A világbajnok Talma is széchenyis lett

Angliától keletre, Európában egyedülálló integrált motorkerékpár versenymérnökképzés kezdődött a Széchenyi István Egyetemen. Már önmagában az első évfolyam is nagyon különleges, hiszen most azok is iskolapadba ülnek és diplomát szereznek, akik később oktatóként is vinni fogják a szakirányú továbbképzést. Közöttük van Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző. Talma is a széchenyisek nagy családjának tagja lett.

Győr, 2019. március 12. – SZEhírek, Nyerges Csaba

Vannak olyan alkalmak, amikor az ember tudni ugyan nem tudhatja, de érezni érzi, hogy nagy pillanatok részese lett. Ilyen volt a beiratkozás az integrált motorkerékpár versenymérnök szakirányú továbbképzésen, ahol Némethné Farkas Kata, a Felnőttképzési Központ vezetője, Dr. Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja és Dr. Feszty Dániel, a Járműfejlesztési Tanszék vezetője köszöntötte a résztvevőket, közöttük Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyzőt.  

 

Az első családi fotó a Széchenyi István Egyetem új, integrált motorkerékpár versenyképzés oktatóiról, hallgatóiról, középen Talmácsi Gáborral.

Az első évfolyam hallgatói körét döntő részben a motorkerékpár-szerelőket, versenyszerelőket, vízi sport motorszerelőket képező Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola (MAMI) szakembergárdája alkotja. Ők lesznek azok, akik a Széchenyi István Egyetem oktatói és a versenysport reprezentatív képviselői mellett a képzésben is szerepet vállalnak majd. Ahogy Máthé István, a MAMI műszaki igazgatója fogalmazott, önmaguk fejlesztik, és saját magukon tesztelik a tananyagot. Ugyanis az európai kontinensen teljesen egyedülálló képzésről van szó.

„Öt évvel ezelőtt kerestük meg Dr. Hanula Barnát és Dr. Szekeres Tamást azzal a szándékkal, hogy közösen hozzunk létre versenymérnök képzést. Vagyis hosszú előkészítő munka eredménye, hogy itt lehetünk, és ki kell hangsúlyozni, hogy a győri egyetemben kezdettől kiváló partnerre találtunk. A legközelebbi ilyen iskola Angliában van, de ott is elsősorban az autós vonalra képeznek szakembereket.  Ők a nagy példakép, a Forma 1-es csapatok házi iskolája” – mondta Máthé István, és hozzáteszi, hogy egyelőre a kétkerekűekre koncentrálva indulnak, de a jövőben szeretnék a palettát szélesíteni, az oktatást pedig angol nyelven is biztosítani. A felvevőpiacnak első körben minimum Közép-Európát tekintik, de ez a kör a jövőben remélhetőleg gyorsan bővülni fog. Az itt képzett szakembereket a motorkerékpár technikában, illetve a technikai sport területén olyan széles látókörrel vértezik fel, hogy a teljes járművet, illetve az egész versenyrendszert kezelni tudják. A képzés pedig sok különleges helyszínt, legendás versenypályákat és csapatokat is felölel majd.

Házigazdaként Dr. Hanula Barna dékán úgy fogalmazott: „Egyetemi hallgatóként már magam is versenyeztem, és ez alapozta meg elismertségemet a szakmában itthon és külföldön egyaránt. A verseny az, ahol nagyon gyors, és állandó a változás. Itt aki fékez, veszít. Jó példa erre, hogy csütörtökön kiadták a munkát, pénteken volt a gépátvétel, hétvégén a verseny, hétfőn pedig már mondták, hogy mit csináljuk meg újra. Ez volt a munkatempó a versenysportban, és így tanultuk közben a mérnökséget” – mondta a járműfejlesztés németországi világelitjében évtizedeket töltő szakember, mindenkinek azt kívánva, hogy „Tanuljunk sokat egymástól!”

 

Dr. Hanula Barna, Talmácsi Gábor, és a Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola vezetői, Lévay Károly és Máthé István egyeztetik a tennivalókat.

