A népszavazás értékelése győr-moson-sopronban

(Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2008. március 10.)

Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora: – Nem lepett meg a népszavazás eredménye. A tandíj azonban más kategória, mint a vizit- vagy a kórházi napidíj, hiszen a tandíjakból tervezett összeg nem szerepel a költségvetésünkben, míg a napidíj és a vizitdíj kiesése gondot okozhat a kórházakban, de különösen a háziorvosoknál. Az arányok érzékeltetése miatt  érdemes megemlíteni, hogy egyetemünk 14 milliárd forinttal gazdálkodik, a tandíjakból szeptember és december 31. között mintegy 80 millió forinttal számolhattunk volna. Ennek az összegnek a kiesése tehát nem rendíti meg az egyetem munkáját, gazdálkodását. Nekünk tudomásul kell azt is venni, hogy a hallgatóink és a leendő egyetemi polgárok a szüleikkel együtt nemet mondtak a tandíjra.

Dr. Szekeres Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem rektora: – Az idei, 2008-as költségvetésünkben még nem számoltunk a tandíjjal, s mivel szeptembertől felmenő rendszerben vezettük volna be, az első két évben ennek összege nem lett volna jelentős. Azért is nem számoltunk a tandíjjal az idei költségvetésben, mivel éreztük ennek politikai bizonytalanságát. Az egyetem fejlődése azonban számunkra továbbra is kiemelt feladat, s arra törekszünk, hogy a tandíjból kieső összeget a gazdasággal való intenzív együttműködéssel pótoljuk.

Események

MÉK Gazdász Bál 2020. január 25.
Szenátusi Ülés 2020. január 27. 14:00 - 16:00
Bejelentkezés a 2019/20-as tanév II. félévére 2020. január 29. 06:00 - 2020. február 8. 23:55
Nyilvános doktori védés - Győrvári János 2020. január 30. 11:00 - 13:00