Nemzetközi tanulmányok és Turizmus-vendéglátás Thaiföldön

A Széchenyi István Egyetem nemzetköziesítési stratégiájához kapcsolódóan az Apáczai Csere János Kar dékánhelyettese Prof. Dr. Ablonczy Mihályka Lívia és a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar nemzetközi dékánhelyettese Dr. Happ Éva Thaiföldön a Prince of Songkla University Phuketi Campusán járt.

Az Erasmus+ program keretein belül megvalósult utazás alatt tárgyalásokat folytattak a Nemzetközi tanulmányok és Turizmus-vendéglátás szakhoz kapcsolódó hallgatói, oktatói és munkatársi mobilitásokról, nemzetközi együttműködési lehetőségekről, közös kutatásokról. A thaiföldi Egyetem saját Karokkal rendelkezik az említett szakokhoz kapcsolódóan, így szívesen fogadták a győri Egyetem együttműködési ajánlatát.

A tárgyalásokat követően az egyetemi campus megtekintése következett, ahol bemutatták a szakokhoz kapcsolódó infrastruktúrát.

A sikeres nemzetközi kapcsolatfelvételt követően, a két egyetem közösen pályázik a következő évre Erasmus+ ösztöndíj lehetőségre és így lehetőség nyílhat Nemzetközi tanulmányok és Turizmus-vendéglátás szakos hallgatók féléves ösztöndíjas csereprogramjára, illetve oktatói mobilitások is megvalósulhatnak az angol nyelvű programok keretében.

Események

Levelező oktatás kontaktóráinak időpontja 2018. február 23. 00:00 - 2018. február 24. 01:00
MÉK Szalagavató 2018. február 24. 19:00 - 23:00
Winter Seminar 2018- Media and Democracy 2018. február 26. 00:00 - 2018. március 2. 01:00
Nemzetközi Ösztöndíjas Tájékoztató előadás 2018. február 26. 10:00 - 11:00