Menhelyi állatokon segítettek az apáczais hallgatók

„Egyetemisták az állatokért” mottóval több héten át tartó gyűjtést hirdetett az Apáczai-kar hallgatói önkormányzata. A cél az volt, hogy a győri állatmenhelynek segítsenek. Az ügyért sokan megmozdultak, így a szervezők több mázsányi eledelt és ruhát tudtak vinni az állatoknak. Horváth Dominika, a kar HÖK elnöke portálunknak azt nyilatkozta: örülnek a kezdeményezés sikerének és jövőre is szeretnének hasonló karitatív programokat szervezni.

Győr, 2019. december 28. – Horváth Márton, SZEhírek

Ismét jelesre vizsgáztak jótékonykodásból a Széchenyi István Egyetem hallgatói. Ugyan a logisztikaimérnök-szakbizottság által szervezett jótékonysági est márciusban szerepelt utoljára a programnaptárban, ősszel sem maradtunk karitatív program nélkül. Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik: a korábbi eseménysorozat hiánya keltett űrt ugyanis rögtön kitöltötte az Apáczai-kar hallgatói önkormányzata, segítő szándékát a győri állatmenhely felé fordítva.

Az összegyűlt adományok egy része az AK HÖK irodájában. (Fotó: Horváth Márton)

„Mindig is voltak kisebb-nagyobb gyűjtések az Apáczai-karon, de hosszú ideje ez az első ekkora volumenű kezdeményezés” – mondta érdeklődésünkre Horváth Dominika, a kari hallgatói önkormányzat elnöke, egyben az adományozás egyik főszervezője, aki szerint idén olyan sok lelkes taggal bővült a csapatuk, hogy elérkezettnek látták az időt megpróbálkozni valami karitatív programmal. A hallgatói képviselet tevékenysége nélkül mindez elképzelhetetlen lett volna, hiszen a csomagokat fogadási időben vették át a HÖK tagjai.

A felhívás szerencsére értő fülekre talált, így rengetegen próbáltak kisebb-nagyobb mértékben hozzájárulni a menhelyi állatok körülményeinek javításához. Összesen 130 kilogramm száraz tápot, 50 kilogramm konzervet, közel 100 takarót és plédet, valamint nyakörveket, pórázokat és egyebeket tudtak átadni a menhely képviselőinek.

 

A plédek és takarók zömét az óvári kar hallgatói önkormányzata adományozta.

„Alig győztük kivinni a telepre az adományokat, négy-öt autóval mentünk, olyan sok mindent hoztak be a hallgatók. A Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar hallgatói önkormányzatának külön köszönjük a hozzájárulást, ők nagymértékben támogattak minket” – tette hozzá Dominika, aki azt is elárulta, hogy a helyszínen járva elvitték sétálni is a kutyákat, macskákat, és ezt javasolják is mindenkinek, hiszen az állatoknak nem csak ételre és takarókra, hanem szeretetre és gondoskodásra is szükségük van.

Mivel a szervezők szemlátomást pozitív mérleggel zárták a hetekig tartó gyűjtést, felmerült a folytatás gondolata.

„Azt tudni kell, hogy szociálisan érzékeny kar vagyunk. Nálunk nagyon erősek a hagyományai a jótékonykodásnak, az önkénteskedésnek. Hallgatóink nagy számban vannak jelen különböző civil szervezetekben vagy szociális intézményekben. Épp ezért szeretnénk, hogy a jövőben minden évben legyen nálunk egy hasonló megmozdulás” – zárta szavait a kari HÖK elnök.

Események

MÉK nyílt nap 2020. január 24. 10:00 - 16:00
MÉK Gazdász Bál 2020. január 25.
Szenátusi Ülés 2020. január 27. 14:00 - 16:00