Alumni portré: már gyermekként tanítósat játszott Kövecsesné Dr. Gősi Viktória

Az Apáczai Csere János Kar oktatási dékánhelyettese, Kövecsesné Dr. Gősi Viktória egyetemi docens kétszeresen is a széchenyis alumni közösség tagja. Egyrészt a kar Gyakorló-iskolájába járt, másrészt a tanító szakon szerezte első diplomáját Győrben. Óvóképző szakközépiskolásként országos szakmai tanulmányi versenyt nyert, így automatikusan kinyíltak előtte a szakirányú felsőoktatás kapui, köztük a győri tanítóképzésé is. Már nagyon fiatalon szép sikereket ért el az Apáczai-karon.

Győr, 2019. augusztus 29. – SZEhírek, Nyerges Csaba

Gyakorló-iskolásként a saját bőrén tapasztalhatta, milyen az, amikor kistanítónénik foglalkoznak a gyerekekkel. Annak idején még élt az a nagyon szép hagyomány, hogy a végzős tanító szakos hallgatók elbúcsúztak a Gyakorló-iskolától. Elindultak az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskoláról, átmentek az Gyakorló Általános Iskolába, és énekelve végigballagtak az intézményen.

Otthon, családi körben Győrszentivánon, férjével és gyermekeivel.

„Az ablakokban lógtunk, és vártunk, hogy jöjjenek a Batyi (Batthyány tér) felől a kistanítók. Aztán sorfalat álltunk. Ez gyermekként, felsősként nagyon megragadt bennem. Elképzeltem, hogy egyszer majd én is így ballagok, de mire tanítóképzős lettem, sajnos megszűnt ez a nagyon szép hagyomány. Rupperné Hutás Kingával, a Gyakorló-iskola igazgatónőjével, - akinek szakvezetésével életem első nyelvtanóráját tartottam -  már beszéltünk arról, hogy jó lenne a kedves szokást feléleszteni, és úgy tűnik, hogy a hallgatói oldalról is lehet rá nyitottság” – mondja Kövecsesné Dr. Gősi Viktória.  

„Gyerekkoromban nagyon sokszor játszottam tanítósat. A szűk családunkban ugyan nincsenek pedagógusok, de a szüleim is hamar észrevették, hogy szívesen foglalkozom kisebb gyerekekkel. Ezért egyértelmű volt a választás, hogy a Gyakorlóból a csornai óvóképzőbe megyek tovább.  Zongoráztam, énekeltem, nagyon szerettem rajzolni, és édesanyám is úgy érezte, hogy ez jó irány lehet. Be is igazolódott aztán. Tizennégyévesen bedobtak bennünket a mélyvízbe, a picik közé. Folyamatosan gyakorlatokon vettünk részt, óvodai foglalkozásokat tartottunk, amit nagyon élveztem. Az érettségi részeként ugyanúgy zárófoglalkozást kellett tartanunk, ahogyan aztán később a tanítóképzőben is a képzés végén. Sokat tanultunk módszertanból, pedagógiából, pszichológiából. Élvezetes időszak volt, annak köszönhetem, hogy ma sem okoz gondot, ha 3-6 éves gyerekekkel kell foglalkozni” – emlékezik a csornai hunyadis évekre a dékánhelyettes.

Az óvóképzőben L. Stipkovits Erika és Babos Gézáné készítette fel az óvóképzősök országos szakmai versenyére. Komplex tanulmányi megmérettetés volt, pedagógiával, pszichológiával, módszertannal, zene- és művészettörténettel. Ezt az országos tanulmányi versenyt megnyerte, így bármely szakirányú felsőoktatási intézménybe nyitott volt az út.  Az álalános iskolás kori álmait valóra váltva végül a nagymúltú győri tanítóképzést választotta.

 

A kar udvarán, Apáczai Csere János szobra mellett.

