Megújul a Kálóczy téri rendelő

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a helyszínen elmondta, az önkormányzati költségvetésből finanszírozott 140 millió forintos beruházással a városrészben élők régi vágya teljesül, hiszen egy helyen érhetik majd el a háziorvosi, fogorvosi, gyermekorvosi és védőnői ellátásokat. A városrész képviselője kiemelte, „2010-ben ígéreteink között szerepelt egy új, minden igényt kielégítő révfalui rendelő megvalósítása, a komplex felújítás és bővítés révén most ez valóra válik, hiszen tulajdonképp egy új rendelőintézet jön létre a betegek számára a megszokott helyen, ami azért is fontos, mert így az idősotthon és a nyugdíjasház lakói továbbra is helyben juthatnak az ellátásokhoz.”

Fekete Dávid alpolgármester hangsúlyozta, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít Révfalu városrészre is, ahol az elmúlt időszakban számos felújítás történt. Ha csak a környékről beszélünk, megújult a Kálóczy téri járda, így könnyebben megközelíthető a rendelő és az idősotthon is. Európai uniós támogatással jelenleg is zajlik az Idősek Otthona felújítása és emeletráépítéssel történő bővítése. „Örömteli, hogy a városi költségvetésből a rendelőintézet is megújul.” A városrész másik önkormányzati képviselője hozzáfűzte, a fejlesztést a lakók is nagyon várták, erre maga is számos jelzést kapott korábban.

Az orvosi rendelő kivitelezése a tervek szerint május 15-én kezdődik és legkésőbb szeptember 30-ig tart. A munkálatok során megtörténik a főépületben meglévő két háziorvosi rendelő felújítása, egy harmadik háziorvosi rendelő kiépítése. A bővítés eredményeként az egység külön bejárattal és váróval rendelkezik majd, mint ahogy a kialakítandó két rendelőből álló fogorvosi rendelő egység is. Szintén külön bejárattal létesül a gyermekorvosi rendelő és védőnői ellátás célját szolgáló részleg, saját várókkal, vizesblokkokkal és pelenkázókkal. Az épületrészeket teljes körűen akadálymentesítik, az itt dolgozók és a betegek számára pedig külön mosdók épülnek.

A bővítés célja a révfalui felnőtt háziorvosi, fogorvosi és gyermekorvosi rendelők, valamint a védőnői szolgálat egy helyre integrálása oly módon, hogy az eltérő orvosi rendelőtípusok az épületen belül külön alegységként tudjanak működni. - hangsúlyozta Panker Mihály az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézet igazgatója.

A Kálóczy téri rendelőintézetben rendelő orvosok a felújítás ideje alatt 2014. május 12-től várhatóan szeptember 15-ig új helyszíneken és új időpontokban rendelnek! Erről részletes tájékoztatást itt olvashat!

Események

Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00
Bejelentkezés a 2017/18. tanév I. félévére 2017. augusztus 23. 06:00 - 2017. szeptember 2. 23:55