SZEhírek

Közös küzdelem az élhetőbb életért

Meglepetés tánccal kedveskedtek hallgatótársai Foki Nikinek. Sportoló példaképek, sorstársak, jóakaratú emberek gyűltek össze az egyetem alulájában, hogy Niki mellé álljanak egy szomorú, mégis megható történetben, ami beteg és orvosa közös küzdelméről szól a reménytelenségből egy élhetőbb életért.

Győr, 2018. március 7. - SZEhírek

Tovább

Új főszerkesztő Győrből az adatvagyonok világában

Februártól Dr. Dusek Tamás, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a patinás szakfolyóirat, a Statisztikai Szemle főszerkesztője. Mi mást is kaphatnánk indokként a statisztika nemzetközileg elismert professzorától a kinevezésére, mint vegytiszta statisztikát. Kiderül az is, hogy sokan ülnek adatvagyonon, de nem tudnak mit kezdeni vele. Segítségül ott van a statisztika.

Győr, 2018. március 6. - SZEhírek

Tovább

Tanulmányúton az épülő Puskás Ferenc Stadionnál

A Puskás Ferenc Stadion monumentális építési munkálatait nézhették meg testközelből a Széchenyi István Egyetem építő- és építészmérnök hallgatói, oktatói az elmúlt napokban. Vendéglátójuk a West Hungária Bau Kft., az egyetemmel több projektben is együttműködő építőipari cég volt.

Győr, 2018. március 5. – SZEhíre

Tovább

Rektori fórum: így épült ki a XXI. századi egyetemi modell

Üzenetértéke volt annak, ahogy az ötödik, jubileumi rektori fórum a külföldi hallgatóknak szóló, és a campuson tanuló külföldi diákokat is megszólaltató új kisfilm bejátszásával kezdődött február utolsó napján a Széchenyi István Egyetemen. „Ezek vagyunk mi, és nagyon örülök annak, hogy nemzetközivé váltunk” – mondta Dr. Földesi Péter a bevezetőjében. Sorra vette az eredményeket és megfogalmazta a célokat, ezt követően válaszolt a beérkezett kérdésekre.

Győr, 2018. március 1. - SZEhírek

Tovább

Az egész régió gyarapodik az egyetemmel együtt

Igazi nagyüzem van a Széchenyi István Egyetem Pályázati Irodájában. Munkatársaik, mint a sokszereplős szimultán partikat játszó sakkmesterek, egyszerre több pályázat útját koordinálják. Az uniós ciklus derekán vagyunk, ezekben az években a sikeres projekteknek köszönhetően több fejlesztés érkezik az Egyetemre.


Győr, 2018. február 28. - SZEhírek

Tovább

Flashmobbal készülnek a világnapra, csatlakozókat várnak

Különleges, sok aktivistát megmozgató programokkal készülnek a Szociális Munka Világnapjára régiónkban. A szálakat a Széchenyi István Egyetem Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszékének munkatársai, hallgatói fogják össze. Olyan szféráról beszélünk, ami jóval nagyobb odafigyelést, megbecsülést igényelne mindannyiunktól. 

Győr, 2018. február 27. - SZEhírek

Tovább

Lendületben az MTA, az Audi és az egyetem Feszty Dániellel

Lendület kutatócsoport jött létre az MTA, az Audi és a Széchenyi István Egyetem összefogásával  campusunkon. Tagja négy Győrben végzett fiatal mérnök, vezetőjük pedig a Kanadából hazatért elismert kutató, Dr. Feszty Dániel. Munkájuk eredményeként az autótervezés korai szakaszában tudják majd új szimulációs módszerekkel megjósolni a friss modellek akusztikai tulajdonságait.

Győr, 2018. február 26. - SZEhírek

Tovább

Jelképes pezsgőmesterré válhattak a vendéglátós hallgatók

Tenyerén hordozta a Jóisten a turizmus-vendéglátás szakos hallgatókat. Valódi élménycunami zúdult rájuk a Somló-hegy lábánál, a Kreinbacher-birtokon építészetből, irodalomból, borászatból, pezsgőkészítésből és gasztronómiából tegnap, amikor egy szakmai kiránduláson az elegáns bor- és pezsgőbirodalomba látogathattak.

