytatódni fognak, hiszen már megszületett a kormányzati döntés további öt ingatlan 2,3 milliárd forint értékű felújításáról. Ez Győrben a Hotel Famulust és a Petz Lajos Egészségügyi Középiskolát, a mosonmagyaróvári karon pedig a várkapitányi, a tankonyha- és a Lucsony utcai C épületet érinti.

  • Kezdődik a kivitelezés: Tudományos és Innovációs Parkot valósít meg a Széchenyi-egyetem Győrben

    A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 6 milliárd 766 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának első ütemét az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár volt telephelyén. Az ikonikus „kockaépület” átalakítva, felújítva a város új szimbóluma, ékköve lesz. Az egyetem fő kutatási területeire építve kívánja ösztönözni a park révén a régió fejlődését, és arra törekszik, hogy tudományos potenciáljával hozzájáruljon a vállalati szféra sikeres szerepléséhez a nemzetközi versenypiaci világban. A Győri Keksz- és Ostyagyár egy évszázadon át a város meghatározó vállalata volt, egykori, Sziget városrészben található telephelye azonban már több mint egy évtizede kihasználatlanul áll. A Széchenyi István Egyetem ezen, a központi campustól mindössze 500 méterre, a Mosoni-Duna túlpartján lévő az ingatlanon építi fel győri Tudományos és Innovációs parkját. Az első ütemben a Győr meghatározó ipartörténeti emlékének számító „kockaépület” felújítása, átalakítása történik meg idén. Szorosabb kapcsolódás a gazdasághoz A hétfői alapkőletételi és ünnepélyes munkaterület-átadási ünnepségen dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a kormány a hazai egyetemek számára a korábbiaknál lényegesen nagyobb támogatást biztosít, valamint a modellváltásnak köszönhetően több mint 3000 milliárd forintnyi ingatlanvagyont adott át. Emellett a következő években 2700 milliárd forintból megvalósítják a felsőoktatási intézmények fejlesztési programját, amelynek egyik eleme a tudományos és innovációs parkok létrehozása. A miniszter hangsúlyozta: e parkok hozzásegítik az egyetemeket ahhoz, hogy oktatási-kutatási tevékenységükön túl a gazdasághoz is szorosabban kapcsolódjanak. Dr. Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a ma már négy helyszínen – Győrben, Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten – központtal rendelkező Széchenyi István Egyetem egyszerre két ilyen parkot is létrehoz, Győrben, valamint a ZalaZONE mellett. Az egyetem jövőképességének záloga Dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében úgy fogalmazott: ebben az esetben különösen igaz, hogy az egyetem a múltra alapozva építi a jövőt, egyszerre szolgálva polgárait, partnereit, Győrt és hazánkat. „A város és a térség fejlődésének a Széchenyi István Egyetem is jelentős alakítója. Nemzetközi színvonalú oktatási és kutatási tevékenységével járul hozzá a gazdaság versenyképességének erősödéséhez. Újabb mérföldkőnek számít ezen az úton a győri, valamint a zalaegerszegi Tudományos és Innovációs Park létrehozása, amelyek támogatásáért köszönet illeti a kormányzatot. Ezek a parkok jövőképességünk zálogát jelentik. Innovatív, kreatív platformként új alapokra helyezik vállalati kapcsolatainkat, tovább erősítve intézményünk nyitottságát” – hangoztatta. Kiemelte, hogy a győri tudományos és innovációs parkban a régió