Mestermunkának választották a győri egyetem két, hat milliárd forintos ékkövét

Építőipari Nívódíjjal tüntették ki a Széchenyi-egyetem épületegyüttesének két legfiatalabb tagját, az Új Tudásteret és az Inno-Share-t. Ezzel három másik magyar egyetem elől "orrozta" el az építész szakmai kitüntető díját a győri campus.

"Ha ezek az épületek nem készülhettek volna el, nem tudnánk lépést tartani a rohanó korral"

"Azok a kollégák, akik már a hetvenes években is velünk voltak, s sokat tettek a győri egyetem fejlődéséért, bizony alig ismernek rá az egykori campusra" - kezdte ünnepi beszédét Dr. Földesi Péter rektor.

"Mind az Új Tudástér, mind a könyvtárnak helyet adó Inno-Share épület azt sugallja a hatalmas ablakokkal, hogy a mi egyetemünk nyitott, modern, 21. századi tudásközpont. Talán ami ennél is fontosabb: ha ezek az épületek nem készülhettek volna el, nem tudnánk lépést tartani a rohanó korral.

Külön öröm számomra: építész hallgatóink testközelből kísérhették végig mindkét épület születését az első kapavágástól az utolsó simításokig" - tette hozzá a Széchenyi-egyetem vezetője.

A két épületbe több mint másfél milliárd forintból szereztek be eszközöket

"Tizenhat hónap alatt, összesen 4,5 milliárd forintból készült el a győri egyetem két fejlesztési zászlóshajója. Az előkészületek azonban már 2003 derekán elkezdődtek: több mint hét év telt el, mire célba értünk.

Az egyetemi terület 16 ezer négyzetméterrel bővült; ennek köszönhetően összesen 50 ezer négyzetméteren szolgálhatják hallgatóink tanulmányait.

Utóbbi azért is hangsúlyozom, mert a két épületbe több mint másfél milliárd forint értékben sikerült beszereznünk a szükséges laboratórium műszereket, eszközöket, berendezéséket.

Az Új Tudásteret és az Inno-Share épületet 2010 vége óta vették birtokba a hallgatók" - említette meg a beruházás legfontosabb számait Lipi László, a SZE műszaki ellátási és fejlesztési igazgatója.

Tudomásom szerint az Inno-Share-t nem csupán könyvtárként, hanem közösségi térként is hamar megkedvelték a hallgatók, az Új Tudástér pedig a műszaki mester- és doktorképzés meghatározó helyszínévé vált" - emelte ki Peresztegi Imre, a főkivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója. Utóbbi cég építette többek közt a budapesti Nemzeti Színházat és az ORFK Teve utcai országos központját.

Gelesz András, a két győri épület tervezője szerint "jót tett az elképzeléseknek, hogy a 2000-es évek elején kicsit lelassult az uniós támogatású projekt. Ez idő alatt az egyetem vezetése azt kérte tőlünk, hogy csiszoljunk az eredeti terveken, s finomítsunk a részleteken. Úgy gondolom, a befektetett munka meglátszik a végeredményen".

Ide kattintva olvashatnak bővebben a két új épület funkciójáról, szerepéről a győri egyetem életében!

Megjelenés helye:

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/mestermunkanak_valasztottak_a_gyori_egyetem_ket_hat_milliard_forintos_ekkovet_-_sok_foto/2379543/

Események

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
TMDK képzés - Dolgozat formázása 2017. október 25. 17:00 - 18:30
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.