MOGAAC ezüstérem a B33 országos döntőjében

A B33 Egyetemi és Főiskolás Bajnokság országos döntőjében, Szombathelyen kiválóan szerepelt a Széchenyi István Egyetem csapata. A MOGAAC kosárlabdázói a döntőbe jutottak, és ezüstérmet szereztek. Hoffmann Gergely, a MOGAAC szakosztály vezetője számolt be portálunknak a részletekről.

2019. május 30. – SZEhírek

A Széchenyi Egyetem MOGAAC csapata az idei évben is bejutott a bajnokság országos, nyolc csapatos döntőjébe, amit május 25-én Szombathelyen rendeztek meg. A bajnokság színvonala egy év alatt óriásit fejlődött. Tempójában, fizikálisan, taktikailag hatalmas az előre lépés történt az egész mezőnyben, így az előző évi bronzérmünk semmit sem jelentett a tornán. Célunk az volt, hogy a bombaerős csoportban tisztességgel helyt tudjunk állni. Csapatunk a csoportmérkőzések során, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem és a Szombathelyi Egyetem gárdáival került össze.

A csapat: Horváth Ádám, Iváncsics Ákos, Geiger Bálint, Kámán Bálint

Első mérkőzésünket a BGF-el játszottuk. Tipikus első mérkőzés volt mindkét alakulat számára. Sok hibával játszottunk, de mi tudtunk hamarabb megnyugodni és a mérkőzést, hosszabbítás után egy ponttal sikerült hozni.

MOGAAC – BGF 22-20

A második összecsapásunkon a csoport favoritjával, a PTE-vel találkoztunk. A mérkőzést szinte végig kontrollálni tudtuk, ám a végjátékban taktikailag két rossz döntést is hoztunk, így egy ponttal elveszítettük a találkozót.

MOGAAC - PTE PEAC 20-21

A csoport záró összecsapásán egy ki-ki mérkőzést játszottunk a hazaiakkal, ami az álmoskönyvek szerint sosem egy kellemes esemény. A fiúk azonban végig kézben tartották a találkozót és a hazaiakat legyőzve jutottak a legjobb négy közé.

SZOESE – MOGAAC 14-15

Az elődöntőben a Testnevelési Egyetem bajnokesélyes gárdájával találkoztunk. Álomszerűen kezdődött a mérkőzés, (4-1) és a folytatásban szintén kontrolláltuk a találkozót. Természetesen érkezett a hullámvölgy ezután, amit a fővárosi csapat azonnal meg is büntetett, 12-12-nél utolért minket és robogott tovább, így 13-17-nél időt kellett kérnünk. Az időkérés utáni időszak csapatunk eddigi történetének legjobb 3 percét hozta. Ebből a vesztett állásból a mérkőzést sikerült megfordítanunk és a végjátékban nagyon okosan kosárlabdázva bejutottunk a döntőbe.

MOGAAC - TFSE 21-18

A döntőben ismét a pécsiekkel kellett megmérkőznünk. A mérkőzés tétje a bajnoki cím megszerzése mellett az egy hónap múlva Portugáliában megrendezésre kerülő Európai Egyetemi és Főiskolai Játékokra való kvalifikáció volt. A tétnek megfelelően nagyon idegesen kezdtek a csapatok, így az első két percben nem is esett kosár. A játékosok mindkét oldalon küzdöttek minden labdáért. A mérkőzés derekán azonban egy sajnálatos esemény történt, ami alapvetően befolyásolta a teljesítményünket. Egy lepattanó labdáért történő harcban Horváth Ádámnak kifordult a bokája, azonnal le is kellet cserélni, és így beszűkültek a variációs lehetőségeink. A sérülés nagyon megzavarta a fiúkat, így végül a döntőben vereséget szenvedtünk.

PTE-PEAC - MOGAAC 21-10

Az idei évben alakulatunk előrelépett eredmény és játék tekintetében egyaránt. Az előző évi bronz után ezüst jutott a számunkra. Csalódottak egyáltalán nem lehetünk az ezüstérem miatt. Amiatt viszont igen, hogy a döntőben igazából nem derülhetett ki az, hogy mit tudtunk volta elérni a pályán, ha nincs a sérülés. Ám ez a sport velejárója, meg kell tanulnunk még inkább alkalmazkodni a nem várt körülményekhez.

 

A Széchenyi Egyetem - MOGAAC B33 férfi MEFOB 2. helyezett csapata: Geiger Bálint, Horváth Ádám, Iváncsics Ákos, Kámán Bálint. Edző: Laky Tibor

Események

MÉK nyílt nap 2020. január 24. 10:00 - 16:00
MÉK Gazdász Bál 2020. január 25.
Szenátusi Ülés 2020. január 27. 14:00 - 16:00