Dr. Feszty Dániel szakvezető, a Járműfejlesztési Tanszék vezetője kiemelte: „Az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon vagyunk, és az Audi génjeiben benne van a versenysport.” Elmondta, hogy őt is az autósport, a Forma 1 szeretete hozta a mérnöki pályára. A motorsportban már letette a névjegyét Magyarország, és egy újabb fontos lépés lehet a fejlődésben a most induló képzés. „Megtiszteltetés, hogy tanszékünk részesévé válhatott mindennek, és a széchenyis, világszínvonalú hallgatói versenycsapatokban nevelkedett kollégáink olyan kiváló szakemberekkel, versenyzőkkel működhetnek együtt, mint Talmácsi Gábor” – hangsúlyozta Dr. Feszty Dániel.  

A világbajnok gyorsaságimotor-versenyző, akit szeretete jeléül az egész ország Talmának becéz, önmaga is részt vett a beiratkozáson, és válaszolt közben kérdéseinkre.

„Nagyon örülök, hogy ez a képzés megvalósult, és én is tagja lehetek, mint hallgató és oktató egyaránt. Pályafutásomról röviden csak annyit, hogy öt különböző motormárka gyári versenyzője lehettem. Tíz éven keresztül a MotoGP-ben képviseltem Magyarország színeit és nagyon szép sikereket értem el, a világbajnoki cím mellett kétszer lettem harmadik. De nem csak a versenyeredményekről szóltak az elmúlt évek. A gyárak általában azért is alkalmaztak, mert nagyon jól tudtam fejleszteni a különböző motorokat, jó érzékkel adtam meg a szükséges visszajelzéseket. Sok-sok technikussal és mérnökkel dolgozhattam együtt a világ legkülönbözőbb pontjain, és a pályafutásom alatt megszerzett rengeteg tapasztalat az új képzésnél is hasznos lehet. Eközben jómagam is fejleszthetem elméleti tudásomat széchenyisként” – mondta Talmácsi Gábor, külön kitérve arra, hogy így is szeretné segíteni a magyar utánpótlást, az élsportot. Nemzetközi kapcsolatai pedig egyrészt a végzős hallgatóknak lehetnek előnyösek, másrészt abban is segíthetnek, hogy rendszeresen legyenek vezető külföldi szaktekintélyek az előadók között.

 

Talmácsi Gábor nagyívű pályafutása alatt megszerzett rengeteg tapasztalata az új képzésnél is hasznos lehet.

Gábor a Testnevelési Egyetemen, sportszervező, sportmenedzsment szakon szerzett diplomát, emellett elvégezte az edzőképzést is, és segíti a pályamotorosokat. Jelenleg elsősorban saját vállalatcsoportja, a Talmácsi Group irányítása köti le az idejét. 2013-as nagy balesete után évekig nem ülhetett versenymotorra, mert lábsérülése miatt nem tudta rendesen működtetni a váltót. Tavaly viszont már újra 3000 kilométert ment pályán, ami jónak számít, és idén is már 1500-at. Az integrált motorkerékpár versenymérnök szakirányú továbbképzés pedig egy új, izgalmas pálya lehet a számára.

Közlekedési szolgáltatás tervező szakmérnököket is képeznek

Az integrált motorkerékpár versenymérnökképzéssel párhuzamosan egy másik unikális képzés is indult a Széchenyi István Egyetemen. Dr. Horváth Balázs szakvezető, az Építész, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja elmondta, hogy a Közlekedési Tanszéknek régóta nagyon jó kapcsolata van a hazai busz- és vasúttársaságokkal, közlekedésszervezőkkel, és az utóbbi évben felfigyeltek arra a tendenciára, hogy sok nem közlekedési végzettségű munkatárs dolgozik ezeknél a cégeknél. Akik bár a saját területükön kiváló szakemberek, ugyanakkor nem feltétlenül látják át a cég teljes működését. Ezért határozták el egy olyan továbbképzés megvalósítását, ami azoknak szól, akik közlekedési társaságoknál dolgoznak, de nem közlekedési végzettségűek. A jelentkezők magas száma jó visszajelzés arra, hogy a közlekedési szolgáltatás tervező szakmérnök/szakember képzésre valóban jelentős a piaci igény.

Események

Relaxáció a mindennapokban 2019. március 20. 18:00 - 19:30
Fiatalok IstenTisztelete 2019. március 24. 20:00 - 22:00