Első éves hallgatóink beilleszkedése

Megkezdődött a 2013/14-es őszi szemeszter a győri Széchenyi István Egyetemen. A Hallgatói Önkormányzat ismét segítette az első éves hallgatók beilleszkedését azzal, hogy megrendezte a Gólyatáborokat, melyek egy időpontban (2013.08.26-29.) Zánkán kerültek lebonyolításra.

A Műszaki Tudományi Kar táborában mintegy 550 résztvevő volt, beleértve a szervező gárdát is. A Deák Ferenc Állami és Jogtudományi Kar, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet, valamint a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet közös szervezésében megvalósult táborban pedig közel 320-an vettek részt. Az ismerkedős programok mellett a legnagyobb megtiszteltetés volt, hogy az Egyetem vezetése és oktatók is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.

Ez évben is bemutatkoztak a tábor alkalmával a hallgatói szervezetek.

Az Egyetemi Hallgatói Rendezvényszervező Iroda, illetve a Hallgatói Önkormányzat közös szervezésében 2013-ban idén is megvalósult a már hagyománnyá vált Felkészítő Napok elnevezésű rendezvény. Az idei évben is közel 1000 érdeklődő vett részt a rendezvényen. Az esti koncertek mellett a programok túlnyomó többségét - a kötelező programokon kívül - az Egyetem és Győr város megismerése képezte, mely az elsőéves hallgatók számára rengeteg hasznos információt tartalmazott.

Események

Jézus élete - Beszélgetős estek 2019. február 18. 19:00 - 21:00
Beszélgess Velem! - Adat=biztonság? 2019. február 19. 17:00 - 19:00
Hallgatói klubkoncert 2019. február 20. 19:00 - 23:00
Levelező oktatás kontaktóráinak időpontjai 2019. február 22. 13:30 - 2019. február 23. 18:30
MÉK Szalagavató 2019. február 23. 16:00 - 23:00