Ismét Széchenyi-futam

(forrás: www.kisalfold.hu, 2009.04.23.)

Győr - Magyarországon először Honda Insight-bemutató is lesz a Széchenyi-egyetem idei alternatív hajtású járműversenyén.

A rendezők a csütörtöki szakmai napon veszik át a futamra érkezett járműveket az egyetem parkolójában, majd a járműépítők rövid előadásokat tarthatnak konstrukcióikról az intézmény VIP-előadótermében.
A versenyzők a Föld napján, pénteken délelőtt szabadedzésen ismerkedhetnek a pályával, beállíthatják járműveiket, délután 2 órától járműveikkel felvonulnak a Big Ben Club, a városháza előtti tér és az Árkád üzletközpont érintésével. Minden helyszínen alkalmat adnak az érdeklődőknek a konstrukciók tanulmányozására, kérdések megfogalmazására. A visszaindulás az Árkádtól az egyetem parkolójába este 7 órakor lesz.

Az éles verseny szombaton reggel 6 órától zajlik a járművek ismételt finomhangolásával, szabadedzéssel, pályabejárással. Az ügyességi verseny 9 órakor kezdődik, 11 órától tekinthető meg a Honda Insight, 12 órától egy tiszta bioalkohollal működő autó áll a közönség elé. Negyed egytől elektrogokart-bemutató kezdődik, majd indulnak a hosszú távú futamok. Az eredményhirdetés várhatóan 5 órakor lesz. (A versenyről további információk a http://szechenyifutam.hu//index.php?option=com_content&task=view&id=155&Itemid=74 címen olvashatók.)

Események

Alkotóhét 2020. szeptember 21. - 2020. szeptember 26.
Elektronikus ZH nap 2020. szeptember 24.
Levelező tagozat óráinak időpontja 2020. szeptember 25. - 2020. szeptember 26.
Szenátusi Ülés 2020. szeptember 28. 14:00 - 16:00
Levelező tagozat óráinak időpontja 2020. október 2. - 2020. október 3.