Győri az év főkertésze

A közelmúltban rendezték a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny díjkiosztó gáláját, ahol városunk különdíjat, a győri önkormányzat munkatársa pedig az év főkertésze díjat vehetett át.

Az országos versenyre az idei évben mintegy 300 település jelentkezett, amelyek közül a városok kategóriájában Gyula, míg a falvak kategóriájában Zebegény nyerte el az első helyet. Az eredményhirdetést az első díjas Gyulán rendezték, ahol Győrnek is több rangos elismerést ítéltek oda.

Városunk virágosításának zsűrizése során Fekete Dávid alpolgármester úgy fogalmazott, az önkormányzat számára kiemelt fontosságú, hogy a város közterei rendezettek, szépen karban tartottak legyenek. A virágosítás, a köztisztasági programok megvalósítása és a közterületi felújítások egyrészt otthonosabb környezetet teremtenek a győrieknek, másrészt pedig vonzóbbá teszik városunkat a turisták számára is. Az eredményhirdetésen ezt a törekvést dr. Pintér Sándor belügyminiszteri különdíjjal ismerte el, amelyet Németh Sándor, az önkormányzat Településfejlesztési Főosztályának munkatársa vett át. Városunk egyébként egy szponzori díjjal is gazdagodott, a Dzsungelország Kft. felajánlásából egy egymillió forint értékű „Növényvarázs” fantáziakert komplett megvalósítását is elnyerte. Németh Sándor az elismerésekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, az önkormányzat törekvése, hogy minél élhetőbb, minél hangulatosabb környezetet teremtsen a városban, és ebben nagyszerű partner a virágosítást végző és a közterületeket rendben tartó GYŐR-SZOL Zrt, így a díjak az ő munkájukat is dicsérik.

A városok és falvak jutalmazása mellett a gyulai ünnepségen adták át a 2013-as év főkertésze elismerést is. A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség a települések természeti környezetének szépítése, a zöldfelület-gazdálkodási szakma fejlesztése érdekében kifejtett több évtizedes, eredményes munkája elismeréseként városunk önkormányzatának munkatársát, Németh Sándort díjazta az év főkertésze címmel. A kitüntetett több évtizede vesz részt a városüzemeltetési feladatok ellátásában, többek között Győr virágosításában, szépítésében. Hét éve szervezi a „Szép Környezet – Jó Közérzet” elnevezésű lakossági környezetszépítő versenyt és 16 éve munkálkodik a Virágos Magyarországért versenyben, amelyben több éve a Nyugat – dunántúli régió zsűri-elnöke is. Tevékenységéhez köthető, hogy Győr 2000-ben elnyerte a Virágos Magyarországért verseny első helyezését. 2001-ben az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében a város ezüst fokozatot ért el, 2005-ben pedig Győr rendezhette a nemzetközi díjkiosztó ünnepséget, és azóta is évről-évre eredményesen teljesít az országos megmérettetésben.

A díjkiosztó gálán a Győr-ménfőcsanaki óvoda gyirmóti tagóvodája az ott folyó környezettudatos nevelésért vehetett át minisztériumi elismerést.

Forrás: http://hirek.gyor.hu/cikk/gyori_az_ev_fokertesze.html

Események

Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 23. 08:00 - 12:00
Központi áramszünet 2017. augusztus 25. - 2017. augusztus 26.
Tantárgyválasztás a 2017/2018. tanév első félévére 2017. augusztus 28. 06:00 - 2017. szeptember 2. 23:55