A szenvedély, az alázat és a méltóság bűvös hármasa: Baracskai Zoltán az akadémiai szféráról

Arra kértük Dr. Baracskai Zoltánt, a Széchenyi István Egyetem SzEEDSM doktori programjának témavezetőjét, segítsen eligazodni a kívülállóknak az akadémiai szféra misztikus világában, és írja körül, milyen is egy jó doktorandusz. Kiknek ajánlja a tudományos fokozatot adó PhD képzést? A szenvedély, az alázat és a méltóság bűvös hármasa körvonalazódott a beszélgetésben.

Győr, 2019. április 1. – SZEhírek, Nyerges Csaba, fotó: Májer Csaba József

Kevés az orvos, és sok a beteg. Kevés a pénztáros, és sok a vásárló. Kevés a mesterember és sok a megrendelő. Időrabló korban élünk. Pár perc jut ránk az orvosnál, és már kérik is a következőt. Hosszú percek vesznek el a sorban állással. És alig győzzük kivárni a szerelőt. Mindenki tőlünk sajnálja, rabolja az időt. Ezért is volt üdítő, hogy a szomszéd irodából hosszú beszélgetések szűrődtek át rendszeresen. A kommunikációs iroda a doktori iskola szárnyában kapott helyet a győri campuson, és jó volt hallani, hogy mentoruk elegendő időt szán doktoranduszaira. Baracskai Zoltán nekünk is ajándékozott elegendő időt. Hosszan beszélgettünk kedvenc házi kávézójában, az IRKÁ-ban. Igen, az idő olyan nagy érték lett, amit ajándékba kaphatunk.

 

„Manapság kapsz egy belépőt, hogy tagja lehetsz ennek a klubnak.”

A TEDxBudapest előadásáról (Homo Ludens és az Adatbűvölő, 2018) készült videó kísérőszövegében így mutatják be: „Baracskai Zoltán a döntéshozók gondolkodásáról gondolkodik, ír és tanít. Testközelből tapasztalja, hogy amióta világ a világ, azóta viaskodik az analitikus és az intuitív elme. Talán úgy is maradnak: soha sem fogja az egyik kiirtani a másikat.”  

A Babes-Bólyai Tudományegyetem Alkalmazott Pszichológia Intézetének honlapján pedig így mutatkozott be pár éve: „A szervezetekhez hűtlen lettem, amikor eltűnt a kihívás, és átigazoltam oda, ahol még szenvedélyesen akartak valami újat. Negyed évszázada diákjaim „a Baracskai professzor”-nak hívnak, tanár tehát vagyok. A napokban lesz 31 éve, hogy megkaptam a „közgazdasági tudományok doktora” címet, de senki se tart sem tudósnak, sem közgazdásznak, ezek tehát nem vagyok. Kitaláltam és megcsináltuk a Doctus tudásbázisú rendszert, újító tehát vagyok. Számtalanszor hallottam, hogy közönségem vagy utál, vagy imád – úgy tűnik, a 80-20 szabályra példa, az vagyok.”

Boszniában, Horvátországban és Magyarországon 16 könyve jelent meg. Az egyik fülszövegében ezt írták róla: „Nem osztja az észt, hanem működteti.” Aki kíváncsi rá, a Talán igen, talán nem blogjában is megismerheti gondolatait.

Baracskai Zoltán évtizedek óta az akadémia világban él, az utóbbi években a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Programjában (SzEEDS) vesz részt témavezetőként. Arra kértük, ossza meg velünk, hogyan is működik a kívülállók számára kicsit misztikusnak tűnő akadémiai világ.

„Kétféle megközelítés követte egymást az akadémiai szférában.  Korábban hosszú évek után kaptál egy koronát a fejedre, ha elértél valamit, manapság pedig kapsz egy belépőt, hogy tagja lehetsz ennek a klubnak, ha érdemes vagy rá. Vagyis az elmúlt évtizedekben úgy működött a rendszer, hogy az akadémiai világban dolgoztak emberek, tanítottak, sok mindenre rájöttek, írtak könyveket, majd egy idő után azt mondták nekik, hogy no, ti most már a tudományok doktorai lehettek. Aztán változott a világ. Ma azt mondják, hogy nem úgy van az, legelőször is jogosítványt kell szerezned ahhoz, hogy beléphess az akadémiai világba, ezt pedig most PhD oklevélnek hívják” – mondja Baracskai Zoltán, aki még a hetvenes évek elején lett szerelmes ebbe a műfajba. Ennek is a tanítás részébe. Amikor pedig nem egészen harminc évesen megszerezte a tudományok doktora fokozatot Újvidéken, nagy feltűnést keltett.

 

„Lubickolhattam a saját kék óceánomban.”

