Tanulmányi hír

Hallgatóink kiváló eredménye az Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen

2019. március 28-án és 29-én megrendezésre került az Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny, ahol a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar három joghallgatója is megmérettette magát.

Tovább olvasom
Győri joghallgatók sikere a Mailáth-pályázaton

Az OBH elnöke 2014 óta hirdeti meg évről évre a Mailáth György országbíróról elnevezett tudományos pályázatot bírók és joghallgatók részére. A pályázat ünnepélyes záróakkordját, a Mailáth Szimpóziumot március 14-én rendezték meg a Magyar Igazságügyi Akadémián. A Széchenyi-egyetem joghallgatói, Balogh Norbert és Lénárd Erika kiválóan szerepeltek a polgári jogi szekcióban: az első és a harmadik helyet szerezték meg.

Tovább olvasom
Fogadóórák

Tanszék oktatóinak fogadó órái 2018/19/2

Tovább olvasom
Végzősöknek tájékoztatás szakmai gyakorlatról

A SZGY ideje (kötelezően): 2019. április 1 - április 19. Ez idő alatt a tanítási program szünetel.

Tovább olvasom
Átsorolás állami ösztöndíjas finanszírozási formáról önköltséges képzésre a TVSZ alapján

Figyelem!       A hatályos Tanulmányi és Vizsga Szabályzat (TVSZ) alapján felhívjuk a hallgatók figyelmét a következőkre, kérjük figyelmesen olvassák el és tanulmányaik tervezésénél legyenek rá fokozott figyelemmel!

Tovább olvasom
Nyelvvizsga bizonyítvány feltétel a mesterképzésre jelentkezéshez

 

 Tájékoztatjuk záróvizsgázó hallgatókat, hogy amennyiben mesterképzésre szeretnének jelentkezni, akkor sikeres záróvizsga mellett rendelkezniük kell eredeti, keménytáblás nyelvvizsga bizonyítvánnyal.

Tovább olvasom
Barcelonai tanulmányi kirándulás - Előzetes programterv

Sportdiplomácia hallgatók barcelonai tanulmányi kirándulás -előzetes programterv – 2017.05.06-08.

Tovább olvasom
Tájékoztató a 2018/19 tanév őszi félévének vizsgaidőszakáról

A 2018/19-es TANÉV ŐSZI félév vizsgaidőszakának kezdetén a következőkről  tájékoztatjuk Önöket.

2018. december 10., hétfőtől

 

2019. január 26., szombatig tart.

 A vizsgákra történő jelentkezés a Neptun rendszerben 

2018. december 3-án (hétfőn) 06:00 órakor kezdődik.


Tovább olvasom
Szakdolgozat/diplomamunka leadás 2018/19/1. félévben

Leadás határideje: 2018. december 7. (péntek) 12:00  Leadási időpontok: 2018. december 3-tól minden hétköznap 8.00 – 12.00 között



Tovább olvasom
A záróvizsga letételének időbeli korlátai

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 50.§ (3) bekezdése értelmében:

„A hallgató a végbizonyítvány megszerzését követően bocsátható záróvizsgára. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, két éven belül, bármelyik vizsgaidőszakban, az érvényes képzési követelmények szerint letehető. A második év eltelte után a Felsőoktatási intézmény a záróvizsga letételét feltételhez kötheti.”

Tovább olvasom
Hallgatói kérelmek az önköltségekkel/költségtérítésekkel kapcsolatban

 A kiírt önköltségek/költségtérítések összege és fizetési határideje a Neptun rendszerben megtekinthetőek.

 

Tovább olvasom
Különeljárási díjak (TJSZ 13. melléklet)

Tisztelt Hallgató!

A Szenátus határozatai alapján a Térítési és Juttatási Szabályzat 13. mellékletében (Késedelmi, ill. egyéb díj jogcímek) felsorolt külön eljárási díjak az alábbiak:

A TJSZ 13. mellékletét itt töltheti le: Késedelmi, ill. egyéb díj jogcímek

Kérjük, hogy figyelmesen tanulmányozza át a mellékletet.

Oktatásszervezés

Tovább olvasom
Tájékoztató a hallgatói jogviszony megszüntetéséről (2006.09.01 előtt kezdettek számára)

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatjuk, hogy a 2015.09.29-től hatályos Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 17.§ (4) pontja alapján (összhangban a 2011. évi CCIV. nemzeti felsőoktatásról szóló törvénnyel) 2016.09.01-vel megszűnik minden olyan hallgatónak a hallgatói jogviszonya, aki

Tovább olvasom
Diplomamunka/Szakdolgozat feltöltése az Egyetemi Könyvtár oldalán

Diplomadolgozat / Szakdolgozat feltöltése

A hatályos TVSZ alapján a diplomamunkákat/szakdolgozatokat – a tanszéki kéréseken, leadásokon kívül - elektronikusan is be kell adni az Egyetem számára.

 

 

 

 Az elektronikus példányt az Egyetemi Könyvtár őrzi meg. A Diplomadolgozat feltöltő felület az Egyetemi Könyvtár honlapjáról érhető el (lib.sze.hu). Itt kell feltölteni a dolgozatát az illetékes tanszék által megadott időpontig a Diplomafeltöltési útmutató alapján.

Azon hallgatók számára, akik a 2015/16/1 félévet megelőzően már leadták a diplomamunkát/szakdolgozatot és azt el is fogadták, a feltöltés nem kötelező, de számukra is nyitott. Az Egyetem megköszöni ezen hallgatók együttműködését.

Azoknak a hallgatóknak, akik most adják le a diplomamunkát/szakdolgozatot, az ő számukra a feltöltés kötelező.