fejlődését az intézmény fő kutatási területeire építve kívánja ösztönözni, amelyek spektruma a műszaki, informatikai és kreatívipari területektől a mosonmagyaróvári karhoz kapcsolódó élelmiszertudományig terjed. „Arra törekszünk, hogy egyetemünk tudományos potenciáljával hozzájáruljunk, támogassuk a vállalati szféra sikeres szereplését a nemzetközi versenypiaci világban. Az így kialakuló együttműködések segítik az innovációs ökoszisztéma megteremtését, további startup és spinoff cégek létrehozását, megerősödését, újabb és újabb innovációk generálását. A múlt tradícióira alapozva a tudásgazdaság egy olyan új helyszínét valósítjuk meg, amelyet a korszerű technológiák és az innovatív szemléletmód töltenek meg élettel” – tette hozzá dr. Knáb Erzsébet, megjegyezve: a fejlesztés révén partnerekkel együtt hozzájárulhatnak Magyarország jövőbeni fejlődéséhez. Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a Széchenyi István Egyetem az ország egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye, amely tudástőkéjével a Győrben és a térségben működő vállalkozásokat is támogatja. Hozzáfűzte: ezt a tevékenységet segíti a jövőben a Tudományos és Innovációs Park első üteme, a hatszintes, több mint négyezer négyzetméter alapterületű „kocka”. Kreatív, inspiráló közeg Az ünnepségen bemutatkoztak az egyetem azon fókuszterületei, amelyek helyet kapnak majd a megújuló épületben. Közéjük tartozik a Művészeti Kar Design Tanszékét és a Design Campus Kompetenciaközpontot magában foglaló Design Campus, amelynek kapcsán U. Nagy Gábor tanszékvezető, a Művészeti Kar tudományos és kutatási dékánhelyettese kifejtette: a design híd a művészet, a művészettudományok, a humán gondolkodás és a technológiai tudományok között. A Design Campus kreatív, inspiráló közeget hoz létre, amely támogatja a startup és spinoff vállalkozásokat is. A park az innovációs ökoszisztéma kiteljesedésének is helyszíne lesz. Ezzel kapcsolatban dr. Rámháp Szabolcs, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpont startup inkubációs menedzsere részletezte: az intézmény az elmúlt években nagy erőfeszítést tett az innovációs ökoszisztéma építésére, aminek a modellváltás újabb lendületet adott. Az innovációk erősödését jelzi, hogy már mintegy 20 hallgatói startup vállalkozás működik összesen 380 millió forint kockázatitőke-befektetést elnyerve, az oktatók-kutatók kutatási eredményeinek hasznosítására pedig 13 spinoff kezdeményezés indult el. A „kockaépületben” kap helyet a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint a Széchenyi István Egyetem által közösen létrehozott Ipar 4.0 Kutatási és Innovációs Kiválósági Központ, amely szorosan együttműködik többek között az egyetem Járműipari Kutatóközpontjával is. Ugyancsak ez lesz az új otthona az intézmény Digitális Fejlesztési Központjának, amelynek tevékenységéről Drotár István központvezető kifejtette: céljuk, hogy kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységükkel segítsék az egyetemi technológiai tudás ipari hasznosítását az 5G, a drónvezérelt technológiák, a járműkommunikáció, a precíziós mezőgazdaság, az infokummunikációval támogatott egészségügy és a digitalizáció területén. Ilyen most, ilyen lesz: a Tudományos és Innovációs Park első épülete jelenleg és a látványterveken.

