Győri egyetemisták: A pécsi lövöldözés a személyes kapcsolatok válságának a jele

(Győri Nap, online napilap, www.gyorinap.hu, 2009. november 27.)
Gégény István

Nem félnek bemenni az egyetemre a lapunknak nyilatkozó széchenyis hallgatók a halálos áldozatot is követelő pécsi lövöldözés miatt. A problémát szerintük nem a felsőoktatási intézmények biztonságtechnikai felszereltsége, hanem a személyes kapcsolatok kiüresedése területén érdemes keresni. Beszélgetésünk során reális elképzelések is elhangzottak arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a hasonló eseteket megelőzni a jövőben.

Rengeteg alkalommal jártam már a győri kampuszon, ma reggel mégis különös érzésekkel keltem át a bontásra ítélt Vásárhelyi Pál hídon. Hiába, az ember nem tudja magát függetleníteni a hírekben érkező valóságtól. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem Pécsen, hanem máshol, például itt, ha nem más barátjával, rokonával történik, hanem valamelyik ismerősömmel, vagy épp magam is ott ültem volna a teremben a lövöldözés idején. Szívbe markoló témában kértem interjút a Széchenyi István Egyetem három hallgatójától, akik készségesen vállalták, hogy megosztják gondolataikat az esettel kapcsolatban. A találkozó helyszínére érkezve némiképp oldódott bennem a feszültség, hiszen három alapvetően derűs, ám érthetően megilletődött, halk szavú fiatal – Rámháp Szabolcs, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Koncz Katalin leendő építőmérnök, az előbbi szervezet alelnöke, illetve Németh Szilárd PhD-hallgató, a Gazdálkodástudományi Doktori Iskola hallgatója – várt rám. Jó dolog nyugodt egyetemistákat látni ezekben a napokban.

A hír kapcsán született kezdeti reakciókkal, benyomásokkal indult a beszélgetésünk. – Épp egy konferencián voltam, amikor az eset történt, utána próbáltam tájékozódni a helyzetről – szólalt meg elsőként Szilárd. – Igazából az volt az első gondolatom, hogy hatalmas a média felelőssége ebben az ügyben, akárcsak a H1N1-téma esetében. Úgy látom, sok rossz mintát kapunk a hírekből, ugyanez igaz a filmekre is. Ez pedig igen ártalmas lehet, főleg a bizonytalanabb lelkivilágú emberek esetében.

Szabolcs a barátaitól értesült az esetről, akik különböző kommunikációs csatornákon keresztül osztották meg egymással, így vele is a legfrissebb információkat. – Megdöbbentett, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyszerűen nem értem, hogy miért hiszik azt egyesek, hogy fegyverrel bármilyen problémát meg lehetne oldani. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ez a történet elsősorban az elkövető személyes tragédiája, nem okolnám érte a felsőoktatási rendszert.

– Sajnos nagyon sok szörnyűség történik körülöttünk, ez a lövöldözés sem egyedi eset a világban, de szörnyű, hogy Magyarországon megtörténhetett – veszi át a szót Kata. – Egyetértek Szabolccsal: nem szabad túldimenzionálni azt a tényt, hogy egy egyetem volt a helyszín. Történhetett volna akár a nyílt utcán is.

– Ami történt, szerintem nem a felsőoktatási, hanem a társadalmi állapotok leképezése – folytatja ismét Szabolcs. – Akár egy gyárban is történhetett volna mindez. Egyáltalán, hogyan kaphatott fegyverviselési engedélyt ez a jelek szerint lelkileg sérült fiatal? Azt gondolom, azzal lehetne elejét venni a hasonló tragédiáknak, ha intézményi szinten és az élet egyéb területein is törekednénk arra, hogy jó közösségek alakuljanak ki. Itt, a Széchenyin határozottan teszünk azért, hogy megtörjük a nagyobb szakok személytelenségét. Még mielőtt beiratkoznának a hallgatók, számos programmal segítjük a beilleszkedésüket, fix fogadóidőben lehet a Hallgatói Önkormányzat munkatársaihoz fordulni, emellett Egyetemi Lelkészség is működik nálunk. Nem ismerem a pécsi rendszert, de nyilván ott is adódnak hasonló lehetőségek.

