Kajak-kenus hallgatói sikerek a Széchenyi-egyetemen

A Széchenyi István Egyetem kajak-kenus hallgató-sportolói idén is gazdag versenyszezont zártak. A Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős világklasszisként sorra járja a legnagyobb versenyeket és hozza el a legcsillogóbb érmeket, de a csapat többi tagja is büszke lehet az eredményeire. A Sáling testvérekkel, Laurával és Áronnal, Kovács Petra Sárával és Molnár Rebekával beszélgettünk. Mindannyian az egyetem és a Graboplast Győri Vízisport Egyesület versenyzői.

Győr, 2019. szeptember 11. – SZEhírek, Nyerges Csaba


Sáling Laura és Molnár Rebeka immáron a második szezonban ültek egy hajóban. Kenu kettes 500 méteren is versenyeznek, csakúgy, mint Kincső és Virág. Kijutottak a csehországi, racicei U23-as Európa-bajnokságra, és hetedik helyet szereztek.

Sáling Áron, Sáling Laura, Kovács Petra Sára és Molnár Rebeka a Széchenyi István Egyetem hallgatói. Fotó: Májer Csaba József

Rebeka sport- és rekreációszervezés szakon tanul a Széchenyi-egyetemen, most kezdi a másodévet. A sport területén szeretett volna továbbtanulni, lehetőleg helyben, és fel is vették. Párosban és egyesben is versenyez, az olimpiai számok vannak előtérben kétszáz és ötszáz méteren. „Hat évvel ezelőtt volt az első vízre szállásom, és azóta a hajóban ragadtam, folyamatosan edzek. Azért választottam a kenut, mert sikeres sportág itthon. Nagy álmom volt, hogy egyszer kijussak az olimpiára, úgy gondoltam, a kenuban én is sikeres lehetek. Ha a jövő évi még nem is, de a 2024-es olimpia remélhetőleg realitás lehet a számomra. Addig is mindenképpen szeretnénk párosban, olimpiai számban kijutni világbajnokságra az 500 méteres távon” – mondja Rebeka.

Csapattársa, Sáling Laura hozzáteszi, hogy az U23 Magyar Bajnokságon, Sukorón C2 200 méteren elsők, ötszáz és ezer méteren másodikak lettek, és a Felnőtt Gyorsasági Magyar Bajnokságban, Szolnokon is felállhattak a dobogó harmadik fokára C2 500 méteren. „Most lett vége a szezonnak, szeptemberben kapunk egy hónap pihenőt, májustól kezdődik az új szezon, amit megelőz egy kemény téli, és vízi alapozás” – mondja Laura. Mindketten egyesben is versenyeznek, de nemzetközi szinten, az olimpián nagyobb esélyt látnak párosban. Ötszáz méteren szeretnének kijutni a világbajnokságra, és ott is szép eredményt elérni.

Kovács Petra Sára télen átesett egy sérülésen, azt leszámítva jó évet zárt. Kajakosként ő az egyedüli kakukktojás a csapatban. Az volt az egyik célja, hogy kijusson az Eb-re ezer méteren egyesben, ez sajnos nem sikerült, de a magyar bajnokságban tudott bizonyítani, ami kárpótlásnak is jó volt. „Harmadéves rekreáció szakos hallgató vagyok a Széchenyi-egyetemen. A tizenegyedik szezonomat kezdem.  2017-ben K4 ötszáz méteren aranyérmes lettem az utánpótlás világbajnokságon” – sorolja Sára.  

Sáling Áron nagy célokat tűzött ki maga elé, hiszen idén volt utoljára U23-as versenyző. Mostantól vége az utánpótlás korosztálynak, és a felnőttek között áll rajthoz. Szeretett volna Eb-n vagy vb-n indulni, főleg párosban, de ez sajnos több okból sem jött össze. Egyéniben sem sikerült olyan eredményt elérnie, hogy kivívja a nemzetközi vizeken való indulás jogát. Sárához hasonlóan a magyar bajnokságokon vigasztalódott. „Szép eredményeket tudtam elérni. Párosban és négyesben is magyar bajnok lettem utánpótlásban, és a felnőttek között is jutott egyéniben ötödik hely, aminek nagyon örültem. Most pihenünk kicsit, feltöltődünk, és várakozásokkal kezdjük a jövő évet. Jómagam kicsit más perspektívából nézem majd a sportágat, mert edzőként is be fogok segíteni az egyesület munkájába, és  a két oldal remélhetőleg jól kiegészíti egymást” – bizakodik Áron.

Jövőre lesz egyetemi világbajnokság is a fehéroroszországi Minszkben. Szeretne a széchenyis csapat oda is kijutni, a válogatókon kivívni az indulás jogát. „Az egyetemtől továbbra is nagyon sok segítséget kapnunk, minden évben megadják például az egyéni tanrendet, ami nagyon fontos számunka. A tanárainknak és TSK-nak egyaránt hálásak vagyunk azért, hogyan a sportot és a tanulást nagyon jól össze tudjuk hangolni a Széchenyi István Egyetemen” – mondják egybehangzóan a kajak-kenus hallgatói csapat tagjai.

Eredmények

Molnár Rebeka Európa-bajnokság 2019.07.11.-07.14. Csehország, Racice: C1-500m 7. hely, C2-200m 7. hely. Felnőtt Gyorsasági Magyar Bajnokság 2019.07.26.-07.28 Szolnok: C2-500m 3. hely, C1-200m 3. hely. U23 Magyar Bajnokság 2019.08.08.-08.11. Sukoró: C2-200m 1. hely, C2-1000m 2. hely, C1-500m 2. hely, C2-500 2. hely.

Kovács Petra Sára Felnőtt Gyorsasági Magyar Bajnokság 2019.07.26.-07.28 Szolnok: K4-1000m 3. hely, K4-500m 2. hely, K2-500m 1. hely, K4-200m 3. hely, K2-200m (vegyes) 1. hely. U23 Magyar Bajnokság 2019.08.08.-08.11. Sukoró: K1-500m 3. hely, K1-4000m 2. hely.

Sáling Áron Felnőtt Gyorsasági Magyar Bajnokság 2019.07.26.-07.28 Szolnok: C4-1000m 3. hely, C4-200m 2. hely, C2-200m 3. hely. U23 Magyar Bajnokság 2019.08.08.-08.11. Sukoró: C4-1000m 3. hely, C4-200m 1. hely, C2-200m 1. hely.

Sáling Laura Európa-bajnokság 2019.07.11.-07.14. Csehország, Racice: C2-200m 7. hely, Felnőtt Gyorsasági Magyar Bajnokság 2019.07.26.-07.28 Szolnok:  C2-500m 3. hely. U23 Magyar Bajnokság 2019.08.08.-08.11. Sukoró: C2-200m 1. hely, C2-500m 2. hely, C2-1000m 2. hely, C1-1000m 3. hely. 

Események

Vizsgaidőszak kezdete 2019. december 16.
Szenátusi Ülés 2019. december 16. 14:00 - 16:00
Egyetemi Ádventi Gyertyagyújtás 2019. december 16. 18:00 - 19:00
Téli ünnepi nyitvatartási rend 2019. december 21. - 2020. január 1.