Megrendezésre került a III. Széchenyi Futam

(www.fuelcel..hu, 2008 Május 5.)

2008. április 22-én 14 órakor a Széchenyi István Egyetem parkolójából indult el városi felvonulásra a III. Széchenyi Futam, Alternatív Hajtású Járművek Versenye, melynek keretében Győr városának három frekventált pontján mutatták be a versenyen részt vevő járműveket az érdeklődőknek. Az igazi versenyre április 23-án, szerdán került sor, melynek célja a csapatok által készített járművel a kijelölt pálya megtétele volt a lehető legrövidebb idő alatt, illetve a hosszú távú versenyen a lehető legtöbb kör teljesítése a két órás verseny alatt.

Kutatócsoportunk üzemanyagcellái három járműnél is szerepet kaptak a verseny során. A prototípus kategóriában 150 kg felett az első és második helyen is a Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont és az Intermotor közös csapata végzett Wirecar illetve EPR08 nevű járműveikkel. E járművek töltését részben saját készítésű üzemanyagcelláinkkal oldották meg, így hozzájárulhattunk a csapat győzelméhez. A csapat tagjai: Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd.

Az ultrakönnyű osztály győztese a Pápamobil - FuelCell nevű jármű lett. A csapat tagjai: Baki Zsolt, Czobor Imre, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Soós Bálint, Szabó András László, valamint Szabó Tamás.

A Pápamobil egyedi fejlesztési, szinte valamennyi környezetbarát hajtást magába foglaló jármű. Képes működni:

Hálózati árammal
Napelemmel
Emberi erővel
Bio-metanollal
Hidrogénnel
Az utóbbi két egységben az energiaellátást üzemanyagcelláink végezték.

A futam teljesen rendben lezajlott, néhány kisebb kicsúszást, és egy véletlenül fordítva beépített motort nem számítva nem volt komolyabb probléma. Volt néhány szériaautóból átalakított autó is, amiket a hétköznapi forgalomban is használnak. A leggyorsabb egy Fiat Tipo lett, második a Kozma-család Porsche 924-ese, a harmadik helyezett pedig egy Citroen 2CV - "kacsa" lett, amely szintén a család tulajdona.

Események

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) 2017. július 23. - 2017. július 30.
Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00