Az ELTE énekkara és a Széchenyi-egyetem zenekara közösen adja elő Mozart Requiemjét

A Széchenyi István Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem összefogásának köszönhetően csodálatos élményben lehet részük a komolyzene kedvelőinek. A Győri Egyetemi Zenekar és az ELTE Bartók Béla Énekkara Mozart Requiemjét adja elő Mindenszentek napján Mosonmagyaróváron, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar aulájában.

 

Győr, 2018. október 18. – SZEhírek, Nyerges Csaba

A két együttes vezetőjét, Dr. Ménesi Gergelyt, a Széchenyi-egyetem docensét, és Kovács Lászlót, az ELTE énekkarának vezetőjét évtizedes barátság köti össze. A Győri Egyetemi Zenekar és a Bartók Béla Énekkar közösen teljesedhet ki Mozart Requiemjének műsorra tűzésével.

 

 

 

Ménesi Gergely karmester a Requiem próbáját tartja az Egyetemi Hangversenyteremben.

 

„Ebben a darabban közreműködni akár zenészként, akár énekesként igazi katarzist jelent, hiszen az emberiség egyik legfontosabb komolyzenei értékéről van szó. Hallgatóként is megérezhetünk valamit a lét egy másik, isteni dimenziójából, amit Mozart rövid életének harminchat évében zenéjébe sűrített. Közelebb visz ahhoz, hogy megértsük, mi az, hogy élet, mi az, hogy halál. A Requiem, különösen Mindenszentek napján, összekapcsolhat minket elhunyt szeretteinkkel” – mondja Dr. Ruppert István, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának dékánja, és hozzáteszi, hogy miközben a felsőoktatási intézmények állandó harcban állnak egymással a hallgatókért, példaértékű, ahogyan az ELTE és a Széchenyi-egyetem össze tud fogni jó célok érdekében.

 

„Szeretnénk ezzel a koncerttel megajándékozni a mosonmagyaróváriakat is, hiszen az integráció óta, csaknem három éve a győri és az óvári campus közös egyetemi családba tartozik, a gazdászképzés pedig bicentenáriumát ünnepli éppen ezekben a hetekben. Mi pedig a zene ünnepét visszük el Mosonmagyaróvárra Mozart halála előtti utolsó, egyben legnagyszerűbb, legismertebb művével. Amit ugyan már nem tudott befejezni, de a túlvilágról is foghatta a Requimet kiegészítő zeneszerzők kezét, olyan átütő erejű lett az alkotás” – hangsúlyozza Ruppert István.

 

Ménesi Gergely, a Győri Egyetemi Zenekar karmestere fogja vezényelni a művet. Szerinte a Requiem azokat is megérintheti, akiknek nincs komolyzenei képzettségük, hiszen örök érvényű darabról van szó. Mindenszentek napjához kötődően Mozart zenéje mindenkit emlékeztethet arra, hogy milyen jó itt a Földön, egy szép élet részesei lehetünk, de elgondolkodtat azon is, hogy mi lesz a halál után.

„Misztikus gondolatokkal fogok vezényelni. Ahogy az ember tapasztaltabb lesz, megtalálja azokat a kulcsokat, amik szükségesek ahhoz, hogy megértse, kinyissa, kibontsa Mozart zenéjét. Többször előadtam már a Requiemet különböző zenekarokkal, újabb és újabb csodálatos részleteket fedezve fel a partitúrában. Ahogy például a halál szóra Mozart komor, sötét, c-moll hármashangzatot komponál. A zenében a módosításokat kereszttel szoktuk jelölni. Jézus megváltott minket és elvisz a halálból az életbe a saját keresztje által. Mozart teljes lényével át tudta élni ezt, és belekomponálta a műveibe” – mondja Ménesi Gergely.

Az ELTE és a Széchenyi István Egyetem együtteseinek közös koncertjén Mozart Requiemje november elsején, este hat órakor csendül fel az óvári akadémia aulájában. A belépőjegy jelképes, mindössze ezer forint. A darabot néhány nappal korábban, október 28-án, vasárnap este Budapesten, a gazdagréti „Angyalok” katolikus templomban is előadják. A szólisták mindkét alkalommal fiatal, tehetséges énekesek lesznek, a Zeneakadémia és a győri Művészeti Kar kiváló növendékei.

„Félek, hogy magamnak írom ezt a Requiemet” – mondta állítólag Mozart. Egyfelől sajnos igaza lett, másfelől viszont tévedett, mert ez a csodálatos zenemű az egész emberiségnek szól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ha bárki rákeres a „Mozart Requiem” szóösszetételre a neten, láthatja, hogy a tizenegymillió találatból csak az első helyen álló koncertfelvételt napjainkban is nem kevesebben, mint harminchatmillióan hallgatták végig. 

Események

Áramszünet a Központi Campuson 2020. augusztus 14. 07:00 - 12:00
Bejelentkezés a 2020/21-es tanév I. 2020. augusztus 18. 06:00 - 2020. augusztus 29. 23:55
Munkaszüneti nap 2020. augusztus 20.