Győr, 2018. február 23. – SZEhírek

Tovább

Hiánypótló beszerzési kézikönyv, egyetemi gondozásban

Kimondottan gyakorlati jellegű, hiánypótló könyvet jelentetett meg az UNIVERSITAS-GYŐR Nonprofit Kft. A szerzők, Dr. Süle Edit, a Széchenyi István Egyetem docense és Schunder László, a terület elismert szakembere a stratégiai beszerzés hasznos tudnivalóit foglalták össze élvezetes stílusban.


Győr, 2018. február 22. - SZEhírek

Tovább

Empátiát merítenek a kerekesszékből

Átérezhetik a hallgatók, mivel jár a kerekesszékhez kötött élet, és később, a munkájuk során fel tudják használni a most szerzett tapasztalatokat. A Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékén immáron második alkalommal tartanak kerekesszékes hetet.

Győr, 2018. február 21. - SZEhírek

Tovább

Az ART_05 készül a Formula Student élbolyába


Lezárták a tervezési időszakot, már készül legújabb versenyautójuk, az ART_05, amivel idén három helyszínen is indulni fognak. A Formula Student sorozatban versenyző Arrabona Racing Teamnek januártól új vezetője is van. Gudra Gabriel irányítja a Széchenyi István Egyetem kiváló eredményeket hozó hallgatói csapatát.

Győr, 2018. február 20. – SZEhírek

Tovább

Diplomaátadó az Egészség- és Sporttudományi Karon

Diplomás ápolókkal, egészségügyi szervezőkkel, egészségfejlesztőkkel és rekreációszervezőkkel gyarapodott a hétvégén a magyar értelmiség. A Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának diplomaátadó ünnepélyét szombaton tartották Győrben. 


Győr, 2018. február 19. – SZEhírek

Tovább

A rák ellen is bevetik az ipari matematikát

Stabil helye van az európai élvonalban a Széchenyi István Egyetem Matematika és Számítástudomány tanszékének. Dr. Horváth Zoltánt újraválasztották a Magyar Ipari és Innovációs Matematikai Szolgáltató Hálózat, a HU-MATHS-IN elnökének, és az európai szervezet, az EU-MATHS-IN vezetőségében is két éve bent van. Az ipar képviselőit szeretné közelebb hozni a matematikához.

Győr, 2018. február 16. – SZEhírek

Tovább

Ösztöndíjjal külföldre: most kell élni a lehetőséggel!

Az ösztöndíjas kiutazási lehetőségekről tartott tájékoztatót a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központja Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes vezetésével. Oktatók és külföldi ösztöndíjat korábban elnyert hallgatók, programszakértők egyaránt azt hangsúlyozták, hogy érdemes is, hasznos is világot látni az egyetemi évek alatt.

Győr, 2018. február 15. – SZEhírek

Tovább

Egyetemi zenekarunk karmestere Lajtha-díjas lett

 

Győrnek előbb lett egyetemi zenekara, mint egyeteme. A Győri Egyetemi Zenekar és karmesterének pályája az elmúlt húsz évben egyaránt kiteljesedett. Ménesi Gergelyt a közelmúltban Lajtha-díjjal tüntették ki. Ez adta beszélgetésünk alapmotívumát, de kiderül az is, mitől lehet igazán jó egy vezető.

Győr, 2018. február 14. - SZEhírek

.

Tovább

A SZESE a régió sportjának meghatározó központjává vált

 

Amerikai filmek sora szól az egyetemi sportról. Ahogy szinte háborúznak a tehetséges fiatalokért a campusok. A Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete negyvenöt év alatt a tengerentúlra jellemző intrikák nélkül vált a régió sportjának meghatározó központjává. Persze, film készülhetne például abból is, amikor az oxfordi egyetem evezősei „visszavágóra” érkeznek Győrbe. De erről majd később.

Győr, 2018. február 13. - SZEhírek

 

Tovább

Diplomaátadó az Apáczai-karon

Gesztenye, a zsemleszínű vakvezető kutya is elkísérte gazdáját, Erzsébetet, együtt voltak részesei a felemelő pillanatoknak. A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának diplomaátadó ünnepségét pénteken délután tartották az Egyetemi Hangversenyteremben.

