Van élet az egyetemen nyáron is: rendezvények és táborok töltik meg élettel a campust

Rég elmúltak azok az idők, amikor azt mondhattuk: nyáron az egyetemen nem történik semmi, „még a fű se nő”. Bár ez az időszak elsősorban valóban a szabadságolásokról, az ilyenkor esedékes felújításokról és a következő tanévre való felkészülésről szól, mióta áll a Multifunkciós Épület és a Mobilis, nyáron sem áll meg az élet a campuson - több ezer fős rendezvények és az augusztus végéig teljes kapacitással üzemelő gyerektáborok gondoskodnak arról, hogy ez a két hónap se teljen izgalommentesen a Mosoni-Duna innenső partján.

Győr, 2019. augusztus 16. – Horváth Márton, SZEhírek

2016 volt az utolsó olyan nyár a Széchenyi István Egyetemen, amely viszonylag eseménytelenül telt – legalábbis a széleskörű publikum számára. 2017-re ugyanis felépült a Multifunkciós Épület, amely a Hegedűs Gyula Kollégiummal egy csapásra a rendezvényszervezők kedvenc célpontjává vált. Emlékezetes: két éve nyáron Győr rendezte az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált; ezzel a nagy rendezvénnyel esett át a kollégium a tűzkeresztségen. A létesítmény azóta is – kisebb kihagyásokkal – teljes kapacitással üzemel, visszaigazolva azt a várakozást, hogy 9 milliárdos beruházással egy hosszú távon is fenntartható, országos igényeket is kielégítő szálláshely születik majd.

Két év távlatából már egyértelműen látszik, a kereslet és a kínálat találkozott egymással - amikor épp nem a hallgatók veszik birtokukba az épületeket, az épp távozó vendégcsoport adja át az utánuk érkezőknek a kilincset. Különösen igaz ez a nyári időszakra: a tanév végeztével egymást követik a kollégiumban a több ezres, nagy rendezvények. Így volt ez tavaly, és így van idén is.

 

Nyáron sok ország fiatalja vendégeskedik a kollégiumban. (Fotó: Horváth Márton)

„Június végén kezdtünk a kollégiumi szállás tekintetében a junior tornász világbajnoksággal, majd ezt követte a Frizbi Európa-bajnokság, amely július 3-ig tartott” – kezdi sorolni az eseményeket Májer Eszter Petra, az Egyetemi Szolgáltató Központ (ESZK) vezetője. „A két nagy rendezvény után sok edzőtábor érkezett hozzánk, ebből a legnevesebb a Görbicz-Iváncsik Nemzetközi Kézilabda Tábor volt, amelyet a tavalyi év sikere után másodszor is nálunk tartottak” – fejtette ki Eszter.

Az ezt követő egy hónapban csak kisebb csoportok érkeztek, az igazi dömping még hátra van. Most jönnek csak igazán sokan: augusztus 14-től szeptember 7-ig gyakorlatilag telt ház lesz a két épületben, 8-án pedig már az egyetemisták költöznek be a kollégiumba.

„Nagy jelentőségű események maradtak augusztus második felére. Jelenleg zajlik a mazsorett Európa-bajnokság, ők több, mint 1300 fővel érkeztek a kollégiumba. Ezt követően kerül sor a kickbox utánpótlás EB-re, augusztus 24-től szeptember 1-ig. Ez egy több ezer fős rendezvény, ami azt jelenti, hogy az utolsó négyzetcentiméterét is felhasználják a kollégiumnak. Gyakorlatilag e presztízs értékű rendezvény miatt kellett tolni a tanévkezdést egy héttel. Rögtön ezután kezdődik a több, mint ezer főt számláló Gólyahét, ami már egyetemi rendezvényünk, a Hallgatói Önkormányzat szervezi. Ami még ezeken kívül kiemelkedő jelentőségű, az a Lego Robot Világbajnokság (WRO), amit november 8 és 10-e között rendez az Edutus Egyetem a mi egyetemünk és Győr Város infrastruktúráján. Az előzőekkel ellentétben itt már a szervezésbe is komolyan be fogunk kapcsolódni” – adott áttekintést a központvezető.

 

A mazsorett EB résztvevői várakoznak a műsoruk előadására. (Fotó: Horváth Márton)

Májer Eszter Petra portálunknak elárulta, nagyon sokan keresik meg őket, hogy szeretnék a rendezvényüket Győrbe hozni. Különösebb reklámra sincs szükség – a kollégium híre szájról szájra terjed különböző sportszövetségek, cégek, illetve nagy állami szervezetek körében. Volt olyan kérés, amit vissza is kellett utasítaniuk, mivel tanév közben nem szeretnének kellemetlenséget okozni a kollégistáknak azzal, hogy rendezvény miatt kell kiköltözniük.

„Győr az Audi Arénával és az Olimpiai Sportparkkal kiválóan alkalmas nemzetközi szintű sportesemények elsőrangú megszervezésére. Maga az egyetem is tökéletes helyszíne konferenciáknak, workshopoknak, sporteseményeknek, különböző találkozóknak. Itt minden egy helyen van, száz méteren belül megtalálható a szállás, az étterem, a termek, a sportlétesítmények, a folyópart… Ilyen helyszínt az országban kevesen tudnak biztosítani, ezért is vagyunk ennyire népszerűek” – fogalmazott Eszter, aki azt is hozzátette, természetesen amellett, hogy ezek a rendezvények viszik a világba az egyetem és Győr jó hírét, komoly bevételekkel is járnak, amelyeket az üzemeltetés költségeire, valamint fejlesztésre is fordítanak. Jövőre például a Külső Kollégiumban konyhát tudnak létesíteni.

