Kibővítette együttműködését a győri egyetem és a helyi rendőrség

(www.edupress.hu, 2010. 01. 12.)

A rendőrkapitányság és az egyetem kibővített együttműködéséről írt alá megállapodást január 12-én dr. Szabadfi Árpád rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Megye rendőrfőkapitánya és dr. Szekeres Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem rektora. A felek folytatják az eddigi ismeretterjesztő tevékenységet, illetve törekszenek arra, hogy kialakítsák az információk kölcsönös átadásának leghatékonyabb csatornáit.

Új feladatként jelentkezik a tudományos munkában való együttes részvétel, a közös kutatási irányok kijelölése, a kutatás során történő együttműködés, továbbá közös pályázatok kidolgozása intézményi és speciális szakterületi szinteken - mondta el az egyetem rektora a kapcsolatokat szélesítő együttműködésről.
"Előadások megtartásával kapcsolódunk be az egyetemi oktatásba" - mondta el dr. Szabadfi Árpád. Hozzátette: a jogászképzésben a büntetőjogi és a kriminalisztikai tudományok esetében kifejezetten a jogalkalmazói gyakorlat oldalát egzaktan bemutató és ismertető előadásokkal igyekeznek a jövőben támogatni az oktatást.
A főkapitányság bűnmegelőzési, baleset-megelőzési, vagyonvédelmi, közlekedésbiztonsági és áldozatvédelmi témakörökben ismeretterjesztő előadásokkal vesz részt az egyetem, a hallgatói szervezetek, az oktatók rendezvényein. A kiemelkedő jogi és szakmai tapasztalatokkal rendelkező rendőrtisztek továbbá konzulensként nyújtanak segítséget a szakdolgozatok elkészítéséhez, bírálóként minősítik a diplomamunkákat.
A célok között szerepel, hogy az egyetem megszervezi a büntetőjogi, a kriminalisztikai és a bűnmegelőzési fakultatív tárgyak felvételét a tanrendbe, és ösztönzi az ilyen témakörű előadások megtartását.
Az együttműködés hatására a jövőben a főkapitányság munkatársai térítésmentesen használhatják az egyetemi sportlétesítményeket, a rendőrségi rendezvényekhez pedig az egyetem előadótermet, közösségi helyiséget, technikai infrastruktúrát biztosít. Új lehetőség a megyei főkapitányság munkatársainak, hogy az egyetemi nyelvoktatásban bővíthetik nyelvi képességeiket.

Események

Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 23. 08:00 - 12:00