2018. február 10. - SZEhírek

Tovább

Kápolnával, kéményes házzal, kerekítéssel is nyertek építészeink

Magyar Építőművészek Szövetsége három győri munkát is díjazott a Fiatalok Feketén Fehéren pályázaton. A Széchenyi István Egyetem építész oktatói és hallgatói közössége egy kápolnával, az olajgyári kémény köré álmodott épületegyüttessel és egy különleges kerítéssel is díjat nyert. A pályamunkákból rendezett vándorkiállítás a héten nyílt meg a MÉK budapesti székházában.

Győr, 2018. február 9. - SZEhírek

Tovább

Mozgásban a Mobilis: a kiállítási központtól az élményközpont felé

Új irányokba mozdul a kampusz területén működő Mobilis Interaktív Kiállítási Központ. Erőteljesebben nyitottak egyrészt a természettudományok irányába, másrészt az általános iskolák felé.  Lelátót és laborszigeteket építenek. Bérletet kínálnak a diákoknak és órarend szerinti programokkal várják őket. 


Győr, 2018. február 8. - SZEhírek

Tovább

Főszerepben az egyetem a kamarai évadnyitón

A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ projekt és a Széchenyi István Egyetem volt a főszereplője, központi témája a megyei kereskedelmi és iparkamara évadnyitójának. Dr. Földesi Péter rektor tartott előadást az egyetem, a gazdasági szereplők és az önkormányzatok együttműködéséről. Bemutatkoztak hallgatói csapatok, és a FIEK-hez kapcsolódó nyitott laborokkal, alprojektekkel is megismerkedhettek a résztvevők.

2018. február 7. - SZEhírek

Tovább

Államvizsgából és OPEV szervezésből is jeles

Dobogóra állhatott a Széchenyi István Egyetem csapata a campuson rendezett Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen. A XVI. OPEV tematikáját idén egy győri építőipari vállalkozás adta. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar és a Közgazdász Szakkollégium pedig ismét kiváló házigazda volt a hétvégén.

Győr, 2018. február 6. – SZEhírek

 

Tovább

Aktív részesei voltunk sorsunk jobbá tételének

Tanulságos részleteket árult el a mosonmagyaróvári gazdászképzés és a Széchenyi István Egyetem integrációjáról. Fazekas Imre, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke most érzi magát a legjobban a karon, mióta Széchenyis zászló alatt navigálhatja hajójukat. Mosonmagyaróvár polgármestere, Árvay István is jelentős előre lépéseket tapasztal az integráció óta eltelt két évben.

Győr, 2018. február 5. - SZEhírek

 

Tovább

Az autonóm járművek jogi dilemmái

Miért is érdemes a végzősöknek továbbra is a Széchenyi István Egyetemhez kötődniük? Mert nagyon izgalmas kutatási területet választhatnak PhD-hallgatóként. Csitei Béla tavaly végzett jogász például az önvezető autók jogi dilemmáival foglalkozik. Főként a polgári jogi felelősséget, a termékfelelősséget és a biztosítási jogot vizsgálja az autonóm járművekkel kapcsolatban.

Győr, 2018. február 2. - SZEhírek

Tovább

Jóval többet ad, mint egy könyvtár

Hangulatos médiaboxok. Személyes kutató- , és csoportos tanulószobák. Kétszázötven számítógépes munkaállomás. Gyermekkuckó. Közösségi tér, egyedi bútorokkal. És természetesen háromszázezer kötet a polcokon.  A Széchenyi István Egyetem Minősített Központi Könyvtárában vagyunk. Lenyűgöző hely, nem véletlenül lett sok hallgató és oktató kedvenc birodalma a campuson.

Győr, 2018. február 1. - SZEhírek

Tovább

Kollégium, Dunára néző szobával

Egy hasonló adottságú szállodában komoly felárat kérnének pusztán a kilátásért. A Mosoni-Duna holtágára néző szoba. Nemcsak jól hangzik, de a látvány is szép. A Széchenyi István Egyetem új kollégiumában élőknek természetesen nem kell plusz pénzt fizetniük ezért. Az új épületszárnyakat hamar belakták, megtöltötték élettel a hallgatók.