 

A napokban bármerre jár az ember a campuson, mindenhol táncoló, próbáló, cigánykerekező lánycsoportokba ütközik. (Fotó: Horváth Márton)

Bár valóban a nagy rendezvények a leginkább észrevehetőek a campuson, de nem csak tőlük hangos a környék, hanem a gyerekzsivajtól is. Aki ugyanis gyakran megfordult a Széchenyi Étteremben vagy az Egyetemi Sportpark környékén, rendre gyerekcsoportokba botolhatott az utóbbi hetekben. Mindez nem véletlen, hiszen a Mobilis az egész nyár folyamán szervezi a különböző táborokat, amelyek a szülők legnagyobb örömére egész nyáron működnek.

 

Gyerekcsoport indul vissza kísérővel a Mobilisbe a kinti játék után. (Fotó: Horváth Márton)

 

A legtöbben a Széchenyi Étteremben szoktak találkozni a gyerekekkel. (Fotó: Horváth Márton)

Gyömörei Boglárkától, a Mobilis partnerkapcsolati referensétől megtudtuk, gyakorlatilag a tanévzárótól a tanévnyitóig tart a táborszezon a Mobilisben.

„Jelenleg három fajta táborunk van a Mobilisben: a Mobilis Élmény7, a MobilITy Tábor és a Diáklabor Tábor. Az első a már 2012 óta létező klasszikus táborunk, ami olyan sikeres volt, hogy már a második évtől kezdve 9-10 héten keresztül tartott. A tavalyi évben lépett be a MobilITy, illetve idén a Diáklabor. Az Élmény7 fizetős tábor, a másik kettőben viszont a részvétel ingyenes, ezeket pályázatokból valósítjuk meg. Korosztályokat tekintve vegyes a kép, általában 1-3. osztályosoknak illetve 4-6. osztályosoknak hirdetjük meg őket, de a MobilITy táborban létezik 7-8. osztályos kategória is. Ezek többségben napközis táborok, ahol ebédet is kapnak a gyerekek, kivéve a Diáklabor, ami már délben zárul, itt tízórais ellátás van” – foglalta össze a tudnivalókat Boglárka.

A táborok közül az Élmény7 és a Diáklabor természettudományos tábor, a MobilITy témája viszont – nevéből is fakadóan – az informatika. Így míg előbbieknél a gyerekek kísérleteznek és interaktív előadásokat hallgatnak, utóbbi esetében animációt szerkesztenek, robotokat irányítanak, játékosan programoznak a résztvevők.

„Évről évre nagyon sok visszatérő gyerekünk van. Eleve szerintem már a téma is különleges, ilyen jellegű táborok, mint nálunk, nem csak Győrben, hanem a környéken sincsenek, ráadásul a környezet is más, mint a többi esetben. Én úgy látom, a szülők számára is prioritás, hogy ha több táborba is küldi a gyerekét, ide mindenképpen eljusson, mert itt nem csak élményt kap, hanem tanul is. A gyerekek testközelből megismerhetik a fizikát, a kémiát, a programozást… A Mobilis tábor sikerét abban látom, hogy megtaláltuk azt a piaci rést, ami Győrben még hiányzott, ezért nagy a kereslet a táboraink iránt” – mondta a Mobilis munkatársa.

 

Az idei évben a víz az Élmény7 témája, így ezzel kapcsolatos kísérleteket láthatnak a gyerekek. (Fotó: Horváth Márton)

 

A MobilITy táborban a gyerekek játszva tanulnak programozni.

Nyáron sok fiatal táboroztat az országban - elsősorban középiskolás és egyetemista lányok. Egy közülük Darázs Lilla is, aki azonban nem kifejezetten szezonálisan gondol erre a munkára, hiszen a szeptembertől már harmadéves mérnök informatikus lány már beiratkozása óta, két éve a Mobilis demonstrátora. Társaihoz hasonlóan ő is sokat van bent nyáron, a gyerekeket kíséri ebédelni, segít előkészíteni a különböző bemutatókat, vigyáz a csoportokra, sőt, néha a pékségbe is ő megy a kicsik tízóraijáért.

„Ha nehezebb hetet kapunk, azaz több a gyerek, akkor fárasztó tud lenni, de egyébként nem vészes. Én szeretek a gyerekekkel foglalkozni, 5 éve táboroztatok, már megedződtem” – jegyezte meg nevetve Lilla. A fiatal lány szerint nem olyan egyszerű a demonstrátori munka, folyamatosan résen kell lenni. „Minden gyerek más és más. Van, aki egy nap alatt szerelmes lesz belém, nem is értem hogyan, és van, aki rosszfiú, mindig ő van a középpontban. Olyan is akad, aki elsírja magát, mert nem megy valami. Ilyenkor ki kell találnunk valamit, hogy ne legyen baj és mindenki jól érezze magát. Kell hozzá egy jó adag türelem, meg egy kis pedagógiai érzék” – számolt be élményeiről.

 

Darázs Lilla már a második nyarat tölti a Mobilisben. (Fotó: Horváth Márton)

Így telik tehát a nyár a Széchenyi István Egyetemen. Mindig mozgalmasan.

Események

Vizsgaidőszak kezdete 2019. december 16.
Szenátusi Ülés 2019. december 16. 14:00 - 16:00
Egyetemi Ádventi Gyertyagyújtás 2019. december 16. 18:00 - 19:00
Téli ünnepi nyitvatartási rend 2019. december 21. - 2020. január 1.