Még nincs késő a továbbtanuláshoz

A győri egyetem is hirdetett pótfelvételit!

Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet, mint tavaly – jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár kedden. Emelkedett a felvettek száma a győri Széchenyi István Egyetemen is: szeptemberben 3352 gólya kezdheti meg városunkban a tanulmányait. A számuk még nőhet, a pótfelvételi hajrá már elkezdődött.

Januárban vált ki a Nyugat-magyarországi Egyetemből és csatlakozott a Széchenyi István Egyetemhez a győri Apáczai Csere János Kar és a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, így már az ide felvételiző diákok is a Széchenyire nyújthatták be jelentkezésüket. Tavaly 2642 diák nyert felvételt, az idei szám arányos a bővüléssel. Winkler Csaba, az intézmény kommunikációs titkára jelezte, az egyes szakokra felvettek létszáma közel azonos a tavalyival, s tükrözi a képzések térségi munkaerő-piaci pozícióját. A pótfelvételi során még körülbelül 300-400 diákot vesznek fel az eddigi évek tapasztalatai alapján. „Megadjuk azok számára a lehetőséget, akik tanulni szeretnének” – hangsúlyozta Winkler Csaba. A pótfelvételi eljárásban az jelentkezhet, aki idén nem tette meg ezt, vagy aki a 2016. évi általános felvételi eljárásban nem nyert felvételt egyetlen magyarországi felsőoktatási intézménybe sem. A nyári pótfelvételi eljárás során csak egy intézmény egy, kizárólag költségtérítéses képzésére lehet jelentkezni.

„A legdinamikusabban fejlődő hazai gazdasági térség meghatározó felsőoktatási intézményeként a legkorszerűbb gyakorlat és a verseny megismerését, tehetséggondozó műhelyeinket kínáljuk gólyáinknak, s mindehhez egyetemünk munkaerő-piaci, társadalmi beágyazottsága, Győr és Mosonmagyaróvár inspiratív szellemisége, sokoldalú támogatása jelenti a motiváló környezetet” – hangsúlyozta dr. Földesi Péter rektor a nyári felvételi eljárás befejezésekor.

A ponthatárokat egy informatikai algoritmussal határozzák meg minden évben az egyes szakokon lévő szabad helyek, a jelentkezők száma, illetve a felvételizők pontszámai alapján. Előre idén 41 szakon húztak központi ponthatárt, aki ezt nem érte el, csak fizetős helyre kerülhetett be. Olyan népszerű szakok esetében járt így el a kormány, mint például a sok évig sláger kommunikáció- és médiatudomány, turizmus-vendéglátás, valamint a gazdálkodási és menedzsment. A hiányszakmák esetében lejjebb tolták a lécet: többen kerülhettek be államilag támogatott képzésre például műszaki, természettudományos, egészségtudományi és agrárvonalon, illetve a tanárképzésbe. Utóbbi a győri egyetemen is választható, s a különböző zene- és mérnöktanár szakokra jellemzően egy-egy diákot vettek fel, tanítónak készülve pedig Győrben 82-en kezdik meg a felsőoktatási tanulmányaikat szeptemberben.

Winkler Csaba elmondta, a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karon, a győri Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon és a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet szakjain a tavalyinál húsz százalékkal több első éves kezdheti széchenyis tanulmányait.

A legnépszerűbbnek a gépészmérnöki pálya bizonyult, a szakra viszonylag alacsony pontszámmal be lehetett kerülni – ez már hosszú évek óta trend a győri egyetemen, a legtöbben a járműgyártáshoz kapcsolódó területen tanulnak tovább.

Más városban való továbbtanulás esetén, a sikeres felvételit követően, fontos kérdés a lakhatás megoldása: Győrben közel kétezer férőhelyes kollégiuma van az egyetemnek, s évről évre a helyek körülbelül 40 százalékára pályázhatnak a gólyák. A túljelentkezés kétszeres, tehát mintegy nyolcszáz diáknak kell más lehetőség után néznie. A győri ingatlanpiac az utóbbi időszakban nagyon fellendült, a vétel és a bérlés ára is magas. Örök kérdés, hogy adott lakáspiaci környezetben mi éri meg jobban, lakást vásárolni vagy bérelni. Az FHB friss lakásárindex-elemzése szerint egy 15 millió forintos lakásnál akkor érheti meg az 5 évre szóló időszakra a bérlést választani, ha az ingatlant kevesebb mint 88 ezer forint bérleti díjért ki lehet venni, ennél magasabb díjnál azonban a családnak érdemes a vásárláson elgondolkodni. Amennyiben az egyetemista gyermek mellett másnak kiadják a lakást, már 75,4 ezer forintos bérleti díj felett megfontolandó a vásárlás.

A győri campuson épp építkezés zajlik, 1100 férőhelyes kollégium készül, amely a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) idején az olimpiai falu egy részét képezi majd, utána pedig a Győrben tanuló diákokat szolgálja.

(forrás:http://gyorplusz.hu/cikk/meg_nincs_keso_a_tovabbtanulashoz_a_gyori_egyetem_is_hirdetett_potfelvetelit.html)

EYOF 2017

Események

Nyári záróvizsga időszak a jogász szakon 2017. március 1. - 2017. június 16.
Selejtezés leadási határideje 2017. április 24. 00:00 - 2017. május 9. 23:55
Finanszírozási forma módosítására jelentkezés 2017. április 24. - 2017. április 29.
Munka ünnepe 2017. május 1.