Sikert sikerre halmoz a SZESE Sakkszakosztály

Nagyot lépett előre a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének Sakkszakosztálya. Azután, hogy feljutottak az NB I/B-be, a következő szezonra is bent maradtak, második csapatuk pedig az NB II-be jutás küszöbén áll. A megyében ekkora bravúr még senkinek sem sikerült. Dr. Balogh Tibor, a szakosztály vezetője és Dr. Gyurkovics Bence NB I/B-s csapatvezető egyaránt Széchenyis.

Győr, 2018. március 27. – SZEhírek

Dr. Balogh Tibor szakosztályvezető, csapatvezető és játékos is egyben.

Nyolcévestől hetvenöt éves korig, sok generáció tagjai alkotják a SZESE negyvenhárom fős Sakkszakosztályát. Vezetőjük, Dr. Balogh Tibor, ahogy mondják róla, három az egyben. Vezeti a szakosztályt, az NB II-be jutás küszöbén álló csapatukat, és játszik is. Nem kevesebb, mint harminc éve tagja a Sakkszakosztálynak. A munkahelye is a Széchenyi István Egyetem, ugyancsak közel három évtizede, jelenleg a Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszék egyetemi docense.  

„Nem volt mesterem, a könyvekből tanultam sakkozni. A mai fiataloknak már sokkal könnyebb, számítógépes programok és tapasztalt sakkozók is segíthetik őket. Az elmúlt évtizedekben a hétköznapjaimhoz is jó hátteret adott a sakk. A logikus gondolkodáshoz például, hogy az ember az életben is előre tudjon tervezni. Ha ezt lépi, vagy éppen a másik irányba megy tovább, mi történhet. Nem mindegy, hogy hány lépésig tudsz előre gondolkodni. Persze, ugyanúgy, mint a sakkban, az életben is megvannak a hibázási lehetőségek. A sakkban ugyanakkor egy pici rontás is elég ahhoz, hogy az ember elveszítse a partit. Az élet ennél általában toleránsabb” – mondja Balogh Tibor.

Dr. Gyurkovics Bence a Széchenyi-egyetem jogi karán végzett. Ötéves kora óta sakkozik, Lájer László volt a mestere. Ahhoz a generációhoz tartozik, aki még a könyvekből is, és már a számítógép, az internet segítségével is fejlesztette sakktudását. „Tudományosan bizonyított, hogy a gyermekkorban elkezdett sakkozás fejleszti a koncentrációkészséget, a memóriát, a logikai gondolkodást, a türelmet. Joghallgatóként én elsősorban a memóriának vettem nagy hasznát” – mondja Gyurkovics Bence, aki előkelő helyen, a második táblán játszik az NB I/B-s csapatban, de csapatvezetőként már az összeállításnál is sakkoznia kell. Kit tegyen a csapatba, kit hagyjon ki, hogyan lesz jobb az összeállítás. Gyakran kérdés persze már az is, hogy ki tud eljönni a versenyre, hiszen a SZESE Sakkszakosztály nem profikból áll. Amatőrök, nem pénzért sakkoznak. Mindenkinek van munkahelye, vagy még tanul. Az egyetemi polgárság az egyik fő bázisa a szakosztálynak.

 

Dr. Gyurkovics Bence nagyon közel áll ahhoz, hogy FIDE-mester legyen.

Két évvel ezelőtt, amikor az Apáczai-kar integrálódott a Széchenyi-egyetembe, hozta magával a sakkcsapatát is. A tanítóképző és a SZESE NB II-es csapatai egybeolvadtak, és már a következő szezonra (2017-18) feljutottak az NB I/B-be. Nem volt ez reális célkitűzés, mint ahogy most a bent maradás sem feltétlenül, mégis csont nélkül sikerült minden. A megyei elsőosztályban szereplő csapatuk is megnyerte a bajnokságot és az NB II-be jutás küszöbén áll. Vannak csapataik a megye II-ben is, lefedik gyakorlatilag a teljes spektrumot. Egyedülállóan szép eredmény ez a régió sakkéletében.

Két FIDE-mesterrel, Orosz Andrással és Finszter Mátéval büszkélkedhetnek, és Gyurkovics Bence is nagyon közel áll ahhoz, hogy elérje a 2300 Élő-pontot. Felvidéki magyarok is játszanak az NB I/B-s csapatban. Azért is különleges eredménynek számít a bentmaradás, mert ebben az osztályban már általánossá vált, hogy profi vagy félprofi sakkozók is szerepelnek, a SZESE csapata viszont kizárólag amatőrökből áll, akik kedvtelésből, szabadidejükben játszanak.

A sakk egyébként óriásit változott az elmúlt évtizedekben. Gyakorlatilag húsz éve nincs esélye az embernek arra, hogy legyőzze a számítógépet. Mióta Kaszparov vesztett a Deep Blue-val szemben. Sőt, ma már a gépek is versenyeznek egymással, és a legjobb program Élő-pontszáma jóval magasabb, mint a világbajnoké. Ráadásul a mesterséges intelligencia is megjelent a sakkban, ami ötvözi a gépek hibátlanságát és az ember kombinációs készségét. Ilyen például az Alpha Zero. Több mint száz év emberi sakktudását sajátította el és haladta meg a Google „Deep Mind” projektjének mesterséges intelligenciája négy órával azután, hogy beüzemelték tavaly év végén. Persze, még így is távol vagyunk ahhoz, hogy a gépek teljes egészében megfejtsék a sakkjátékot. A legjobb algoritmusok is csak akkor tudják az összes lehetséges lépést előre kiszámítani, ha már csak hat bábu van a táblán a harminckettőből. 

Mégis, Balogh Tibor és Gyurkovics Bence is szívesebben játszik emberekkel, mint gépekkel, és a programokat leginkább a játszmák elemzésére használják. Nekik a sakk továbbra is két ember izgalmas, mély szellemi párharca, kombinációs stratégiai játéka marad még hosszú-hosszú ideig.

 

A SZESE sakkszakosztály tavalyi bajnok csapata.

Események

57. IALB Nemzetközi Konferencia 2018. június 17. 00:00 - 2018. június 21. 23:00
Nyári záróvizsga időszak 2018. június 20. 00:00 - 2018. június 29. 01:00
Diplomaátadó ünnepély-MUK 2018. június 23. 14:00 - 16:00
Szenátusi ülés 2018. június 25. 14:00 - 16:00
Diplomaátadó ünnepély-MÉK 2018. június 29.