„Azt mondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hiszen a tanítóképzés klasszikusaitól, kiváló tanároktól tanulhattam a 4 év során. Sok tanárom szakmailag és emberileg is példát mutatott. Érezni lehetett minden mozdulatukon, hogy gyerekek között szerzett ismereteket adnak tovább. Akkoriban került Győrbe Dr. Kovács-Németh Mária tanárnő, akinek munkája nyomán elindult a képzőben az Erdőpedagógia. Hallgatóként a jóvoltából ismerkedhettem meg az erdei iskolával. Részt vehettem kutatásokban is, amikor pedig 1999-ben végeztem, lehetőséget kaptam, hogy programvezetőként, szervezőként kezdjek el dolgozni a Ravazdi Erdei Iskola programjában. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. biztosította a helyszínt, a Pedagógia Tanszék pedig hozzáadta a szellemi tartalmat, a gyakorlatot. Projekteket dolgozhattam ki, csoportokat fogadtam, erdei iskolai programokat szerveztem, vezettem.  ” – idézi fel Gősi Viktória.

A ravazdi munkával párhuzamosan pedagógia szakos bölcsésztanár diplomát szerzett a pécsi egyetemen, mesterszakon, miközben Győrben speciálkollégiumot is vezetett, kipróbálva magát oktatóként is. Mivel kutatásai az erdei iskolához kapcsolódtak, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában a környezeti nevelés vonalon ment tovább, és szerzett PhD fokozatot.

A pedagógusképzésben klasszikusan azt tanulják meg a hallgatók, hogyan kell felépíteni A-tól Z-ig a negyvenöt perces tanórákat. Ravazdon nem volt időbeli korlát, Viktória maga dönthette el, hogy mire mennyi időt fordít, milyen szempontok szerint járják be a gyerekekkel a tanösvényt, a múzeumot. Volt ugyan óravázlata, de a váratlan helyzetekre is reagálnia kellett a természetben.  Nagy szabadságot jelentett mindez, ott tanulta meg a gyakorlatban, hogyan kell projekteket tervezni, a többszörös intelligencia területeknek megfelelően hogyan lehet komplexen felépíteni egy-egy programot. Lehetett álmodni, kreatívan tervezni és kipróbálni.

„A mai napig megmaradt a kötődésem Ravazdhoz, igyekszem minél többször kijutni, és gyerekek között lenni. Úgy gondolom, hogy akkor maradhatok hiteles a katedrán, miközben mondjuk a „kisiskoláskori tanítás - tanulás elmélete és gyakorlata” című tárgyat oktatom, hogyha  van friss, mindennapi tapasztalatom a gyerekek között. Fontos, hogy olyan gyakorlati fogásokat, praktikákat tudjak mutatni a hallgatóknak, amire azt mondják, hogy hasznosítani tudták” – vallja a tanárnő.

 

A Ravazdi Erdei Iskolában két évtizede kalauzolja a gyerekeket.

Szerinte egy jó pedagógus szíve-lelke benne van a hivatásában. A tanítást ugyanis gépiesen művelni nem lehet. Csak örömmel, lelkesedéssel, úgy, ha többet ad bele az ember annál, mint ami elvárható lenne. Böjte Csabát idézi: „Pedagógusnak lenni azt jelenti, hogy végtelen kíváncsisággal, türelemmel, kitartással bátorítod a gyermeket, segíted, hogy merjen, akarjon kibomlani, kinyílni mint egy csoda, hogy felszínre kerüljön, közkinccsé váljon a szívében rejtett érték. Üres szívű embert Isten nem teremt!"

 „Tisztában vagyok vele, hogy én mindig túlkészülöm magam. Sokkal több mindent összeállítok, mint ami végül megvalósulhat, de csak így érzem jól magam a bőrömben. Persze általában aztán ezek a hozzáadott ötletek később valahol még visszaköszönnek.  A kreativitás, a pluszban befektetett energia viheti előre a pedagógust. Amiből aztán vissza is kaphat, ő is töltődhet azáltal, ha azt látja a gyerekeken vagy a hallgatókon, hogy fejlődni tudtak és élvezik a tanulást” – hangsúlyozza a dékánhelyettes.