  • Széchenyi István Egyetem: újabb fejlesztéssel szépül a mosonmagyaróvári várkert

    Ökojátszótérrel, tanösvénnyel, gyógynövénykerttel, pihenőhelyekkel, gyümölcsössel bővül a következő hónapokban a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának otthont adó mosonmagyaróvári vár környezete az Agrinatur projekt keretében. A helyi városvédők által is támogatott beruházás egyszerre szolgálja az egyetemi, a városi és a térségben élő polgárokat, valamint a turistákat. A Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a térség fejlődéséhez. E törekvést szolgálja az Agrinatur nevet viselő, európai uniós, osztrák–magyar projekt is. Ennek során kutatások, kísérletek zajlanak – Magyarországon a Mosoni-sík természetvédelmi oltalom alatt álló Natura 2000 területén –, hogy azonosítsák és optimalizálják az ökológiai gazdálkodás fajvédelemre és biodiverzitásra gyakorolt pozitív hatásait. A teendőket, ajánlásokat magyar és német nyelvű stratégiában foglalják össze. A 2022. június 30-ig tartó projekt – amelyben a Széchenyi István Egyetem a bécsi önkormányzat erdészeti és városi mezőgazdasági irodájával, a Bio Forschung Austriával, a mosonmagyaróvári önkormányzattal, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesülettel és a Fertő–Hanság Nemzeti Parkkal működik együtt – új rekreációs területek kialakítását is tartalmazza, bemutatva a természetvédelem és a mezőgazdaság közötti szinergiákat. Ennek hazai helyszíne az egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának otthont adó mosonmagyaróvári vár környezete. A várkertben – a Wittmann Antal parkban meglévő történeti és ökológiai tanösvényhez kapcsolódó – tanösvényt, gyógynövénykertet, pihenőhelyeket, ökojátszóteret, növények, állatok megfigyelésére alkalmas helyeket hoznak létre. A beruházás megvalósításához szükséges néhány fa, tájidegen cserje kivágása, ami nem változtatja meg a várkert jellegét. Ezeket új és több egyeddel pótolják. A várkapitány-épület mellett szabadtéri „oktatótermet” alakítanak ki. A Vár-tó és a Lajta között rétet és őshonos fajokból álló gyümölcsöst hoznak létre, a fenntartható gazdálkodást és a természetközeli gondolkodást erősítve. A projekt végén vezetett bejárásokra, így például madármegfigyelésre kerül sor. A zárókonferenciának a mosonmagyaróvári vár ad majd helyet. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt években az egyetem a magyar kormány támogatásával jelentős erőfeszítéseket tesz karunk létesítményeinek, környezetének fejlesztéséért. Tavaly megvalósult a vár, a várkapu és a vársétány felújítása, s a következő időszakban további beruházásokra – így például a várkapitány-, a tankonyha- és a Lucsony utcai C épület rekonstrukciójára – kerülhet sor. Ebbe a sorba illeszkedik az Agrinatur projekt is. Mindezek nemcsak intézményünket, hanem Mosonmagyaróvár és a térség polgárait, valamint az idelátogató turistákat is szolgálják” – fogalmazott dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja. „Civil szervezetünk teljes mértékben támogatja az Agrinatur projektnek a vár környezetét érintő részét. A megvalósításról, a növényzetet érintő változásokról több alkalommal egyeztettünk az egyetemmel” – hangsúlyozta dr. Unger András, a nagy hagyományokkal rendelkező Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke. Hozzátette: örömmel látják az egyetem törekvését mind a vár, mind a várkert fejlesztésére, és azt szorgalmazzák, hogy a városi tulajdonban lévő Wittmann Antal park rehabilitációja ezzel összhangban valósuljon majd meg.

  • Holiday Sweets Event – édességkülönlegességeket készítettek a Széchenyi Egyetem nemzetközi hallgatói

