Jogarra esküsznek a doktorok

(www.kisalfold.hu 2007.07.06.)
  
Az összetartó erőt és a szellemi függetlenséget szimbolizálja a tegnap bemutatott, európai tradíciókat követő rektori jogar, amellyel végre teljessé vált a győri Széchenyi-egyetem jelképrendszere.

„Universitas laurinentis de Stephano Szechenyi Nominata" – ezt kell leírnia annak, aki a Széchenyi- egyetem nevét éppen latinul akarná feltüntetni az önéletrajzában. A domborított felirat a tegnap bemutatott rektori jogar fejrészén olvasható, fölötte három szimbólum: a magyar és a győri címer, mellettük pedig az évszázados múltat jelképező pecsét, amellyel 1777-ben Mária Terézia alapította meg a Győri Királyi Jogakadémiát. A Bardócz Barna győr i ötvösművész munkáját dicsérő jogar küllemre, jellegre harmóniában áll a szintén általa készített rektori és dékáni láncokkal, s így az egyetemi jelképrendszer a zászlóval együtt teljessé vált.

A jogart dr. Szalay Gyula, az egyetem állam- és jogtudományi karának dékánja mutatta be tegnap, kiemelve, hogy az alkotás különbözik más egyetemek pédumától, mivel az aranyozott, ezüstözött bronzalapú fejrész alapját nem fa, hanem áttetsző üveggömb képezi, amellyel a művész légiessé tette az egyébként másfél méteres műalkotást. A jelkép fődísze egy görög férfialak, az egyetem lelke, aki fáklyával és könyvvel a kezében a tudást testesíti meg. Bardócz Barna munkája az egyetemi ünnepségek meghatározó kelléke lesz, a végzősök a diploma átvételekor, a doktorok az avatáskor, a rektor és a dékánok a címek átadásakor az európai tradíciók szerint erre tesznek esküt.

EYOF 2017

Események

Vizsgaidőszak 2017. május 16. - 2017. július 1.
Nyári záróvizsga időszak 2017. június 21. - 2017. június 30.
Diplomaátadó ünnepély - MÉK 2017. június 30. 15:00 - 17:00
Diplomaátadó ünnepély - DFK (jogász szak) 2017. július 1. 10:00 - 12:00