Rektorok anekdotái a Széchenyi-egyetemről: "ha lejjebb húznák a kazánt, akkor spórolnának"

Dr. Földesi Péter új rektor és Szekeres Tamás búcsúzó rektor is humorral átszőtt, emlékezetes történeteket, személyes anekdotákat felelevenítő előadást tartott a Bridge-ben.

Tizenkilenc évvel ezelőtt, 1994-ben a Széchenyi István Egyetem és az Universitas-Győr Alapítvány az akadémiai év kezdetén, Széchenyi István születésének évfordulóján - hagyományteremtő szándékkal - Akadémiai Napot rendezett.

Az immár huszadik Akadémiai Napon mutatták be azt az emlékkönyvet, amelyet a 70. születésnapját ünneplő előző rektor, Szekeres Tamás tiszteletére adtak ki.

A könyvben 94 szerző írt Szekeres Tamásról és természetesen a Széchenyi-egyetemről (a mű címe: "Életműve a győri egyetemen") fejezeteket.

Tapsvihar a színes bőrű hallgatónak és a Széchenyi-egyetemnek

Elsőre talán száraznak tűnhet az a téma ("Az 1993-ban meghirdetett Győri Egyetemi Program hatása, célkitűzéseinek megvalósulása"), amelyet dr. Földesi Péter rektor vezetett fel, majd dr. Szekeres Tamás fejtett ki szerda délután a Bridge Hallgatói Klubban

Az előadók humorral, személyes élményekkel átszőtt, emlékezetes történeteket, személyes anekdotákat felelevenítő előadása sokszor mosolyt csalt a jelenlévő tanárkollégák, hallgatók arcára.

Dr. Földesi Péter például örök emlékként említette meg azt a győri diplomaátadó ünnepséget, ahol közel 400 diák kapta meg a sikeres mérnöki tanulmányokat tanúsító oklevelet egyszerre, de a szülők, hozzátartozók mégis minden egyes végzőst nagy tapssal köszöntöttek.

"A sor végére színes bőrű kolléga került, aki utolsóként vehette át a diplomáját. Ő óriási tapsviharban részesült, mely úgy gondolom nem csak neki, hanem az egész Széchenyi-egyetemnek is szólt" - mondta dr. Földesi Péter.


Pillanatképek a XX. Akadémiai napról a győri Széchenyi István Egyetemen

"Itt minden előadót meg kell hallgatni, míg Győrben csak a legjobbakat"

A Széchenyi-egyetem új rektora azt is elárulta: "Szekeres rektor úr irtózik a személyi kultusz minden formájától, ezért hónapokon át több trükköt be kellett vetnünk, hogy vállalja a mai előadást".

S milyen jó, hogy sikerült az idén leköszönt volt egyetemi vezetőt rábeszélni a visszaemlékezésre! Szekeres Tamás kordokumentumokat porolt le, s színes történetekkel elevenítette fel az egyetemmé válás rögös útját, a képzési paletta színesítését, az első, tapogatózó tárgyalásokat az Audival.

"A jogi képzést úgy sikerült útnak indítanunk, hogy a kezdet kezdetén több alkotmánybíró előadását hallgathatták a diákok. Ezekben az években a fővárosi jogász képzésen tanulók között járta az a szóbeszéd, hogy itt minden előadót meg kell hallgatni, míg Győrben csak a legjobbakat.

Az első évfolyamon 125 hallgató kezdte meg jogi tanulmányait, de jó is volna most ilyen hallgatói létszámmal évfolyamot indítani" - mondta Szekeres Tamás, aki mögött a kivetítő vásznon gyakran feltűnt húsz évvel ezelőtti önmaga.

1993 januárjában tartották ugyanis a Hotel Konferenciában azt az előadássorozatot, amely a győri egyetemmé válás nyitányaként tekinthető.

Igaz mese arról, hogyan nem szabad egyetemet vezetni

"A rendezvényen megjelent két miniszter is, akiket nem sokkal később leváltottak az Antall-kormányban. Ezt követően terjedt el az a szállóige, hogy aki Győrbe látogat, hosszú miniszteri pályafutásra ne számítson" - említett még újabb anekdotát Szekeres Tamás.

"Budapesten tárgyaltunk az egyik nagy hírű egyetemi intézmény rektorával, aki sok jóval nem bíztatott bennünket: állandó pénzügyi gondokra panaszkodott.

Nyár elején jártunk nagy meleg volt, bementem az egyik egyetemi mosdóba kicsit felfrissíteni magam, de a csapból tűzforró víz folyt.

Nekünk nem volt szinte semmi tapasztalatunk egy egyetemi működtetéséről, de azt jó tanácsként elmondtam a rektor úrnak: ha lejjebb húznák a kazánt, akkor spórolnának.

Az ilyen esetekből azért építkeztünk: meg tanultuk, hogyan nem szabad vezetni egy oktatási intézményt" - tette hozzá Szekeres Tamás.

Megjelenése helye:
Rektorok anekdotái a Széchenyi-egyetemről: "ha lejjebb húznák a kazánt, akkor spórolnának"
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/rektorok_anekdotai_a_szechenyi-egyetemrol_ha_lejjebb_huznak_a_kazant_akkor_sporolnanak/2351043/

Események

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) 2017. július 23. - 2017. július 30.
Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00