SCIndikátor mentorprogram fiatal kutatók részére

Idén is megrendezzük a SCIndikátor mentorprogramot, amelyben ismert mentorok STEM (természettudományos, informatikai, mérnöki, illetve matematikai) területen kutató egyetemisták és 35 év alatti szakmabeliek kommunikációs készségeinek fejlődését segítik.

A program célja, hogy az egyéni és csoportos tréningek során az egyetemista hallgatók és STEM területen dolgozók kreatív kommunikációs eszközöket sajátítanak el, melyek segítségével közérthetően és szórakoztatóan mutathatják be kutatási területüket, fejlesztésüket. 

Idei újdonság, hogy a képzés végén a résztvevők középiskolákban mutatják be kutatási témájukat, ezáltal hozzájárulnak a jövő generációjának szemléletformálásához és példaképként segítik pályaválasztásukat. Ezáltalál, több mint 700 középiskolás diák lesz érintett a SCIndikátorok szemléletformáló előadásaiban.

A jelentkezés már elstartolt, hálásak lennénk, ha segítene abban, hogy a felhívás eljusson az érdeklődő egyetemistákhoz, kutatókhoz.

A pályázat határideje: 2020. március 15. éjfél

Jelentkezni itt lehet: https://jelentkezes.scindikator.hu

Az oktatóknak összeállítottunk egy információs csomagot, amelyben éppúgy megtalálható a diákoknak továbbítható felhívás és a közösségi médiában megosztható, előkészített tartalmak is. Szeretnénk szíves támogatását kérni abban, hogy ezek az anyagok minél több oktatóhoz, hallgatóhoz eljussanak.

Itt elérhető minden anyag.

Köszönjük, ha a felhívást megosztja diákjaival 

Üdvözlettel,

a SCIndikátor szervezői és programért felelős Nők a Tudományban Egyesület

Események

Elektronikus ZH nap 2020. április 3. 08:00 - 15:00