Ezért szeretem a Széchenyi István Egyetemet – Boa Zsófia

A Széchenyi István Egyetemet választani lehetőséget, kihívást és büszkeséget jelent – ezt szeretnénk bemutatni cikksorozatunkkal, amelyben egyetemi polgárok mondják el, miért szeretnek az intézményben tanulni és/vagy dolgozni. A gyógypedagógus-jelölt Boa Zsófia például szaktudást, hivatást, útmutatást és önbizalmat is kapott oktatóitól, akiknek mindig hálás lesz, mert kinyitották számára a világot.

Győr, 2020. július 30. – Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek

Március óta most először lépett be az egyetem Apáczai Csere János Karának épületébe Boa Zsófia. „Nagyot dobbant a szívem” – magyarázza, miért bujkál a mosoly az arcán, miközben lépcsőzik. „Jó újra itt lenni” – sóhajt, és mire a beszélgetésünk helyszínére érünk, teljesen világossá válik, hogy a harmadéves gyógypedagógus-hallgató ezer szállal kötődik az egyetemhez és Győrhöz. A zalaegerszegi lány nem is titkolja, annyira megszerette a várost, és olyan sok maradandó élménnyel gazdagodott, hogy itt szeretne letelepedni.

 

Boa Zsófia. Fotó: Májer Csaba József

„A Széchenyi István Egyetemnek, illetve az Apáczai Csere János Karnak köszönhetem, hogy most az a nő vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni. Az itt uralkodó légkör és a profi pedagógusok miatt az egykori zalaegerszegi középiskolás lány kinyílt, önbizalmat érez és kibontakozhatott. Már tudom azt is, hogyan és hol szeretném kamatoztatni szaktudásomat. Az elmúlt három évben rengeteget tudtam meg magamról és a világról, észrevétlenül pedig hivatást kaptam, ami bármerre járok, elkísér majd” – vág bele rögtön a közepébe a hallgatók érdekképviseletével is foglalatoskodó pedagógusjelölt, aki nemrégiben kutyás terápiás foglalkozásvezetőként is végzett.

Ahogyan a Széchenyi István Egyetem minden karán, úgy az Apáczai Csere János Karon is nagy hangsúlyt fektetnek az újdonságok bemutatására. Boa Zsófia az előbb említett terápiás módszerről például a Csevegés csészékkel című előadássorozaton hallott először. „Hasonlóképpen értesültem Aknai Dóra Orsolya tanárnőtől a digitális eszközök, robotok pedagógiai-fejlesztő hatásairól is. Ez annyira megtetszett, hogy első látásra beleszerettem ebbe a szakterületbe. Nem véletlen az sem, hogy az egyetemen található Mobility Digitális Élményközpontban helyezkedtem el” – mondja a kínálkozó lehetőségekről és váratlanul bemutatja meglepetésvendégünket, Diát, a programozható padlórobotot.

Boa Zsófia: A padlórobotok motiválják a diákokat és a tanárokat is egyaránt. Segítségükkel például az alapműveletek és a programozás elsajátítása gyerekjáték, sőt élmény. Fotó: Májer Csaba József

Miközben Boa Zsófia a padlórobotok izgalmas világába kalauzol, már mindketten tudjuk, az okoseszközök univerzuma, illetve az erről hallott első előadás hosszú időre meghatározó lesz az életében. Annál is inkább, hiszen az is kiderül, a következő félévben erről írja szakdolgozatát.

„A gyógypedagógia tényleg a részemmé, a hivatásommá vált az elmúlt évek alatt” – néz rám nevetve és hozzáteszi, képzésükön a való életre készítik fel őket oktatóik, akiknek mindig hálás marad, hiszen olyan használható tudást adnak, amelyre mindig szükség lesz.

Események

Áramszünet a Központi Campuson 2020. augusztus 14. 07:00 - 12:00
Bejelentkezés a 2020/21-es tanév I. 2020. augusztus 18. 06:00 - 2020. augusztus 29. 23:55
Munkaszüneti nap 2020. augusztus 20.