Három győri cég: 2 milliárdos töblletárbevétel és 4 új munkahely

(Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2010. december 8.)
Hancz Gábor

Kétmilliárd forint többletárbevételt és négy új kutatói munkahelyet eredményezett három győri cég (Rába Futómű Kft., Borsodi Műhely Kft., HNS Kft.), valamint a Széchenyi István Egyetem közös kutatási projektje az első két évben – hangzott el a konzorcium keddi évértékelő ülésén Győrben.
A program fedezetét a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán elnyert 894 millió forintos támogatás, valamint a 362 millió forintos vállalati hozzájárulás jelenti.
Dr. Czinege Imre egyetemi tanár ismertette: a munka eredményeként 58 új termék, technológia, szolgáltatás jött létre és 101 publikáció jelent meg. A kutatás fő iránya a számítógépes tervezés és gyártás, valamint a minőségirányítás.
Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a járműipar kezd túljutni a válságon, így 2011 a stabilizáció éve lehet. A vállalatvezető idézett egy anekdotát Albert Einstenről, akinek egy ízben vizsgáztatás közben egy diákja azt mondta: "Professzor úr, ezek ugyanazok a kérdések, mint tavaly."
"Igen, de idén mások a válaszok" – jegyezte meg Einstein. Pintér István szerint valahogy így van a járműiparban is, ahol a korábbitól időnként gyökeresen eltérő válaszokat kell adni a problémákra ahhoz, hogy versenyben lehessen maradni a globalizált világban.

Parkolási rendszer változása

EYOF 2017

Események

HÉHA 2017. február 27. 18:00 - 19:00
Nyári záróvizsga időszak a jogász szakon 2017. március 1. - 2017. június 16.
Elektronikus ZH nap 2017. március 3.
Levelezős konzultációs hétvége 2017. március 3. 08:00 - 2017. március 4. 18:00