Óvári gazdászok sportsikerei Szarvason és Debrecenben

Szép sportsikereket értek a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának hallgatói az elmúlt időszakban. A Voluta Vízikarneválról már beszámoltunk, ugyanígy a szarvasi regattán és a debreceni agrár sportnapokon is eredményesek voltak az Óvári Gazdászok.

Mosonmagyaróvár, Veisz Róbert összefoglalója

A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kara Szarvason adott helyet a VII. SZIE Regattának, amely nyárindító vízi fesztivállá nőtte ki magát az egyetemisták körében. Ezt jól példázza, hogy a kezdeti 8 kar részvételével megtartott házi regatta mára 25 csapatot befogadó verseny lett, melyre Csíkszeredából, Révkomáromból, Zentáról, Beregszászról, Debrecenből és Mosonmagyaróvárról is érkeztek egyetemisták.

A regattán először vettek részt a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának hallgatói. A jó hangulat mellett a dobogó második helyét sikerült elérni az Óvári Gazdászoknak. A csapat tagjai: Bakos Kitti, Bolla Gergő, Farkas Tamás, Györkös Kincső, Hege Péter, Hegedűs Róbert, Jávorka Dénes, Kozári József, Márk Barnabás, Nagy Gábor, Nich Balázs, Reiner Zsófia, Szalai Kitti Katalin, Tempfli Károly, Tóth Krisztina, Tóth Petra, Tóth Tamara, Varga Laura, Veisz Róbert.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara újra megrendezte a régi hagyományokra visszatekintő Agrár Sportnapokat, ahol szintén szép sikereket értek el az óvári gazdászok. A jubileumi Agrár Sportnapokra a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Kara, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Kara, a Kaposvári Egyetem Agrár és Környezettudomány Kara, a Szent István Egyetem Gödöllői és Budai Karai, illetve a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint a Gazdaságtudományi Kar agrárszakos hallgatói neveztek, sőt a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon tanulók is versenybe szálltak. A csapatok kispályás fociban, mix röplabdában és koronglövészetben indulhattak. Az óvári hallgatók labdarúgásban negyedik, mix röplabdában harmadik helyet szereztek, az egyetemek csapatversenyében a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Koronglövészetben Nagy Gábor harmadik lett. Az Óvári Gazdász csapat tagjai: Albert Patrik, Farkas Tamás, Györkös Kincső, Hege Péter, Horváth Karina, Jávorka Dénes, Körmendi Máté, Nagy Gábor, Reiner Zsófia, Szalai Kitti, Tóth Kristóf, Tóth Petra, Veisz Róbert.

Események

Munkaszüneti nap 2018. augusztus 20.
Bejelentkezés a 2017/18. tanév I. félévére 2018. augusztus 24. 06:00 - 2018. szeptember 1. 23:00
Tantárgyválasztás a 2017/2018. tanév I. félévére 2018. augusztus 27. - 2018. szeptember 1.
Szenátusi Ülés 2018. szeptember 26.