A győri Lukács iskola ezer szállal kötődik az egyetemhez

A Széchenyi István Egyetem és a Győri SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma egyaránt piacképes, keresett képzéseket kínál diákjainak. Közös nevezőjük az is, hogy a képzések egy részét a szakterületek legnagyobb foglalkoztatóival együttműködve valósították meg. A Lukácsban ezerötszáz diák készül a műszaki pályára. Ha továbbtanulásban gondolkodnak, a legtöbben a Széchenyi Egyetemet választják.

Győr, 2019. október 30. – SZEhírek, Nyerges Csaba

„Valóban szinte kivétel nélkül olyan szakmákat kínálunk a jelentkezőknek, amelyek nagyon keresettek a régió kis- és nagyvállalatai körében egyaránt” – mondja Szentpéteri Marianna, a Lukács igazgatónője, és sorolja is a példákat: autószerelő, autóelektronikai műszerész, gépgyártástechnológiai technikus, mechatronikus, gépi forgácsoló, karosszéria lakatos, autófényező, járműipari fémalkatrész-gyártó, hegesztő, központi fűtés szerelő, és így tovább. „Nincs olyan képzésünk, amivel ne tudnának a diákjaink elhelyezkedni, és a visszajelzések alapján döntő többségük a saját szakterületén talál jól fizető állást” – teszi hozzá.

Szentpéteri Marianna, a Győri SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatónője. Fotó: Májer Csaba József

A technikusképzésben részt vevőknek lehetőségük van arra, hogy ráépüléses képzés keretében egy új szakmát is tanuljanak, ilyen például a gépgyártástechnológus – karbantartó technikus, vagy az autószerelő – alternatív gépjárműhajtási technikus párosítás. Olyan szakmákról van szó, amiket a győri Audival közösen dolgoztak ki. „Az autóiparban éppen az alternatív hajtás felé mutató tendenciák erősödnek, ezért a lehető legjobbkor léptünk ebbe az irányba” – hangsúlyozza az igazgatónő.

A duális képzésben jelenleg 270 diák tölti szakmai gyakorlatát az Audinál, és természetesen az egyik legvonzóbb munkahely a győri világcég. A Lukács beiskolázási körzete Győr-Moson-Sopron megyén kívül Veszprém-, Fejér- és Komárom-Esztergom megyére is kiterjed, miközben a kelet-magyarországi régiókból ugyanúgy jelentkeznek a Lukács iskolába diákok, mint Kárpátaljáról, vagy éppen Erdélyből. Az intézménnyel egybeépült kollégiumban minden jelentkezőnek tudnak helyet biztosítani.

Tanulóik 95 százaléka az érettségi után is náluk marad, befejezi a technikusi képzést. Ha pedig továbbtanulásban gondolkodnak, első helyen természetesen a Széchenyi István Egyetemet választják a BME mellett. Elsősorban a gépész- és villamosmérnöki szakokra fókuszálnak, de informatikusnak is jelentkeznek.

„Nagyon jó a kapcsolatunk a győri egyetemmel. Korábban a mérnök tanárok nálunk töltötték a gyakorlatukat, és műszaki tanárokra továbbra is nagy szükség lenne. A pályaorientációs rendezvényeinken mindig itt vannak az egyetem munkatársai, ahogy mi is szívesen megyünk a campusra. Az egyetem SZEngine és Arrabona Racing Team csapatai is rendszeresen vesznek részt rendezvényeinken, az iskola alkatrészgyártással segíti a versenyzőket. Több kollégánk tanít a Széchenyin, és egyetemi oktatókat is gyakran kérünk fel szakmai előadást tartani intézményünkben” – részletezi Szentpéteri Marianna. Külön kiemeli, hogy nagyon hasznosnak tartják a Lukácsban az egyetem által felkínált „Segítő kéz” programot a nyelvvizsga megszerzéséhez. Sok diákjuk fog élni az egyetemi nyelvtanfolyamok lehetőségével. Példaértékű, hogy a Széchenyi a továbbtanulás előtt álló diákok családjainak nem mindig dúskáló kasszájára is gondolt.

A történelem-magyar szakos tanárnő huszonnyolc éve tanít a Lukács Iskolában, négy éve igazgatja az intézményt, előtte tizennégy évig igazgatóhelyettesi feladatokat látott el. Amikor arra kérjük, hogy az iskola „akikre büszkék vagyunk” tablójáról említsen néhány számára kedves nevet, az egyik kiemelkedő évfolyamának naplóját lapozza fel. Szaktanára volt például Tóth Krisztiánnak, aki most a detroiti Ford fejlesztőmérnöke Amerikában, osztályfőnöke Németh Norbertnek, aki Németországban tervez visszapillantó tükröket a BMW-nek. Többen céget, vállalkozást alapítottak. Sokan dolgoznak mérnökként az Audiban, a Nemakban vagy a régió különböző vállalatainál, illetve a volt diákok kollégaként tanítanak az intézményben. Büszke arra, hogy a lukácsosok megállják a helyüket a munkaerőpiacon, és sikeres karriert építhetnek szakmájukban.

Az pedig hab a tortán, hogy a humán tantárgyakban sem maradnak el a sikerélmények. A budapesti Nemzeti Színház országos Madách-pályázatát például a Lukács Szakgimnázium tanulói nyerték. A jutalmuk sem marad el. A budapesti színészek rendhagyó irodalom óra keretében mutatták be Az ember tragédiáját és a Bánk bánt, Földes László (Hobo) József Attila költészetét hozta közelebb a tanulókhoz, végül színész-diák focimeccs részesei is lehettek a lukácsos diákok.

Események

Elektronikus ZH nap 2020. április 3. 08:00 - 15:00