    A Széchenyi István Egyetem rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatók számára a színvonalas oktatás mellett minél több élményt nyújtson. A kulináris programok köré szervezett eseményeket rendre nagy siker kíséri, ezért a tavaly tavaszihoz hasonlóan a „Holiday Sweets Event 2021” keretében ünnepi édességeiket mutathatták be a különböző nemzeteket képviselő fiatalok az év végén. A Széchenyi István Egyetem nemzetköziesítési törekvéseinek dinamikus fejlődését jól jelzi, hogy a felvételizők a 2018–2019-es tanévben még csupán hét, a mostani tanévben pedig már 35 angol nyelvű képzési program közül választhattak az alap-, a mester-, a doktori és a posztgraduális képzésben. Ennek is köszönhetően a nemzetközi hallgatók száma jelentősen nőtt, s ma már 65 nemzet fiataljai alkotják az universitas hallgatói közösségét. Az intézmény a sikeres 2021-es év lezárásaként a nemzetközi hallgatók számára decemberben meghirdette a közös főzés, sütés lehetőségét biztosító „Holiday Sweets Event 2021” programot. Ennek keretében hét ország – Pakisztán, Ecuador, Kolumbia, Marokkó, Laosz, Brazília, Banglades – 23 Stipendium Hungaricum felsőoktatási ösztöndíjas hallgatója mutatta be ünnepi édességkülönlegességeit. „Intézményünk az eredeti tervek szerint az előző évekhez hasonlóan személyes eseményt tervezett az egyetem éttermében, azonban a koronavírus-járvány miatt erre nem tudtunk lehetőséget biztosítani. Ugyanakkor a hasonló rendezvényeink korábbi nagy sikerére és a pozitív hallgatói visszajelzésekre tekintettel mindenképpen meg szerettük volna tartani a programot, ezért azt a virtuális térbe helyeztük át, minimalizálva a fizikai érintkezést” – avatott be a részletekbe Mészáros Márta, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központ Mobilitási és Ösztöndíj Osztályának vezetője. Az esemény lebonyolításáról szólva elmondta: „A hallgatók elküldték az általuk elkészíteni kívánt specialitások hozzávalóinak listáját, amit az étterem munkatársai megvásároltak, csapatonként összekészítettek, felcímkéztek, és a Nemzetközi Programok Központ kollégáival együtt az átvétel napján a hallgatóknak átadták”. Hozzátette: megkérték a résztvevőket, hogy legkésőbb december 30-ig süssék meg az általuk választott desszertet otthonukban vagy kollégiumi konyhájukban, és az elkészült finomságokról képeket és videókat is osszanak meg velünk. „Nagyon örültünk, hogy a huszonhárom jelentkező a készülődésről, a sütés folyamatáról és az elkészült ételekről a képek és a videók mellett recepteket is elküldött nekünk. Külön meglepetés volt, hogy a kolumbiai csapat egy bemutató előadásban is ismertette ünnepi édességkülönlegességük kulturális hátterét” – tette hozzá Mészáros Márta. Az elkészült desszertek videói ide kattintva tekinthetők meg!

  • Megújult a Széchenyi István Egyetem alumni honlapja

    A Széchenyi István Egyetem legújabb honlapja az alumni.sze.hu címen érhető el. Az új esztendőt friss, megújult, kétnyelvű honlap elindításával nyitja a Széchenyi István Egyetem, így az intézmény végzősei modern, átlátható felületen keresztül tájékozódhatnak az alma mater legfrissebb híreiről, a Kommunikációs és Alumni Iroda podcastjáról, diplomán túli továbbtanulási lehetőségekről, valamint az egyetem által nyújtott szolgáltatásokról. További jó hír, hogy utóbbiak jó részét az öregdiákok kedvezményesen vehetik igénybe. A széchenyis alumnik az alumni.sze.hu felületén keresztül feliratkozhatnak hírleveleinkre, kedvezményekre jogosító alumni kártyát igényelhetnek, és egyszerűen kapcsolatba léphetnek a Kommunikációs és Alumni Iroda munkatársaival is. A fejlesztés illeszkedik ahhoz a folyamathoz, amelyet az intézmény oktatási, tudományos, társadalmi-gazdasági tevékenységének dinamikus fejlődése jellemez. Mindezt pedig már az új online megjelenés is tükrözi.

  • ŰRHAJÓS NAP

    November 3-án egyetemünk látta vendégül a 33. Nemzetközi Űrhajóstalálkozó résztvevőit. A Digitális Fejlesztési Központ elnöke is köszöntötte a résztvevőket, amelyen 10 űrhajós és mintegy 60 diák vett részt. Az egyetem űrkutatással és digitalizációval kapcsolatos oktatási és kutatási tevékenységének bemutatása mellett interaktív közönségtalálkozón a vendégek meséltek az űrhajózás mindennapjairól. A Központban kiemelt szerep jut a rádiófrekvenciás kommunikáció vizsgálatának, amely nemcsak a földön, hanem az űrben is elsődleges megoldása az információ áramlásának. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.

