A SZEngine új motorja, az EVO6+ már két Formula Student csapatot is kiszolgál

Bár a Formula Student ízig-vérig komoly autóverseny-sorozat is egyben az ezzel együtt járó rivalizálással, a résztvevők mégis legalább ilyen fontosnak tartják a párbeszédet, az egymástól tanulás lehetőségét. Ez pedig az igazi győztesek útja. A Széchenyi István Egyetem SZEngine hallgatói csapata az új motor bemutatóját is az Arrabona Rancing Team és BME Motorsport csapat vezetőivel közösen tartotta az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar épületében.

Győr, 2019. július 11. – SZEhírek, Nyerges Csaba, fotó: Májer Csaba József

A roll out mindig az adott év, az adott szezon végleges konstrukciójának bemutatását jelenti egy versenycsapat életében. A Széchenyi István Egyetem SZEngine motorfejlesztő hallgatói közössége a Formula Student sorozatban versenyző csapatoknak szállít belsőégésű motorokat. A rendezvényen az új, EVO6+ motorkonstrukciót mutatták be.

SZEngine EVO6+ motor hajtja az Arrabona Racing Team és a BME Motorsport versenyautóját egyaránt.

Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, Dr. Hanula Barna köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ha a Formula Student versenyeken sikerrel végigmegy az autó a pályán, minden csapattag úgy érezheti, hogy ötöst kapott.

„Egy kistigris lelkesen játszik nagytigrist. Kezdi a lepkékkel, békákkal, aztán az érettségi vizsga már a bivaly elejtése lesz. A versenycsapatokban is nagy lelkesedéssel játsszák a hallgatók a mérnöki szerepet, és szinte észrevétlenül nagyon jó szakember válhat így belőlük. Sokkal gyorsabban és fájdalommentesebben, mintha a bivalyra ugrást bonyolult egyenletekkel modellezve próbálnák elsajátítani. Kell persze az is, de ha tudjuk, hogy mi mire való, a motiváció is nagyobb lesz” – mondta a dékán, rávilágítva a SZEngine-es életérzés lényegére, gratulálva a csapatnak, és megköszönve a szponzoroknak a támogatást.  

Györkös Szabolcs, a SZEngine vezetője elmondta, hogy csapatukat 2008-ban alapították a Széchenyi István Egyetem Belső Égésű Motorok Tanszékének és az Audi Hungaria Zrt járműhajtás fejlesztésének segítségével. Azzal a céllal, hogy a csapattagok a Formula Student versenysorozatra optimalizált belsőégésű motort tervezzenek és gyártsanak. 2018-ig hat motorgenerációt alkottak meg így.

Györkös Szabolcs, Varga Norbert és Füleki Dániel számolt be a fejlesztésekről.

Az idei fejlesztést Varga Norbert konstrukcióért felelős vezető mutatta be. A megbízhatóság és a hatékonyság javítását tűzték ki célul, szem előtt tartva a pilóták visszajelzéseit. 2016 óta a SZEngine a széchenyis járműfejlesztő csapattal, az Arrabona Raching Team-mel együttműködve vesz részt a Formula Student versenysorozatban. Az idei immáron a negyedik közös versenyszezonjuk. Tavaly ősszel újabb nagy mérföldkőhöz értek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen újjáalakult, belsőégésű kategóriát megcélzó BME Motorsport csapattal kötött kooperációs megállapodásnak köszönhetően.

A két csapattal való közös munka nem csak technikai kihívásokkal járt. Nagy figyelmet kellett fordítani a projektek menedzselésére, és arra is, hogy a csapattagok közül  ki milyen feladattal foglalkozzon. A szimultán készülés nem csak több munkát jelentett, de megduplázódott a versenyekre felkészítendő motorok száma is, ami több alkatrészt is jelentett.

Az airbox geometriáját és térfogatát megtartották az előző éves konstrukcióból, de úgy látták, hogy lehet még rajta javítani. A pilóták az 5-7 ezres fordulatszám tartományban használják a motort leginkább, így erre optimalizálták a szívórendszert a szívócső hosszának módosításával. Csökkentették a zajkibocsájtást és az olajhőmérsékletet, CP dugattyúra tértek át, és módosították a váltómechanizmust. Az EVO6+ paraméterei: lökettérfogat: 510 cm3, nyomaték/teljesítmény: 55 Nm/ 55 Le, kompresszió viszony: 14,3:1, súly: 27,5 kg, üzemanyag: RON 98.

Füleki Dániel konstrukciós vezető ismertette az idei versenyszezont. A BME Motorsporttal a holland, a cseh és a magyar, az ART-vel pedig a magyar, a cseh és a német FS-versenyen vesznek részt. A konstrukciós vezető ezt követően színpadra szólította Gudra Gábrielt, az ART vezetőjét, és Pláner Benedeket, a BME Motorsport főmérnökét. A pódiumbeszélgetésen a csapatvezetők beszéltek a SZEngines együttműködés előnyeiről, bemutatták idei autóik paramétereit, kiemelve a korszerű telemetrikus rendszereket. A széchenyis ART-vel a SZEngine már 2016 óta közösen versenyez. A BME Motorsport viszont újonnan alakult csapat, az idei lesz az első közös versenysorozatuk a győri motorfejlesztőkkel.

A prezentáció végén a tanszék előtti téren bemutatták a résztvevőknek a versenyautókat, és feldübörögtek a SZEngine EVO6+ motorok, betöltve a campust a már koránt sem kistigrisre hajazó, mély morajlással.

 

Füleki Dániel konstrukciós vezető beszélgetett Pláner Benedekkel (BME Motorsport) és Gudra Gábriellel (ART).

Események

Nyári ügyeleti rend 2019. július 29. 00:00 - 2019. augusztus 20. 23:00
Melegvíz szolgáltatás szünetelése 2019. augusztus 6. 03:00 - 20:00
WAKO utánpótlás Kick-box Európa-bajnokság 2019. augusztus 24. - 2019. szeptember 1.