– A konferencia, amelyen tegnap részt vettem, részben érintette ezt a problémakört – mondja Szilárd. – Tény, hogy a pécsi egyetem hallgatói létszámát tekintve nem kisebb a miénknél, sőt. A menedzsment témáját érintő szakmai találkozón épp arról volt szó, hogy személyes szinten mennyivel hatékonyabb a kisebb csoportokban történő foglalkozás. A felvetés természetesen nem jelent nagy újdonságot, hiszen például nálunk, a gazdálkodástudományi karon az első évesek a tanulmányaik megkezdésekor alacsony létszámú proszemináriumokon vesznek részt, ahol megismerhetik az egyetemet, annak működését, az oktatóikat, s egymással is elkezdhetnek közösséget alkotni. Ugyancsak van mentor-programunk, amely a személyes beilleszkedést támogatja.

Kata szerint nem az intézmény létszáma határozza meg a személyesség mértékét: – Mindenkire a közvetlen környezete van leginkább befolyással. Egy ember életében 3-4 személlyel való kapcsolata szokott döntő jelentőségű lenni. Éppen ezért nem hiszem, hogy intézményi szinten biztos módszert lehetne kitalálni az ilyen lövöldözések elkerülésére. Ha vannak igazi barátai az embernek, ez segíthet sok konfliktus megoldásában.

Szabolcs kiemelte: megkerülhetetlen tény, hogy a kisebb létszámú elitképzésből ma már tömegképzéssé vált a hazai felsőoktatás, de ez részben igaz a közoktatási rendszerre is. A válság azonban szerinte továbbra sem ott van, hanem az emberekben. – Csatlakozva Kata témájához, szerintem kevés a jó barát, ezzel együtt nagyon rossz irányba mutatnak a kommunikációs trendek. Nem figyelünk oda egymásra, elfelejtettük, hogyan is kell, miért is kellene odalépni a másikhoz, megszólítani, megkérdezni, hogy van, mi van vele. A mi generációnkból szinte kihaltak ennek a gyökerei.

– Ha a tragédia kiváltó okát keressük, azt is figyelembe kell vennünk, hogy egyetemistaként sokan a lakóhelyüktől távol tanulnak – folytatja a probléma feltárását Szilárd. – Az otthoni környezet elhagyása, a szabadabb légkör éles váltást jelent minden fiatal életében. Ezért is fontos az elsőévesekre külön figyelmet fordítani, hogy az elgyökértelenedésüket megelőzzük.

– Így van – helyesel Szabolcs. – Az említett mentor-programon túl erre szolgál a Gólyatábor, a Felkészítő Napok. Még be sem iratkoznak a hallgatók, máris részesei lesznek egyetemünk közösségének; ezt nagyon fontosnak tartom, ahogy a folyamatos hallgatói érdekképviselet meglétét is. Abszolút nem gondolnám helyesnek, ha most, e tragikus eset kapcsán egyesek azt a következtetést vonnák le, hogy fémdetektoros beléptetőkapukkal és egyéb, túlzó biztonságtechnikai berendezésekkel kellene felszerelni az egyetemeket és főiskolákat. Olyan lenne ez, mintha ágyúval lőnénk verébre. A magam részéről azt üzenném a pécsi hallgatóknak, akiknek ezekben a napokban egészen biztosan nagyon nehéz feldolgozni a történteket, hogy ne engedjék be a félelmet a kapukon, inkább figyeljenek oda jobban egymásra, legyenek még nyitottabbak.

Szilárd hasonló üzenettel zárta gondolatait: – Azt remélem, hogy a pécsi egyetem polgárai között egységet fog kovácsolni az esemény feldolgozása. Mindannyiunknak tenni kell érte, hogy soha többé ne forduljon elő ilyesmi.

Kata a korábban elhangzottakkal összegezte véleményét: – Élni kell tovább, s idővel minden érintettnek túl kell tudnia tenni magát azon, ami történt. Bár biztos sokakban ott lesz a kétely, fontos látnunk, hogy ez egy egyedi eset, amelyet nem szabad kivetítenünk sem a pécsi egyetemre, sem a hazai felsőoktatás egészére.

Szabolcs búcsúzóul megnyugtatott, hogy a győri egyetemen 24 órás portaszolgálat működik, az összes épületben biztonsági őr ügyel a rendre, számos helyen működik kamera, biometrikus, ujjlenyomat-leolvasóval kombinált beléptetőrendszer van a kollégiumban, kültéren éjjellátó kamerák is pásztázzák a környéket, s a rendőrséggel ugyancsak szoros az együttműködés a biztonság érdekében. Engem mégis jobban megnyugtatott az a tény, hogy a jövő értelmiségének képviselői az egymásra való odafigyelést, a barátságot nagyobb értéknek tartják, mint sokan hinnénk. Egy biztos: békésebben indultam hazafelé, mint ahogy érkeztem.

Események

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
TMDK képzés - Dolgozat formázása 2017. október 25. 17:00 - 18:30
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.