Triatlon: Győri kollégiumból a világ élvonalába

(www.kisalfold.hu  2007.10.30.)

Triatlon - A győri Major József (Széchenyi ESE) élete első triatlon-világbajnokságán huszonkettedikként ért célba Hawaii szigetén. A kisalföldi vasember a sportág csúcsát jelentő verseny után másfél hetet a szigeten maradt, de amint visszatért Győrbe, elsők

Major József 8 óra 51 perc alatt teljesítette a 3,8 km-es úszást, a 180 km-es kerékpározást és a maratoni futást (42,2 km) a világ leghíresebb Ironman viadalán. A triatlonvilág trónjára idén Chris McCormack ülhetett fel, az ausztrál bajnok 8 óra 15 perc után szakította át a célszalagot, azaz mindössze bő fél órával verte meg a legjobb magyar versenyzőt.

„A profik versenyében pontosan száznegyven vetélytársammal ugrottunk az óceánba. Noha a háromezernyolcszáz méteres úszás a leggyengébb számom, ezúttal viszonylag jó időt mentem – kezdte a világbajnokság felelevenítését Major József. – Egyértelmű ugyanakkor, hogy legalább három-négy percet kell fejlődnöm úszásban. Úgy, hogy mindez ne menjen legnagyobb fegyverem, a futás rovására. Ha ennyit tudnék fejlődni a vízben, akkor a közvetlen világélvonalat képviselő versenyzőkkel pattanhatnék együtt nyeregbe" – folytatta Major.

A kisalföldi vasembernek a 180 km-es kerékpározással nem volt szerencséje Hawaii-on: remek tempót diktált, amikor az egyik versenybírótól érthetetlen módon négy perces büntetést kapott.

„A triatlonban tilos a bolyozás, azaz a taktikázás, ennek megfelelően az előtted hajtó versenyző előzésének külön-külön szabályai vannak. Én is pont előzni készültem, szerintem teljesen szabályosan, amikor megállított a motoros bíró, s felmutatta a piros lapot" – hallottuk Major Józseftől.

Bár a négy perces kényszerpihenő nem zökkentette ki a versenyből Major Józsefet, ezzel elvesztette minden esélyét az első húszba kerülésre.

„A maratoni futás során volt egy közel tíz kilométeres szakasz, amikor senkit nem láttam magam előtt. Az utolsó pár kilométerben azonban egyre több kitikkadt versenyzőtársamat hagytam le, s közel tíz helyet javítottam pozíciómon. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Egyrészt az első tízben végzők is felfigyeltek a hajrámra, érezhetően tartanak a futásomtól, másrészt több amerikai és brit cég is felvette velem a kapcsolatot. Ha nem is lesz mindegyik megkeresésből szponzori szerződés, ez akkor is nagyon jólesett" – értékelt Major József.

Márpedig a külföldi támogatókra (is) egyre nagyobb szüksége van a kisalföld vasembernek, hisz továbbra is a győri egyetemi kollégium hatodik emeletéről próbálja felvenni a versenyt a világ legjobbjaival.

„Nincsenek luxusigényeim, s kedvelem is az egyetemistákat. Csak a szakadatlan edzéseket és versenyeket nem könnyű kipihenni olyan helyen, ahol szinte minden éjszaka buli bulit követ" – zárta szavait Major József.

Események

Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
TMDK képzés - Dolgozat formázása 2017. október 25. 17:00 - 18:30
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.
Szenátusi ülés 2017. október 30. 14:00 - 16:00