 Oktatásszervezési Osztály

Tovább olvasom
Információk az állami ösztöndíjról a 2018-ban felvételt nyert hallgatók számára

A 2018-ben felvételt nyert, illetve az állami ösztöndíjas képzésre átsorolt hallgatók a rájuk vonatkozó magyar állami ösztöndíjas képzés sajátos feltételeiről az alábbiakban elérhető dokumentumban olvashatnak bővebben:

Információk az állami ösztöndíjról a 2018-ban felvételt nyert hallgatók számára

Tovább olvasom
"Igazolatlan távolmaradás vizsgáról" pénzügyi tétel kiírása vizsgaalkalmanként

Értesítjük a Hallgatókat, hogy a TJSZ 13.sz. mellékletében meghatározott „Igazolatlan távolmaradás vizsgáról” jogcímen kiírható pénzügyi tétel (1.600,- Ft) vizsgaalkalmanként (!) kiírásra kerül a TO/FK által.

Tovább olvasom
Kiemelt felhívás a személyes adatok ellenőrzéséről a NEPTUNban

Tisztelt Hallgatók!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a hallgatói Neptun-felületen ellenőrizzék le

a személyes adataikat (pl.: esetleges második keresztnév, születési adatok, édesanyja neve, TAJ, adószám, oktatási azonosító, stb. ). Amennyiben valamilyen eltérést tapasztalnak vagy változás történt, akkor haladéktalanul jelentkezzenek tanulmányi ügyintézőjüknél fogadási időben az adott adatra vonatkozó dokumentum fénymásolatával.

 Oktatásszervezés

Tovább olvasom
Fizetési kötelezettség automatikus teljesítése

Fizetési kötelezettség automatikus teljesítése

A Térítési és Juttatási Szabályzat 54.§(6) pontja megváltozott, mely változás 2017.02.06-tól hatályos. A Térítési és Juttatási Szabályzat hatályos állapota a neptun.sze.hu oldalon elérhető.

Tovább olvasom
Külföldi részképzést követően a külföldi partnerintézménynél teljesített tantárgyak elfogadtatása

Külföldi részképzést követően (pl. Erasmus) a külföldi partnerintézménynél teljesített tantárgyak elfogadtatása a SZE mintatantervébe

A külföldi részképzés során teljesített tantárgyak elfogadtatása kétféle módon történhet:

1. A külföldön teljesített tantárgynak van legalább 75%-ban tartalmi egyezést mutató párja a hallgató saját mintatantervében. Ebben az esetben konkrét tantárgy elfogadása történik a TVSz. 1. sz. melléklete alapján (normál kreditátviteli eljárás). Az így teljesített és elfogadott tantárgyak eredményei a TVSz. 60.§(9) (elfogadta a Szenátus 2017.12.11-én, határozat szám: 302/2017 (XII.11.) SZ) alapján beszámítanak az összesített korrigált kreditindexbe, a korrigált kreditindexbe és az ösztöndíjindexbe is.

2. Amennyiben a hallgató mintatantervében a választható tantárgyak között szerepel az Exchange Course nevű tantárgy, akkor lehetőség van kreditátvitelre akkor is, ha a külföldön teljesített tantárgynak nincs konkrét „párja” a hallgató saját mintatantervében. Ebben az esetben a hallgatónak a Neptun rendszerben megtalálható „Külföldi részképzés tantárgyának kreditátvitele választható tantárgyként” kérelmet kell kitöltenie. A kérvény mellé kötelezően csatolni kell a külföldi tartózkodás alatt megszerzett Transcript of Records nyomtatványt. Az alábbi táblázat megmutatja azt, hogy mely szakokon, mely választható csoportok terhére, mennyi kreditpontot lehet elfogadtatni ezen a módon. Az így elfogadott úgynevezett Exchange tantárgyakat a TO ügyintéző veszi fel a hallgató számára és jegyzi be hozzá a megszerzett érdemjegyet.

 FIGYELEM! A 2. pontban leírt megoldás csak a 2017/18 tanévben bevezetésre kerülő új mintatantervek esetében lehetséges és ott is csak a mellékelt táblázatban szereplő szakokon.


Tovább olvasom
Tájékoztatás az átvétellel és tagozatmódosítással beiratkozó hallgatók számára

Tisztelt Hallgató!

 Az  átvételről/tagozatmódosításról szóló határozat külön értesítés nélkül hatályát veszti, ha a jelzett időszakban a hallgató nem iratkozik be, és/vagy nem írja alá a Képzési szerződést.

BEIRATKOZÁS: Szakos ügyintézőjétől kap pontos információt az beiratkozás menetéről (http://to.sze.hu/munkatarsak).

Tovább olvasom
Mintatanterv váltás esetei, lehetőségei, módja

Mintatanterv váltás esetei, lehetőségei, módja

A 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet értelmében a 2017/18 tanévtől kezdődően minden képzésen új mintatantervek kerültek bevezetésre. Alapértelmezetten az új mintatantervre azon hallgatók kerültek, akik a 2017/18 tanév őszi félévére nyertek felvételt.

Tovább olvasom
Archív_Specializációválasztás a 2017/18 tanév őszi félévében

Specializációválasztás a 2017/18-as tanév őszi félévében

2017. szeptember 25. (hétfő) 06:00 óra és szeptember 29. (péntek) 23:59 óra között.

 

A választás csak a Neptun rendszeren keresztül és csak a megjelölt időtartamban lehetséges az 'Ügyintézés' / 'Szakirányjelentkezés' menüpontban.

A határidő letelte után pótlólagos specializációválasztásra nincs lehetőség.


Tovább olvasom

Események

Egyetemi Kari Napok 2019. október 14. - 2019. október 16.
Face-to-face and computer mediated communication 2019. október 15. 15:45 - 17:15