Kövecsesné Dr. Gősi Viktória aktuális kutatásaiban is megmaradt a környezeti nevelési irány.  Jelenleg egy fenntarthatósági szemléletformálási stratégia készítésében vesz részt kollégáival az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából. A személetformálásban így végre a neveléstudomány is helyet kaphat. Foglalkozik a tanító szakos hallgatók érzékenyítésével az integrált-inkluzív nevelés tantárgy fejlesztésének keretein belül, a digitális generáció oktatásmódszertanával, bekapcsolódva a VR-tananyagfejlesztésbe. A nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusok nyári továbbképzésének szakmai szervezésében vesz részt. Hallgatóival bekapcsolódott a  Magyarországon elinduló Boldogságóra Programba. Dékánhelyettesként a kar oktatási területeit hangolja össze. Oktatóként pedig a neveléstudomány sok területét érintette és fogja át pályája során.

Szakmai tervei között szerepel a könyve befejezése, mely a kisiskoláskori tanítás-tanulás elmélete és gyakorlata tantárgyához készül.  Emellett gyakorlati kézikönyvet is írnak kollégáival a tanító szak összes gyakorlatához, a Gyakorló-iskolával együtt pedig egy óravázlatgyűjtemény összeállításába kezdtek.  

 

A téli diplomaosztón Oktató a hallgatókért díjat vehetett át, mert „…remek példát mutat a hallgatóknak, hogy mennyi energia, lelkesedés és kitartás jellemezhet egy oktatót."

Büszkén mondja, hogy Zsófi lányának is van affinitása, tehetsége a pedagógus hivatáshoz, hiszen a legutóbbi katalán Magyar Táborba ő is elkísérte, és foglalkozást is tartott a spanyolországi diaszpórában élő magyar gyerekeknek. Tájleíró verseket vitt magával, együtt színkódolták azokat a gyerekekkel, és versillusztrációkat is készítettek.

„A családomon és a szakmámon kívül életem másik nagy szerelme a tánc. Tizenhárom éves koromban kezdtem el szalontáncot, társastáncot tanulni, és a középiskolás éveim alatt versenyeztem is. Az utolsó táncpartnerem később a férjem lett. Tizenkilenc éves korunkban mindkettőnk partnere abbahagyta a táncot, akkor kezdtünk el táncospárként együtt versenyezni. Azóta is együtt táncoljuk az életünket. Lett egy kis hobbicsoportunk is közben, négy felnőtt táncospárral foglalkozunk Győrszentivánon, és ez a kis közösség idővel baráti társasággá is vált” – avat a hétköznapjaiba Kövecsesné Dr. Gősi Viktória.

Mi más lehetne az élet rendje, mint az, hogy Viktória gyermekei is a Gyakorló-iskolába jártak, és saját bőrükön tapasztalhatták, mit jelent az, amikor kistanítónénik foglalkoznak velük. Zsófi most ballagott nyolcadikosként, és a bencéseknél tanul tovább, Máté pedig tavaly a Kazinczyban lett kisgimnazista a négy gyakorlós év után. A család legkisebb tagja, Márton óvodás.

Jó mintákat kapnak szüleiktől, édesanyjuktól a gyerekek, akiket Chaplin szellemében igyekeznek nevelni: „Mindig jusson idő nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje. Olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve. Dolgozni, mert ez a siker ára. Játszani, mert ez az örök ifjúság titka. Szeretetet adni, mert ez gyógyítja az embert, azt is, aki adja és azt is, aki kapja. Egy pillanatnyi mosolyra, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet...”

 

Családi kirándulás Boldogkővárán.

Események

Szakirányválasztás 2019. szeptember 23. - 2019. szeptember 28.
Alkotóhét 2019. szeptember 23. - 2019. szeptember 27.
Akadémiai Nap (oktatási szünet) 2019. szeptember 24. 10:00 - 12:00
Free to Rock 2019. szeptember 25. 17:00 - 20:00
Nyelvi koktélbár 2019. szeptember 26.