Péntektől a megye prímái

(Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2009. november 21.)

Tóth Gyula

Átadták a ˝Megye Príma˝ díjakat Győrben pénteken. A vállalkozók szövetségének médiadíját Sudár Ágnes, a Kisalföld újságírója, a művészet kategóriában dr. Ruppert István orgonaművész, míg a tudomány díjat dr. Dézsi Csaba András, a megyei kórház szívcentrumának vezetője vehette át. ˝Az év vállalkozója˝ Mikolasek Tibor. A díjakhoz nettó egymillió forint is járt.

A profit, azaz a vállalkozói szféra elismerését, a Megye Príma díjat három – média, művészet és tudomány – kategóriában ítélték oda ez évben. A győri egyetem hangversenytermében pénteken este megtartott ünnepségen Sragner László, a VOSZ megyei elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a válság okozta helyzetben is fontos az ünnep, ami segít fenntartani a hitet, ami előrevisz.

– A mai ünnepségen három kategóriában adunk át díjakat. Mindegyik meghatározó: a tudomány, ami nélkül nincs fejlődés, a kultúra, ami nélkül sótlan az élet, s a média, ami nélkül nem igazodnánk el – mondta többek között Sragner László, aki után Borkai Zsolt, Győr polgármestere és Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt.

A média kategóriában a Kisalföld újságírója, Sudár Ágnes vehette át az értékes elismerést.

– Ezt a díjat szüleimnek ajánlom, akik mindent megtettek azért, hogy testvéreimmel meg tudjuk valósítani álmainkat. Én újságíró szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy ezt elérjem, kellett egy újság, amelyik leközli írásaimat. S kellett egy csapat is. A csapat, amelyben tanítómestereket, barátokat, igazi kollégákat kaptam. S egy férjet. Köszönöm azoknak, akik ajánlottak és azoknak, akik rám szavaztak – mondta kolléganőnk, Sudár Ágnes.

A kultúra kategória díját dr. Ruppert István orgonaművész, a Széchenyi István Egyetem zeneművészeti intézetének igazgatója vehette át.

– Elsősorban a szüleimnek, családomnak, kollégáimnak és muzsikustársaimnak köszönöm meg a díjat – mondta a díjazott, majd egy Mozart-feldolgozással folytatta ˝beszédét˝.

A tudomány kategória díjazottja dr. Dézsi Csaba András, a megyei kórház szívcentrumának vezetője. Ő elsőként édesanyjának ajánlotta a díjat, majd folytatta: – Édesapám mindig azt mondta, a munkának egyetlen titka, hogy csinálni kell. Ehhez munkatársak is kellenek, s a szívcentrum támogatói is, hogy korszerű gépekkel tudjuk a betegeket kezelni – mondta Dézsi Csaba András.

EYOF 2017

Események

16. adventi keresztény könyvvásár 2016. december 7. 09:00 - 17:00
Adventi hangverseny 2016. december 8. 17:00 - 18:00
Elektronikus ZH nap 2016. december 9.
Levelezős konzultációs hétvége 2016. december 9. 08:00 - 2016. december 10. 18:00
MÉK - Nyílt Nap 2016. december 9. 10:00 - 15:00