Köszöntő

Image Tisztelt Hallgatók!

Üdvözlöm Önöket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya nevében!

A Rektor Úr és az egyetem munkatársainak egyetértésével és támogatásával szeretnénk Önöket tájékoztatóink segítségével megóvni attól, hogy városunkban – illetve bárhol járnak is – bűncselekmény áldozataivá váljanak. Munkatársaim különféle bűncselekményeket érintve lehetőség szerint példákon keresztül bemutatják a sértettek, áldozatok tipikus magatartásformáit hogy a Tisztelt Olvasó azokból okulva elkerülhesse, hogy ő is ilyen helyzetbe kerüljön. Ezen felül szeretnénk tájékoztatást adni arról is, hogy mit célszerű tenni abban az esetben, ha mégis sértetté válnának. Gondolva nem győri hallgatókra röviden tájékoztatást adunk a kapitányság címéről, telefonszámairól.

Amennyiben kérdésével, véleményével szeretne hozzánk fordulni, állunk rendelkezésükre hivatali munkaidőben Győr, Szent Imre u. 2-4. sz. alatt, illetve a 96/520-020 telefonszámon.

Kívánok magam és munkatársaim nevében eredményes egyetemi éveket!

Kovács Sándor r. alezredes
osztályvezető

 

Fogadják meg tanácsainkat!
Előzzük meg együtt a bűncselekményeket!

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály

Események

Bejelentkezés a 2020/21-es tanév I. 2020. augusztus 18. 06:00 - 2020. augusztus 29. 23:55
Munkaszüneti nap 2020. augusztus 20.
Tantárgyválasztási időszak 2020. augusztus 24. - 2020. augusztus 29.