Winter Seminar a jogi karon

A hagyományokhoz híven idén megrendezi a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara a Winter Seminar elnevezésű nemzetközi programsorozatát, amely ebben az évben a „demokrácia költségeivel” kapcsolatos jogi, társadalmi kérdésekre fókuszál. A február 22. és 26. között zajló rendezvényre a visegrádi országokból, Albániából, Horvátországból, Olaszországból, Oroszországból, Szlovéniából, Szerbiából és Ukrajnából érkeznek fiatal kutatók és egyetemi hallgatók.

A győri egyetem színvonalas szakmai programot kínál a résztvevőknek, akiknek elismert hazai és külföldi oktatók, kutatók, s a praxis szaktekintélyei tartanak előadásokat, szemináriumokat. Városunkba látogat Darák Péter, a Kúria elnöke is, aki a legfelsőbb bírói fórum tulajdonvédelmi gyakorlatával ismerteti meg a résztvevőket, valamint a Kar professzora, Stumpf István alkotmánybíró is tart előadást a tulajdonhoz való jog alkotmányos korlátait érintő alkotmánybírósági határozatokról. A Winter Seminar programjában szerepelnek az emberi jogok és az alapjogi bíráskodás, a pártok, az Országgyűlés, az egyetemek, az európai integráció pénzügyi oldalaival foglalkozó előadások is, valamint a résztvevőknek is lehetősége nyílik arra, hogy kutatási eredményeiket bemutassák.

A szakmai programok mellett a városunkba látogató külföldi hallgatók és kutatók megismerkednek Győr nevezetességeivel, valamint pannonhalmai kiránduláson is részt vesznek.

Programfüzet ITT!

Események

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
TMDK képzés - Dolgozat formázása 2017. október 25. 17:00 - 18:30
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.