2018. január 30. -  SZEhírek

Tovább

Jó ajánlólevél a cégeknél a SZEnergy tagság

A Széchenyi István Egyetem hallgatói nemcsak értékes diplomát kapnak, az előadótermeken kívül is tartalmas időszakot tölthetnek el a campus falai között. A SZEnergy Team hallgatói csapatvezetője, Pusztai Zoltán már középiskolásként belekóstolhatott a Széchenyis életérzésbe.

Győr, 2018. január 30. - SZEhírek

Tovább

Házasság hete

 

Győrött immáron hagyomány, hogy a közismert Valentin-nap hetében a keresztény felekezetek szervezésében megrendezzük a Házasság Hete tematikus sorozatot, melynek egyik küldetése, hogy a házasság értékére felhívja a figyelmet. A „még előtte állóknak” kedvébresztőt, a „már benne lévőknek” elmélyülést szeretnénk kínálni 2018. február 10-17-ig.

7 nap, 7 program a város különböző pontjain. Válogassanak kedvükre és jöjjenek el egy jó játékra, előadásra, filmre, vacsorára, beszélgetésre társukkal, barátaikkal, vagy akár egyénileg.

Részletes információk: https://www.facebook.com/HHeteGyor/

 

Házasság Hete Győr, 2018. február 10-17.

Tovább

Végig kíséri életét a győri egyetem

Tizenötödik szemeszterét zárta Nyugdíjas Egyetemünk. A résztvevők között hagyományosan kisorsoltunk egy tabletet. A nyertest, mint kiderült, sok szál köti a Széchenyi István Egyetemhez. Részt vett annak idején már az építésében is, később maga is hallgatója lett, aztán évtizedek múltával újra, immáron nyugdíjasként tért vissza.

Győr, 2018. január 29. - SZEhírek

Tovább

A JKK mágnesként vonzza a fiatal tehetségeket

Mint a felfedezők, akik először lépnek egy, az emberiség által még nem ismert helyre, vagy elsőként írnak le új fajokat. A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai eddig még nem alkalmazott eljárásokat fejlesztenek ki, prototípust állítanak össze, új megoldásokat szabadalmaztatnak. 

Tovább

Felsőfok környezettudatosságban is

Ha mérnék az egyetemek ökológiai lábnyomát, a Széchenyi István Egyetem biztosan nagyon előkelő helyen szerepelne a felsőoktatási intézmények környezettudatossági világranglistáján. A Campus napelemes rendszere mára az ország egyik legnagyobb komplex napelemes kiserőművévé vált.


Győr, 2018. január 25. - SZEhírek

Tovább

Idegen nyelvi közösségi teret alkotnak

Már hosszú évekkel ezelőtt megjósolta, hogy a magyar egyetemek fenntarthatóságához idegen nyelven tartandó képzésekre is nagy szükség lesz. Igaza lett. Győrben az elmúlt időszakban sok egyetemi oktató járt angol nyelvi kurzusaikra, hogy felkészülten fogadhassa a külföldi hallgatókat. Dr. PhD Csendes Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Idegen Nyelvi Oktatási Központjának vezetője maga is az élethosszig tartó nyelvtanulás híve. 

Győr. 2018. 01. 23. – SZEhírek

Tovább

A Széchenyis életérzés nagykövetei

Milyen is a Széchenyis életérzés? Miért dagadhat a büszkeségtől a Széchenyis hallgatók mellkasa, amikor a campus levegőjét szívják? Ezt talán a SZE nagyköveti program beszélgetései szemléltetik a leginkább. Oktatók és hallgatók együtt látogatják meg egykori középiskoláikat, és mesélnek a diákoknak az egyetemi életről.

Győr, 2018 január 23. - SZEhírek

Tovább

Ismerd meg önmagad a gazdaságtudományi karon

Einsteint idézik. „Először tanuld meg a játékszabályokat, azután már csak játszanod kell, persze mindenkinél jobban.” A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karán különleges játéktér várja a hallgatókat. A játék résztvevői pedig, legyenek akár oktatók, akár diákok, a legkiválóbbak közé tartoznak.

