Év Egyetemi Sportolója díjat vehettek át a széchenyis evezősök

November 21-én rendezte hagyományos év végi gálaünnepségét a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), amelyen átadták az „Év Egyetemi Sportolója” kitüntetéseket. A díjazottak között ott voltak a széchenyis evezősök is, akik négyesben arany, párosban ezüst, nyolcasban pedig bronzérmet szereztek az Európai Egyetemek Evezős Bajnokságán idén nyáron.

Győr, 2019. december 2. – Horváth Márton, SZEhírek


Sikerekben gazdag évet zártak a Széchenyi István Egyetem evezősei. Az emlékezetes 2018-as győzelmeket követően sem vettek vissza a fiúk az iramból és az idei egyetemi evezős eb-ről is valóságos éremkollekcióval tértek haza.

Megírtuk: a Juhász Adrián-Kaczur Márton-Szigeti Roland-Szlovák Rajmund négyes megnyerte kategóriáját, Juhász Adrián és Szlovák Rajmund párosa második helyet ért el, míg nyolcasban ez utóbbi duó egészült ki Bakaity Attila, Fiala Balázs, Józsa Márton, Lacsik Péter, Litter Ádám és Vajnorák Martin hallgatókkal, amely végül a dobogó legalsó fokára állhatott fel.

A parádés teljesítményt értékelte a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség is, amely „Év Egyetemi Sportolója” díjjal jutalmazta a fiúkat. Az elismerésben rajtuk kívül többen is részesültek, a kitüntettettek listája megtalálható ITT.

A képen balról jobbra: Kaczur Márton, Fiala Balázs, Lacsik Péter, Józsa Márton, Litter Ádám, Szlovák Rajmund, Szigeti Roland és Vajnorák Martin. Középen Dr. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. A képről hiányzik Juhász Adrián és Bakaity Attila. (Forrás: mozduljra.hu)

 

A MEFS díjátadó gáláján készült csoportkép. (Forrás: mozduljra.hu)

Események

Záróvizsga jelentkezési időszak 2019. november 28. - 2019. december 12.
MÉK nyílt nap 2019. december 13. 10:00 - 16:00
Székelyhidi Rita - PhD dolgozat nyilvános vitája 2019. december 13. 15:30 - 17:00
Szorgalmi időszak vége 2019. december 14.