SZENfeszt Kowalskyval és Tibi atya áldásával

A színpadon By Alex & a Slepp, vagy éppen Kowalsky meg a Vega, a Püspök erdőben futás egy egész tesifélévért, a Chill parkban mini Las Vegas, a D1-ben pedig Trollfoci és Tibi atya. Pár nap, és kezdődik a SZEN fesztivál. Ezen a héten még kedvezményes jegyekkel az egyetemi polgároknak!

Győr, 2018. április 4. – SZEhírek


Jellegzetes SZEN-hangulat 2017-ből. Idén is jó bulik várják a hallgatókat.

A Széchenyi Egyetemi Napok főszervezőit, Máté Esztert és Szlotta Bencét kértük arra, adjanak rövid ízelítőt az egyetemi portál olvasóinak az idei fesztivál programjaiból. Az EHÖK elnöke és alelnöke azt tartja a legfontosabbnak, hogy a hallgatóknak legyen a tavaszi félévben olyan négy napjuk (április 18-21), amikor igazán kikapcsolódhatnak. Ilyenkor a zh- és katalógusmentesség bódító levegője járja át a campust. A SZEN három részből tevődik idén is össze, a sport-, a nappali- és a főprogramokból.

Csapjunk rögtön a közepébe, és kezdjük a főprogramok ízlelgetésével. Szerdán, április 18-án, a nulladik napon a Bridge nagytermében a Hősökkel nyit a buli, utána az alsó szinten Dj Tötöttcigi és Pixa lép fel. Csütörtök hivatalosan a rendezvény első napja, este hétkor Zion Refresh alapozza meg az éjszakát a rendezvénysátorban (a Bridge hátsó udvarán, a Mosoni-Duna partjánál állítják fel), utána a Cloud9+ és a Brains követik egymást. Azután átmegyünk a Bridge felső szintjére, ahol Rico & Miss Mood fog fellépni. Az alsó szinten Andro, a rendezvénysátorban pedig Silent Disco zárja a napot. Pénteken a Fatal Errorral kezd a SZEN, szintén a rendezvénysátorban, majd a Road és Kowalsky meg a Vega következik, a nagyteremben FISH!, az alsó szinten pedig négy dj.  A szombati zárónap a WOK-kal indít, azután jön a Belga, a 30Y majd a nagyteremben By Alex & a Slepp és a Drop the Cheese.

A nappali programoknál is a szórakoztatást célozták meg a szervezők. Csütörtökön bemutatkozik például a Trollfoci, pénteken pedig Tibi atya várja a híveit. Érdemes ellátogatni ezekre a közönségtalálkozókra, már csak azért is, mert kiderül, hogyan lehet nagyon népszerű brandeket felépíteni a közösségi médiában. A Chill parkot a K3-as porta előtt rendezik be, ahol, tessék csak figyelni, csütörtöktől szombatig igazi kis Las Vegassá válik a campus. Jelképes házasságkötési ceremóniákat rendeznek, bárki házasodhat bárkivel, itt kivételesen komoly következmények nélkül. A XIII. Egyetemi Beerpong bajnokságon való részvétel alapos felkészülést igényel, de a campus területén jobbnál jobb vendéglátóegységek sorakoznak, ahol ezt megtehetik a jelentkezők. A bevállalósakat rodeó bika, lazer tag, óriás darts és csocsóbajnokság, a finomabb lelkűeket mackókészítés várja.

Nagy tételben lehetne fogadni rá, hogy a sportprogramok közül a püspök erdei futás lesz a legnépszerűbb. Ha csak annyit mondunk, hogy egy egész tesifélév jár érte, ha megfelelő helyen végez az emberfia a versenyben, már biztosan mindenki érti is, hogy miért. Az Egyetemi edzőcsarnokban és a Városi Egyetemi Csarnokban is lesznek rendezvények, például falmászás, maratoni aerobic, kosár-, röp- és tollaslabda, vagy éppen sakk.

A SZEN tíz fős szervezői csapata az Egyetemi Hallgatói Rendezvényszervező Irodára épül. Együtt dolgoznak az Uniklub Kft-vel, és nagyon sok segítséget kapnak az ESZK-tól. Az EHÖK vezetői külön kiemelik Jerkovich Brigittát, aki az elmúlt években a Hallgatói Rendezvényszervező Iroda vezetőjeként a SZEN lelke volt, és most is óriási segítséget ad a szervezőcsapatnak. Máté Eszter és Szlotta Bence felhívják az egyetemi polgárság figyelmét arra is, hogy érdemes sietni a bérletvásárlással, hiszen ezen a héten még kedvezménnyel juthatnak hozzá. Belépők a HISZK-ben, az Elixir bárban, a Látogatóközpontban és az AK központi épületében vásárolhatók. Bővebb információ: http://szenfeszt.hu/    


Ezen a héten még kedvezményes áru a belépő a SZEN-re. Nem érdemes halogatni a karszalag vásárlást.

Események

Szakirányválasztás 2018. szeptember 17. 00:00 - 2018. szeptember 22. 23:00
Levelező oktatás kontaktóráinak időpontja 2018. szeptember 21. 00:00 - 2018. szeptember 22. 23:00
Alkotóhét 2018. szeptember 24. 00:00 - 2018. szeptember 30. 23:00
Szenátusi Ülés 2018. szeptember 24.