Törődik a hallgatókkal és kollégáival – dr. Scharle Pétert köszöntötték

Modellek és játszmák címmel kötet jelenik meg hamarosan dr. Scharle Péter, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa 80. születésnapja alkalmából. A kiváló oktatót tanszéke bensőséges ünnepségen köszöntötte.

2020. szeptember 3. – Hancz Gábor, SZEhírek, fotó: Májer Csaba József

„Mással is előfordul” – mondta mosolyogva dr. Scharle Péter, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszékének professor emeritusa a tényről, hogy betöltötte a 80. életévét. A mondat azon a jó hangulatú, vacsorával egybekötött ünnepségen hangzott el a napokban, amelyen a tanszék munkatársai köszöntötték őt a jeles alkalomból.

Dr. Szép János tanszékvezető közvetlen beszédében személyes példákkal idézte fel, mennyit köszönhet az ünnepeltnek, kezdve attól, hogy már az első értekezleten felajánlotta neki segítségét, jelezvén: ajtaja mindig nyitva áll. „Éltem a lehetőséggel, és sokszor kikértem a tanácsát. Rávezetett dolgokra, de mindig meghagyta a döntést nekem. Partnerként tekintett rám és másokra is. Bármilyen nehéz helyzet adódott, képes volt megmutatni az érem másik oldalát, megcsillantani, hogyan tudunk előre jutni” – sorolta a tanszékvezető, aki megemlítette azt is: dr. Scharle Péter folyamatosan azt hirdeti, a mérnököknek a szakmai közéletben is részt kell vállalniuk. „Kevesen tudják jól elhelyezni a mérnökséget a társadalomban, Péter ezt nagyon magas szinten képviseli, és hasznos ismereteket ad át mindenkinek. Az összes hallgatói rendezvényen ott van, törődik velük és kollégáival egyaránt. Szükségünk van rá, számítunk rá a továbbiakban is” – mondta.

A professor emeritus elmúlt két évtizedben született írásaiból könyv jelenik meg a közeljövőben Modellek és játszmák címmel a kerek születésnap apropóján.  Ennek előszavából dr. Szepesházi Róbert egyetemi docens olvasott fel, többek között ezt a részt: „Scharle Péter írásainak páratlan témagazdagsága, a sorjázó gondolatok mélysége, koherenciája, a fogalomhasználat pontossága magával ragadó. Ráeszmélhetünk, miként segítheti a saját szakterület működésének megértését, még fejlesztését is a nyitottság és persze az erőfeszítés, a látszólag távoli tudások befogadása.”

„Köszönöm, hogy megengeditek, hogy benne maradjak egy műhelyben. Jó érzéssel látom, hogy tudjátok folytatni igazából nélkülem is, de annak nagyon fogok örülni, ha itt lehetek” – válaszolt őszintén a méltatásokra Scharle Péter, aki saját mesterségéről szólva azt mondta: az építőmérnök nem tud nem interdiszciplináris lenni. „Minden más szakma gondolatmentébe bele kell láson valamennyire, és nem tud elég piaci lenni, hogy csak a rövid üzleti érdekek felől oldja meg a problémákat. Nálam nagyon bejött, hogy így néztem a világot” – adott útravalót kollégáinak.

Dr. Scharle Pétert (balról a kilencedik) a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék munkatársai köszöntötték.

Események

Alkotóhét 2020. szeptember 21. - 2020. szeptember 26.
Elektronikus ZH nap 2020. szeptember 24.
Levelező tagozat óráinak időpontja 2020. szeptember 25. - 2020. szeptember 26.
Szenátusi Ülés 2020. szeptember 28. 14:00 - 16:00
Levelező tagozat óráinak időpontja 2020. október 2. - 2020. október 3.