Audis munkahelyet hozott a Formula Student tagság a győri egyetem pilótájának

Konstrukciós motorfejlesztő mérnökként dolgozik egyetemi tanulmányai mellett az Audinál, és éppen munkából jött, amikor találkoztunk a nemzetközi mezőnyben is kiváló eredményeket elérő széchenyis hallgatói csapat, az Arrabona Racing Team (ART) főhadiszállásán. Jecs Miklós a Formula Student sorozat egyik győri pilótája, és emellett a szimulátoros versenyben is kipróbálta magát, megvédve tavaly szerzett Ezüstmedve-díját az FS Germanyn.

Győr, 2019. augusztus 23. – SZEhírek, Nyerges Csaba

„Több korábbi csapattag is a motorfejlesztési részlegen dolgozik az Audinál. Nagyon sok az ismerős arc, a közös történet, ezért februárban, amikor a másfél éves gyakornokság után dolgozni kezdtem, olyan volt, mintha hazamentem volna. Azért is mindig jóérzéssel járok munkába, mert a társak között előjönnek a régi emlékek” – mondja Jecs Miklós. A Széchenyi István Egyetem hallgatója tavaly februárban végzett a járműmérnök alapszakon, idén másodéves a mesterképzésen, és levelezőtagozatra váltott, hogy a tanulás mellett dolgozni is tudjon.

Jecs Miklós mesterszakos járműmérnök hallgató a győri egyetemen, és az Arrabona Racing Team pilótája.

Abban, hogy sikerült a világszínvonalú motorgyárban elhelyezkednie, nagyon nagy szerepe volt az ART-tagságnak. Hiszen mindazt, amit nem feltétlenül lehet az iskolapadban megtanulni, a sok gyakorlati ismeretet a versenyzés és az autó építése során elsajátították. Ugyanígy a soft skilleket tekintve is rengeteget fejlődhettek, megtanulták, hogyan kell csapatban dolgozni, fejleszteni a problémamegoldó képességet, kezelni a stresszt, és jól prezentálni. Olyan a Formula Student versenysorozat, mint egy egész éves nagy projekt egy-egy munkahelyen. Elkezdik a szezont szeptemberben, és a következő év augusztusában fejezik be, alig van pár hét pihenő közben.

„Ezek a készségek szinte észrevétlenül épülnek be csapattagként az emberbe. Ha visszagondolok az előző szezonra, a felmerült problémákra, mindig jó érzés nyugtázni, hogy közösen, kreatívan sikerült megoldani valamennyit, miközben sok tapasztalatot szerezhettünk” – mondja Jecs Miklós, aki 3-4 hengeres Volkswagen benzinmotorok szériatámogatásával foglalkozik az Audiban. Konstrukciós kérdésekre keresnek megoldásokat, amik nem mindig műszaki jellegűek, ezért kapcsolatban vannak a beszállítókkal is.

„Még másodéves voltam alapszakon, itt laktam a K4 kollégium ötödik emeletén, és egy késő tavaszi napon átütő erejű motorzúgást hallottunk a szobatársammal. Lejöttünk a sportcsarnok melletti útszakaszra, ahol éppen bemutatót tartott az ART az akkor kettes számú versenyautóval. Segítőkészen, közvetlenül fogadtak bennünket, ott is ragadtam, és a következő szezonban már magam is részt vettem a versenyeken” – idézi fel a kezdeteket Miklós.

Nem volt ismertlen számára a versenypálya, hiszen nyolcévesen elkezdett versenyszerűen szimulátorozni. Minden hétvégén játszott autóversenyt az interneten, és ebben a szimulátoros világban ismerkedett meg valakivel, aki gokartversenyző is volt. Az ő inspirálására később indult a gokartbajnokságokon, három szezont teljesített, és kétszer a magyar bajnoki címig jutott. Az itt gyűjtött tapasztalatok birtokában ülhetett be a Formula Student versenyautóba.

 

Megvédte bajnoki címét és az Ezüstmedve-díjat a szimulátoros versenyben.

„Attól még persze, hogy valaki gokartversenyző volt, nem lesz automatikusan pilóta az ART-nél. Minden évben tartunk ugyanis pilótaválogató gokartozást. Egymás ellen versenyzünk több futamot, és az alapján dől el, hogy kik ülhetnek a csapat autójába. Nem elég, ha egy körben jó időt megy valaki, fontos a hosszútávú, stabil teljesítmény. Már az első alkalommal sikerült a válogatót megnyernem, és az idei volt a harmadik szezonom pilótaként a csapatban” – mondja Miklós. Örül annak, ha sikerül valamit visszaadni a csapattagoknak, akik az egész évet keményen végig dolgozzák, és sok mindent feláldoznak az ART-ért. „Jó látni a társak arcán az örömöt, amikor egy remek futam után kitolnak a boxba.

