Forma–1-es mérnököket is várnak a szimpóziumra

A tavalyinál másfélszer több előadó érkezik a hétvégi Formula Student Szimpóziumra, amelynek a Széchenyi István Egyetem ad otthont. Köztük lesznek olyan mérnökök is, akik az autósport csúcskategóriájában, a Forma–1-ben dolgoznak vagy dolgoztak.

Győr, 2019. november 21. – SZEhírek, Hancz Gábor, fotó: Májer Csaba József


Az egyetemi motorsportot összefogó Formula Student versenysorozatban világszerte több száz csapat dolgozik azon, hogy a legjobb eredményt érjék el együléses versenyautójuk fejlesztésében, az ehhez kacsolódó mérnöki tervezésben, projektmenedzsmentben. Mindennek megvan az éves menetrendje: a nyári versenyszezon után ősszel kezdődik meg az új évad és az új jármű tervezése, ezért ez ideális szezon egy szakmai tanácskozásra. Éppen emiatt rendezi meg ilyentájt – idén november 22–24-én – a Formula Student Szimpóziumot a Széchenyi István Egyetem.

A szimpóziumra tavaly is kis híján megtelt az Új Tudástér aulája, de idén még több résztvevő és előadó érkezik.

Az esemény külső kapcsolatokért felelős szervezőbizottsági tagja, Kun János, és projektvezetője, Kolossváry Tamás kérdésünkre elmondta, hogy az átmeneti szünet után tavaly újra megtartott rendezvénynél a mostani még nagyobb szabású lesz. A kitűzött célt jelentősen túlszárnyalva az elmúlt évi 14-gyel szemben összesen 21 előadó mondott igent a felkérésre. Köztük lesznek olyan mérnökök, akik a Forma–1-ben dolgoznak vagy dolgoztak egykori, illetve jelenleg is létező istállóknál, például Luca Marmorini, a Toyota és a Ferrari korábbi motorfejlesztési igazgatója, Norbert Gatzka, a BMW motorfejlesztője, valamint Owen Carless, a Red Bull Racing szerkezeti elemzésért felelős vezetője. Emellett sikerült megnyerniük a világelitbe tartozó Formula Student-csapatok közül is többet, így a két talán legjobb belső égésű motoros csapatot, a stuttgartit és a grazit, valamint a zürichi ETH csapatát, amelynek tagjai önvezető versenyautójukról tartanak majd prezentációt. Legalább ennyire fontos az is, hogy a „világtalálkozóra” érkező hallgatók száma is jelentősen, kétszáz fölé nő a tavalyi 160-ról.

„Az eseményen a résztvevők meg tudják vitatni egymással szakmai elképzeléseiket, és ami fontosabb, az előadóktól tanulhatnak, inspirálódhatnak, amit felhasználhatnak az újabb felkészülés során” – foglalta össze a háromnapos rendezvény célját Kolossváry Tamás.

Események

Áramszünet a Központi Campuson 2020. augusztus 14. 07:00 - 12:00
Bejelentkezés a 2020/21-es tanév I. 2020. augusztus 18. 06:00 - 2020. augusztus 29. 23:55
Munkaszüneti nap 2020. augusztus 20.