  • A Győr–Pannonhalma térség turizmusfejlesztését segíti a Széchenyi István Egyetem

    A Győrbe és Pannonhalmára érkező turisták hosszabb időt töltsenek a két városban, több szolgáltatást vegyenek igénybe, és ezáltal több bevételre tegyen szert a térség – ezt a célt szolgálják azok a stratégiák és szakmai dokumentumok, amelyek a Széchenyi István Egyetem vezetésével készültek egy európai uniós projekt keretében. A Széchenyi István Egyetem stratégiai célja, hogy tudásával hozzájáruljon a térség fejlődéséhez. Erre példa az az európai uniós projekt is, amelynek eredményei a Szigetköz–Győr–Pannonhalma turisztikai térség fejlesztését és pozicionálását segítik a jövőben. A győri intézmény vezetésével – együttműködésben a Magyar Turizmus Ügynökséggel, a győri önkormányzattal és a Pannonhalmi Főapátsággal – a meglévő kínálati elemekre alapozó stratégiák és szakmai dokumentumok készültek azért, hogy a térség egyéges márkával és egységes turisztikai célpontként jelenjen meg a belföldi és nemzetközi piacon. „Mind Győr, mind a világörökség részét képező főapátságról nemzetközileg ismert Pannonhalma számos attrakcióval rendelkezik, évről évre sok turistát fogad, ugyanakkor úgy látjuk, hogy további lehetőségek vannak az előrelépésre. Az elkészült anyagokkal ezt kívánjuk támogatni” – hangsúlyozta dr. Happ Éva, a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének vezetője, a pályázat szakmai koordinátora. Az egyetemi docens elmondta: desztinációfejlesztési, valamint családbarát stratégiát, kulturális turisztikai koncepciót, illetve több – például a rendezvényekről, a termék-összekapcsolásról, a tematikus sétákról szóló – kiegészítő tanulmányt tettek le az asztalra. „A fejlődést jelentősen segítené, ha az ágazat térségbeli szereplői szorosabban együttműködnének. Érdemes volna komplex termékeket, programcsomagokat kínálniuk az érdeklődők számára, ajánlhatnák egymást, és közösen akár kedvezményeket is nyújthatnának. Így lehetne elérni a mennyiségi mellett a minőségi változást: nemcsak az ideérkezők száma bővülhetne, hanem a turisták átlagos tartózkodási ideje, az általuk igénybe vett szolgáltatások száma is, ami összességében több bevételt eredményezne” – összegezte az egyik legfontosabb megállapítást dr. Happ Éva. Hozzátette: az elkészült, 2030-ig szóló, ütemtervet is tartalmazó stratégiákat rendezvényeken mutatják be. A dokumentumokat – a térségben működő vállalkozások és szervezetek mellett – a majdan felálló Győr–Pannonhalma desztinációmenedzsment-szervezet is használja majd és ülteti át a gyakorlatba.

  • EGYETEMEN BELÜLI EGYÜTTMŰKÖDÉS A DIGITÁLIS FEJLESZTÉSI KÖZPONT ÉS A DESIGN TANSZÉK KÖZÖTT

    A Széchenyi István Egyetem Design Tanszéke és a Digitális Fejlesztési Központ közötti együttműködés keretében több olyan terület került beazonosításra, amely a technikai fejlesztés mellett designfeladatokat is tartalmaz. A modern 3D szkennelési, nyomtatási feladatok mellett úttörő megoldásokat is tesztelnek az anyagtudomány területén. Ennek eredményeképpen antennák tartószerkezetét alkotó elemek rádiófrekvenciás vizsgálatát is végzik. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.

Keresés

bottom of page