Győr, 2018. 01. 22. - SZEhírek

Tovább

Fókuszban a Széchenyi Egyetem az Educatio Szakkiállításon

Leképezve és tükrözve a győri campus lényegét, impozáns külsővel és vonzó tartalommal, frekventált helyen fogadja az érdeklődőket a Széchenyi István Egyetem a budapesti Educatio Nemzetközi Szakkiállításon. A nyitás utáni első órákban látogattunk az expóra, de addigra a döntően középiskolásokból álló tömeg már megtöltötte a csarnokot a Hungexpo területén.

Budapest, január 18-20. - SZEhírek

Tovább

A ring után a kutatásban is bajnok lenne

Egykori profi ökölvívó világbajnokot „igazolt” a Széchenyi István Egyetem Sporttudományi Tanszéke. A tanítás mellett Faragó Beatrix maga is jelképes padban ül, másodéves PhD-hallgató a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolában.

2018. január 17. - SZEhírek

Tovább

Új építőmérnök mesterképzésre várjuk a jelentkezőket

Új, hiánypótló mesterképzési szakot indít szeptembertől a Széchenyi István Egyetem Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszéke. Már várjuk a jelentkezőket a szerkezetépítő-mérnök MSc képzésre, amit különleges odafigyeléssel igazítottak a hallgatók életviteléhez. Például blokkosították az oktatást, és virtuális térben is tartanak elődadásokat.

Győr, 2017. január 17. - SZEhírek

Tovább

Piacképessé is teszik a megszerzett tudást

Van egy mondás, hogy ne szakot, hanem oktatót válassz magadnak, ha egyetemre mész. A Széchenyi István Egyetem Audi Hungária Járműmérnöki Karán dr. Hanula Barna dékán életfilozófiája, pályafutása és kisugárzása önmagában elég indok lehet arra, hogy a felvételizők ezt a szakirányt jelöljék meg.

Győr, 2017. január 17. - SZEhírek

Tovább

Az oktatók és a hallgatók kollégák a fiatalos légkörű karon

Kollégáknak hívják a hallgatókat, laborhálózatukban a legkorszerűbb berendezésekkel dolgoznak, és alig győznek annyi mérnököt képezni, amennyit ne szívna fel azonnal a piac. A Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karára látogattunk. 

Tovább

Idén is ott leszünk az Educatio Szakkiállításon

A Széchenyi István Egyetem az Audi Hungáriával közös standdal várja idén is az érdeklődőket Budapesten, a 18. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 18-20. között. Lőrincz Gergő, az egyetemi jelenlétet koordináló Egyetemi Szolgáltató Központ munkatársa elmondta portálunknak, hogy 30 fős, jól felkészült hallgatói csapat segíti a Széchenyi Egyetem bemutatkozását az expón.

Tovább

Új irányokat kapott az Apáczai Csere János Kar

Győr az a város, ahol a jövő épül. Ugyanígy a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán a jövő iskoláinak képeznek pedagógusokat, illetve szociális munkásokat, szociológusokat, nemzetközi kapcsolatok szakértőket, emberi erőforrás tanácsadókat és kulturális szakembereket. Nagyon sokat változott, fejlődött, új irányokat is kapott a korábbi tanítóképző főiskola, ami két éve integrálódott a Széchenyi István Egyetembe.

Tovább

A tartalom és a forma egysége – megújult az igazgatási épület

A magyar állam hamarosan megvásárolja a győri kekszgyári területet, és ingyenesen továbbadja a Széchenyi István Egyetemnek. Technológiai park épülhet ott. Hangzott el a megújult igazgatósági épületet bemutató ünnepélyes sajtótájékoztatón.

Győr, 2018. január 11. - SZEhírek

Tovább

Rekordot döntött a látogatószám a Nyitott Kapukon

Olyan nagy volt a tömeg, hogy gombostűt sem lehetett volna leejteni nemcsak az aulában, hanem szinte a campus egész területén. A Széchenyi István Egyetem Nyitott Kapuk programjára sok ezer középiskolás, szülő, tanár érkezett. 