A legemlékezetesebb versenye az idei Formula Student East volt Zalaegerszegen, ahol harmadik lett a csapat. Itt érződött igazán, hogy tökéletesen összeérett az autó, nagyon jól sikerült felkészíteni műszakilag, és merőben új konstrukciós megoldások is születtek. Egyben volt a csapat, mindenki odatette magát, számíthatott a másikra. Minden összeállt, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és meg is lett az eredménye.

Miklós szerint azért különleges egy ilyen Formula Student versenyautót vezetni, mert sokkal nagyobb a kanyarsebessége, az átlagtempója, mint egy gokartnak. Az aerodinamikai csomag, az első és hátsó szárny, az oldalszárnyak és a diffúzor, illetve az abroncsok széles futófelülete teszi lehetővé mindezt. A pilóta alig pár centivel a föld fölött ül. A nagy sebességből adódóan közben gyorsan kell reagálni mindenre. Négy másodperc alatt van az autó százon, és mindez a nyitott karosszériával, az alacsony ülésmagassággal együtt igazán frenetikus élményt ad.

Az ART pilótája a futamokon élvezi ki a sebességmámort, a közutakon viszont a biztonság az elsődleges szempont a számára. Ahogy mondja, a közút nem versenypálya, ha ott feszegeti a határokat az ember, abból előbb-utóbb nagy baj lehet. Autóversenyzőként szívesen kipróbálná magát más kategóriákban is, de ez egy úri huncutság, rengeteg pénz kell egy csapat létrehozásához. Ezért is különösen szerencsések azok, akik egyetemistaként egy-egy Formula Student közösség tagjai lehetnek.

 

„Jó érzés, ha hozzájárulhatok a csapat sikeréhez” – mondja Jecs Miklós.

Az Arrabona Racing Team az idei szezonban hat pilótával versenyzett. A különböző versenyfeladatokban más-más csapattag ül az autóba, a legnehezebb endurance-fordulóban például két sofőr váltja egymást. A versenyszabályzat azért ír elő csapatonként legalább négy pilótát, hogy inkább az összteljesítmény és a megépített autó jellege domináljon.

„Ha valaki szereti a benzingőz és az égett gumi szagát, annak az ART-ban van a helye. Kiélheti a vágyait, versenyezhet, és rengeteg gyakorlati tapasztalatot is gyűjthet közben, amit kamatoztathat később a munkaerőpiacon” – mondja Miklós, aki az idei, németországi fordulóban a szimulátorozásban is újra megmérettethette magát. Tavaly, az első kiíráskor már bajnok lett, idén pedig megvédte a címét. Egy mérnöki iroda segítségével egy korábbi FS-versenyautót alakították át szimulátorrá, azon kellett teljesíteni egy virtuális pályát. Miklós futotta a legjobb köridőt a pilóták közül a nemzetközi mezőnyben, és átvehette az Ezüstmedve-díjat.

„A Széchenyi István Egyetemen magas színvonalú oktatásban részesülhetünk a releváns gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező tanárainktól. Úgy gondolom, hogy nagyon jó helyen vagyunk, az pedig már hab a tortán, hogy világszínvonalú hallgatói versenycsapatokat is támogat, segít a győri egyetem. Jó döntés volt, hogy a Széchenyit választottam” – hangsúlyozza Jecs Miklós.

(Az Arrabona Racing Team harmadik hellyel járó, kiemelkedő Formula Student East szerepléséről már beszámoltunk. A világ legrangosabb versenyén, az FS Student Germanyn a hatvan csapat közül a középmezőnyben végeztek. A szezont záró Formula Student Czech Republic versenyen pedig a legnehezebb, Endurance számban felállhattak a dobogó harmadik fokára, és összesítésben is az előkelő nyolcadik helyet szerezték meg.) 

Események

Vizsgaidőszak kezdete 2019. december 16.
Szenátusi Ülés 2019. december 16. 14:00 - 16:00
Egyetemi Ádventi Gyertyagyújtás 2019. december 16. 18:00 - 19:00
Téli ünnepi nyitvatartási rend 2019. december 21. - 2020. január 1.