Széchenyi Társaság: „Kezdetektől támogattuk a szoborállítást”

A Széchenyi-szobor avatóünnepségén, az Akadémiai Napon a Széchenyi Társaság vezetőit is köszönthette a Széchenyi István Egyetem. Az ünnepséget követően a vendégeket, Szemereki Zoltán és Kőrösiné Dr. Merkl Hilda elnökségi tagokat Dr. Filep Bálint kancellár tájékoztatta az egyetem eredményeiről és terveiről, a szoboravatás történetéről, az együttműködés lehetőségeiről.

Győr, 2019. október 7. – SZEhírek, Nyerges Csaba

„Nagy örömmel jöttünk a Széchenyi Társaság képviseletében. Az egy évvel ezelőtt kibontakozó közösségi összefogásról Dr. Verebélyi Imre, a győri egyetem professor emeritusa tájékoztatott bennünket. A kezdetektől támogattuk, hogy egy méltó köztéri alkotás hirdethesse a „legnagyobb magyar” szellemiségét a nevét viselő egyetemen” – mondta Szemereki Zoltán.

A Széchenyi Társaság elnökségi tagjai Dr. Filep Bálint kancellár és Pintér-Péntek Imre kamarai elnök társaságában.

„Nemrégiben körvonalazódott társaságunkban az az elképzelés, hogy egy-egy kisebb alkotást, szobrot, domborművet adományozzunk a Széchenyi nevét viselő intézményeknek. Természetesen nem csak egy műalkotásra gondoltunk, hanem arra is, hogy közelebb vigyük az emberekhez mindazt, amit Széchenyi István alkotott. Társaságunk logójában is ott van Széchenyi portréja mellett a Lánchíd, a lóversenypálya, a hengermalom egy búzakalásszal ábrázolva, a gőzmozdony, a gőzhajó, a Magyar Tudományos Akadémia, és a három nagy mű, a Hitel, Világ, Stádium. Nagyon-nagy örömünkre szolgált, hogy itt Győrben, tőlünk függetlenül, ugyanezen gondolat mentén a kompozícióban Széchenyi alakja mellett a műveit is megjelenítették. Gratulálunk a szobrászművésznek, és azoknak is, akik támogatták ezt a koncepciót. Az is nagyszerű elképzelés volt, hogy kapcsolatot lehet teremteni Széchenyivel, oda lehet ülni mellé a padra” – mutatott rá Szemereki Zoltán.  

Kőrösiné Dr. Merkl Hilda, az ELTE BTK Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének egykori tanára emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi Társaság az elmúlt félévben szerepet vállalt a nagysikerű, „Széchenyi, a nemzet építőmérnöke” címet viselő fakultatív kurzus oktatásában a győri egyetem jogi karán, összefoglalva a „legnagyobb magyar” életművét, alkotásait, szellemi hagyatékát.

„Élmény volt a hallgatókkal találkozni és együtt tanulmányozni a nagy előd ma is például szolgáló munkásságát. Meglepően sokat tudtak Széchenyiről, mindenki sikeresen teljesítette a félévet. Széchenyi István azon kevesek közé tartozott a magyar történelemben, akik integráló személyiségek tudtak lenni. Gondolatai ma is időszerűek, rendszeresen idézik őket a legkülönfélébb rendezvényeken. Társaságunk az ő példája nyomán feladatának tartja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a társadalmi konszenzus erősítéséhez” – mondta Kőrösiné Dr. Merkl Hilda, megemlítve, hogy Budakeszin is állítottak Széchenyi-szobrot még 2000-ben. A Mária Valéria híd eredeti gránitoszlopából kaptak egy tömböt az alapzathoz. Koszorúzások alkalmával az összes budakeszi iskola, oktatási intézmény képviselteti magát. Elkezdett élni a szobor, és ugyanez várható Győrben is.  

Dr. Filep Bálint kancellár tájékoztatta a Széchenyi Társaság képviselőt arról, hogy az egyetemen a névadó kultusza egyre erőteljesebb. Már az elsőévesek gólyatábora azzal veszi kezdetét, hogy a résztvevők azt skandálják: „Széchenyi István a legnagyobb magyar!” Hallgatóink büszkék arra, hogy a róla elnevezett intézményben tanulhatnak.

„Az Egyetem, a Város és a gazdaság szoros kapcsolatának bizonyítéka az a széleskörű összefogás, amelynek eredményeképpen megszülethetett ez a remek alkotás. A Város, a Kamara és az Audi anyagi hozzájárulása tette lehetővé, hogy nem csak az egyetemi polgárok, hanem a győriek és mindenki, aki a városba érkezik, megismerhesse, tiszteleghessen Széchenyi alakja, munkássága előtt. A külföldi diákok is magukkal vihetik az Egyetem névadójának, munkásságának emlékét. A vele készült fénykép felidézi bennük a győri Széchenyi Egyetemen töltött éveket” – mondta Dr. Filep Bálint.

A kancellár beszélt az Egyetem előtt álló jövőbeni kihívásokról és lehetőségekről. A Felsőoktatási Ipari   Együttműködési Központ megvalósításáról, az előkészítés alatt álló Science Parkról, a Menedzsment Campusról, a duális képzésről, amelyek mind-mind tovább erősítik az Egyetem, a Város és a térség gazdaságának kapcsolatát. „Az a törekvésünk, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés motorjává váljunk. Ehhez a küldetéshez Széchenyi István gondolatai is ösztönzést adnak” hangsúlyozta Dr. Filep Bálint, végül megköszönte a Széchenyi Társaságnak, hogy aktívan támogatja Széchenyi István szellemi örökségének megismertetését, megőrzését az egyetem polgárai körében.

A Széchenyi Társaság

Célja, hogy névadójának örökségét alapul véve, felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi, erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit. Ennek megvalósítása érdekében előadásokat, ankétokat szervez; kiadványokat tesz közzé és művészi alkotások létrejöttét segíti; túrákat szervez és ajánl Széchenyi életének, működésének színhelyeire; alapítványokat kezdeményez, tudományos és irodalmi pályázatokat hirdet; részt vesz feladatainak megvalósítását szolgáló gazdasági tevékenységekben. Jeles ünnepe minden év szeptember 21.-e, gróf Széchenyi István születésnapja, amikor megkoszorúzzák a gróf Magyar Tudományos Akadémia előtti szobrát, az Akadémia Dísztermében emlékülést szerveznek és átadják a Széchenyi Társaság Díját. A Társaság eddig csaknem harminc helyen állított Széchenyi emléktáblát, domborművet vagy mellszobrot a Kárpát-medence településein.

Események

Egyetemi Kari Napok 2019. október 14. - 2019. október 16.
Face-to-face and computer mediated communication 2019. október 15. 15:45 - 17:15