„Igazából engem a szabadság vonzott. Itt azt lehet csinálni, amit szeretnél, viszont ahhoz nagyon jól kell értened. A közgazdász diploma birtokában a döntéshozók okoskodásával kezdtem foglalkozni. Lubickolhattam a saját kék óceánomban, jó is volt, rossz is volt, hogy akkoriban nem úsztak még cápák ebben a vízben. Az ember analitikus és intuitív elméje foglalkoztatott, és az intuitív elme tetszett meg jobban” – idézi fel a professzor azt az időszakot, amikor csapatával megvalósította saját, gépi tanuláson alapuló rendszerét, a DoctuS-t.  

Abban az időben az volt a lényeges, hogy a kutatók könyveket írjanak. Most más a lényeg. Most cikkeket kell írni. Elkezdett a meglátásairól könyveket kiadni, és úgy is maradt, a mai napig írja a könyveit.

„Volt még egy érdekes vonal, ami nagyon megtetszett, a különleges iskolák létrehozása az egyetem utáni képzésekben. A nyolcvanas évek végén azt mondtam például, hogy minél több filozófus és pszichológus bevonásával képezzünk informatikusokat. Amikor pedig Magyarországra jöttem, az volt a mániám, hogy a vállalati világból azokat képezzük, akik emberekkel foglalkoznak. Utána jött egy olyan ötletem, hogy csináljunk iskolát azoknak, akik bekiabálhatnak a döntéshozónak, tehát a coach-oknak. Legutóbb pedig azokra kezdtem koncentrálni, akik szeretnének tovább tanulni a mesterképzés után, de nem akarnak az akadémiai világba jönni a vállalati szférából. A „professional doctorate” képzést persze nem lehet egy diszciplínába beletuszkolni. Se nem multidiszciplináris, se nem interdiszciplináris. Én transzdiszciplinárisnak neveztem, és össze is raktam egy ilyen iskolát” – összegzi iskolateremtő időszakát Baracskai Zoltán.

Itt kapcsolódik a történetbe a Széchenyi István Egyetem. „Megtetszettünk egymásnak, és nekem még mindig semmi kifogásom nincs, azóta sem. Jókor, jó helyen találkoztunk. A Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Programjába (SzEEDS) most vesszük fel a negyedik évfolyamot”.

 

„A mai mesék nem jobbak az ógörög meséknél.”

A hagyományos PhD-képzés Baracskai Zoltán szerint elsősorban az egyetemi tudományos utánpótlásnak szól. Több diák akkor lehet, ha kinyitják a doktori iskolák kapuit a társadalom, a vállalati szféra irányába is. Ehhez persze olyan vonzó program is kell, hogy külsősök is be akarjanak jönni a képzésbe, és a tanárok se akarjanak elmenekülni onnan. A Széchenyi-egyetemen mindez megvalósult.

„A fiamnak jobb autója lehet, mint nekem, nekem jobb autóm lehet, mint apámnak. A mosógép jobb lett. A ház jobb lett. A nadrág szövete jobb lett. A technológia látványosan javul. Viszont a mai mesék nem jobbak az ógörög meséknél. A mai drámák nem jobbak annál, mint amit Szophoklész, Ibsen, vagy Shakespeare írt. Valamiért ez így van. A doktori iskola azt jelenti, hogy belemélyedünk a világba. Attól persze, ha megértjük, mi lesz a sorsa annak az embernek, akit lecserélt a robot, attól a robot még nem lesz jobb. A világ mégis megengedheti magának, hogy egy szűk réteg csak üljön és spekuláljon. Vagy lesz valaki, aki meghallgatja őket, vagy nem. De eljutunk odáig, hogy a dolgokat kezdjük megérteni. Nem a haszon miatt csináljuk, mint ahogy színházjegyet sem azért veszünk, hogy másnap a piacon keressünk pár ezer forintot azon, mit mondott Jago az Otelloban. Ennek ellenére az emberek járnak színházba” – fejti ki a mentor, hogy miről is szólnak a doktori iskolák. Minden doktorandusz arra törekszik, hogy a saját kék óceánjában lubickolhasson, vagyis olyan területet találjon, amit előtte még nem kutattak mások.

És kikből lesznek jó „Homo Academicus”-ok? Baracskai Zoltán szerint azokból, akik szenvedélyesek. Akikben van alázat a tudás iránt. És akikben van tartás: méltóságot sugároznak hivatásuk gyakorlása közben.  

Események

Széchenyi Egyetemi Napok (SZEN) 2019. április 16. - 2019. április 19.
Munkaszüneti nap (Nagypéntek) 2019. április 19.
Fiatalok IstenTisztelete 2019. április 21. 20:00 - 21:00
Networkshop 2019 konferencia 2019. április 23. - 2019. április 26.