Junior Professzori Klub | január 29.

A bejegyzés érvényessége lejárt!

Kedves Régi- és Leendő Új „Junior Professzori” Klubtagok!

Ezennel sok szeretettel meghívunk a Junior Professzori Klub következő rendezvényére, melyet 2014. január 29-én (szerdán) 17:00 tartunk az Irodalmi Kávézóban.

Meghívott vendégünk Dr. Somogyi Ferenc, Dr. Somogyi Ferenc egyetemi docens, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékének tanszékvezetője, aki „A XXI. század forgatókönyvei” címmel tart rövid gondolatébresztő előadást.

A Klubestek célja a közösségi élet fellendítése Egyetemünkön.  Így jobban megismerhetjük egymást, a kollégák kutatási területét, tapasztalatot cserélhetünk, segítve ezzel egymás szakmai fejlődését, szélesítve a tudományos látószögünket kihasználva a tudományterületek határán elhelyezkedő problémák megoldásában rejlő lehetőségeket. A rendezvények alkalmával egy-egy neves vendéget hívunk, aki az első 15-20 percben gondolatébresztő jelleggel előadást tart egy adott témában, amit kötetlen beszélgetés követ. A jó hangulathoz egy kis harapnivalót és egy pohár italt biztosítunk. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, és semmilyen további kötelezettséggel nem jár! A kötetlen összejövetelekre várunk szeretettel minden egyetemünkön dolgozó, magát az intézmény iránt elkötelezettnek érző fiatalt – adjunktusokat, tanársegédeket és PhD hallgatókat!

Események

Nyugdíjas Egyetem 6. előadás - diplomaátadó 2019. június 17. 10:00 - 11:00
Moodle oktatás 2019. június 18. 09:00 - 11:30
Nyári záróvizsga időszak 2019. június 19. 00:00 - 2019. június 28. 19:00
Moodle oktatás 2019. június 20. 12:30 - 15:00
Diplomaátadó ünnepély - MUK 2019. június 22. 14:00 - 15:00