A Széchenyi István Egyetem csapata nyerte az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyt

A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karán folyó szakmai munka visszaigazolását is jelenti, hogy az intézmény csapata bizonyult a legjobbnak az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen. A rendkívül összetett feladat megoldásához a hallgatóknak a számviteltől a kontrollingig számos területen megszerzett tudásukat kellett kreatívan, egymást kiegészítve alkalmazniuk.

2021. február 10. – Hancz Gábor, SZEhírek

A Széchenyi István Egyetem által szervezett versenyek közül az egyik legrangosabb az OPEV, amelyet tizenkilencedik alkalommal rendezett meg az intézmény Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiuma a hétvégén. A koronavírus-járvány miatt ezúttal online lebonyolított megmérettetés súlyát jelezte, hogy kilenc hazai és két erdélyi egyetem nevezte csapatát.

A megnyitón dr. Reisinger Adrienn, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának tudományszervezési dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy az idei speciális helyzet nagy kihívás elé állította a szervezőket, mivel azonban már jó ideje ebben a megváltozott világban élünk, senkinek sem idegen az online környezet. Köszönetét fejezte ki a felkészítő tanároknak, a zsűrinek, a szakkollégistáknak, a támogatóknak, kiemelten a szakkollégium leköszönő programigazgatójának, dr. Szigeti Cecíliának, valamint utódának, Vinkóczi Tamásnak és dr. Berkes Juditnak, a szakkollégiumi alapítvány kuratóriumi elnökének a rengeteg fáradsággal járó szervezésért.

A csapatok által megoldandó esettanulmányt dr. Koppány Krisztián, a kar dékánhelyettese és Vinkóczi Tamás szorosan együttműködve dolgozta ki. Dr. Szigeti Cecília arról beszélt, hogy bár a szervezés mindig hatalmas munkát jelent, a verseny kapcsán hasznos és máig tartó szakmai kapcsolatok épültek ki. Ezt jól jelzi, hogy az idei esettanulmányt a győri egyetem egyik volt hallgatójának cége adta. Kovács Gáborról van szó, aki kifejtette: már egyetemi évei alatt dolgozott egy vállalkozáson, amely azóta egyre bővül. Jelenleg öt különálló kisvállalkozás részleges vagy teljes tulajdonjogával rendelkezik. A portfólióban található könyveléssel, könyvvizsgálattal, biztosításokkal és pénzügyi szolgáltatásokkal, élelmiszer és vegyiáru kiskereskedelmével, valamint műszaki tevékenységgel foglalkozó cég is. A csoport célja, hogy bevételeit a következő időszakban megtöbbszörözze, így számos kihívás áll a cégvezető előtt – ezzel kapcsolatban várt feladat a résztvevőkre.

 

A verseny szervezőinek egy csoportja: Vinkóczi Tamás, dr. Berkes Judit és Rajkai Ádám. Fotó: Májer Csaba József

A csapatoknak péntek estig, mintegy 12 óra alatt kellett kidolgozniuk és beadniuk megoldásukat, amit a szombat délutáni döntőben prezentáltak 20 percben, majd kérdésekre válaszoltak. Sárdi Tibor címzetes egyetemi docens, az előzsűri elnöke, valamint Mészáros János MBA, az A döntő zsűrijének az elnöke  kiemelte, hogy az esettanulmány valós képet adott a cégcsoportról, így a versenyzőknek nem iskolapéldán, hanem a mindennapi életből vett helyzetben kellett megmutatniuk felkészültségüket. A zsűri döntése alapján a győzelmet – a verseny történetében először – a Széchenyi István Egyetem csapata szerezte meg, amelynek tagjai Csidei Márk, Gönczy Balázs, Horváth Gábor és Szabó Vanda Erika voltak Felkészítő tanáruk dr. Czipf Csongor címzetes docens volt. A második helyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a harmadikon a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának csapata végzett.

„Karunk stratégiája, hogy nyitott gondolkodású, kreatív, mély tudással rendelkező hallgatókat képezzen, nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlatorientált oktatásra, a csapatmunkára. Ennek köszönhető ez a siker, ami jó visszajelzés a karon és a szakkollégiumban folyó szakmai munka magas színvonalára” – így értékelte az eredményt dr. Papp Ilona, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja, aki köszönetet mondott a felkészítésben részt vevő oktatóknak és a verseny szervezőinek. Szerinte az első hely értékét növeli, hogy szinte valamennyi gazdaságtudományi képzést nyújtó hazai egyetem indított csapatot, és emellett még a határon túlról is voltak résztvevők. Hozzátette, hogy csak rendkívül komplex tudással, ismeretanyaggal lehetett jól megoldani az esettanulmányt, amihez ráadásul a csapattagoknak egymást is ki kellett egészíteniük.

Ezt említette kérdésünkre elsőként a győztes győri csapat tagja, Horváth Gábor is, aki hangsúlyozta, hatalmas kihívást jelentett számukra az összetett feladat, amelynek lényege az volt, miként lehet a könnyebb irányítás, a jobb fejlődési lehetőségek érdekében egy vállalatcsoporttá konszolidálni, esetleg új iparágakkal bővíteni a szóban forgó cégcsoportot. „A megoldáshoz számviteli és kontrollingismereteinket kellett a leginkább alkalmaznunk a kimutatások, előrejelzések elkészítéséhez, de emellett piacelemzésre, statisztikára és makroökonómiára is szükségünk volt” – mondta örömmel a hallgató, megjegyezve: a kiváló felkészítés mellett a csapattagok együttműködése, összmunkája eredményezte a sikert.

A nyertes csapat tagjai (a bal felső sarokból indulva, az óramutató járásával megegyezően): Horváth Gábor, Szabó Vanda Erika, Csidei Márk és Gönczy Balázs.

Események

Szakirányválasztás 2021. március 1. - 2021. március 6.
Levelező tagozat óráinak időpontja 2021. március 5. - 2021. március 6.
Szenátusi Ülés 2021. március 15. 14:00 - 16:00