Könnyű sétával bejárhatták Európát a nyelvi koktélbárban

Az erre a napra kiállított, „sokszínű Európába” szóló útlevéllel járhatták be jelképesen a kontinens országait az Európai Nyelvi Koktélbár program résztvevői tegnap a Széchenyi István Egyetemen. A különböző országok kulturális intézeteinek asztalait sorra felkeresve nyelvi feladatokat, játékokat oldhattak meg, mini nyelvórákon vehettek részt. A jutalmuk a nyelvtanuláson túl alkoholmentes koktél volt, a legaktívabbak pedig tombolasorsoláson is részt vehettek..

Győr, 2019. szeptember 27. – SZEhírek, Nyerges Csaba, fotó: Májer Csaba József

Mi magunk a tudósítás készítése közben egy szlovák kezdő mininyelvórára ültünk be, és már helyesen tudjuk kimondani, hogy „ahoj”, vagyis szia, „áno”, azaz igen, „prosím”, tehát kérem, és „maj sa dobre”,  szóval vigyázz magadra, de még a štastnú cestu, magyarán a szerencsés utat sem okoz problémát. Mások a portugál, az olasz, a kínai, az észt, a holland vagy éppenséggel a kínai nyelvórát favorizálták inkább a sokféle lehetőség közül. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a megnyitóval, ahol Dr. Lukács Eszter rektorhelyettes köszöntötte az Európai Nyelvi Koktélbárnak otthont adó Széchenyi István Egyetem aulájában összegyűlt diáksokaságot.

 

A Goethe Intézet is jelen volt az Európai Nyelvi Koktélbárban.

„Nem véletlenül szeptember 26-án tartjuk a rendezvényt, hiszen ma van a Nyelvek Európai Napja, ami felhívja a figyelmet a kontinens nyelvi sokszínűségére és a nyelvtanulás fontosságára” – mondta a rektorhelyettes, és kiemelte, hogy a rendezvény szervezője az Európai Bizottság és a EUNIC Hungary, az európai kulturális intézetek magyarországi hálózata.

„Biztosan tudjátok, hogy a középfokú nyelvvizsga bemeneti követelménnyé vált az egyetemeken. Mi azt szeretnénk, ha nálunk, a Széchenyi István Egyetemen tudnátok továbbtanulni. Ezért az Idegennyelvi Oktatási Központunk, és a SZE Lingua Nyelvi Szolgáltató Központunk felkészítő tanfolyamokat szervez azoknak a középiskolásoknak, akiknek még nincs nyelvvizsgájuk, de megfelelnek a tanfolyam bemeneti feltételeinek. Később pedig, ha sikeresen felételt nyernek a Széchenyi István Egyetemre, és megkezdik tanulmányaikat, egyénre szabottan kompenzálni fogjuk számukra a tanfolyam költségét” – fordult a középiskolásokhoz Dr. Lukács Eszter, hozzátéve, hogy hetvenhat magyar, és huszonnégy angol nyelvű program közül választhatnak a felvételizők a győri és mosonmagyaróvári campusokon.

„A mai nap egy különleges alkalom, hiszen a résztvevők egy könnyű séta keretében, itt az egyetem aulájában gyakorlatilag bejárhatják Európát” – mondta Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében. „Nagyon büszkék vagyunk arra, ahogy a Széchenyi-egyetem öles léptekkel, gyorsan halad előre, miközben kiváló kapcsolatokat ápol a helyi társadalommal” – hangsúlyozta az alelnök.

„Látom, hogy mindenki készen áll, van útitáskája, útlevele. Sok-sok interaktív játékkal készültünk, mini nyelvórákkal, igazi örömünnepe lehet ez a rendezvény az Európai Nyelvek Napjának” – Lucie Orbók, a EUNIC Hungary elnöke, a Cseh Centrum igazgatója mondta ki a végszót, és a sok száz diák birtokba is vehette az egyetem auláját.

 

Mindegyik asztalnál játékos nyelvi feladványokkal várták a résztvevőket.

Farkas Mónika és Tomozi Adél a győri Móra-szakgimnáziumból érkezett, kiadványszerkesztőnek tanulnak, és angolból szeretnének még a középiskola alatt nyelvvizsgázni. A szlovák mini nyelvórára ültek be velünk. Adélt felvidéki barátnője köti a szlovák nyelvterülethez, Mónika pedig elkísérte, és mindketten nagyon hamar felvették a fonalat. A nyelvóra végén még nem tudták, hogy az alkoholmentes koktélok közül a Surise-t, az Eper Sritz-t, a Pina Colada-t, a Sex on the beach-t, vagy a Citrom-bodzát választják-e, mindenestere elegendő pecsétjük összegyűlt hozzá, sőt a tombolasorsoláshoz is. A nyelvi feladatok megoldása egy-egy pecsétet ért, a mini nyelvórákért kettőt adtak, és három pecsét járt egy koktélmeghívással.  

A résztvevők aktivitását, a tucatnyi európai kulturális intézet, az Európai Bizottság, a Széchenyi István Egyetem, a megyei Europe Direct iroda, a Hatos és Társa Nyelviskola asztalainál  megoldott sok-sok nyelvi feladatot, teljesített mini nyelvórát, vagyis az Európai Nyelvi Koktélbár program sikerét jelzi, hogy amikor az aulában felállított bárpultnál érdeklődtünk, éppen a félezredik koktélt keverték.  

 

A mini nyelvórák, feladványok után következhetett a kellemes koktél.

Események

Egyetemi Kari Napok 2019. október 14. - 2019. október 16.
Face-to-face and computer mediated communication 2019. október 15. 15:45 - 17:15