 

Tovább

A diplomás ápolók itthon találnak boldogulást

Miközben a nővérek elvándorlása, külföldi munkavállalása és a kórházak kiüresedése táplálta a közbeszéd egy részét, bíztató tény, hogy a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karán végzett diplomás ápolók 85-90 százaléka már itthon keresi és találja meg a boldogulását. Az egyetem fiatal kara szépen fejlődik, és nagy terveket sző.

Győr, 2018. január 8. – SZEhírek

Tovább

Újra nyílnak a kapuk a diákok előtt

Ismét kitárja kapuit a Széchenyi István Egyetem. Több ezer középiskolást, szülőket, tanárokat várunk január 10-én a Nyitott Kapuk 2018 rendezvényre, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a karokkal, képzéseinkkel, a kutatási területekkel, hallgatói programokkal, körsétát tehetnek az egyetem és a könyvtár területén, sok érdekes előadást hallgathatnak meg, és még különféle ajándékokhoz is juthatnak. 

Tovább

Ahol már lábon elkelnek a hallgatók

Mi kell egy gourmet recepthez? Kiváló minőségű összetevők, kreativitás és magabiztos tudás. A Széchenyi István Egyetem jogi karán mindez együtt van. Ha csapatként szerepelne, oktatógárdája kiadhatná a nemzeti válogatottat. A hallgatók szinte minden jogász szakmai versenyt megnyernek és a régió legjobb cégei már a diploma megszerezése előtt kapkodnak a végzősök után. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar vezetői avatják be az egyetemi portál olvasóit egy kitűnő közösség életébe.

Győr, 2018. január 4. - SZEhírek

Tovább

Szívmelengető összefogást hozott az ajándékgyűjtés

„Jó volt látni a kollégák pozitív hozzáállását, segítőkészségét, és a gyerekek felhőtlen örömét” – értékelik az egyetem karácsonyi ajándékgyűjtő akcióját a kezdeményezők. A Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék ügyvivői, Nits Lászlóné és Csillag Attila az ünnepek előtt arra kérték a Széchenyi István Egyetem kollektíváját, hogy vegyenek részt nehéz helyzetben lévő gyermekek és családjaik megajándékozásában.

Győr, 2018. január 2. - SZEhírek

Tovább

Jubilál a gazdászképzés

Bicentenáriumára készül az 1818-ban alapított mosonmagyaróvári gazdászképzés. A Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar immáron két éve a Széchenyi István Egyetemhez tartozik, és tíz év kihagyás után most újraindulhatott a nagy múltú, ötéves, osztatlan agrármérnök képzés is. A kar dékánjával, dr. Szalka Évával jelentős mérföldkövekről beszélgettünk. 

Tovább

Megtalálták a közös hangot

Miért érdemes a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karát választani? Mert akik ott tanulnak, oktatnak, megtalálják a különlegesen, egyedien csengő, mégis közös hangot. A közös zenei hangot, és a közös emberi hangot is. Egy, az életre is, az együttélés szabályaira is megtanító, összetartó közösség portréja.

Tovább

Tökéletes kört rajzoltak

Nagykövetekkel látogat középiskolákba, néha gasztrocsatázik a hallgatóival, ha teheti, kerékpárral jár dolgozni, és a tömegközlekedést támogatja. A kar dékánja egy tökéletes kör közepén áll. Portré a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő és Közlekedésmérnöki Karáról.

Tovább

Új rendőrautókat adtak át az egyetem parkolójában

Látványos ceremóniának adott otthont a Széchenyi István Egyetem. Hatvan vadonatúj rendőrautó, jól felszerelt Audik, Mercedesek, Volkswagenek, Skodák és Suzukik sorakoztak fel a parkolóban.

Tovább

Sportcsillagok az egyetemen

A Széchenyi István Egyetem kiválóságai, hat hallgatónk, az evezős és a kajak-kenu sportok bajnokai részesülnek ebben a félévben Magyar Sportcsillagok ösztöndíjban. Hárman közülük nemcsak az egyetemet választottak Győrben.  A helyi klub színeiben versenyeznek.


Tovább

Események

Gyerekegyetem 2020 2020. június 22. - 2020. június 26.
Vizsgaidőszak vége 2020. június 27.
Szenátusi Ülés 2020. június 29. 14:00 - 16:00